Alakulgat, alakulgat!

2014. június 08., vasárnap 22:24
Limitlépés utáni beszámoló grafikonnal, tapasztalatokkal!
Üdv mindenkinek!


Mint ahogy azt beharangoztam, május elején léptem újból limitet, ezúttal NL10-re. Fontosnak tartom megemlítenem, hogy a május, illetve ez a júniusi hónap is eléggé lefoglal, így nem sok időm volt nagyobb mintát összehoznom, így egy szerény 25.000 leosztásos mintával tudod szolgálni a jelenlegi teljesítményemről.

Nem is szaporítom a szót, a grafikon magáért beszél:


Komoly paint technikával kijelöltem azt a részt a grafikonon, ami a legjelentősebben tönkrevágta az amúgy egészen elfogadható winrate-emet (jelenleg ~8bb/100). A pirossal jelölt rész két olyan sessiont takar, amikor tudtam, hogy nem kéne leüljek tolni a grindot, mert nem érzem a power-t, de mégis megtettem... Fel sem fogtam utólag, hogy egyes handeket miért úgy játszottam meg, ahogy. Kb fish voltam... Ott vettem is egy nagy levegőt, és végig gondoltam, hogy mik azok, amikben komoly összegeket bukok el.

Közben haza is pakoltam a cuccaim vidékre a lakásról, így a környezet is másabb. Nem is gondolná az ember, hogy milyen sokat jelenthet egy kis környezetváltozás. Tény, hogy ugyanazt a monitort bámulom, ugyanazok ellen játszom, de mégis más helyen. {#}

Játékomról annyit, hogy saját belátásom szerint sokat fejlődött. Bárki bármit mond, nl10 már kicsit más világ, mint nl2, illetve nl5. Itt már végre találni néha gondolkodó embereket is, akikkel külön élvezem a közös partikat. Olyankor általában tudok alapozni egyéb statokra is, ezért már pontosabb döntést is tudok hozni. (Tisztában vagyok azzal, hogy a speciálisabb statokhoz nagy minta kell... csak megjegyeztem {#} )

Furcsa, ha azt érzem, hogy sokkal kényelmesebb itt játszani? {#} Van néha kényelmetlen helyzet, de a nit regek brutál kiismerhetőek, a fishek meg ugyanolyan fishek, mint voltak, tehát könnyebbnek érzem.

Statok:
Posztoltam az előző bejegyzésem valamelyikében az nl5-ös statomat, ami végülis nl2-re is igaz.
Jelenleg:


Viszonylagos változás a 3bet növekedése 2-ről 4.6-ra, és a VPIP/PFR közötti gap szűkülése. Nagyon sokat erről nem tudok mondani. A számok is magukért beszélnek.
Szeretném azt mondani, hogy most már Hawaii van, és jövök kéthetente a bejegyzésekkel, de a következő két hétben 4 vizsga vár rám, amelyeket lehetőleg abszolválnom kellene, így most még visszább kell vegyek a pókerből. Így is nevetséges 1 hónap alatt 25K hand, de a július teljesen szabad lesz. Néhány szabadidős programot terveztünk barátnőmmel, és bátyámmal, aki utóbbi 8 hónap után végre hazalátogatott Kanadából. {#} Szóval most boldogság van. Ritkán mondom ezt, de most úgy érzem, minden rendben megy! Nagy akadályok nem állnak előttem, de ha mégis találkozok eggyel, biztosra veszem, hogy elbánok vele! {#}

Következő lépés a júliust megnyomni, hogy minél hamarabb lépjek NL25-re. Egyik fórumtársunkkal (Lordtebeli) tervezünk egy motiváló challenge-et, amely részleteit még nem tárgyaltuk meg, de a lényege, hogy júliusban minél hamarabb, vagy csak szimplán elérjük a platinumstar-t. Nekem kb. 215K hand kell hozzá NL10-en, ami 31 napra leosztva egyáltalán nem vészes, tekintve, hogy a sulival kapcsolatos teendők nullára fognak redukálódni. Ennyi leosztást akár a szokásos 14-16 asztalon is le fogom tudni tolni, így nem fogja a winrate-em bánni a "nagy" grindolást. Úgy számoltam, hogy kb. az a hónap lesz az utolsó, amikor nl10-en játszok, mert a végére elméletben, pesszimista számításokkal is, de meg lesz nl25-re a roll. Már alig várom! {#}


Nos, egyelőre ennyi történt velem! Nyáron, főleg amikor már 40 fokos gatyarohasztó meleg lesz, biztosan több időt fogok szánni a blogolásra.

