Second Life Replay

2011. március 12., szombat 11:56
Tolerance
Rég nem írtam blogot. Elég fos februárt sikerült összehoznom kevés játékkal és kis mínusszal. Úgy terveztem márciust meghúzom, és minden oké lesz, de ahogy lenni szokott jött a lehető legrosszabb, és pár nap alatt kb kivégeztem a rush poker winrate-em(1BB/100 maradt öszesen). Így nézett ki február-március:
Ezen a ponton komolyan elgondolkodtam, hogy lehet jobb lenne elmenni árkot ásni. Komolyan nagyobb funnak tűnt a gödör szélén cigizni a cimbikkel, mint itthon köpködni a gyomorsavat, és számolgatni az elszálló bi-eket. Tartottam is két nap teljes szünetet. Ilyenkor elég könnyen belekerül az ember ilyenkor a spirálba, ahol már a játéka sem az igazi. Pl tartottam egy sessiont, ahol csak Full ring ment, és nit játékkal próbálkoztam. Hát -3bi non sd meggyőzött, hogy ez nem az én világom. Éreztem váltanom kell, mert ennek nem lesz jó vége. Úgy döntöttem ránézek a mostanában hanyagolt ongame-re. NL30-on indítottam, egyrészt hogy meggyőzzem magam, hogy tudok még pókerezni, másrészt hogy a sok 6max/fr után kcsit visszaszokjak 5max-ra. Az első próbálkozás nem is sikerült rosszul:
Visszamentem NL50-re, és elkezdtem tolni a handeket. 4-7 asztalon játszom, de az átlag sokkal közelebb van 4-hez. 7 asztal csak akkor megy, mikor épp ülök ki egy rosszabbról. Az eltelt 5 nap során ezt sikerült hozni:
Nyilván nagy volt a kísértés, hogy az ev-t ne rakjam bele. :) Jól jött ez a kis rush, de azért érdemes elgondolkodni a dolgokon. Megnéztem a tolerance című varianciáról szóló videót. Ott elég jól be van mutatva a szórás. Például egy havi 100k handet játszó, 2bb/100-as reg éve, várhatóan valahogy így fog kinézni: 
Hát az az igazság, hogy elég shity BB/100-at hozok elég régóta, komoly varianciával. Emellé nem is játszok túl sok handet, szóval simán benne vannak ezek az iszonyatos hónapok. Az egyetlen módja hogy csökkentsük a varianciát, az az, hogy növeljük a winrate-et. Ostobaság azt gondolni, ha elkerüljük a rázós szitukat, akkor kisebb lesz a varianciánk. Minden +ev lépést meg kell tenni, ha az a legjobb döntés az adott szituációban. Persze a rövid távú varianciát növeli, de közép és hosszútávon csak a winrate növelésével kerülhetjük el a hosszú breakeven szériákat. Nekem is ideje lassan átgondolni néhány dolgot. Régen olyan alapvetőnek tekintettünk egy 5BB/100-at, amit mi majd minden körülmények között hozni fogunk. 1k hand, 1bi easy. Hogy mit tettünk érte az más kérdés. Jól szórakoztunk néhány giggy vidin, ámuldoztunk néhány lego coach játékán, de vajon hány videót jegyzeteltünk ki, hány handet elemeztünk ki belőle alaposan? :hm Én konkrétan 1-re emlékszem, 2.5 éve. Szóval ideje kicsit tenni is azért, hogy visszatérjek arra az útra, amit 1-2 éve sikerült csúnyán elhagynom. Nézzük mit is teszek ezért mostanság:
  •  Elemzés: Ugye az alap, hogy mindenki megnézegeti a handjeit egy session után. De vajon mennyire komolyan tesszük ezt? Potméret szerint rendezzük a handeket és a TOP5 bukó és nyerő handet gyorsan végigpörgetjük, hogy oké jó vót ez. Sztem ez csak időpazarlás. A nagy potokban mindenki megfelelően játszik, ha nem akkor alapvető gáz van, de azért számítsunk arra, hogy mikor bekerül a stack egy regular ellen, akkor nagyon nagy baromságokat ő se fog csinálni. Ahol eldől a BB/100 az inkább a közepes spotok jó megjátszása. Elkezdtem azt csinálni, ha egy spotban nem volt elég időm gondolkodni, úgy éreztem nem a legjobb döntést hoztam, furcsa végeredményt hozott a hand, vagy egyszerűen dobtam egy szituban, ahol helyesnek éreztem a raise-t, calloltam mikor a fold felé húzott a szívem, stb..., megjelölöm HM-ben, és ezeket elemzem. Néha ezek 3-5 bb-ről szóló döntések, de minél több ilyen szituban hozunk rossz döntést, annál durvábban romlik a hosszútávú winrate-ünk. Ugyan is ilyen szituból van 1k hand alatt vagy 20, nagy potból meg 3, amiből 2 cooler. Próbálom az elemzést úgy végezni, hogy értelme is legyen. Olyan gondolatmenetek beépítésére törekszem, ami játék közben problémát okoz. Egy jó példa, hogy hányszor pakoljuk tele a range-ét villain-nak olyan lappal, ami nincs a pre range-ében. Egyszerűen gyakran elsiklunk afölött, hogy teszem azt MP vs BB-be alacsony sc meg ATo szinte soha nem lesz nála. Mi meg szépen építgetjük a range-et a pot oddsunkhoz, és aztán lehet, hogy azt hisszük egy ship +os, miközben az fd-k fele nincs is a lehetséges lapjai között. Sok ilyen szitu van, és nagyon messzire vezet ez a dolog. Érdemes agyalni rajta. Nemsokára megpróbálok rendesen megtanulni ev képletet számolni, és akkor még egy újabb szintre emelhetem az elemzések mélységét.  

