Még élek!

2014. április 29., kedd 14:48
Beszámoló a hétköznapjaimról és az újabb szintlépésről...
Sziasztok!

Már két hónapja, hogy nem írtam új bejegyzést, de ennek meg is volt az oka. Ezt szeretném veletek megosztani.

Mint ahogy azt írtam az előző bejegyzéseimben, februárban elkezdtem egy mesterszakot. Akkor még úgy voltam vele, hogy biztos lazák lesznek a hetek, ugyanis a kapott információkból úgy tudtam, hogy alacsony óraszámban vannak az órák megtartva. Nos, ez így is van, de mivel én nem ezen a karon végeztem el az alapképzést, ezért néhány (4 db) bsc-s órával lemaradásom van, amelyeket 2 féléven belül "abszolválnom" kell. Gondoltam remek, ennyit arról, hogy lazák lesznek a hetek....

Ebből kifolyólag 10 órám lett összesen, melyek közül többnek van elmélete és gyakorlata is.... Felvettem két szabadon választhatót is. {#} Gondoltam, hogy ha már lúd, legyen kövér! A tervem, hogy ezen félév alatt letudom az összes ilyen pótlós vackot, és nyártól, egészen a diplomáig már nem kell sok tárggyal vesződni. Most még mindig micro-n tolom a pókert, ahol szinte bármelyik napszakban találok megfelelő asztalokat, ezért szerencsére jól össze tudom hangolni a sulival. Némiképp azért visszaesett a lejátszott leosztások száma, de az eredménnyel így is elégedett vagyok.

Azért nem írtam eddig, mert sok figyelmet fordítottam a sulira, valamint a pókerben sem történtek nagy változások, amelyekről érdemes lett volna egy új bejegyzést írni. Valamint azt is megjegyzem, hogy márciusban elszállt a meghajtóm, és 1 hétbe tellett, mire volt annyi időm, hogy elmenjek egy másikért, és újra rakjam a rendszert az összes programmal, és beállításokkal. Imádtam, hogy az összes programot újra fel kellett rakni... A hand-ekről nem is beszélve. Azokról nem csináltam biztonsági mentés (öreg hiba), ezért azt még leleveleztem a PS-sel, hogy legyenek szivesek elküldeni azokat. (1 nap alatt összeszedték, és küldték is... {#} ) Végül megoldottam ezt is, és ment tovább az élet.

Már írtam arról, hogy nagyon sokáig NL2-n játszottam, és a februári szintlépésnél kezdetben elég komoly nehézségekkel küzdöttem, de ahogy Ti is írtátok, valószínűleg nem a játékosállomány "erőssége" miatt, hanem inkább pszichés dolgok miatt nem ment úgy, ahogy kellett volna.

Be is rakom az elmúlt két hónap eredményét, immáron NL5-ről.



Az említett kezdeti nehézségek jól láthatóak... a BB/100-amat is rendesen elcsúnyította a kezdeti bénázás, de végül kialakult a dolog. Most úgy állok, hogy van elég bankrollom az NL10-hez, ezért a májust ott kezdem.

Statokról is kaptam megjegyzéseket, amelyekért így utólag mégegyszer köszönet!
Igyekeztem odafigyelni a VPIP/PFR közötti gap szűkítésére, ami csak nagyon kis mértékben jött össze. Jelenleg 14.5/10-et játszok, 3.5-ös 3bettel. Ez utóbbiban is sokat fejlődtem. Érezhetően agresszívabb lett a játékom, ami a varianciát növeli ugyan, de legalább nem csak azt érzem, hogy gépies módon gombokat nyomkodok a kurzorral. {#} Tehát végre "játszok", és eddig elég szépen haladok a tervemmel (1. bejegyzés: Ultimate Challenge)

NL25 körül már biztosan fogok coaching-ot igénybe venni, ugyanis nagyon idő-, és költséghatékony tud lenni, ha komolyan veszi az ember. Na de ez még a jövő zenéje! Csak megemlítettem, mint jövőbeni tervemet.


Nos, ez a helyzet velem! Remélem nincs harag, hogy ennyi kihagyás után írtam csak, de eltűnni nem tűntem el. {#}


GL mindenkinek!

OFF: Kikapcsolódásképpen május 1-jén barátnőmmel azt terveztük, hogy Kunmadarasra látogatunk az ott megrendezett gyorsasági verseny első napjára. Vannak köztetek motorosok? {#}

Hozzászólások

  • Riddler19882014. április 29., kedd 15:40
    avatar

    Szép eredmények! Csak így tovább! Nem vagyok cash game-es de az a 3,5-ös 3bet eléggé kicsi. Próbáld felhúzni 6-10 körülire. NL10-en muszáj lesz light 3betelni.

  • Krejdül2014. április 29., kedd 16:25

    Riddler +1.
    Szép eredmények, jó látni, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. 3bet-et feljebb kell tornászni szerintem is, nem lesz elég, ha csak a prémium lapokat tolod meg.

  • Szecska2014. április 29., kedd 16:29

    En regen motoroztam,es tobbszor voltam Kunmadarason is. Ha asszonnyal mesz,es satrazni fogtok, akkor szerintem keress egy felreeso helyet a satornak,mert nehanyan egesz ejjel turaztatjak a motorjaikat :)

  • Arkhon2014. április 29., kedd 17:15
    avatar

    Köszi srácok a tanácsokat! A 3betre keményen ráállok. Valószínű tapasztalni is fogom, hogy kevés lesz. Mihelyst lesz említésre méltó mintám NL10-ről, jelentkezek.

