A +EV-s kiesés és az örök tanulságok (hosszú nagyon!!)

2010. szeptember 20., hétfő 11:38
"Szerintem ne erőlködj, mert fülhallgatója van!!!"
Az alcímben jelzett mondat jól összefoglalja a pénteki élőzés tapasztalatait, de nem rohanok ennyire előre, csak haladjunk szépen sorban!

Mivel pénteken nem dolgoztam (szabadnap lol), ezért úgy döntöttem, hogy kihasználom a kipihentségemet arra, hogy részt vegyek a Royale 5+1 500.000 garantált játékpénzes versenyén. Kicsit amúgy úgy jártam ezzel, mint anno az első vasárnapi nagyobb versenyemmel: azt hittem kemény és jó játék lesz, aztán később arra kellett gondolnom, hogy ha lenne 30centes sng, akkor a helyi mezőny nagy része azon is vesztő lenne.

Eleinte ketten ültünk az asztalnál egy helyi regularral, aztán később lettünk többen is. Sikerült az első pár handben elbukni a stackem hatodát top szett vs 3-as magas flöss csatában. A leosztás részletes elemzésétől eltekintenék, maradjunk annyiban hogy szívtam a fogamat a végén :). Röviddel ezután 8-2-vel maradtam játékban nagyvakról egy nagyságrendileg 4fős limpelt kasszában. A flop 8-2-9, én itt bet, egy ellenfél call, többiek fold. Turn 9, itt nem igazán láttam értelmét a további erőlködésnek , úgyhogy csekkeltem, ahogy ő is. River 4, csekk-csekk, mutat 8-6, az osztó meg elkezdi kétfelé osztani a potot. Többen ráncoljuk a homlokunkat, aztán én így barátilag megkérdeztem a gyerektől, hogy ugyan miért split a kassza, mikor a 6-os kicker befér. Khm.

Az est következő momentuma az volt, hogy egy fiatal gyereket ültettek a balomra. Mikor odaért és elkezdett lepakolni, az egyik asztaltárs így rárikkantott, hogy "Nahát, kiszabadultál végre a netes póker elöl???". Mondom nájsz, ideültetnek valami netes turnifreak-et, és meg is van baszva az egész este kb. Nos gyorsan kiderült a srácról, hogy a neten maximum a Honfoglalót tolja, mert tragikus dolgokat művelt. Két gyors példa csak: utg 200/400 vakoknál hív 2500-at, mire mindenki fold, és morogva közli, hogy ellene senki sem akar játszani (ekkoriban az átlagos emelés valahol 1500 magasságában volt); másodikban középről limpelt, majd a 4-5-6, két kört tartalmazó boardon csekkrézelt. Ez még oké is lett volna, ám miközben az ellenfél a megadáson gondolkodott, az egyik lapját (kör 7-es) felfordítva, a másikat meg lefordítva bedobta középre. Miután közölték vele hogy ez így dobott lap, kicsit szívta a fogát. Én azért barátilag megkérdeztem tőle hogy: "A neten ilyen nincs mi?". Nem tudott velem nevetni valamiért.

Még a 200-400 vakszinten volt egy olyan leosztás, amin még én, a rutinos NL5 játékos is meglepődtem. 9fős asztalon utg limp 22K stackből, erre jön még egy limp, egy ember 2200-ra emel, a BB-n ülő elég képzett játékos pedig 8000-ig 3betel. UTG limpelő adja, másik foldol. Flop 2-2-4, itt a BB allin hívja az utg-t, aki örömmel calloz J-2o-val!

