Hét nap, öt éjszakázás

2010. április 22., csütörtök 14:36
erről-arról
Egy hete, h "befejeztem", és  leadtam  a diplomamunkámat kétszer
aludtam itthon... Végre nyugi van, van egy csomó szabadidőm, amit
próbálok élménydúsan eltölteni :)






Azt hiszem jó úton járok, annak ellenére, h a fene sok szabadidős
tevékenységek közepette (ill ennek ellenére) sem sikerült 5-6 óráknál
többet aludnom... Volt itt minden: koncert, kocsmázás, meccsnézős
maraton (16.30 hoki, majd ligakupa, aztán Bl... persze nem sokat
láttunk belőlük :))

 És végre meccsre is eljutottam! Nagyon hiányzott
már, fantasztikus volt! És végre nyertünk :) Igaz, csak kb a 30.
percben jutottunk be, hiszen szurkolói kártyával lehet már csak
belépni... Megérkeztünk a Szentélyhez 1 órával a kezdés előtt,
beálltunk a  sorba regisztrálni... Jelentem, h másfél órát egy helyben
totyogtunk, de úgy voltunk vele, h most már mindenképp bemegyünk.
Végülis kint is elvoltunk, felváltva szaladgáltunk az Ágiba
műanyagpoharas fröccsért, így hamarabb lement a sor :) Ennyi rossz
bort rég ittam, bent is koccintóst mértek, 100/deci árfolyamon.
Ráadásul fehér nem is volt... Először fröccsöt kértem vna, erre a srác
kitölti a vöröset, majd öntené rá az ásványvizet... Mondom ne már,
akkor inkább tisztán... Na a következőre csak kértem szódát... :)


Aztán a kocsmázások... Egyik helyre ahova régebben sokat jártunk, így
köszöntött az egyik pultoslány: szevasz rosszcsont, rég láttalak :)
Hát mondom szakdolgoztam... Nem akarta elhinni :) Tegnap este meg a
Duna-parton borozgattunk, előtte a sparban vásároltunk, ahol az eladó
elkérte a személyim... Ezeket bóknak vegyem, vagy inkább gáz?! :) 25
vagyok lol

Másik kocsmában zárás előtt meghívtam a szimpatikus pultoslányt egy
felesre. Aztán (elvileg) megbeszéltük, h majd együtt megyünk haza,
mert ugyanarra lakik, amerre nekem is volt az aznapi szállásom. Persze
mi még átmentünk egy másik helyre, így elmaradt a közös séta... :) S
ezt is csak tegnap tudtam meg haveromtól, én akkor már annyira Ko
voltam, h csak halovány emlékek vannak... Nem tudom mi lesz, de kínos
lesz a köv találkozás... Majd vmi frappánsat kell kitalálnom, h
feloldjam a helyzetet :) tipp?!
Szóval ilyesmik vannak...

Ma focizunk a Borároson, ugye itt a jóidő. Aztán/közbe (szoftos)
borozás a tervezet, de ma egy fajin kis verseny is lenne a Royale-ba,
amin nagyon gondolkodok... Tök rég voltam komolyabban élőzni is... De
a közeljövőbe tuti elmegyek, ha nem is ma, de végre megtehetem :)

A pokit nem erőltettem, marha szarul is ment, nem is sokat játszottam...

Most nem írok egy darabig, csak ha történik végre vmi áttörés.
Kalappal, és minden jót!

Hozzászólások

  • castor112010. április 22., csütörtök 14:38
    avatar

    Kellemes időtöltést! Jó lazulást!:)

  • csiko132010. április 22., csütörtök 14:46
    avatar

    Légy őszinte a csajjal: mond meg neki, hogy szétcsaptad magad és a két filmszakadás között eszedbe sem jutott. Ha nem küld el a 'csába, akkor vedd feleségül! :-)
    Én most szopok a szakdolgozatommal, ezért irigyellek, hogy túlvagy rajta. Az előző is igen nehéz szülés volt, de ez most farfekvéses is, úgy érzem. :-)

  • arcsen2010. április 22., csütörtök 15:29
    avatar

    Na, közbe tettem be egy képet. Elég gyenge minőségű, de a lényeg átjön :) Még a meccs előtt készítettük, én avgyok az alacsonyabb :)

    castor: köszi, azt hiszem meglesz... Egy közös sessiont majd hozzunk össze ha van kedved a köv héten, hátha kihúzzuk egymást a gödörből, és megindulunk felfele :)

    csiko: jaja, valszeg az lesz... kínos beszélgetés elé nézek, de kell néha ilyen is... :) Kalappal a szakdogához, kitartás! Gondolom május közepe Neked a határidő, addig még bármi lehet :)

  • Demiro2010. április 22., csütörtök 15:40

    Rakenroll forevör! :) Ismét egy jó kis bejegyzés! :)

    Jó ezek a kocsmázós sztorik, ejj, Istenem, mily' jó is volt fiatalnak lenni! :)

  • kisrapi2010. április 22., csütörtök 21:28
    avatar

    Valamikor nézz el szegedre egy CG+kocsmázás kombóra

  • arcsen2010. április 23., péntek 10:02
    avatar

    Tomi, emlékszem én, mikor Varsóban egyik kezedben sima Zubróval, másikban Zubro-almával nyomtad a bulit :) Na azt a képet nem felejtem el :)

    Rapi: köszi az invitálást, igazán kedves! Ha arra járok, vagy úgy adódik, akkor szívesen csatlakozok! Majd keressük egymást!

  • buktar2010. április 23., péntek 10:07
    avatar

    Már Tomi sem bírja. Hiába 30 után már gondolom nehezebben megy. :D

  • arcsen2010. április 23., péntek 10:15
    avatar

    "20 fölött már tompul a cerka"- by Prosectura

    Hehe. Amúgy nekem is volt egy időszakom, mikor azt hittem vége ennek a korszaknak, megkomolyodtam. Aztán kiderült, h valszeg tévedtem, csak egy átmeneti állapot volt :)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!