Ultimate Challenge

2014. január 11., szombat 21:40
Avagy hogyan fogok 2 év leforgása alatt NL2-es Bronze Star játékosból NL100-as Supernova Elite VIP szintű pókeres lenni.
Üdvözlök mindenkit!

Engedjétek meg, hogy röviden bemutatkozzak. Takács Zsolt vagyok,  jelenleg 23 éves. Decemberben szereztem meg első diplomámat, majd úgy döntöttem, hogy tovább tanulok, és mesterképzésre adtam a fejem. 2 éves a képzés, és ez alatt fogom a fentebb említett kihívást teljesíteni úgy, hogy mellette egy "mester" közgazdász diplomát szerzek.

A pókerben már nem vagyok mai gyerek. 18 évesen kezdtem el bátyám jóvoltából online pókerezni. Voltak időszakaim, amikor úgy gondoltam, hogy ebből fogok megélni, de mindig változtak a körülmények (barátnő, suli, szülői nyomás is...), így sosem tudtam 1-ről a 2-re lépni a pókerben. Volt időm pókerezni, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy pókerezgetni, de ennek csak az volt az eredménye, hogy míg a bankrollom meg volt a következő limithez, addig a tudásom közel sem volt elég ahhoz, hogy a kevés szabad időm mivoltából multitabling-ezzek. Nem is kell sokat magyarázzak erről. Természetesen totális csőd lett belőle. Persze nem az egész tőkét buktam el, de annyit igen, hogy az aktuális limiten már ne játszhassak. Ez eléggé letablózott lelkileg, sőt, el is vette a kedvemet a pókertől. Az előbbi kis történet NL25-ön történt. Az volt a legmagasabb limit, amin valaha játszottam. (kivéve, amikor még pár éve a Party Poker ingyen osztogatta az inaktív játésoknak az ingyen felhasználható 15-20$-t, amivel csak annyit tettem, hogy NL50-en megfialtattam {#} ...persze nem minden évben jött be ez a gamblingkedésem, de ingyen volt {#} )

Nos, beszéltem magamról, és hogy az elmúlt évek alatt kisebb, nagyobb kihagyásokkal tarkítva hogyan pókereztem. Ha szükségem volt egy kis kiegészítésre havonta, akkor nekiláttam NL2-n zúzni a népet. Meglepő módon még ezen a limiten is szép kiegészítésre lehet szert tenni, ha az ember már ilyen régóta foglalkozik a pókerrel. Most azonban utána számoltam, hogy milyen összegekkel jár az, ha tényleg komolyan veszem a dolgot, és nem csak grind-olok, hanem mellette rendszeresen képzem is magam.

Tehát még egyszer tisztáznám céljaimat: Mesterképzés 2 éve alatt elérni a Supernova Elite-et.
Na de mondani könnyű! Szokták mondani... Emiatt nem bíztam a véletlenre, egyelőre csak ezt az évet előre elterveztem. Ez alatt azt értem, hogy minden egyes napra megírtam, hogy mennyit fogok játszani, és mely napokon fogok tanulni (majdnem minden nap, ez végülis változó, természetesen akkor fogok, amikor már agyilag zokni leszek játszani, de még annyi erőm lesz, hogy olvasgassak, videót nézhessek). Illetve előre kiszámoltam azt is, hogy várhatóan mely hónapokban, hetekben lépek VIP szinteket. Más, és saját régebbi játékom adatai alapján számoltam ki a vpp/hand szerint a VIP szinteket, valamint egy becsült nyerési rátát is meghatároztam minden egyes limithez, hogy tudjak némi képet kapni arról, hogy év végére meddig vagyok képes eljutni ésszerű számokkal, keretekkel számolva.

