Ki is vagyok?

2012. október 03., szerda 21:48
Bemutatkozás. Egy keveset rólam és a céljaimról.
Sziasztok Akadémikusok! 
Akkor most elkezdem én is a blogolást. Elsősorban magam miatt, hogy tanuljak tőletek, a kommentjeitekből és majd a későbbiekben, amikor esetleg már túl vagyok valamiféle sikeren, akkor a 'napló' visszaolvasásán jókat tudjak mosolyogni és nosztalgiázni.
Amit nagyon fontos tudni rólam, hogy sajnos még Magyarországon nem számítok nagykorúnak, a 17 esztendőmmel. A pókerrel már elég régen megismerkedtem, kezdetben az 5 lapos változattal, de ahogy egyre inkább terjed el hazánkban is a holdem, a különböző tévéműsorok hatására, akkor már a családdal/barátokkal is az ment. Mikor rátaáltam az Akadémiára, realizálódott bennem, hogy amit eddig én pókernek hittem az közel sem az. Idén nyáron kezdődött az online "karrierem", édesapám segítségével, menedzselésével (én szülinapomra nem xboxot akartam, hanem bankrollt). 
PartyPokerre kaptam 50$-t, de a bankroll managmentről akkor még fogalmam sem volt, és elkezdtem játszani NL50 HU-t, ahol feltornáztam magam 250-300ig. Természetesen akkor azt hittem magamról én vagyok a legjobb és rohadt gazdag leszek. Nos amikor elkapott a downswing és lenullázódtam, akkor a föld alá bújtam szégyenemben, mennyi pénzt elszórtam és mit fog szólni apám, ha megtudja. Ekkor a pontjaimat felhasználva freerollokat nyomattam, nem sok sikerrel. Hetek múlva kaptam pokerstars-ra 20$-t (apa ott jászik, küldött a felhasználómra pénzt). Sng headsupokkal ezt feltornáztam 90re, de nem tudtam megbékülni a varianciával és nagyobb limitekre ülve rendszeresen lenulláztam magam. Elkezdtem gondolkodni, hogy ha mindig összetudom szedni a pénzt, azt meg is kellene tartani valahogy. Ezután következett a tanulás időszaka.
Rengeteg cikket, blogot, könyvet, videót olvastam illetve néztem. Nyáron a napjaim 80%-át a póker tette ki, a maradékot a bulizás. Elkezdtem olvasgatni az addig teljesen fölöslegesnek vélt stratégiákat és az addig teljesen száraznak tűnő handelemzéseket. Teljesen megváltozott a hozzáállásom, egyre komolyabban gondoltam a pókerre. 
Most tartunk ott, hogy kaptam még 50 $-t szeptember végén, de soha többet, ha elbukom. Elkezdtem micro limiten cg-zni, néha néha beülök hu sng-re, de egy két napja nagyon megfogott a fast forward és azóta azt tolom.
Segédprogramom nincs (idén még biztos nem lesz), de egy saját, teljesen alap adatokat tartalmazó excel-t vezetek, onnan majd fogok fölrakni adatokat, esetleg készítek grafot is, de tényleg nagyon egyszerű adatok vannak. Jelenleg 4 nap után most vagyok 84 $-on.
Célok:
-November közepe felé szertnék följebb lépni NL10-re, egy olyan 25-30 beülővel
-Van egy fogadásom, miszerint ha megvan az első 1000$-om Jan. 1-ig akkor kapok 100$, ha nincs,                   akkor               én jövök annyival valakinek
-A születésnapomig (júl.21.), amikor betöltöm a 18-at, addigra egy 4000$-os bankroll építése, igazából               ez a           legfontosabb célom
-Közben tanulni és fejlődni
Remélem nem lett túl rossz bejegyzés, ha igen akkor kérlek nézzétek el nekem, ez az első blogom. Várom a hozzászólásokat. 
GL mindenkinek!

Hozzászólások

  • kapros142012. október 03., szerda 22:40
    avatar

    nem hiszem h 17évesen érdemes a nyilvánosság elég kiállni és blogolni arról h kiskorúként online pokerezel

  • dafty2012. október 03., szerda 22:49

    Gl! :)
    Bár szerintem irreálisak a céljaid, ne tedd ilyen magasra a lécet, csak csalódás lesz, felezd meg, és ha szorgalmas vagy, talán el tudod érni, de ez egy hosszabb folyamat, ahogy látom tiltkezeléssel sok problémád lesz, szóval adj időt magadnak. Ha cg-zel, akkor no sng, ha sng-zel akkor no cg, ne keverd.

    PT3-ból van 60 napos próbaverzió, azt szedd le.