Eddig a leosztásig meglehetősen passzív voltam, viszont utána gyorsan két leosztásban is részt vettem. Az elsőben A-Q-4 flopon adtam egy elég furán játszó illető emelését QJ-vel, és csekk-calloztam turnon és riveren is, ő pedig muckolta a lapját. A mellettem ülő hölgy meg is kérdezte hogy hogyhogy nem hittem el az ászt. Mondom neki hogy nem annyira volt konzisztens a játéka. A buta tekintetet látva aztán javítottam: "Nem volt oké ez a játék nekem". Ebben maradtunk.
Két leosztással később 4 vagy 5 limpelő után egészítettem sb-ről Kd8d-vel, és az Ad4d5d flopon csekkeltem, hátha talál valaki egy kárót vagy sort alapon. Nem is kellett sokat várni, az előző leosztásban végig emelő manus egyből hívott 2400-ig, mire a buttonon ülő nyakkendős úr nem volt rest 8000-ig visszahívni. Gondoltam zárjuk rövidre a témát, így egy óvatos mozdulattal 20.000-ig emeltem, egyértelművé téve hogy a kassza az enyém.
Az eredeti emelő annak ellenére allin tudott itt menni, hogy helyi regular barátja figyelmeztette arra a tényre, hogy fülhallgató van a fülemben, ami a napkeleti bölcsek szerint nem túl sok jót tartogat. Nos nem tudom mi az összefüggés, de 9-es magas flössel rámtolta, én pedig a button dobása után vidáman calloztam és holdoltam.

Újabb eseménytelen partik után két elég fontos leosztás jött.
Az egyikben QJs-el emeltem középről kb 20 leosztásnyi dobás után, amit 4-en tudtak callozni. Én a 9-es magas flopon nem erőltettem a dolgot, viszont egy cutoffról callozó gyerek elég szépen tologatta befele a zsetonokat, amit a már említett hölgy adott. Elég hibásan, ugyanis a 9-4-e alulmaradt a srác 9-6-ja ellen. Pár handdel később mindenki fold, én sb-ről 95s-el csak egészítek a nagyvakra 500-1000 vakszinten. Ő közli hogy ilyen olcsón nem lesz flop, raise 16.000-ig. Itt elgondolkodtam hogy mondjak-e vmit, de inkább kussoltam, és pár leosztással később K8 vs Q7 leosztásban kiejtettem. A flop K-Q-7 volt, de riverre jött egy K, és ez elég is volt. Utána kiszórtam a konzisztens szót nem ismerő csajt is JJ vs A2 leosztásban (nem jött A, ez a durva), és egész megerősödve, az átlag kétszeresén mentem szünetre.

Aztán ahogy lenni szokott, szünet után elbaszódtak a dolgok. Tíz leosztáson belül négyszer kaptam AJ-t, és ezek mindegyikét legkésőbb flopon dobnom kellett. Ezután jött az este utolsó leosztása számomra, aminek kapcsán nagyon kiváncsi vagyok a véleményetekre.
Előzményként azt kell tudni, hogy ekkor már kb harmadszorra csaptam össze az általam helyi regularnak titulált teljesen fogalmatlan csókával, és zömében flopon ő vitte a kasszákat.

Nos ebben a leosztásban AKo-val emeltem 800/1600 (ante 200) vakoknál 4000-ig. Ezt a helyi reg callozta, majd a korábban 9-6-al kasszát vivő gyerek 12000ig emelt. Nekem a stackem 85K, a regé kb 60K, a srácé 95K. Ezen a ponton a következőket vettem sorra: a srác simán squeezelhet arra való tekintettel, hogy kb negyedszerre játszódik le ez a preflop line. Ő itt jó eséllyel rárabolhat a dead moneyra. Ennek szellemében, plusz azt figyelembe véve hogy a reg is simán rátolhatja, úgy gondoltam hogy a call a legrosszabb amit tehetek. A fold nagyon nem jutott eszembe (lehet azt kellett volna pedig :)), inkább az allin felé hajlottam, a következők miatt: a reg valszeg nem jobb mint AK, hiszen azzal rámtolja, hogy kizárja a többieket a kasszából. A srác a 9-6 parti és a többi előzmény leosztás alapján eléggé nagy tévedésben volt a lapértékelés szempontjából, tehát simán lehetett rosszabb mint AK, vagy ugyanaz van nála is. Tehát a legrosszabb scenarió: rátolom és AA/KK - mákolni kell. Közepes scenarió: AK vagy JJ-QQ, ezesetben split vagy flipelés. Legjobb scenario: rosszabb mint én, és csak holdolni kell! Ennek szellemében rátoltam, a reg fold, a gyerek meg 20mp tank után közölte hogy max kiesik, és callozott AQ-val.