Most biztos mindenki azt gondolja, hogy előre úgy sem lehet meghatározni, hogy mennyi BB/100-al fogok nyerni(veszíteni ?...Neeem, ilyenre nem is szabad gondolni {#} ). Az igazság az, hogy igazat kell adjak az illetőknek! Így van! Nem lehet meghatározni előre a nyerési rátánkat, de ha nem is tervezek, akkor lőttek az egésznek. Közben ahogy jönnek az eredmények, és adatok, úgy fogom némileg változtatni a tervet is, de mindenképpen törekszem arra, hogy a tervet pontosan véghez vigyem.

A terv szerint:
- Január 5-én kezdem NL2-vel Bronze Star szinten (Tartani a szokásos 10bb/100 eredményt) PIPA
- Marha nehéz munkával :D Január 7-ére elérem a Chroma Star szintet PIPA
Ezek a pontok már természetesen meg lettek. Annak az okát, hogy még csak most így utólag írom ezt a bejegyzést, később megmagyarázom.
- Január 17-én elérem a Silver Star szintet. A többi VIP szintet már nem terveztem meg konkrétan. Annyira túl becsülni már nem akarom a dolgot, és nem is szükséges. PIPA
A következők már csak durva becslések;
- Február 17. NL5
- Április 16. NL10
- Augusztus 19. "az ominózus" NL25
- November 03. NL50
Ééés ha a legpesszimistább BB/100-akkal számolva is, a nyereség+bónuszok bőven elegendőeknek kell lenniük ahhoz, hogy 2015. január 1-jén már NL100-on grindoljak a 2015. december 31-ére kitűzött Supernova Elite elérése érdekében! Azt az évet még nem tereztem meg. Annyit tudok, hogy az fogja a legleslegnagyobb kihívást jelenteni, ugyanis NL100-on a contributed rake miatt (ismereteim szerint) kb 0,25vpp/hand az, amit egy FR játékból ki lehet hozni átlagos játékkal. (ez alatt ~15/10/3-as játékra gondolok, ami addig valószínűleg merőben meg fog változni). Tehát legjobb esetben is 4.000.000 leosztásról van szó, ami havi 333.333 leosztást jelent. Nem is olyan rossz. {#} Egy biztos! Nem lehetetlen. Már biztos volt olyan, aki megcsinálta. Sőt, nagy valószínűséggel az akadémiások között is vannak Elitek, akik hasonló kemény munkával szerezték meg ezt a dicső érdemet! Én erre rakok még egy lapáttal, ugyanis abban az évben fogom az utolsó évemet lehúzni a mesterképzésen, tehát pont a legkeményebb utolsó hónap lesz még keményebb. {#}

Elég hosszú, nagyszabású, és lehetetlennek tűnő terv, de én épp ezért fogom megcsinálni! Ugyanis nincs olyan, hogy lehetetlen! Személyes tapasztalatom is alátámasztja, hogy tavaly Novemberben kellett megszerezzem a nyelvvizsgátam úgy, hogy kb 1 hetem maradt felkészülni rá. Abban a hónapban írtam meg a szakdogámat. (Nem, nem írattam, hanem magamtól megírtam {#} ) Valamint annak a hónapnak az utolsó hetében, valamint December első hetének felében kellett felkészüljek az államvizsgára. Mindegyik tételt sikeresen megtanultam.
Mindezt a jó időbeosztásomnak köszönhettem! Valamint - idézve az egyik kedves barátomat -"Azért sikerült, mert egy gép vagy!" {#}

Említettem, hogy szólok pár szót arról, hogy miért így utólag írom ezt a blog bejegyzést. Sokat gondolkoztam rajta, hogy megosszam-e, "húzzam-e az időt" azzal, hogy ilyesféléket írok. Úgy döntöttem, hogy nem. Egészen máig. Ugyanis átgondoltam, hogy ha rendszeresen írok, akkor motivációt fog adni a tervemnek a pókeres társadalom egy kis részével való megismertetése ahhoz, hogy ne hagyjam abba, valamint akár másokat is motiválhatok arra, hogy hasonló célt tűzzenek ki, és párhuzamosan érjük el azokat! {#}

A bejegyzéseket még nem döntöttem el, hogy milyen időközönként fogom írni. Valószínűleg változó lesz, de majd próbálom a kétheti, ha időm engedi, heti bejegyzések/helyzetjelentések megosztását.

