Megtaláltam a motiválatlanságom okát

2014. szeptember 30., kedd 09:48
Plusz két érthetetlen hand
Most fejeztem be Feldmár András: "Útmutató tévelygőknek" című könyvét, ebből idézek most egy részletet :

"Kérdező: Semmi kedvem dolgozni, mit tegyek?
Feldmár András: Gondolom, munkán elidegenült aktivitást értesz, valamit, amiért fizetést kapsz, de ha nem kapnál, nem is csinálnád. Ez az a hasadás, ami fájdalmas: hogy az ember élete nagy részét feláldozza azért, hogy az élete kis részében azt tegye, amihez kedve van. Csak addigra sajnos már túl fáradt hozzá.

Tehát az életművész az, aki imád valamit csinálni, és elintézi, hogy pénzt is kapjon érte."

Ez egy nagy igazság, ami teljesen nyilvánvaló, és szerintem mindenkinek erre kéne törekedni. Sajnos mostanában én is letértem erről az útról. Rengeteg MTS&G-t és Satellite Sit&Go-t toltam, mert jobb az órabére, mint egy hasonló buy-inű normál/deep struktúrájú MTT-nek. Viszont magamtól sose játszanék 180 fős turbó Sit&Go-t, meg a Sit&Go satellite-eket is unom már, és gyakorlatilag rá kellett kényszerítenem magam a melóra, ami nagyon nem jó. Sokszor nem is sikerült normál óraszámokat tolnom. Rengeteg olyan sessionöm volt,  amit egyáltalán nem élveztem, azzal próbáltam magam motiválni, hogy így majd hamarabb megengedhetek magamnak nagy versenyeket (amik nagyon motiválnak). Aztán persze ha a nagy versenyeken korán kiestem, mint a WCOOP $320 Shootout, meg az $530 KO, akkor aztán iszonyat csalódott voltam. Szerencsére az $1050-oson sikerült sokáig menni, de az elején ott is nagyon lecsökkent a stackem és iszonyat frusztrált lettem, hogy erre vártam egy csomó ideje, és mindjárt kiesek erről is, emiatt nem játszottam túl optimálisan. Tanulság mostantól: mindig azt játszom, amihez kedvem van (BR-management szabályait betartva).

Mindig is a normál MTT-ket szerettem a legjobban, úgyhogy mostantól sz@rok az órabérre, sokkal több Normál/Deep struktúrájú MTT-t fogok tolni. MTS&G helyett jöhetnek a $22-os, meg a $8-os 1R1A MTT-k. Így több postflop szitut látok, amit sokkal jobban élvezek, mint a pre pusholgatást.  Meg kis élőversenyeket se toltam ugyanilyen megfontolásból, pedig azokat is szeretem.

Nagyon jó volt végre olyan sessionöket játszani, amiket élvezek. Annak, hogy jól éreztem magam munka közben, gyorsan meglett az eredmény egy $320 6-max verseny 2. helyével $9700-ért. Nyilván a session elején meg végén még indítok néhány turbót, hogy ne egy asztalozzak, de mostantól a normál MTT-é a főszerep.

A kommentekből kiderült, hogy általam nagyratartott MTT játékosok is olvassák a blogomat. Ha van kedvetek hozzászólni ehhez a két handhez, szívesen veszem.  

Stacks:  

UTG  Carster 135,136 75bb  
UTG+1  Stephouuu89 39,907 22bb  
CO  pistons87 63,830 35bb  
BTN  Aptok 203,434 113bb  
SB  dirty.brasil 73,171 41bb  
BB  roo_400 96,522 54bb  

Blinds: 900/1,800 Ante 225  
Pre-Flop: (4,050, 6 players) Aptok is BTN 8c Jd  
1 fold, Stephouuu89 raises to 3,600, pistons87 calls 3,600, Aptok folds, 2 folds   
Flop: 3s Kh Ks (11,250, 2 players)  
Stephouuu89 bets 4,454, pistons87 calls 4,454  