  • JuhaAasz2012. október 04., csütörtök 06:29
    avatar

    akkor a fater nevébe nyomod az ipart, vagy kamu adatokkal? merthogy neked saját számlád nem lehet az hótziher :)

  • Atazzz2012. október 04., csütörtök 06:39
    avatar

    fater adatai, kivéve starson ott meg anya:D

  • JuhaAasz2012. október 04., csütörtök 06:42
    avatar

    durva azért, hogy ezt megengedik :)

  • Atazzz2012. október 04., csütörtök 06:51
    avatar

    Jó azért nem 15 éves vagyok, megbíznak bennem

  • jabyga2012. október 04., csütörtök 07:39

    Hát nem tudom. A 100$-s depóm óta(több mint, két éve) nem mentem tönkre egyszer sem(kipp-kopp), 100%-ig egyetértek abban, hogy tudás alapú játék, de semmiképp sem engedném a 17 éves fiamnak, hogy online pokerezzen, nemhogy még én fizessek be a születésnapjára. Jééézusom!
    Szerintem a pókerhez is meg kell érni, plusz nem árt ha azért a pénzért amit befizetsz, te dolgoztál meg!
    A pókerrel nem az a baj, hogy nem lehet elméleti-matematikai-stratégiai-etc alapon játszani, hanem az, hogy ha nem így játsza az ember, akkor rögtön kőkemény SZERENCSEJÁTÉK! Na ezért nem engedném a kölykömnek. De még ha azt írta volna, hogy apu mittomén nl100 reg, és befizetett nekem nl2-re és kócsol, és szigorúan betartom a brm-t, akkor azt mondom ok. De ebből az írásból az derül ki, hogy apu is gambler.
    Ja és a legjobb "Jó azért nem 15 éves vagyok, megbíznak bennem" Mindezt 17 évesen. Lol

  • Electrocowboy2012. október 04., csütörtök 08:35
    avatar

    Jaj,emberek némi gondolkodás kellene ha jól emlékszek itt az Akadémián is van olyan pro,aki már 18ik születésnapján már NL1000-en tolta.Ha van admin akkor zárolja ezt a blogot, mert rossz színben tünteti fel az oldalt!

  • Mediolanum2012. október 04., csütörtök 09:44
    avatar

    Miért lenne durva?
    Így legalább nem a haver anyukájának a bnőjének a nővérének a kártyájáról kell pénzt feltölteni.
    17évesen,ahogy szerintem itt sokan,simán lehet már valaki nyerő játékos.
    Én 17évesen(lassan 6éve) 7napból 3-4szer legalább jártam éjszaka kártyázni(élő),majd 2-3óra alvás után mentem gimibe.
    És erről mind tudtak,ami százszor jobb,mint titkolózni.Mégis leérettségiztem és simán felvettek az egyetemre.
    17évesen online pornót "se szabad" nézni,ha a szülők rájönnek akkor le kell szídni,mert még nem vagy 18 kisfiam? na ne már..

  • Mediolanum2012. október 04., csütörtök 09:47
    avatar

    Hogy valami építő jellegűt is hozzászóljak,ne pörögj rá annyira a pénzre,hogy huh most ennyin meg annyin kell lennem stb...
    Arra pörögj rá,hogy jobban játsz,a pénz az majd alakul.

  • jabyga2012. október 04., csütörtök 10:25

    "Sng headsupokkal ezt feltornáztam 90re, de nem tudtam megbékülni a varianciával és nagyobb limitekre ülve rendszeresen lenulláztam magam."

    "A pókerrel nem az a baj, hogy nem lehet elméleti-matematikai-stratégiai-etc alapon játszani, hanem az, hogy ha nem így játsza az ember, akkor rögtön kőkemény SZERENCSEJÁTÉK!"

    Ez a mondandóm lényege. Ha apu pokerstarson nem úgy küldött át neki 50 dollárt, hogy kisfiam ebből nl2-n játtszál és gyere megtanítalak pokerezni, akkor gyakorlatilag a gyereknek pénzt adott szerencsejátékra. Semmivel sem jobb, mint ha rulettre adott volna 50 dolcsit, és én a szövegből azt veszem ki, hogy arra is adott volna.
    Az persze más kérdés, ha neki több esze volt és az x-edik depo után leült tanulni és foglalkozik a brm-el és tiltkezeléssel. Nem arról beszélek, hogy valaki 17 évesen nem lehet jó pókerjátékos, 18 évesen meg már igen. Egyébként az is hozzátartozik, hogy ennyi idősen sokkal hajlamosabbak az addiktív viselkedésre. Mondjuk lehet vaskalapos vagyok, de én jogsit se adnék 20-22 éves kor alatt. És ezzel nem azt mondom, hogy nincs normális sofőr, vagy pénzügyileg felelősségteljes 17 éves.