A terv lehetetlenségét állító, valamint személyeskedő emberek spórolják meg az idejüket azzal, hogy nem írnak kommentbe ilyeneket, úgy sem figyelek rájuk. Ellenben szívesen várok hasznos tippeket, tanácsokat! Legutolsósorban ha valakinek netán kérdése lenne, szívesen válaszolok! {#}
Megtiszteltetésnek veszem, hogy végigolvastad!

Mindenkinek sok szerencsét, és kellemes hétvégét kívánok!

Arkhon

Hozzászólások

  • Maxxxika2014. január 11., szombat 22:43

    Dehisz ez lehetetlenség!!
    Na jó, sok sikert!

  • Arkhon2014. január 11., szombat 22:46
    avatar

    :) Köszi!

  • castor112014. január 11., szombat 22:52
    avatar

    Biztosan követni fogom a bejegyzéseket, kíváncsi vagyok, hogy meg tudod-e csinálni.

    A számításokhoz annyit, hogy már Starson sem dealt módszer szerint számolják a rake-et
    Itt a cikk hozzá:
    http://www.pokerakademia.com/hirek/nemzetkozi_poker_hirek/a_pokers tars_hivatalosan_is_bejelentette_atter_a_sulyozott_contributed_rake_szamita sra/

    Eszerint esetleg újra tudod számolni a terveket.

    gL

  • Arkhon2014. január 11., szombat 22:55
    avatar

    Köszi az észrevételt Castor!
    Elírtam! Contributed-ot akartam írni! Azzal is van számolva.

    Örülök, hogy felkeltette az érdeklődésedet! Mindent megteszek, hogy legyen is mit követni!

  • BrenDoN2014. január 11., szombat 23:18
    avatar

    Nagyon tetszik az első bejegyzésed, a terv az alapja mindennek. én most a napokban megyek záróvizsgázni és tanulás mellett számomra lehetetlen grindolni, előző szakmai gyakos időszakomban pedig úgy jártam, hogy se nem pokereztem, se nem tanultam, szóval azért legyél óvatos. A havi 333k hand amúgy is elég beteg mennyiség, suli mellett pedig főleg. Ezek mellett sok sikert kívánok neked és remélem teljesíted a lehetetlent és ne tűnj el, olyan kevés értelmes új blog van itt!

  • pilotkex2014. január 12., vasárnap 02:26

    Sok sikert a fejlődéshez.
    Elitet gondolod át még addig, nem biztos hogy erőltetni kéne!
    Kevesebb handdel nagyobb lehet a winrate, és másra is marad időd.
    Az szörnyű, amikor mindennap -muszáj- beülni h jöjjön a vpp! Kikészítő lehet.
    Különben egy stabil plusz nl50en vagy 100on már értékes eredmény.

  • Arkhon2014. január 12., vasárnap 09:10
    avatar

    Köszönöm a jókívánságokat srácok!

    BrenDoN: Sok sikert kívánok a záróvizsgához!! Ígérem, nem fogok eltűnni!
    A havi 333k hand végülis csak NL100-ra van kiszámolva. Még az sem kizárt, hogy fellépek NL200-ra év közben, és azzal máris sokkal kevesebbet kell "küszködni", hogy meg legyen az elite.

    pilotkex: Teljesen egyet értek azzal, hogy könnyen átvált a dolog élvezetből muszájba. Volt már a napi 11K handhez szerencsém, és kb egy hét alatt kiégtem. Viszont egy nagyon nagy hibát követtem el. Mindig próbáltam egybe lenyomni azt a 11k-t, ahelyett, hogy korábban felkeltem volna, és mondjuk egy délelőtt 2-3 óra, délután 3-4 óra, valamint az estébe nyúló 3-4 óra felosztásban, 16-18 asztalon máris kellemesebb, mint 24 asztalozni. Annyira gép nem vagyok. Túl nagy rutin kell az összes szituációhoz. Mindezek ellenére Neked is köszönöm a jó tanácsot! Addig még biztosan átgondolom, de az elite, mint "dicső érdem" mindenképpen vonz engem.

