Lustaság

2020. február 09., vasárnap 11:33
Pár gondolat, ami a "lustaság" hátterében állhat
Kedveltem a lustaság kérdést, mert ez pont egy olyan szó, amit én szülőknek mindig megtiltok, hogy így cimkézzék a gyereket, vagy a serdülőknek is tilos, hogy magukról így beszéljenek. Felnőtteknél mindig kicsit bonyolultabb,nem vagyok ennyire direktív.

Nincs olyan, hogy valaki lusta, alapvetően az ember nem úgy épül fel, hogy lusta legyen. Sokszor használjuk ezt valami más helyett. Lehet egyébként már családi szokás is a lusta és a fáradt kifejezés, amit a szülők felmentésnek hazsnálnak, így már gyerekkorban könnyű rátanulni. Sok más dolog állhat mögötte, ha valamit nehéz megcsinálni. Arra gondoltam összeszedem a szerintem leggyokoribb okokat.

1, Motiváció hiány, szóval vagy nem igazán érdekel, nem az én igényem, hogy megcsináljam. Valaki elvárja tőlem, esetéeg valaki szerint ezt kell csinálni, de én személy szerint nem értem, hogy miért is lenne jó nekem az adott dolog. 
B, van valami mélyebb ellen motiváció, ami miatt nem tudom megcsinálni.
Mind két esetbe fontos foglalkozni vele, hogy mi az, ami miatt nem tud ez nekem elég fontossá válni ahhoz, hogy energiát fektessek bele. Nem feltétlenül segítenek az elérhető kis célok, hiszen egy darabig átlendíti az embert, de a valós ok nem derül ki tehát újra és újra ebbe a helyzetbe fog kerülni az ember. 

2, Energia hiány: ez nyílván ezer okból lehet, tényleg előfordul, hogy az ember egyszerűen kimerült, ami persze nem mindig fizikai kimerültség. Lehet érzelmileg is elfáradni, a legtöbb hangulati probléma is együtt jár azzal, hogy az ember képtelen bármit is megvalóítani, esetleg kitartóan csinálni. 
Hasonló megoldás, kiderteni a valódi okot, mi az amitől kimerülök, mi az ami túl sok, túl nagy terhelés. Mi az ami alapvetően nehézzé teszi, hogy egyensúlyban legyek.

3, Végére hagytam, ami szerintem a legtöbbször áll a dolog mögött, bár természetesen ezek nem szigorúan szétbonthatóak, nincs feltétlen olyan, hogy valakinél csak ez csak az. Több rétegből épül fel, de szerintem általában ez a legmélyebb réteg, nehezebb is vele foglalkozni, mint mondjuk 5 pontban felírni, hogy milyen lépéseket fogok tenni.
Szóval ez a kompetencia érzés, ha valamiről tudom, hogy megy képes vagyok rá és sikeres leszek benne, akkor nagyon is szívesen csinálom. Ez egy nagyon alapvető élménye az embernek saját magáról, ami egészen pici korától épül (vagy ugye nem épül). Valóban ezért lehetnek olyan emberek, akik mindenbe könnyen kezdenek bele, van egy belső biztonságuk, hogy menni fog, elég jók. (Illetve minél stabilabb az elég jó vagyok érzés, ugye annál kevésbé fenyegeti ezt, az hogy próbálkozom, hiszen ha nem sikerül, attól én még nem leszek értéktelen, ami az egyik legfenyegetőbb érzés, ez az egyik kedvenc témám, ami ennél hosszabb írást érdemel, de lám lám mindenhova sikerül röviden felvillantanom:)) 

Tehátl összefoglalva, ha én kompetensnek érzem magam, stabil lábakon áll az önbizalmam, saját célról beszélünk, amit szeretnék megvalóstani, és nem vagyok sem depressziós, sem vérszegény, akkor kizárt, hogy lusta legyek. Egész pici kortól megfigyelghető, mennyire tudunk örülni már a babák is egy új megszerzett képességnek, funkció öröm a tisztes neve, ami jól mutatja, hogy valójában az ember úgy van kitalálva, hogy szívesen csináljon új dolgokat, végezze a feladatait, csomó pozitív érzés származik belőle, tehát mindenkinek ajánlom, hogy felejtse el a lusta vagyok kifejezést, és keresse meg a valódi okát, ami perszebb egy mélyebb magába nézést követel meg az embertől, de hosszútávon megéri.

Szép vasárnapot mindenkinek:)
Andi

Hozzászólások

  • zo6Hwf2020. február 09., vasárnap 17:07
    avatar

    Köszike! Big Like!

  • 777772020. február 09., vasárnap 17:29

    +1 Big Like! Nagyvonalakban ennyi a dolog lényege szerintem is.

  • 777772020. február 09., vasárnap 17:33

    * nagy vonalakban

  • kiki19952020. február 09., vasárnap 17:55
    avatar

    Szia Andi!

    1.Köszi szépen előre is ezt a kis bejegyzést, érdekes mindenesetre.. Én jómagam ide fűznék egy kis gondolatot, hogy esetleg kaphassa rá választ! Szóval nekem az a tézisem, hogy a mai társadalom abban a tudatban van, hogy majd holnap meg csinálom ezt meg azt, szóval elkezdjük magunkat hitegetni meg ilyesmi, mindenféle dolgot kitalálunk, de közben természetesen nem jutunk egyről a kettőre,mert inkább megnézek egy filmet, vagy játszok még egyet mint sem, hogy inkább elemezzek vagy fejlesszem a Pókeres tudásomat, mi a véleményed erről?? Jelen van még ma is ebben a mai világban???

    2. Szülői háttér jelenléte
    Ahány hely annyi szokás szokták mondani, de mostanra kb a jelenség az hogy a szülőknek egyszerűen nincs idejük foglalkozni a gyermekkel, így a lustaság és a gyors internet függőség kialakul, meg a másik, hogy nincs önkontroll, beszippant ha úgy van felnőtt korban! Könnyebb a fotelből dirigálni, mint sem hogy tenni bármit is valami ellen, mai ember kezd eltunyulni??

    Aki nem motivált, vagy nincsenek céljai, az könnyedén ennek az ördögi lustaságnak a rabja lesz!!

    Üdv,
    Kriszkova95

  • Ibiza2020. február 10., hétfő 10:57

    Koszi!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!