  • SB/BB játék: ez az a dolog, amit minden formában próbáltam már. Tényleg nagyon sok féleképpen csináltam már, de alapvetően jóval többet bukok vakokról, mint a jó regek. Ezt megpróbálom javítani. Sokat tervezek foglalkozni vele a közeljövőben. 

  • Life management: Az örvénylő káoszból próbálok egy kcisit rendezettebb életet kihozni. Igyekszem frissen játszani, úgy hogy már csak a pókeren jár az agyam. Általában elemzek fél órát session előtt, így a már megfelelő mentális állapotban indítom meg a küzdelmet az asztaloknál. 

  • Játékpercek: Nem lehet havi 60 óra pokival, komoly játékos valaki. Több hand= nagyobb minta=jobb elemzési lehetőség, és több rutin. Ha játékban vagy, gyorsabban forog az agyad, egyre könnyebben jönnek a jó readek, gondolatok. Meg az sem elhanyagolható, hogy nem kell a nyerő 60%-át CO-zni egy 20k handes hónap után. 
Na kb ennyi lenne most egyszerre. Tervezek írni egy posztot a közeljövőben, ahol egy véletlenszerűen kiválasztott session kicsillagozgatott "szürke" handjeit próbálom majd legjobb tudásom szerint elemezgetni. Most egy kis chill, és jó sok póker a hónap hátralévő részében.

Hozzászólások

  • arcsen2011. március 12., szombat 12:03
    avatar

    Jó kis gondolatébresztő ez, nekem is... Köszönet érte!

    Jöhetnek a handek is! :)

  • castor112011. március 12., szombat 12:03
    avatar

    Azt hiszem az átlagpókeres egyik példkaépe vagy! Ilyen hozzáállással kétségem sincs afelől, hogy eléred, amit kitűzöl magad elé! GL!

  • straubbazsi2011. március 12., szombat 12:31
    avatar

    nc1

  • JociBalboa2011. március 12., szombat 14:51

    Zseniálisan írsz mester!
    hatalmas upot kívánok!

    GL

  • geristar2011. március 12., szombat 15:45
    avatar

    Jöhetnek a hand-ek.
    GL!

  • Romsy2011. március 12., szombat 19:08
    avatar

    bicikli, lángos, szájgolyó

  • cursor 102011. március 12., szombat 19:20
    avatar

    Jó kis írás! Hát ezeket a dolgokat nekem se ártana megvalósítani. Bár minden csak rajtunk múlik.