  • svajcifiu2014. január 12., vasárnap 09:18
    avatar

    gogogogo meg tudod csinálni. Bízunk benned

  • Arkhon2014. január 12., vasárnap 09:31
    avatar

    Köszi a bizalmat! Meg lesz! ;-)

  • okoska172014. január 12., vasárnap 17:18
    avatar

    Sok sikert és kitartást kívánok a terveidhez!

  • Attischa a HUN2014. január 12., vasárnap 17:21
    avatar

    Sok sikert.

  • Arkhon2014. január 12., vasárnap 20:23
    avatar

    Köszönöm!

  • Lord Secret2014. január 13., hétfő 14:02

    Hajrá !Imádom a motiváló és motivált bejegyzéseket!Never Give Up!

  • Arkhon2014. január 13., hétfő 17:49
    avatar

    Köszi Lord Secret! Tetszik az idézeted a profilodon! Nagy bölcsesség! Én már rég megtanultam, hogy nincs lehetetlen, ezért nem kell hozzá bölcsesség, hogy megkülönböztesd, mert csak lehetséges van! ;-) Nagy klisék ezek, de akkor is igazak.

  • Francesc2014. január 13., hétfő 19:20
    avatar

    "Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja." Hajrá! 100% hit önmagadban, képes vagy rá!

  • Arkhon2014. január 13., hétfő 22:27
    avatar

    Usain Bolt rövidtáv futó volt az, aki nem tudta, hogy nem lehet 10 másodperc alatt lefutni a 100 métert, ezért sikerült is neki, miközben mindenki más lehetetlennek tartotta. ;) Köszi a biztatást!

  • bakyka2014. január 14., kedd 02:19
    avatar

    Jim Hines már 1968-ban 10 másodperc alatt futotta a 100 métert.

  • tanfoglio1072014. január 14., kedd 08:52

    a 100m sífutásban nem sok variancia van jelen

  • tanfoglio1072014. január 14., kedd 08:53

    síkfutás

  • Arkhon2014. január 14., kedd 10:11
    avatar

    bakyka: Igaz! Ezt nem is tudtam. A napokban merült fel a téma ismerősi körökben, és mindenki csak Bolt eredményét ismerte. Érdekes, hogy mekkora nagy számnak adták be, amikor 9.98-at futott új világrekordnak titulálva, miközben már valaki lefutotta...

  • Sai2014. január 14., kedd 10:26
    avatar

    Nem tudom, hogy honnan vetted ezt az eredményt (9.98), de 2008-ban az olimpiát már 9.69-cel nyerte (amikor kiengedett a végén nagy örömében - emlékezetes), 2012-ben 9.63-mal, a kettő között meg futott 9.58-at is.

  • mikki862014. január 14., kedd 10:29

    Az a nagy számnak beállított világrekord az 9.58 volt, nem 9.98. Ha már példálózol valakivel, legalább a legalapabb dolgokat tudni kéne róla szerintem.

  • Arkhon2014. január 14., kedd 10:31
    avatar

    Innye! :D Őszintén szólva egy olimpiai képet találtam, ahol pózol az eredménykijelzővel, azt viszont nem tudom, hogy mikori a kép. Ezek szerint jó régi lehet.
    A lényeg, hogy a futásban is igaz volt az, hogy mindenki lehetetlennek tartotta 10 alatt lefutni (valamikor réges régen.. a messzi messzi galaxisban), viszont volt, aki nem foglalkozott ezzel a határral. :)

  • Arkhon2014. január 14., kedd 10:34
    avatar

    mikki86: Nyugi! Ne szedd már le a fejem! Rosszul emlékeztem! Emberi dolog..