Turn: Js (20,158, 2 players)  
Stephouuu89 checks, pistons87 bets 7,500, Stephouuu89 calls 7,500  

River: 2s (35,158, 2 players)  
Stephouuu89 checks, pistons87 checks  

Final Pot: 35,158  
Stephouuu89 shows two pair, Aces and Kings  
Ah Ac  
pistons87 shows a flush, King high  
9s 5s  

Pistons87-ről néhány szó, ha nem ismerné valaki, 1,1 millió dollár profitja van PS-en, most lett 2. a $10300 WCOOP versenyen. Nem igazán tudom megfejteni a játékát ebben a handben (meg jó néhány másikban sem). Nyilván nem random kattintgat, ha ilyen eredményei vannak.

Amivel magyarázni tudom ezt a játékot, hogy az UTG elég laza volt kicsit fishi beütéssel, ő pedig ha ilyen szűk effektív stacknél callol, elég erős range-et reprezentál. Persze nem a fish-nek, hanem a mögötte ülő playereknek.

De még akkor is :

- sokszor fog BB-is callolni és multiway nem játszik olyan jól a 95s (HU-se)
- ellenfél ugyan gyengébb player volt, de nagyon agresszív, 95s-nek nincs sok SD értéke
- nagyritkán lehet azért mögötte monster
- hosszútávon nem hiszem, hogy balanszálható.

Valakinek van valami ötlete, miért callolt pre?

Másik hand
$1000+$50  

Stacks:  
UTG  joserivas397 13,650 9bb  
UTG+1  ismo<3seppo 135,015 84bb  
CO  elmerixx 89,508 56bb  
BTN  Pokerl)eviL 124,788 78bb  
SB  Aptok 136,902 86bb  
BB  Kennethmedh 135,658 85bb  

Blinds: 800/1,600 Ante 200  

Pre-Flop: (3,600, 6 players) Aptok is SB Ks 8c  
2 folds, elmerixx raises to 3,264, Pokerl)eviL calls 3,264, Aptok folds, 1 fold  

Flop: 2s Jh 4h (10,128, 2 players)  
elmerixx bets 5,985, Pokerl)eviL calls 5,985  

Turn: Ts (22,098, 2 players)  
elmerixx bets 13,885, Pokerl)eviL calls 13,885  

River: 7c (49,868, 2 players)  
elmerixx checks, Pokerl)eviL checks  

Final Pot: 49,868  
elmerixx shows a pair of Sevens  
7h Ah  
Pokerl)eviL shows  
4c Qc  

elmerixx wins 49,868 (net +26,534)  

Pokerl)eviL szintén egy nagyon nagy nyerő reg (Most is FT-zet a Main eventen)de ezeket a pre callokat nem tudom hova tenni.

Sziasztok!

Hozzászólások

  • csufi2014. szeptember 30., kedd 11:09

    "Valakinek van valami ötlete, miért callolt pre?"
    Ne akard megfejteni pistons87 teljesen elmebeteg!!!

  • Aptok2014. szeptember 30., kedd 11:13
    avatar

    Ha elmebetegen ilyen jó erdményeket hoz lehet én is szeretnék megbetegedni.

  • Netrol2014. szeptember 30., kedd 11:48
    avatar

    Csak, mint szakmaiatlan hobbista mondom. Nem lehet az, hogy az adott helyzetben a pozíció miatt mivel egyszínű lapja volt callolt a flopolt 4 szín meg csak javított rajta. Szerintem csupán annyi volt a terve, hogy call néz egy flopot, ha nem talál dob, ha talál végig tolja. Ebben szerintem most nem volt logika.

    A másik hand meg talán az egyforma szín miatt ment a partiba és flopolt egy 4-es párt bár arra nincs magyarázat miért ment végig vele. Ez csupán egy buta parti volt lehet két sörrel többet ivott mielőtt leült játszani, mint kellett volna!