    Szecska: Csak az első napra megyünk, így nincs szükség sátorra. :) Amúgy a motorok túráztatása zene füleimnek, viszont barátnőmnek nem biztos... :D

  • Bodza182014. április 29., kedd 19:13

    Szép eredmény! ...és ennyi hand alatt már egy kis rakebacket is össze lehet szedni. Azt kapsz?

  • Arkhon2014. április 29., kedd 19:55
    avatar

    PS-en játszok, így fix %-os rb nincs, de így is kijön kb 30%-ra ha legalább gold vagyok az FPP-kből, meg miegymásból. ;)

  • Arkhon2014. április 29., kedd 21:17
    avatar

    Nem akarom agyon kommentelni a saját blogomat, csak Riddler és Krejdül tanácsára a mai session-t (magamhoz képest) extrém agresszívan próbáltam lenyomni. Eredmény a statok változásában: 5.000 hand 18/14/5.5... Szó, mi szó, sokkal élvezetesebb volt így játszani. Kevés a leosztás, de sokkal másabb volt játszani, tehát nem csak a rövid táv miatt alakult ki. A több 3betelt pot ellenére jóval kényelmesebben játszottam, mert egyértelműbbek lettek a hand-ek (legalábbis én ezt figyeltem meg) Megpróbálom ezt tartani, valamint a 3betet még feljebb emelni. Köszi még egyszer!

  • Krejdül2014. április 29., kedd 21:27

    :-)
    Egyébként 6max-on tolod, vagy fullon?

  • Arkhon2014. április 29., kedd 21:36
    avatar

    FR :-)

  • VJones2014. április 29., kedd 23:00

    Elkezedeni NL2-ről hegyet mászni becsülendő dolog, főleg mert érezhető szavaidból, hogy komolyan veszed. Kívánom, hogy minél magasabbra juss!

  • Riddler19882014. április 29., kedd 23:07
    avatar

    Nahh! Örülök neki hogy megy a dolog! én régen 6 maxoztam, lehet h FR-re elég az 5 ös is, nem vágom pontosan, de jó úton haladsz! GL!

  • Koszka99992014. április 29., kedd 23:14
    avatar

    GL, kitartás a további limitekre!

  • Kroki662014. április 29., kedd 23:41

    Hát én eléggé megijedtem amikor NL5 leszállóága után 2 hónapig nem blogoltál. Na megint egy szépreményű blog amiből nem lesz semmi. Szerencsére nem lett igazam! GL!

  • Arkhon2014. április 29., kedd 23:58
    avatar

    Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat!

    Nem hiszem amúgy, hogy valaha is abbahagyom a blogolást. Jó néha összegezni, és látni feketén-fehéren a dolgokat. Valamint meg is örökítem a "pályafutásomat", és később jó lesz visszaolvasni, hogy hol kezdtem. ;-)

  • bubo_rake2014. április 30., szerda 07:41

    ez most komoly? nl2-es handeket kértél a ps-tól?
    minek?
    /mondjuk én a magam részéről azt se értem, hogy minek trackert használni nl50 alatti játékpénzeken/

  • ferkocse2014. április 30., szerda 08:28
    avatar

    köszönjük bubo_rake, ismét egy okos hozzászólás...
    grat Arkhon, csak így tovább!

  • Arkhon2014. április 30., szerda 09:38
    avatar

    bubo_rake: A handek, valamint a tracker használata nem csak arra valók, hogy a másik játékost jobban kiismerjem, hanem hogy a saját játékomat elemezni, fejleszteni tudjam.

    ferkocse: Köszi!

  • Krejdül2014. április 30., szerda 11:51

    Egyetértek veled Arkhon, kábé olyan lenne, mint automata váltóval megtanulni vezetni, aztán a versenypályán kapni egy manuálisat. Ha te így szeretnéd tolni, akkor szíved joga.

  • ohmano2014. április 30., szerda 13:29

    Gratula a szép eredményhez, szépen haladsz!

    Egy kis megjegyzésem lenne ami nem pókeres és ne vedd sértésnek, csak azért írom, hogy később ne használd rossz szóösszetételben.

    Szóval az autodidakta görög eredetű szó (szó szerint: „magát tanító”), jelentése: olyan ember, aki iskola nélkül, a saját erejéből sajátít el bizonyos ismereteket.
    Amit valószínüleg te keresel az az automata :)
    De ezt tényleg csak azért, mert sokszor hallottam már másoktól is ezt a szót, így rosszul értelmezve.

  • Bumbanas2014. április 30., szerda 13:53
    avatar

    ohmano, rosszul értelmezted! Arkhon gombnyomogatásban fejleszti önmagát, hogy minél gyorsabban minél több féle gombot meg tudjon nyomni, de a jelenlegi sebességi szinten még nem érdemes oktatók fogadnia, ezért autodidakta módon fejleszti az egér használatát. :D
    Komolyra fordítva a szót FR-en kicsit sok lenne a 10% 3bet, hosszabb távon sima bukás. Mikron még az a 18/14 is túl lazának tűnik, inkább a 14/12 - 17/15 sávot próbáld meg belőni és NL10-ig inkább ennek is az alját!

  • Krejdül2014. április 30., szerda 14:10

    Bumbanas, az 5,5-es 3bet az nagyjából stimmel, nem?

  • Arkhon2014. április 30., szerda 15:44
    avatar

    ohmano: Nem szeretek értelmetlen dolgokat írni, ezért nagyon szépen köszönöm az észrevételt! Abszolút építő jellegűnek vettem!

    Bumbanas: Fején találtad a szöget! :D Én is erre gondoltam az autodidakta szó alatt. :P

    Köszönöm a tanácsokat!

  • davidi2014. április 30., szerda 16:12
    avatar

    Szép :) GL a továbbiakban is.

  • Arkhon2014. május 02., péntek 09:30
    avatar

    Köszi davidi! :)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!