    Zárjuk le ezt a futás témát... -.-'

  • TiffanyMills59252014. január 14., kedd 18:29
    avatar

    nem a vip szint a lényeg hanem a winrate

  • aggrobear2014. január 14., kedd 19:29
    avatar

    hey.harmadik éve vagyok supernova elite,amit javasolni tudok:
    -Ne olyan dolgokat tűzz ki célul,amik nem rajtad mulnak(szintlépések napra pontosan..)
    -soha ne irj datumokat egy szintlépéshez,mert nem akkor kell szintet lépni ha elérkezik a korábban megjelölt időpont,hanem ha megvan a bankroll és a megfelelő tudás!

    -333k handet havonta nem fogsz tudni lejátszani,főleg nem iskola mellett.én anno 2 éve egy challenge-t csináltam ahol 333,333 handet kellett lejátszani 33 nap alatt és legalább 33 buyint kellett nyerni nl100-on.
    http://www.pokerakademia.com/poker_blogok/aggrobear/pokerstars_n l100_challenge_sidebet_a_3asok_buvoleteben/ iszonyú nehéz volt,de nem lehetetlen.
    Viszont a mostani nl100as mezőny sokkal jobb,mint volt 2 éve,és még rengeteg dolog szükséges ahhoz,hogy akár egyetlenegy hónapot is végigjátsz.
    1 éven át, minden hónapban grindelni 300k+ handet lehetetlen,egészségtelen,értelmetlen.
    Épp decemberben kellett lejátszanom kb 350k handet,iszonyúan nehéz volt,semmi másra nem volt időm kb.de valamit valamiért.

    Azt javaslom gondold át ezt az egészet,az jó dolog,ha motivált vagy,viszont amiket irtál,az körülbelül lehetelen,az iskoláról nem is beszélve.csalódás lesz belőle,az pedig kedvedet veheti a további küzdelmektől.
    egyértelmű,hogyha a mindenki által megszokott utat járod,nem fogsz kiemelkedni semmilyen téren,
    pozitív hogy ilyen célokat tűzöl ki,mintha a régi önmagamat olvasnám:)
    légy reálisabb sokkal,tűzz ki nagy célokat,és valósítsd meg őket!

    sok sikert,aggrobear

  • Arkhon2014. január 14., kedd 22:33
    avatar

    TiffanyMills: Teljesen igazad van, viszont csak a pénz nem kézzel fogható, a VIP szint viszont valami elismerést is nyújt. Szó szerint az sem kézzel fogható, de ad egy kis pluszt, hogy tovább léptem 1-ről a 2-re. Megjegyzem, ez egy teljese szubjektív vélemény, felfogás. Nekem ez a cél.

    Aggrobear: Már régebben is passzív tagja voltam az akadémiának, és emlékszem is arra a challenge-re! Ha jól emlékszem az volt élőben közvetítve, miközben session-t toltál. :) Így utólag is gratulálok hozzá! Továbbá hatalmas köszönet a tanácsaidnak!

    A limitlépéseket nem részleteztem, de én is úgy gondoltam, hogy azért nem ész nélkül lépek fel. Ha nem érzem kompetensnek magam hozzá, akkor még nem erőltetem. Csak azért terveztem meg nagyjából, hogy tudjam, hogy körülbelül mit lehetne elérni év végére, ha reálisan végiggondolom.

    Mindenesetre van még 1 év addig. Ha nagyon képzem magam, akkor az sem kizárt, hogy túllépem az NL100-as limitet is jövőre, és magasabb limiteken már rögtön gyorsabban jön az az elite. Na de ez a jövő zenéje. Egyelőre terv szerint haladok.