    Ennyi az én fogalmatlan meglátásom a handekről! :)

  • TiffanyMills59252014. szeptember 30., kedd 12:00
    avatar

    pistons 87 egy állat husngben, elég sokszor lestem játékát

  • Lucsi2014. szeptember 30., kedd 13:18
    avatar

    ilyen jó játékosoknál én mindig abból indulok ki, hogy a játékuk jó. a kérdés hogy miért? és hogy mire van szükség ahhoz, hogy jó legyen? az ő tudásukra az aktuális handnél, vagy ez akár egy gyengébb játékos számára is profitábilis lehet?

    mindkét esetben -12bb/100at kell vernie a callnak.

    1: ez a 22 effektív az, ahol husngben a legnagyobb range-el callozol. ha az utána következő játékosok nincsenek erre a tartományra felkészülve, akkor nagyobb erőt sugároz a játéka (ahogy írtad), mint a tényleges range és te, meg a vakok vanószínűleg nem fogtok elégszer lightan squeezelni. a leredukált rangetek ellen pedig ő akkor is porifátbilissá tudja navigálni a játékát postflop, ha calloztok néza. pesze a hosszú távú profit talán azért lesz, mert túl sokat dobnak utána. (ahhoz képest sokat, hogy ő ilyen lapokkal játszik)

    2. szerintem megint csak az a szitu, hogy ha a vakok nem squeezelnek optimálisan egy ilyen laza range ellen, akkor poziból jó lesz egy olyan játékos ellen, akinek a post játéka megengedi (pl az egy barellhez képest nem optimális a 2 barell, vagy a 2höz a 3 vagy akármi)

  • Lucsi2014. szeptember 30., kedd 13:21
    avatar

    természetesen nem az igazságot írtam le. ezek csak egy gyenge játékos gondolatai/véleménye voltak.

  • báró2014. szeptember 30., kedd 13:58
    avatar

    Nem tudom nekem is volt egy handem Wcoop alatt Pistons87-e,l érdekes és egyben mégsem:)

    215+r,400 főnél,már régóta ültünk egy asztalnál,persze a bal oldalamon volt,mind kettőnknek dupla átlag.
    History nem sok volt 3-szor emeltem D-ből sb-re,mind háromszor 3-bet,és én fold.Amikor jött az a bizonyos party..

    A vakok 400/800, átlag 55000,pistons(122.000,152bb) utg emelés 1600,középen egy feszes regulár(55bb) 4600,én BB (132.000,165bb)10777...

    Pistons insta 22.000,regulár dob,én 59000...ő all in..én call..

    Mi lehet nálunk?

  • HugeEdgeOnYou!2014. szeptember 30., kedd 14:00

    nálad AA báró

  • Aptok2014. szeptember 30., kedd 14:18
    avatar

    Lucsi : Valószínüleg úgy van ahogy írod. Pistons87 pont high Stakes HU S&G-s szóval biztos jó postflop szűk stackeknél. Itt mondjuk szerintem hibázott riveren mert ha még kis -EV is a bet betelnie kellett volna, hogy ne legyen SD, mert sz@rá fogom SQZ-elni ezentúl.
    báró : 152bb-t ebben a szituba 6 bet FE nélkül QQ+al tenék be a helyébe. Téged meg AK JJ+-ra tenélek.

  • báró2014. szeptember 30., kedd 14:28
    avatar

    Igen standard volt,,gondolkoztam én is a partyn,de kövezzetek meg,én ilyen mélyen lehet az ő helyébe dobok....(persze tök hibásan,mert flop K...:))

    KK volt nála,nálam AA...

  • Aptok2014. szeptember 30., kedd 15:10
    avatar

    Írtad, hogy nem sok dinamika volt de igazából az, hogy 3 szor dobtál a 3 betre az már dinamika. Ő úgy gondolta mostmár nem dobsz neki ha JJ+ AK val cold 4 beteltél akkor már eleged lesz belőle és beteszed. Mit csináltál volna JJ, QQ AK val ? csak adod az 5 betet ?