  • kocka212011. március 12., szombat 19:36
    avatar

    Jól összefoglaltad, hogy mik a small stakes regulárok tipikus hibái. Emiatt van szerintem az a láthatatlan betonfal NL100-on. Addig "sima ügy" eljutni többé-kevésbé, de ott már kezdődnek a problémák. Ha így komolyan ráfekszel az elemzésre, tutira összejön a továbblépés. GL!

  • tesla792011. március 13., vasárnap 08:47
    avatar

    Hello Mesti!

    Én 10 éve ásom az árkot... Nem olyan szórakoztató az sem.

    Szerintem a 60 óra nagyon minimális, Én meló mellett nyomok 40-et.

    Visszatérve az árokra, biztos vagyok benne, hogy NL30-on nagyon könnyedén hozod a 10 EUR/h pluszt, amit nagyon kevés "jómunkás" cég tud megfizetni...

    gl, HF! Tesla79

  • tesla792011. március 13., vasárnap 08:52
    avatar

    Nagyon cool a zene...

  • misirulez2011. március 14., hétfő 07:37
    avatar

    Nekem is volt egy ilyen tervem, hogy 5-10bb közötti potokban hozott döntéseimet gyorsan megcsillagoztam, és gondoltam megosztom, hogy ebből tanuljak a legtöbbet, coolerek úgyis magukat játszák le azokkal nem annyira érdemes foglalkozni, de az ilyen kicsi már-már majdnem közepes potok jó megjátszásával nagyon sok +$ jut az ember, és fény derülhet egy két hiányosságra amennyiben sok más playa elolvassa/értelmezi a gondolataidat, és reagál rá.

    Na ez egy kicsit hosszú lett, szóval annyi a lényeg, hogy nekem ott sült be ez a tervem, hogy hiába csillagoztam be sessiononként 10-20 ilyen handet első ránézésre annyira std-nek tűnnek, hogy utólag már nem is pontosan emlékszem arra, hogy miért csillagoztam be őket.

    Ennek kiküszöbölésére jó lehet csinálni egy videót élő kommentárral, és minél többet beszélni a legapróbb dolgokról, de ezzel megint az a baj, hogy egyáltalán nem biztos, hogy 1 óra alatt lesz annyi akció, vagy fény fog derülni bármire is.
    Én még azt találtam ki, hogy csinálok egy 6-7 órás videót, (mint amennyi ideig ált. tart egy sessionom) csak ezt meg senki se nézné meg. A lényegtelen részeknek a kivágásával meg fogalmam sincs mennyi de talán 100óra-munka is rámehet, és ha valóban meghozza az eredményét akkor megéri, csak megint az a gond vele, hogy nem biztos, hogy olyan "fórumtag"-ok fogják megnézni/véleményezni (ill. valóban megérteni a gondolataidat) akiknek utána nyugodtan hagyatkozhatsz a véleményükre (vagy esetleg nem bagatizálják el).

    Na ez egy kicsit hosszú lett remélem senkit nem bántottam meg vele, de azt hiszem ti is találkoztatok már hasonló "tanácsokkal" a fórumon.

    Kiváncsi vagyok te majd milyen megoldást találsz ki.

    Üdv,
    Misi

  • andree2011. március 14., hétfő 10:01
    avatar

    Thx mindenkinek!
    misirulez: Meglátjuk. Én szerencsére csak 1.5 órás sessionöket tolok, így általában emlékszem az adott handre. Videó helyett jó lehet egy hm replayeres session review. Mondjuk minden session után felveszed ahogy a megjelölt handeket elemzed. Akkor még valszeg emlékszel olyan dolgokra, amik számítanak(history, dinamika) és mondjuk 4-5 ilyet összefűzöl.

  • Zehy2011. március 15., kedd 11:36
    avatar

    Az egyik legjobb szakmai blog. ty

  • andree2011. március 15., kedd 11:40
    avatar

    tyty! Igyekszem.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!