Hogy a világ egy igazságtalan szemét hely, az kiderült flopon, ami Q-x-x lett, és mivel nem sikerült K-t beimádkozni, kiestem. Amellett hogy csalódott voltam a kiesés miatt, annak nagyon örültem, hogy rossz döntésre késztettem az ellenfelet, jól mértem fel a szituációt, és egy (szerintem) jó, átgondolt döntést tudtam hozni. Annak már kevésbé örültem, hogy a helyi reg közölte, hogy "Ezek a fiatalok mindig beteszik AK-ra, aztán csodálkoznak mikor kiesnek". Mondtam neki hogy 100-ból kb 100szor ugyanígy játszanám meg ezt a handet, mire jött az estét kiválóan összegző végkövetkeztetés: "Öcsi, az AQ a royale-ban mindig nyer!".

Megköszönve a fontos és hasznos információt, mosolyogva (!!!!!) vettem az esőkabátomat és kiléptem a szemerkélő esőbe.

Hozzászólások

  • bogeszmix2010. szeptember 20., hétfő 12:02

    Hát ez azért, durva itt a végén, én már lehet szóba elegyedtem volna a "helyi reggel". :)

  • djeleven2010. szeptember 20., hétfő 12:08
    avatar

    Szerintem minden este ott a helyed, ha ekkora mamlaszok "játszanak".
    A tolás AK-val szvsz jó volt, sajna élőben egyéb érdekes és sokszor irracionális moveok is vannak, de ez a megadom, legfeljebb megyek haza - a leggyakoribb.....
    GL!

  • rezsjak2010. szeptember 20., hétfő 12:12
    avatar

    Teljesen jó döntés én is ezt csináltam volna.

  • Szoszo2010. szeptember 20., hétfő 12:16

    "Nem volt oké ez a játék nekem". Ebben maradtunk." :-)
    a push jó. élveztem a bejegyzést, köszönöm..

  • Zooltán2010. szeptember 20., hétfő 12:18
    avatar

    Kellemes olvasnivaló, így, munka közben :) Sok sikert a következő megmérettetésen.

  • kmtea2010. szeptember 20., hétfő 12:34

    élő mtt esetében 5k=50k, úgyhogy ha van rollod, csak javasolni tudom a szintlépést. 50k versenyeken ugyanígy rengetegen vannak, akik a playmoney sng-ket sem vernék...

  • Darkablo2010. szeptember 20., hétfő 12:36
    avatar

    "fülhallgató van a fülemben, ami a napkeleti bölcsek szerint nem túl sok jót tartogat" LOL ,szakadok szét....

    remek post
    AQ legyen veled

  • Agitator2010. szeptember 20., hétfő 12:42
    avatar

    Ja igen az kimaradt, hogy volt aki miután kiesett az 5K freezről, átült a 15K second chance-re, vagy 50-50 cg-re. Valszeg aranybánya mindkettő, de kb időmilliomosnak kéne lenni hozzá...

  • sportember2010. szeptember 20., hétfő 12:49
    avatar

    helyi klubban egyik pénteken ugyanígy estem ki, csak annyi különbség volt h egyik csávó minden körben majdnem ilyen 10-15 BBket emelt ezért limp/shove-oltam AKs-al. Ő AQo call CL stackért mentünk 7főnél.

    flop X J 10 turn 8 river: 9 mi más :)

    Jól játszottad természetesen.

  • Venus572010. szeptember 20., hétfő 13:28

    Egy tanács: olyan szavakat, hogy "konzisztens" ne használj a Royale-ban, főleg ne cash-nél. LOL
    És még egy mondás: hülyékkel nem szabad vitatkozni, mert lehúznak a saját szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal... :):)

    Többször voltam ott, több ezer oldal irodalmat olvastam, durván 150K handet játszottam eddig online (ami nem túl sok, de ezeknek az élő "császároknak" ez elképzelhetetlen mennyiségég, ha hozzáveszed, hogy élőben jó ha 20 hand lemegy/óra, az 2.5 év folyamatos játék napi 8 órában lol) és mégis mindig kioktattak. Tanultam belőle. Okos enged.