  • Mediolanum2012. október 04., csütörtök 10:31
    avatar

    Ha a nagy többséget és az általánosítást nézzük,akkor teljesen igazad van.
    Ha visszagondolok arra,hogy 17évesen jogsival,miket csináltunk,akkor abban is abszolut igazad van :)
    De amúgy ez abszolút intelligencia függő,persze a korral érik az ember,de sokan szerintem sose jutnak el,olyan szintre,hogy akár jogsit nyugodt szívvel lehessen adni nekik,vagy a pokert komoly sport,munkaként kezeljék.(Bár szerintem ezért áldani kell az eget:))

  • Mediolanum2012. október 04., csütörtök 10:36
    avatar

    Igazából,arra akartam rávilágítani,hogy ha elég eszes a srác,tud elég racionálisan gondolkodni,akkor mindegy,hogy 17 vagy 18 vagy akár 30.
    És az,hogy a szülei tudnak róla,hogy szeretne pénzben kártyázni,sokkal jobb,mintha mindenféle kerülő úton csinálná.

  • BelaKecske2012. október 04., csütörtök 12:09
    avatar

    Nem tűznék ki magam elé olyan célokat, amit nem függnek tőlem. Illetve oké ez hosszú távú célnak, de rövid távon ilyenekben gondolkodnék:

    100k hand az év végéig.
    Napi legalább fél óra elemzés.
    Heti legalább 2-3 videó, lehetőleg jegyzet készítés.
    Napi legalább 1 óra cikk olvasás v videózás.
    Napi legalább 3 óra játék.
    Heti legalább 2szer 1 óra sportolás.

    Ezek azok amik szinte csak rajtad múlnak és munkával biztosan tudok teljesíteni azaz elégetett lehetsz magaddal.

    Ezek olyan

  • Bumbanas2012. október 04., csütörtök 13:23
    avatar

    Nem értem miért kell elítélni csak mert pénzt kapott a szüleitől pókerre és az ő nevükben játszik. Ha a fiam kérne én is adnék neki és segítenék benne. Nyilván én másképp látom kamasz gyerekekkel és pókeres háttérrel, de nem értem, hogy miért éppen itt oltanak le valakit a kora miatt. A híres profik nagy részéről utólag mindig kiderül, hogy illegálisan kezdtek el játszani, mert muszáj volt vagy mert csak. Én meg sok huszon-harmin x éves embertől venném el a jogosítványát, hogy normálisan lehessen közlekedni anélkül, hogy adrenalin rohamokat kapok közben.

  • atisz2012. október 04., csütörtök 13:50

    Mindig vannak szuper tehetségek és lehet, hogy megtudja csinálni, én kíváncsian várom mi lesz.
    De a legtöbb halandónak persze ezek kicsit irreális célok, és a legtöbben örülnének, ha $1000 rollig jutnának júliusig. Én is azt hittem az elején, mikor 2 hét alatt $400-t nyertem under rolled, hogy pár hónap és small stake-en fogom nyomni, ahhoz képest kellett 2 év, hogy 1k rollom legyen :) De nem mondnom, hogy lehetetlen, sokan megtudják csinálni.

  • Atazzz2012. október 04., csütörtök 15:20
    avatar

    Köszönöm a negatív hozzászólásokat és köszönöm azoknak akik bevédtek.
    Szerintem jobb ha valaki korán kezdi, mert az ember minél fiatalabb, annál inkább fogékonyabb a dolgokra és sokkal tanulékonyabb.
    @jabyga : úgy beszélsz rólam mintha elruletteztem volna egy vagyont. A 15 éves példát arra hoztam föl, hogy az ember 9 hónapra a 18. életévétől, már tud felelősségteljes döntéseket hozni, persze vannak kivételek, de mivel nem ismersz, szerintem nincs jogod a monitor mögül leminősíteni vagy akár apámat 'gambler'-nek illetni, mivel őt sem ismered és az eredményeiről sem tudsz!
    Remélem sikerül fejlődnöm és elérnem a céljaimat, köszönöm a jó tanácsokat!

    GL mindenkinek!

  • Cream2012. október 05., péntek 08:25
    avatar

    BélakecsKecske +1

    jabyga tetszik a hozzászólásod!

    Egyébként ismerek pár nagyon tehetséges fiatal játékost.

  • thomyca2012. október 05., péntek 20:43

    Szerintem 1000S januárig nem fog menni, és nem is jó célkitűzés. Inkább olyanokat kellene, mint amit BélaKecske írt.

    Amúgy sok sikert!
    Szüleid pro, vagy hobbi játékosok?

  • Atazzz2012. október 06., szombat 10:55
    avatar

    Inkább semi-pro, elég jó jövedelem kiegészítésnek

  • maxzol222012. október 07., vasárnap 17:16

    A korod szerintem sem gáz,de kezeld egy kicsit lazábban ezt a pókeres témát.Eleinte sokkal elérhetőbb célokat fogalmaz meg.

    Adott handszám lejátszása
    x videó megnézése
    törekedni a tilt mentes játékra stb.

    gl neked de csak ésszel:))

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!