Gondolatok az adományozásról

2011. november 22., kedd 13:31
Az előző 2 hétben felemelő érzés volt látni milyen gyorsan összegyűlt egy jó célra, egy nem éppen kis összeg.
Már ekkor megfogalmazódott a fórumban, hogy sokan szívesen rendszeresen segítenének. Akkor ígéretet tettem, hogy gondját fogom viselni ennek a projektnek.

Azóta elég sokat beszélgettünk lehetséges folytatásokról. Elméletileg egy karácsonyi akciót szerettem volna, ahol a tűzoltó utcai daganatos gyermekek számára szerveztünk volna egy karácsonyi ajándék shoppingolást. Neomorf hívta rá fel a figyelmem, hogy tavaly volt egy ilyen akció a 2+2 fórumán, ahol a végén az összegyűlt pénzből gyerekek számára vettek ajándékokat.

Az ötlet különösen tetszett, hiszen a legtöbb esetben ezek a gyermekek nem azt kapnak amit normál esetben karácsonykor otthon kapnának, hanem azt amire a legjobban szükségük van (kezelés, egyéb szükséges dolgok) mert egyszerűen nincs mindkettőre pénz. Már elképzeltem, ahogy bérlünk 2 buszt, és önkéntes pókeresek, a gyerekekkel együtt elutaznak egy naaaaagy játékboltba, ahol minden gyermek választhat magának valamit.


Ezt az ötletet előterjesztettem az Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány elnökének, Stalter Juditnak is. Tetszett neki is az ötlet, azonban felhívta a figyelmem, hogy ilyenkor Karácsony előtt hirtelen mindenkinek eszébe jut, hogy lehetne segíteni és igazából ilyenkor a kórházat elárasztják játékokkal, ajándékokkal.

Beszélgettünk egyéb lehetőségekről is. Például lehetne szervezni kirándulást a kicsiknek, vagy egy élmény napot.

Nekem különösen tetszik az ötlet, mert ebben mi pókeresek is részt vehetünk. Szóval nemcsak pénzt gyűjtünk, hanem aktívan részt veszünk ezen az eseményen. Megismerjük a gyermekeket, játszunk velük, és szerintem sokat tanulhatunk is tőlük.

Továbbá lehetőség az is, hogy ismét kiválasztunk egy személyt. Ez esetben az előny az, hogy egy személynek nem csak egy kis örömet szerezhetünk, hanem akár egy életre szóló változást tudunk nyújtani, ahogy Péter esetében is újra teljes életet tud élni.

Nehéz döntések ezek. Úgy érzem, hogy bármelyikünknek nehéz lenne eldönteni, hogy éppen mire kellene adományozni. A lista végtelen hosszú. Olvastam olyan visszajelzéseket is, amikben írták, hogy vannak emberek akik ennél sokkal jobban rászorulnának segítségre, mert még fedél sincs a házuk felett, vagy épp még ennivalóra se telik.

Személyes véleményem ezügyben az, hogy nem árt ha az ember valahogy leszűkíti a lehetőségeket, mert különben lehetetlen eldönteni hol segíts és a végén az lesz belőle hogy sehol. Én úgy gondolom, hogy a gyerekek a mi jövőnk, ezért én elsősorban ezt egy kicsit leszűkíteném a kört és mindig ha gyűjtünk a gyermekeken segítenék.

Az "Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány" ebben egy jó partner lesz, de más betegségben vagy fejlődési zavarban szenvedő gyermekek is vannak. Őket még kevesebben segítik meg, mert szinte alig kapnak média visszhangot.

Jártam egyszer Gyöngyösön egy gyermekeket nevelő autista központban. Minden elismerésem azoknak akik ezen a területen dolgoznak, óriási türelem szükségeltetik ehhez a munkához. Az itt dolgozóknak ebben nincs hiány, hiszen nagyon elkötelezettek annak ellenére, hogy a legtöbb esetben minimális fizetést kapnak, szellemileg igazán fárasztó munkájukért.

A legtöbbjüket ez sem érdekli, azonban  az annál inkább, hogy sokszor korlátozottak a lehetőségeik, mert annak ellenére, hogy az országban csupán pár bent lakásos autista központ van, rengeteg speciális felszerelés nem áll rendelkezésükre, amikre az autista gyerekek kezelésénél szükség lenne.


Egy szó mint száz sok helyen lehetne segíteni. Szeretném ha tudnátok, hogy alaposan fel akarunk készülni az ilyen projektekre. Tovább egyeztetünk és beszélgetünk a tűzoltó utcai korház orvosaival, az alapítványokkal és mikor megvan a konkrét cél azt itt az oldalon jelezni fogjuk.