  • tga812010. szeptember 20., hétfő 13:40

    Az idei ROI-m a nevezett helyen heti egy hétvégi versennyel 92%, szóval igen, a kistétű élő versenyek színvonala siralmas, köszönhető a minden napjukat ott töltő, kocsmai "félkarú rabló" nyomogatásán nevelkedett helyi regeknek. De ezért (is) szeretem; vakok között félszemű a kirány... ;)

  • kobifish2010. szeptember 20., hétfő 14:05
    avatar

    "Hát ez azért, durva itt a végén, én már lehet szóba elegyedtem volna a "helyi reggel". :)"

    Agi olyan! Egy agresszív nagydarab faszi!

  • Jonas 772010. szeptember 20., hétfő 14:12
    avatar

    Jó bejegyzés, jó volt olvasni.
    A szövegek meg: LOL

    Járj le gyakrabban, nyerd rommá magad, és írj minden alkalom után egy posztot. Mindenki jól járna :D

  • ChocG2010. szeptember 20., hétfő 14:18
    avatar

    A J2o utg limp/call az milyen szép!:) Gondolom büszkén mutatta a drilljét mutatáskor :D LOL

  • trixilw2010. szeptember 20., hétfő 14:28
    avatar

    Jó írás nagyon, főleg az tetszik, hogy okoskodó royalosokról más is ilyen véleményen van. Csak pár észrevétel.
    Az első pár vakszinten (3/600-ig) az átlagos pf emelésnek minimum 2000-nek kell lennie, ha nem hízlalni akarod a kasszát, hanem szűkíteni. Néha van olyan, hogy elég egy háromszorost emelned, de az ritka és ezt a srác sem tudhatta. 500/1000-től a pf emelés "normális" lesz.

    A royalban std játék a beleszeretek a lapomba és nem engedem el. A J2 példa amit felhoztál egy tipikus. Jó egy UTG limpre, de biztosan megállja a helyét egy raise-reraise játékban is, hisz "tuti van két élőlapom!". Flop előtt pedig nincs rossz lap.

    A 200 emberből aki napi szinten odajár, kb 5 az aki tud játszani a Nagy ravasszal, úgyhogy csak hallgasd nyugodtan ahogy kioktatnak, hogy az nem "egy kész lap, mit akarsz vele". Egyebet úgy sem tehetsz. Sőt, még az ászokkal való játékot se magyarázd, mert "az nem tud javulni, még az A2 is egy jobb lap, főleg ha egyszínű, mert eshet neki sor vagy flush" :)

    Az 50-50 CG szerintem egy idegesítő rulett, főleg az irreálisan nagy ~15%-os rake miatt. A 100-200-as cash már egy fokkal jobb, de minkét helyen főleg pénztárcák ellen játszol. 50-es cashen 500 pf emelésedet minimum az asztal fele adja. Abc pókerre igazából tökéletes, ha van hozzá tárcád. De mondok egy élő 100-200-as leosztást, nem tökéletesen emlékszem, de így volt kb:
    UTG raise 600 (stack: 30.000)
    UTG+1: call (stack 10.000)
    UTG+2: call (stack 30.000)
    3 fold
    Button (a ház egyik ténylegesen legjobb játékosa): raise 5000 (stack 50.000)
    UTG fold
    UTG+1 call
    UTG+2 call

    Flop: K-T-2

    Check-check-Button bet 15.000-Fold-Call

    Turn: K-T-2-9

    Check-All In-Call

    River: K-T-2-9-7

    Nyerő lap: UTG+2: 68o

    Ha legközelebb mész és ha szólsz, megmutathatom neked, hogy ott kik azok a játékosok akiktől ténylegesen tartanod kell és le is tud játszani. Sőt pár olyan is van aki a telleket úgy olvassa, hogy néha Ferguson szinten kell ellene játszanod. Ha szólsz, találkozhatunk előtte. Addig is, gyere bubi, gyere négy!