    Hálás vagyok, hogy vetted a fáradtságot, és megosztottad tapasztalataidat!

    Ui.: Gratulálok, hogy már 3 éve elite vagy!! ;)

  • ZsoleszAK472014. január 15., szerda 02:23

    Tetszik a hozzáállásod, követni fogom az eredményeket.
    Sok sikert hozzá meg még több kitartást!

  • Arkhon2014. január 15., szerda 10:42
    avatar

    Köszi Zsolesz! :)

  • Cream2014. január 15., szerda 11:26
    avatar

    Nem értem mire ez a nagy kapkodás! A múltkor olvastam az egyik titán blogjában, hogy $0,5 sng-ket játszik és 3 hónap alatt 1m Ft-ot szeretne nyerni. Most meg nl2-es játékos sne szeretne lenni iskola mellett. Teljesen felesleges ilyen célokat kitűzni ha nem látod a végét, hogyan fogod tudni megvalósítani. Te is leírtad, hogy csak nl100ig tudsz tervezni és csak 1 évre előre (ráadásul nem is reálisan 300k hand per hó). Egyébként a tervezés az tetszik mármint az, hogy felvázolod hogyan fogod elérni a célod. Csak sajnos ez nem így működik a pokerban (aggrobear kifejtette hogy miért nem). Amit leírtam azt azért tettem, hogy megkíméljelek egy rakás kudarctól! Kicsit gondold át jobban ezt a kihívást!

  • mikki862014. január 15., szerda 11:28

    Cream, ez ugyanaz a szitu, mint mikor januárban megtelnek az edzőtermek.

  • Cream2014. január 15., szerda 11:48
    avatar

    Hát ez vicces mert nekem is ez jutott erről az eszembe. :)

  • tiltgabor2014. január 15., szerda 12:12
    avatar

    Szimpatikus blog. Én s követni fogom. Remélem, hogy tudsz profitálni a tanácsokból.

  • Koszka99992014. január 15., szerda 12:49
    avatar

    A handszam kicsit irreàlis, szvsz a SN is necces, de követőid szàma bővült egy fővel. GL

  • Arkhon2014. január 15., szerda 14:03
    avatar

    Cream: Egyelőre ez az év a fontos. A következő évet még meg sem terveztem, csak felhoztam egy opciót, amivel akár meg lehetne csinálni. Nincs még semmi leszögezve, de ha csak úgy nekivágok pókerezni minden nap cél nélkül akkor egy hónap se kell, és totál megunom.

    A lényeg, hogy a 2. évvel még senki se foglalkozzon. Kitűnő tanácsokat kaptam Aggrobear-től, amiket meg is fogadok, és azok szerint fogom majd Decemberben megalkotni a 2015-ös tervet. Azonban ennek az évnek a célja akkor is fennáll, miszerint megteremteni a lehetőséget arra, hogy a következő évben akár SNE lehetek.

    Továbbá ez nem egy januári "fellángolás", hanem rém egyszerűen most végeztem az egyetemmel, és több időm van pókerezni. Így van időm a fejlődésre is koncentrálni, bankroll-t építeni... feljebb lépni.

    Mindezek ellenére köszönöm az építő jellegű kritikákat, valamint megtisztelő, hogy ilyen sokat fognak követni az utam során.

    GL

  • Fluxxxi2014. június 16., hétfő 11:59
    avatar

    Kicsit megkésve, de sok sikert! Azt hiszem kicsit alaposabbnak kell lennem a saját terveimet illetően is.

  • Arkhon2014. június 16., hétfő 14:58
    avatar

    Köszi Fluxxxi! ;)

  • Mágika2014. augusztus 30., szombat 20:19
    avatar

    Jó ég, ez egy januári írás! Nah legalább kaptam választ egy kérdésre amit eddig nem tudtam! :)

    Supernova Elit, ÁMEN

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!