  • báró2014. szeptember 30., kedd 15:45
    avatar

    JJ dobok,QQ-AK valószínű ugyanígy megy le,ellenne..Az hozzá kell tennem eléggé dominálta az asztalt,és elég magas vpip rendelkezett...postflop szétszedett volna, ezért is örültem hogy így alakult..vagy mégsem:)

  • HugeEdgeOnYou!2014. szeptember 30., kedd 16:06

    amúgy ezekre a furcsa pre megadásokra visszatérve.. nagyon sokszor lehet látni ilyen pozíciós callokat suitedes lapokkal top regektől, olyanok ellen akik ellen edge-ük van postflop.

  • Aptok2014. szeptember 30., kedd 16:15
    avatar

    báró : Akkor ellened jól tette be. Máskérdés hogy ha te vagy a helyében valaki tök más ellen akkor előfordulhat, hogy ebben a szituban nem +EV neked berakni. De akkor gondolom 5 betelni se kell csak tartani a 4 betet.

    Amúgy érdekes, hogy van jó néhány HUS&G player akiknek nagyon mennek az MTT-k majd lehet ennek a lehetséges okairól is írok valamikor.

  • Netrol2014. szeptember 30., kedd 20:44
    avatar

    Én nem vagyok reg, de starson játszottam rengeteg HUsng-t és szerintem jó hatással volt az MTT játékomra. Talán azért lehet előny mert sokszor lesz pre emelés után HU és ott már egy HU regnek előnye lesz az ellenfelén. Talán ezért tolják ezeket a fura játékokat.

  • thomyca2014. október 01., szerda 00:09

    Tehát az életművész az, aki imád valamit csinálni, és elintézi, hogy pénzt is kapjon érte."
    Ez jó mondás, és jó cél.

    De azt is gondolom, hogy alkalmanként érezni kell az élet nehézségét (life is hard), hogy meg tudjuk becsülni szépségét. Nem baj ha az ember néha a "bot" rosszabbik oldalán áll. Nem kellemes, de hosszútávon kifizetődhet.

  • kiscash2014. október 01., szerda 09:22
    avatar

    Hát ööö, mindig szívesen olvasom a blogodat, de most nem örülök az új híreknek :P ;) :)

    A handekhez meg annyit, hogy sokszor látok hasonlókat jó nyerőktől. Főleg szűk effektív sztekkek mellett. Főleg ha már mélyen vagyunk.
    Szerintem azért csinálják mert ennyivel jobbak postflop + ennek köszönhetően, utolsó pár asztalnál nyomás alatt tudják tartani az ellenfeleket + néha jön oddson kívül a szet a flush a stb...

  • Rollerkadvtk2014. október 01., szerda 10:28

    HugeEdgeOnYou!

    Nagyon nagyon egyetértek! Pontosan ez a szitu. Én is pontosan erre a játékra álltam át és nagyon működik. Nem azért mondom ezt, mert hatalmas reg vagyok, hanem mert ez a játék jó és kifizetődő. Én pl. nagyvakon hátsó emelésre szinte semmit nem dobok és postflop igyekszem megfelelő boardokon, megfelelő ellenfelek ellen lejátszani. Az ilyen játékosok felvállalják a zsetoningadozást és az aktív játékot, mert tudják, hogy postflop nagyon erősek. Lehet, egy-két leosztásban kihátrálnak, de a harmadikban óriási kasszát nyernek mondjuk 45s-el. Én ezt a stílust csak 3-4 asztalon tudom játszani, többön nem. Nagyon tisztelem az ilyen játékosokat és imádom ezt a stílust. Aki a pókeres karrierje elején jár és ragaszkodik a sztandard játékokhoz, az azt mondja az ilyen kezekre, hogy ez egy random kattingatós fish, legalább 2 év tapasztalat kell hozzá-ami itt nyilván sokaknak van- hogy rájöjjön az ember, hogy ezek csodálatos játékok.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!