  • Prof.B.2010. szeptember 20., hétfő 14:29
    avatar

    Tolni kellett, jol tetted.
    Engem meggyoztel. Ma delutan beugrok oda egy versenyre 18:00 korultol. Ugyis utba esik, ne meg regen jatszotam eloben.
    En egyszer mar indultam egy 50 fos versenyen a Royaleban, korulbelul 7 ora jatek utan estem ki buborekban. SS lettem, mert az AKs-val nem tartottam ki a 4Jo ellen, aztan a maradek 3.5 BB-vel betoltam. Azt hiszem A7o volt nalam es egy 44 ejtett ki. De ez standard.
    Szoval igen. Ennyi ido alatt az ember online agyonnyeri magat. Viszont az en asztalaimnal csak ket fasszal talalkoztam. 7 ora alatt 2 barom szerintem eleg jo arany a mai vilagban. :)

  • tRomf292010. szeptember 20., hétfő 14:32

    Szvsz ilyenkor nem kell mást tenni, mint mosolyogva felállni és megköszönni a játékot. Maradjon csak abban a tudatban, hogy "Öcsi, az AQ a royale-ban mindig nyer!", hogy legközelebb is betoljon rá mindent. Nekem a másik pesti nagyból vannak élő tapasztalataim (Miami),de hamar meglepő gyenge játékosállomány képe alakult ki bennem, persze tisztelet a kivételnek! Ez jó!
    Ezért szép a póker, mert bárki nyerhet, viszont hosszú távon... csak élőben sokkal hosszabb tud lenni a hosszútáv!
    Nem hiszem, hogy bármi újat is mondtam volna, a mondanivalóm annnyi lenne igazán, hogy örülj, hogy boldogan betolta AQ-val és mindíg be is fogja!
    GL

  • Szoszo2010. szeptember 20., hétfő 14:34

    sportember: "helyi klubban egyik pénteken ugyanígy estem ki, csak annyi különbség volt h egyik csávó minden körben majdnem ilyen 10-15 BBket emelt ezért limp/shove-oltam AKs-al. Ő AQo call CL stackért mentünk 7főnél. flop X J 10 turn 8 river: 9 mi más"

    Azt hittem ilyen csak velem történik. Ugyanott (Royale), szinte ugyanez.
    Nálam J,J ellen A,Q
    Flop: A,J,10 (itt kerülünk all in)
    Turn: 9
    River:8

  • atish812010. szeptember 20., hétfő 14:49
    avatar

    behaltam :)

  • Agitator2010. szeptember 20., hétfő 15:20
    avatar

    Volt még egy zsír leosztás, azt ki is hagytam. Ember emel 4K-ig, egy reraise 12K-ig, ezt a button call. Eredeti emelő ai, visszaemelő fold, button call JJ-vel, majd mikor látja a másik AA-ját akkor csodálkozik. Kérdés hozzá: mérnem toltad rá a 12K-s emelésre? Válasz: gondoltam a flopot még megvárom!

  • titcar2010. szeptember 20., hétfő 18:09
    avatar

    std live donkament :D

  • bakyka2010. szeptember 20., hétfő 18:50
    avatar

    lol. jó kis írás, tetszett.

  • matusow882010. szeptember 20., hétfő 19:07

    nagyon durva partik, hatalmas írás, köszi :D

  • Agitator2010. szeptember 20., hétfő 19:16
    avatar

    Úgy érzem a blog színvonalának fenntartása miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy ne próbáljam ki az 1500+500 játékpénzes turnit legközelebb :DDDD

  • trixilw2010. szeptember 20., hétfő 21:25
    avatar

    Ott kicsinálnak a beeső piti bűnöző testvérek. De legalább vicces velük játszani :)

  • Heyman2010. szeptember 20., hétfő 21:32
    avatar

    50/50-es cashre mennyi a min és max beülő játékpénz royalban?

    amúgy király a post és a blog is ;)

  • Agitator2010. szeptember 20., hétfő 21:39
    avatar

    Fussunk majd össze akkor legközelebb előtte, aztán majd szünetben együtt röhögünk, ha addig nem esünk ki J2o ellen :D

  • Agitator2010. szeptember 20., hétfő 21:42
    avatar

    Heyman: 3000 játékpénztől lehetett beülni péntek este, gondolom ez a std. Maximum nem tudom, gondolom 200BB körül, később meg durvul a helyzet. Nagyon kemény figurák ültek ott, mp3 lejátszó legyen nálad mindenképp!!!

