Black Summer Rain

2010. május 24., hétfő 01:15
3. hét

Alig találtam meg Clapton mester remekművét. 1:45-ig releváns :)





Ez a hét se sikerült túl fényesen:

Magával a héttel most először vagyok elégedett. Napi átlag 4-5 óra között toltam, minden nap megnéztem legalább 1 oktatóvideót, és sokat diskuráltam handekről is. Kb így kéne kinéznie egy "profi" pókeres életének(A szombati berúgással együtt ofc.) Volt pár kisebb spot ahol hibáztam. Néha túl vékonyan v.beteltem vagy túl optimistán blöfföltem, és volt 1-2 nagyon homály játékom is. Igazából nem hibáztam többet, mint régebben, de mostanában minden handre odafigyelek, és ez jó dolog, mert +esély a fejlődésre. Szerencsére most nem azt tolom, mint régen, hogy ész nélkül grindelek, hogy véget érjen a rossz széria, hanem igyekszem folyamatosan javítani a hibákat. Visszanéztem a havi statjaimat, és azt kell mondjam, soha nem jártam közelebb az általam ideálisnak tartott számokhoz, mint ebben az időszakban. Meglátjuk mit hoz a jövő. Őszintén megvallva nem bánnám, ha lassan megérne a munka gyümölcse. Addig is néhány nagyobb/érdekesebb hand:

1. http://weaktight.com/2347166
Fishy ellenfél ellen ezt nem barrelezem. A river érdekes, nyilván Kx vagy midpocket, de ha ráshoveolok akkor kb AJ-t reprezentálok csak. Szerencsére nem gondolta végig a dolgot.

2. http://weaktight.com/2347175
Ellenféllel több asztalon ülök, de alig van róla hand. Valszeg reg. Instafoldolni akartam, de sajnos elkezdtem agyalni. Vauleból ezt a turnt jobb betelni mint CR-elni. A duplázódó 9 miatt számíthat 77/88/6x megadására. Ha overpárja van, nem jó, mert csak nyer egy kicsit a floatokból, és stackelődik 9x és setek ellen. 9x-el jobb a bet, mert ugye több minden callol, mint floatol(És alapból, ha float ellen akarsz vaule-t, akkor c/c c/c, nem turn c/r). Fullal ugyan ez a helyzet. Úgy gondoltam elégszer lesz blöff(semi bluff), de lehet túlgondlokodtam, és hülyeség volt.

3. http://weaktight.com/2347189
Ugyan az az ellenfél. Kérdés van-e vaule a river shove-ban. Úgy gondoltam annyira szűk vaule range-et reppelek a szerencsés turn miatt kialakuló line által, hogy nagyon sok vaule lehet még benne. Ő se játszotta rosszul szerintem. 

4.http://weaktight.com/2347193
Baromi agresszív megafish. Nyilván dobhatatlan.

5.http://weaktight.com/2347197
Mindennél jobban utálom, ezeket a csukott szemmel calldownokat, de az ellenfél minden handben ezt csinálta.(Tényleg)

6.http://weaktight.com/2347200
Ellenfél regular. Sztem iszonyatos a flop shove. Még a TT-n is elgondolkodtam, hogy vajon lehet-e nála más, mint sor/overset. Ügyesen minimalizálta az esélyét, hogy lightabb shoveot kapjon valamitől. (Btw. Az 2. 100BB+ nyertes hand a hónapban, szóval lehet ez valaminek a kezdete. :))

7.http://weaktight.com/2347205
Ez igazából std, csak épp kiszúrtam hm-ben. Ezek az ilyen priceless ongame momentek. :)

Ígérem jövő héten nyerek mostmár. De most megígérem, ha egyszer utolérem az ev-m NL100-on, bárkivel bárhol találkozom vendégem egy sörre. (Lassan egy kocsma beindítására is futná a különbségből)

Hozzászólások

  • Littlemage2010. május 24., hétfő 05:39
    avatar

    Better luck jövö hetre, a handeket majd kesobb megnezem.

  • StackHunter12010. május 24., hétfő 10:05

    Hali

    1. Elég bátor lépés riveren, de bejött.
    2. Én személy szerint a turn visszemelésre dobtam volna, gyakorlatilag csak a 1010, amit versz azok közül a kezek közül, amivel visszaemelhetetett, és az all-in már nem volt olyan sok, hhogy eldobasd vele az emelése után.
    3. ok
    4. Turn reraise-re szerintem itt is fold a jó, pont amiért megafish, ha ő visszaemel, legtöbször oka van, nem blöfföl. Persze akár két párral is visszaemelhetett, szóval lehet, hogy én se dobtam volna, de töprengeni lehet rajta.
    5. Ha olvastad, hogy az ellennél semmi, akkor ok.
    6. ok, ha sor vagy overset van nála akkor ez a póker...Preflop azért 10-es párral célszerű nem csak megadni.
    7. Elmebeteg ellenféllel szemben könnyű:)


  • Romsy2010. május 24., hétfő 11:09
    avatar

    halyrá $Zí€ß

  • Zehy2010. május 24., hétfő 12:16
    avatar

    Stars projectnek egyelőre vége, Ongame-re vissza? Gondolom itt könnyebben összejön a kívánt összeg :) GL!

  • JociBalboa2010. május 24., hétfő 12:38

    Reggeli előtt ez igy perfecto :)
    GL

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!