Félidőn túl

2010. 09. 21. 15:10
A szeptember fele már eltelt,úgy néz ki kint vagyok a hullámvölgyből, de a hónap eddig így is csak breakeven.
A szeptember eleje úgy folytatódott,ahogy az augusztus,vesszőfutással. Igazából sem a holdem, sem az omaha nem volt nyerő. Cooler,badbeat,bénázás követte egymást. Elkezdtem ezért videót nézegetni,hogy egy kicsit fejlesszem a játékom, meg hogy addig is ne szórjak el annyi pénzt. Az omaha videók nézegetése tényleg jót tett. Kb. 10.-e óta egy kivétellel az összes session plusszos lett. Igaz, abban az egyben sikerült majdnem az összes addig összekapart nyereséget eltapsolni. De az pozitívum, hogy nem tilteltem és szó nélkül viseltem a sok szívást. Úgy érzem sokat fejlődtem mentális téren (volt, ami megeddzen :) ) Szóval az omaha jól megy, ennek örülök. Annál jobban bosszankodom azon, hogy a hónap elején, amit nyertem PLOn, azt elszórtam NL20as, 25ös asztaloknál. Jó, elég sokat voltam a rossz oldalon, de a játékom is nagyon ritmustalan volt. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy letiltom magam a holdemről, legalább addig, amíg sikerül néhány videót átnézni. Úgy látom, azért a fél éves kihagyás nem múlt el nyomtalanul, kell egy kis frissítés az agyamnak. 

Egyetlen dolog van, ami mostanában baromira zavar. Jó, tudom, nem kell mindig azt nézni, hogy mennyit "kellett" volna nyernem egy-egy hónapban, héten, de azért nem állom meg, hogy néha rá ne nézzek. Na ilyenkor felszalad általában a vérnyomásom. Nem tudom más hogy van vele, de nálam az a helyzet, hogy ha vesztek egy sessionban, akkor szívok rendesen, ellentétben a nyerő sessionből nem hozok annyit, mint amennyit kellene. Az $USD EV oszlopban majd 8x akkora összeg szerepel, mint a winnings oszlopban. Mivel Bosséknál nem látjuk a muckolt lapot, ezért ugye ez nem teljesen korrekt így, de szerintem nem lenne nagyobb különbség, ha ez nem így volna. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy hónap végén átvándorlok egy másik terembe. Szeretném tisztábban látni a saját játékomat, hogy tényleg csak a rövidtáv miatt nem vagyok nyerő mostanában (vagyis a Bosst kellene szidnom), vagy gyenge a játékom és én vagyok a hibás. Úgyhogy hónap végén irány egy olyan terem, ahol láthatom a muckolt lapokat és van RB, vagy valami fincsi bónuszlehetőség. Ebben kérnék segítséget. Hova menjek, ahol ezek a feltételek fennállnak? És hogy el ne felejtsem, jó lenne, ha lenne néhány jó kis PLO verseny is abban a teremben, mert sajna a PokerHeaven ebből a szempontból semmit nem tud nyújtani....

Köszi, hogy olvastad és szívesen veszek minden segítséget és kritikát is.

GL Nektek is!

Hozzászólások

  • JociBalboa 2010. 09. 21. 16:05
    avatar

    Hali!

    bwin - pkr ezek szimpatikus termek, mondjuk obamában nem tudom mi a heyzet...

    GúdLák

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!