  • smoli2010. szeptember 20., hétfő 22:28

    Royaleban 1500+500-on csak égeted a játékpénzed...
    Amint trixilw nagyon jól megfogalmazta "kicsinálnak a beeső piti bűnöző testvérek" :D

    Egyébként az én utolsó handem a fent említett versenyről is megér egy pillantást:
    vakszint 500/1000
    én: button AQs kör, stackem 38000
    Előttem 3 limp én rease 6000 - SB, BB fold mindhárom limpelő call
    Flop: K 10 3 szivárvány körcheck én is
    Turn: J - 2. treff a boardon
    Utg check, MP hív 8000-et 60K-s stackből, a CO all in 43000, Én a nuts-szommal allin 32000, UTG fold, első emelő: "hát... én is megadom" megnyilvánulással call
    mutatás: MP - K4s treff, CO - K 10
    river: treff x
    ...két kieső...

  • Prof.B.2010. szeptember 21., kedd 00:01
    avatar

    Na be is neztem ma az 1500+500-ra. Hihetetlen ami ott folyik, de tenyleg. :) Nagyon jol szorakoztam. A legkisebb nevezesu online tornakon szinvonalasabb a jatek. A emelesnek mondhatni nincs semmi hatasa. Az elso vakszinten 4betet adtak Q3s-el (nem ellenem), persze jott ket darab 3-as a flopon. :)
    En eleg feszes voltam a tul sok laza arc miatt. 14 nagyvakig lefogytam, amikor ranyomtam egy 100%-os VPIP-es gyerek emelesere A5s-el ugy 2 ora jatek utan. 10,8o ellen nem tartottam ki. :)

  • Skaidy2010. szeptember 21., kedd 01:20

    hat kb autopush. :D

  • Agitator2010. szeptember 21., kedd 01:39
    avatar

    Prof, ez kb freeroll akkor.
    Na megyünk kipróba, aztán majd írok róla jól :D

  • trixilw2010. szeptember 21., kedd 08:01
    avatar

    Komolyra fordítva a szót, a kis versenyeken először tiszteletet kell szerezned, és utána máshogy néznek majd az emeléseidre és a játékodra is. Ezt úgy éred el, hogy blöfföt soha nem mutatsz és még a legkisebb stackből sem játszol push partikat.

  • kmtea2010. szeptember 21., kedd 10:12

    Agitator, ne tedd! :)
    egyszer én is kipróbáltam egy 2k donkamentet, miután kiestem egy nagyobb versenyről. mivel amúgy is csak bohóckodni ültem be, 5bet shove AI Qx-szel, hadd legyen valaki boldog a sok zsetonomnal, én meg mehessek cg-re. villain J8-cal callol (egyszínű!), majd a haverjával a parkolóba akartak kivinni, miután L-E-M-Á-K-O-L-T-A-M
    never easy... :)

  • akimaki2010. szeptember 21., kedd 10:41
    avatar

    Legnagyobbat nemrég láttam ott!
    Apa fiával beneveznek a pénteki 5+1-re, beülnek fiú laptopot előveszi benevez versenyekre és élő közben neten is tolja. Persze ps-os ruhában mert Ő tényleg profi. Azt hiszem a második szünetig bírta. Röhejes volt.