Azért sem akarjuk elsietni a következő gyüjtési akciót, mert egy ilyen gyűjtés után jobb egy kis szünetet tartani, hogy a következő adományozás is hasonlóan sikeres legyen.

A gyűjtést lebonyolítását én fogom vállalni, hasonlóan mint azt eddig is csináltuk. Miután meg lesz a cél a PokerStars accountomra jöhetnek majd a segítő összegek.

Fontos, hogy szeretnénk ha a pénz az utolsó fillérig a gyermekek gyógyulását boldogságát szolgálja, ezért gondoskodni fogunk arról is, hogy az pontosan arra legyen költve amire gyűjtöttünk.

Tisztelettel
Zoleee

Hozzászólások

  • redoubtable2011. november 22., kedd 13:59
    avatar

    Én azt támogatom hogy egy embert válasszunk ki mindig akinek segíteni kell.

  • Orang3J3ws992011. november 22., kedd 14:14
    avatar

    Nagyon jó érzés adni, amennyiben az ember megteheti. Maximálisan támogatom a céljaitokat és amennyiben aktívan is részt lehet venni egy ilyen projektben (pl. élménynap, bevásárlás...), akkor ott is szívesen segítenék!

  • danfiu2011. november 22., kedd 15:22
    avatar

    Biztos hasonlo sikere lenne, mint az elozo gyujtesnek, nagyon sokan benne lennenk az adakozasban ebben tuti biztos vagyok.

  • TiestoTomika2011. november 22., kedd 15:29

    "a gyerekek a mi jövőnk, ezért én elsősorban ezt egy kicsit leszűkíteném a kört és mindig ha gyűjtünk a gyermekeken segítenék." - tökéletesen egyet értek - mint ahogy az egész írás mondanivalójával.
    Úgyhogy hajrá! :)

  • vlp2011. november 22., kedd 15:56

    Számomra szimpatikusabb egy csoportot támogatni, mint egy személyt. Jártatok óvodákban? Tudok olyan közeli faluról, ahol az óvónők szabadidejükben vasat, és papírt gyűjtenek, mert az önkormányzati és egyéb támogatások pont az életben-maradásra biztosítanak elégséges összeget. A gyerekek által elkészített tárgyak, játékok minden falunapon, vagy nevesített "ünnepnapon" felajánlásra kerülnek.
    A gyerekek 20-30 éves ágyakon alszanak. Akkor 5 centivel átlagban kisebbek voltak a gyerekek...
    Szerencsétleneknek lelóg kezük lábuk.
    Fontosnak tartom kiemelni, nem egy roma lepusztult faluról van szó. Olyan településről, ahol az emberek tiszták, ahol egy alapvetően szép, tiszta faluban az óvodások segítségre szorulnak...

    Én minden céges felajánlást az elmúlt időben feléjük továbbítottam, és láttam/látom mire költik el.
    Ők érdemesek a segítségre.
    Ha úgy gondoljátok, hogy bekerülhetnek a lehetséges támogatottak közé - vagy azok közé, akik közül választotok/választunk - szívesen csinálok egy részletes, képekkel ellátott bemutató anyagot. Addig nem szeretnék tolakodni, ezzel feltartani titeket.

  • redoubtable2011. november 22., kedd 16:09
    avatar

    Az a baj ezzel hogy ha egy csoportot támogatsz hogy nem lehet úgy nyomon követni a pénzt mintha csak 1 rászorulót támogatsz. Én csoportot csak katasztrófa esetén támogatok de akkor mindig. Telefon, sms vonalak vannak erre. Nekem sokkal jobban tetszik egy ilyen nagy összefogás egy emberért és sokkal eredményesebb is mintha csoportoknak gyűjtünk. Én minden hónapban támogatnék itt egy ilyen kezdeményezést de csak akkor ha egy embert segítünk.

  • redoubtable2011. november 22., kedd 16:14
    avatar

    Azt adom ha gyerekek el vannak víve kirándulni. De mondva csinált alapítványból van körülöttem pár és tudom hogy dolgoznak. :D

  • masikati2011. november 22., kedd 17:02

    Gyöngyösi vagyok és a gyöngyösi lapban is megjelent már nem egyszer az autista központról jó pár cikk, tényleg elismerésre méltó az ott dolgozók kitartása, türelme. odaadása.

  • Sittes1112011. november 22., kedd 17:11

    Én is támogatom a dolgot szerintem ki kellene emelni 2-3embert és őket kéne támogatni,hiszen 1pár nyomon is lehetne követni mint egy csoportot.Kicsit személyesebbé válik a segítségünk ami szerintem feltétlenül jó.