Most 2-3 hét türelem, hónap végén jelentkezem! {#}

GL!

Hozzászólások

  • ProAdel892014. június 08., vasárnap 23:13

    GL!
    Azért Nl25on már csökkensd az asztal számot szerintem, de majd ugyis érzed.
    Illetve még annyi,hogy szerintem a flop cbet és a turn cbet kozott nagy a kulonbség, biztosan sokat floatolnalak.
    GLGLGL!

  • Arkhon2014. június 08., vasárnap 23:26
    avatar

    Jogos az észrevételed! Már régebben észrevettem, és próbálom javítani a dolgot.
    Szintlépésnél mindig 6-8 asztalon kezdek, és úgy építem fel a "magabiztosságomat". :)

    Thx!

  • ferkocse2014. június 08., vasárnap 23:37
    avatar

    cg-hez nem tudok hozzászólni, de a blogod frankó,
    csak így tovább, szépen lépdelsz előre!
    GL!

  • Lordtebeli2014. június 08., vasárnap 23:53
    avatar

    nem felejtettem el! skype elérhetőség?

  • iKeksz2014. június 09., hétfő 00:29
    avatar

    Sok sikert!

  • Arkhon2014. június 09., hétfő 01:17
    avatar

    Köszi srácok!

    Lordtebeli: tzsolt04 (de egyelőre próbálom beüzemelni a skype-ot... ezek a programok nem mindig akarnak úgy működni, ahogy én szeretném :D )

  • Lordtebeli2014. június 09., hétfő 11:21
    avatar

    Arkhon felkérés elküldve fofadd el! már tegnap hajnal óta küldtem

  • zvar192014. június 09., hétfő 12:26
    avatar

    ez a grafikon 4bb/100-at mutat... szerintem vissza kellene venned a rengeteg asztalozásból és sokkal inkább az ellenfeleket figyelve és kihasználva kellene játszanod, nem pedig mint egy robot. máskülönben sosem lesz meg a tudásod a magasabb limitekre és ott sokkal nagyobb tanulópénzt fogsz fizetni a hibáidért.

  • Arkhon2014. június 09., hétfő 12:45
    avatar

    zvar19: A PT3-ban a BB=Bit Bets, nem pedig Big Blinds, így a BB=2bb. Kicsit csalós, de amit látsz a függőleges tengelyen, azt duplázd meg. Így mindjárt kijön az a 8bb/100 :)
    14 asztalon játszom, és a sessionök végére max 8-10 asztal marad, valamint mindig csak akkor ültem le játszani, amikor toppon voltam. (kivéve a bejegyzésben említett két sessiont)

    Mindenesetre köszönöm a tanácsod!

  • Flush672014. június 09., hétfő 13:37
    avatar

    Mostanság sokat kekeckedem, de a jó szándék vezérel. Saját tapasztalatból tudom, hogy ezek a 25K-k nem nagy minták, illetve olyan tényezők is közrejátszhatnak egy jó eredményben, amik okaira csak később derül fény. Ilyen például az, hogy mondjuk új vagy a teremben vagy a limiten, így eleinte nem sok pofon ér, amit személy szerint neked céloznak a többiek. A másik dolog pedig az, hogy bár szépen alakul ez a grafikon, de egyre feljebb haladva az a range amiből játszol nagyon szűk és jól behatárolható lesz, már a közepes regek is képesek lesznek hamar felismerni, hogy mi az ellenszer. Ezért az eredmények mellett (és részben helyett) érdemes arra koncentrálni, hogy minél több alkalmas szituációban termelj nyereséget, kerekedj felül az ellenfeleken. Különben gratulálok és hajrá a vizsgákhoz. Átérzem a helyzetet, én most államvizsgáztam le és nekem összeférhetetlen volt a póker és a tanulás, így a játékot parkolópályára tettem.

  • Arkhon2014. június 09., hétfő 14:11
    avatar

    Flush67: Abszolút egyet kell értsek! Nekem is megfordult a fejemben ez a torzító hatás. Írtam is, hogy kicsi a minta, ezért nagy következtetéseket nem is vontam még le. Egyelőre csak annyit, hogy bukni biztosan nem fogok ezen a limiten! :) A magasabb (NL25-50) limitek alatt már biztosan fogok coaching-ot igénybe venni, attól függetlenül, hogy nyereséges vagyok-e, vagy sem. Említették már, hogy nagy különbség 25 és 50 között van, szóval oda még komolyabban fel fogok készülni.

    Köszönöm a tanácsaidat! Egyértelműen építő jellegűeknek vettem, és megfogadom őket!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!