  • Prof.B.2010. szeptember 21., kedd 12:36
    avatar

    Tenyleg freeroll. S a legjobb, ahogy megmagyaraznak mindent, es meg is mutogatjak a vesztes es gyoztes lapokat. Aztan lehurrogjak a masikat. 10BB-s emeles, ezt 20BB-bol callozzak, es megy a vita, hogy ki a hulye. :)
    Volt egy erdekes party. Nagyvakban voltam J9s-el. MP miniraise , egy call, kisvak kiegeszit, mert mint utolag mondta neki itt megvan az odsa. Gondolkodtam az all-inen, de itt aki beszall a kasszaba, mar nem valik meg a lapjatol, igy gondoltam, csak kapok majd kesobb valamit, es kifizettetem veluk (ez nem jott ossze). En is kiegeszitettem, szeretem a J9-et, multiway partyban jol johet. A flop 982. Mar epp el kezdtem volna gondolkodni, hogy mennyit emeljek ilyen emberek ellen, amikor a kisvak donkbetel. LAtszik rajta a boldogsag, mi az istent talalhatott be. A miniraiseoln latszik, hogy dobni fog, viszont az oreg papa szamol az oszto helyen, es nezi a kisvak stackjet. Nem tetszik a dolog, nem tunnek nagy szineszeknek, inkabb dobom a top paromat. Roma, 70-90% VPIP-es csavo mint szamitottam dob, oreg urge all-in (bogyeben volt a kisvak egy ideje), kisvak termeszetesen nem ijed meg, megad. Boritas: kisvak: 82, ore gurge K6s. Szinhuzoja van, nem javul, ellenben a ksivaknak osszejon a full. :)

  • Prof.B.2010. szeptember 21., kedd 12:39
    avatar

    Valamikor oktoberben megint elmegyek (nem megyunk egyutt agitator?), de csak azert, hogy leirjak nektek egy ilyen versenyt. Remelem hasonloan vicces lesz, es tovabb maradok jatekban.

  • knockout2010. szeptember 21., kedd 12:44

    nagyon jo iras :) eloben en is hasonlokrol tudok beszamolni, bar nalunk valamivel talan jobb a szinvonal, mivel nagyon sok a fiatal jatekos akik igencsak agresszivak es azert dobni is tudnak na persze nem mindig :) a cash az mar viccesebb, bar ott meg a variancia miatt nehez nyeronek lenni meg hat a hosszutav igencsak hosszu.

  • Agitator2010. szeptember 21., kedd 13:42
    avatar

    Oké, legközelebb tervbe veszem hogy megyek versenyezni akkor előtte írok ide, és összejövünk páran. Legalább lesz egy kis kihívás is :)

  • PUniSHer2010. szeptember 21., kedd 13:46
    avatar

    Ha a torna vicces, cashezzetek a royalban, besírtok. -Én csak azért nem tettem, mert úgy lemákolták minden lapomat, hogy harmadszorra már nem volt kedvem újra tölteni. :S
    Egy kedvenc: Preflop, UTG-n nálam többen is AA-t sejtenek, mire egy vadállat:
    -"Vajon milyen lappal lehet leszedni egy AA-t?"
    másik vadállat:
    -"Én tudom! Call!" :D:D:D:AFADAFAC
    75s-t borított és nyert is már a flopon... Ennyit arról, hogy az AQ mindíg nyer.. :D

    Aztán amikor tényleg AA-párom volt, azt leszedte az AK... :D

  • BlackSmith2010. szeptember 21., kedd 14:50
    avatar

    Huhh, megjött a kedvem az élőzéshez. Ez a hely a XIII. kerületben van, ahol régen is?

  • akimaki2010. szeptember 21., kedd 14:51
    avatar

    Oké, legközelebb tervbe veszem hogy megyek versenyezni akkor előtte írok ide, és összejövünk páran. Legalább lesz egy kis kihívás is :)

    Akkor írj és páran biztosan megyünk.Nem gáz ha ismerjük majd egymást mások is csapatban játszanak.

  • Prof.B.2010. szeptember 22., szerda 10:11
    avatar

    Blacksmith: Igen, ott van nem messze a Duna Plazatol.
    En egy oktoberi csutortoki vagy penteki napot celzok majd meg. :) Ha sikerul egy versenyre menni, az lenne a legjobb. Ket kulon asztalnal ugyanarrol a mezonyrol teljesebb kepet alkothatnank. S ha egyikunket sem makoljak le, esetleg a donto asztalrol is tudunk irni.
    Meg ugy sem talalkoztam senkivel a Pokerakademiarol.

  • Agitator2010. szeptember 22., szerda 10:39
    avatar

    Oké, nekem az október első hete nem jó egyedül, utána viszont abszolút rendben van a csütörtök és a péntek is, bár a péntek kicsit jobb.