  • Fellick2011. november 22., kedd 17:25

    bár pénzzel nem, de például kirándulás esetén a társaságommal be tudok segíteni, ösztönösen jól bánok kisebb gyerekekkel, szóval ha van ilyenre igény, szóljatok (PM)

  • Greyboy2011. november 22., kedd 17:56
    avatar

    Nagyon örülök, hogy ilyen irányba is nyit az akademia, ezért szívesen segítek pénzzel és jelenléttel is, ha nemesnek látom a célt.

  • gemini6192011. november 22., kedd 19:36

    Amerikában van egy alapítvány, a "Make a Wish Foundation", ami kb azt jelenti, hogy "teljesítjük egy kívánságod".
    A beteg gyerekeket akik részt vesznek a programjukban el szokták vinni olyan helyekre ahová amúgy soha nem jutnának el.
    Például volt egy rákos srác aki alig tudott mozogni és egyetlen szórakozása a számítógépe és a World of Warcraft nevű játék volt. Az alapítvány segítségével eljutott a játékot készítő Blizzard központjába, ahol végigvezették a játékkészítés menetén, végül a játék készítőinek segítségével létrehozott egy karaktert és egy kültetést, ami aztán bekerült a játékba. Az egyik faj kezdőterületén áll egy kisgyerek akinek elfutott a kutyája és vissza kell vinni neki. A rákos srác már meghalt, de a játékban tovább él.

    Ha valakit érdekel a story angolul itt: http://tinyurl.com/dxk6m8r

    És amit apukája nyilatkozott a halála után:
    http://tinyurl.com/bwluume

    Az alapítvány honlapja: http://www.wish.org/

    Talán nálunk is lehetne hasonló dolgokat szervezni. Nyílván nem többmilliós utakra gondolok, de ha nézem a honlapot olyanok vannak, hogy egy építkezésen darut vezetett, kedvenc sportcsapatának a meccsén elvégezte a kezdőrúgást, elvitték egy csillagvizsgálóba, vagy ejtőernyőzött. Ezeket szerintem meg lehetne oldani egy szerényebb költségvetésből is. Mármint nem hiszem, hogy minden alkalommal összejönne több millió forint mint most, de ezeknek az utazástatásoknak az összegét szerintem néhány havonta nem lenne nehéz összeszedni. Csak egy ötlet.

  • Rolowin2011. november 22., kedd 20:50

    szerintem az alapítványoknak szánt pénz útja nem követhető

    illetve aki akar az az akadémia nélkül is tud alapítványoknak adományozni.....




  • hokuszpoker2011. november 22., kedd 22:11
    avatar

    itthon is van egy kívánságokat teljesítő alapítvány, csodalámpának hívják. Ők is súlyos beteg gyermekek kívánságait teljesítik magánfelajánlásokból. www.csodalampa.hu

  • djeleven2011. november 22., kedd 22:50
    avatar

    Nem akarok ünneprontó lenni, mert a célok és a felajánlások is mind nemesek.

    De ezek után nem kell csodálkozni majd, (ha ekkora publicitással tolják a pókeresek napok alatt a milliókat a kiválasztott célra, nicknévvel, stb. ) hogy nem lesz adómentes az online póker, hiszen jól látják van pénz dögivel...

  • weeee72011. november 23., szerda 03:45
    avatar

    A mostani akcióból kimaradtam, de a jövőben én is szeretnék részt venni ilyesmiben, bármelyik megoldást támogatom, ahol pontosan látni, mire megy a pénz.

    djeleven: Szerintem nincs igazad, az új, ellenőrzött rendszerben így is, úgy is látni fogják, ki mennyit nyer, így ha esetleg úgy döntenek, hogy nem lesz a jövőben adómentes, akkor az nem ezek miatt az adományok miatt lesz.

  • BennyGothiv2011. november 23., szerda 07:28

    Nem jelenti ,hogy van pénz dögivel! Itt arról van szó,hogy pár ember aki a hobbyból elklikkel havi x $t, az most jótékony célra klikkeli. Nem csak nyerő játékosokra számítanak,Olyanok nem is léteznek ,csak sok éve nagyon szerencsés emberek;):D


    Én is támogatom az 5letet és az ,hogy 1-1 emberen segítsünk.Peti története engem is megfogott,de voltam olyan mulya,hogy mire küldtem volna ti már összehoztátok.Ez még mindig hihetelen számomra és GIGA RESPECT!

  • djeleven2011. november 23., szerda 19:57
    avatar

    Nekem a publicitással volt csak gondom, lehet anonim módon is adományozni, de nyilván így a felhajtással mindenki jól járt...

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!