  • akimaki2010. szeptember 22., szerda 13:24
    avatar

    Pénteken mindig jobb a felhozatal. Nagyobb a díjazás így sokan indulnak. Átlag 110-130 fő. Fizetés 10%-tól. Várjuk az időpontot a közös élőzéshez.

  • Prof.B.2010. szeptember 22., szerda 14:53
    avatar

    Megneztem. Oktober 15 vagy 22 egy penteki nap. 18:00-ol van az 1+0.5-os donkament. A kesobbi, a 19:30-as 5+1-es deep, gondolom tobben is indulnak rajta, s tuti, hogy hajnal 3-nal elobb nem lesz FT. Ehhez en mar nem vagyok edzett, de a 18:00-asi 11 orara mar a FT-nel fog jarni, ha 50 emberrel szamolunk. (Hetfon annyian voltak).

  • Agitator2010. szeptember 22., szerda 15:01
    avatar

    Részemről ok, akkor ezt felvésem a naptárba :)
    1,5 donkon menjünk szerintem, ott jobb sztorik lesznek mint az 5+1-en. Aki korán kiesik az meg átülhet jó helyi szokás szerint :DDDD

  • Kingricsi2010. szeptember 22., szerda 16:54

    Szia!
    Én voltam az AQ-s srác, véletlenül olvastam el az írásod és meglepődtem azon h "hülyének" lettem titulálva, így elmondom az én szemszögemből is.
    Az előzmény ugye az, hogy még rögtön a verseny kezdetén ti azzal a "reg"-gel felváltva szedtétek be a vakokat mert kb 3man ültetek bent. Ezt hallottam is mikor megbeszéltétek, amikor 3-5 perc késéssel beültem én is.A kieső partid is szerintem max. a szünet utáni pár leosztásban lehetett, mivel az asztalhoz még nem ült vissza mindenki, és megint a reggel poénkodtatok meg loptátok a vakokat. Ekkor kaptam azt a bizonyos AQ-t, te emeltél, a reg callolt én meg ugye 12.000ig squeezeltem. Amikor te rámtoltad az ai-t, akkor egy kicsit túl gondolkodtam (vagyis pontosan úgy gondoltam ahogy leírtad) a dolgot: Te leírtad, h engem kb air-re tettél, ezért neked abszolút belefért a játékodba, hogy bármilyen közepes lappal visszatold rám, hisz úgyis dobnom kell. Ezért calloltam. Egy sima kb 30-40ezres 4bet számomra ilyen helyzetben TÉNYLEG erőt mutat, az insta allin nekem inkább „tudod mikor akard a dead moneyt, öcsi” . A végén meg a max hazamegyek pedig úgy hangzott, h inkább most menjek haza, mint 3 óra múlva buborékként. HA nem voltam világos, akkor bocs, nem gyakran írogatok hsz-t se blogokba, se fórumokba.

  • Triccianus2010. szeptember 22., szerda 17:56
    avatar

    A 9-6-os partiról nem meséltél, hogy az milyen is volt a te szemszögedből...

  • Agitator2010. szeptember 23., csütörtök 15:23
    avatar

    Az az igazság hogy ez nem a szünet utáni első pár parti volt, az asztal már majdnem fullring volt ekkor, ugyanis a harmadik emelésem volt amit a reg fickó callozott. Pont ezért nem értettem az AQ callt, mivel nyilvánvaló hogy minél többedszerre emelek a mögöttem mindennel callozó emberkére, annál tight-abb lesz a range-em. A másik hogy mikor reraiseltél, pont nem lehetett air-el betolni, és ha visszanézed amit írtam, abban nem az van hogy air-re tettelek, hanem nem tettelek erősebb lapra mint AK, mivel a szitu (mint ezt írtad is), eléggé adta magát.

    Ugyanakkor abba szerintem érdemes belegondolni, hogy ha 3way kasszába preflop belepusholok, akkor milyen lapom lehet amit az AQ-val versz. Nyilván a push már rég nem a mögöttem ülő regnek szólt. Távol álljon tőlem hogy hülyének tartsalak, inkább érthetetlen megoldás volt.
    Mondjuk lehet Te tudtad hogy az AQ a royale-ban mindig nyer ;))))

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!