fáradtan

2010. december 21., kedd 11:51
ne pókerezz
vasárnap hajnal 4ig ment a szessön, aludtam két és fél órát és utána kezdődött a nap, reggeliztünk, jegetolvasztottam a kocsiról (azaz csak olvasztottam volna, mert +1 foknál nem annyira van jég) elindítottam nejemet munkába.
délelőtt filmet néztem, egész tűrhető volt mindkettő, az egyik ilyen középkorospestisesvallásos a másik meg börtönbőlkijövős-szétütökmindenkitbosszúból-os

ezek után aludni akartam, de felhívott Nene, mert nagyon unatkozott melóban, beszélgettünk vagy fél órát és utána úgy döntöttem, hogy nem is alszok, úgysincs kedvem játszani, nejem is elég torokgyulladásgyanúsan ébredt, inkább vele töltöm az estét nem az RNG elleni harccal/szopással.

igenám, ez eddig teljesen jó terv, de a délutáni játszás közben (bejeweled 3) rákérdezett ReadElek, hogy nincs-e kedvem egy kis élőzéshez, 5K hufos torna, kb 30 indulóval. vázoltam neki a szitut, de aszonta jöjjek már, befizet, kiesünk gyorsan és utána dumálunk egy jót. nejem hazajött, kérdezte van-e neki sorozat a pendrájvon, mondtam van bőven (épp a community címűt fedeztem fel neki, ami elég vicces és ajánlom mindenkinek) így elengedett pókerezni. 
nem sok kedvem volt, meg 2 óra alvás után nem is annyira voltam a toppon, de ha már ReadElek sztékel, akkor végülis freeroll, nem mondhattam nemet...

első vakszintről lemaradtam, de végülis annyira nem gáz, regisztráltam magam, láttam elég sokan vannak, 3 vagy 4 asztalnyian tolták a tornát.
leültem a helyemre, ReadElektől kettővel balra, legalább volt 1 ismerős arc az asztalnál, + mégegy 60 körüli ürge aki már 2X kiejtett korábban, ami elég gyanús, főleg hogy kb 5X voltam élőben játszani mióta tudom hogy a full nagyobb mint a póker.

zseniális játék ment az asztalon, limp-limp-limp-limp-limp-hatalmas emelés-call-call-call-call-call formában zajlott minden party. néhányszor benéztem floppba, de nem talált el, aztán jött a kiesést eredményező roppant értelmes party. igen, kb a 3. vakszinten, ott töltöttem legalább 40 percet :)
utg emelek AQval, és meglepetésemre csak 2 callt kapok. lejött a flop AT4 flössdrawal, cbetelek kb 60%ot a bácsi aki már 2X kiejtett Dben adja, BB dob.
turnön jött egy 8. amivel létrejött mégegy FD a boardon, én persze emeltem tovább mert hát miért is ne tenném, amire kaptam egy min-rirézt. na itt aztán beindult a roppant erős logikázás, ami mint utólag kiderült 2 óra alvással azért nem sikerült annyira combosra, de azért megpróbálom rekonstruálni:
- turn riréznél mindig dobni kell, ez általában minimum kétpárt vagy szettet jelent az esetek 80%ában -> dobás
- igen ám, de top pár top kickerem van, elég turbó torna, nem kéne dobni -> nem dobás
- előző állítás egyébként akár igaz is lehetne, ha nem lennének királyok a pakliban, mert ugye egy AK eléggé elver minket de EZ FEL SEM MERÜLT bennem egy pillanatra sem -> dobás
- online simán dobnám, hagynék magamnak kb 20 vakot és onnan még van kiút -> dobás
- ha kétpárja van és agyon vagyok verve akkor is lehet még Q a river -> nem dobás (nem a fenét nem) :)
- lehet nála AJ amivel teljesen értelmetlen rirézelni de lehet nála -> nem dobás
- kétfajta FD van kinn, lehet így akar olcsón rivert nézni -> Allin kell mennem!

szóval simán AI mentem zéró foldekvitivel, bácsi sznapcall AKval és jöhettem haza.

2 óra alvással nem kell szellemi sportot űzni. mondjuk jobb így, mint Eleknek, aki bubble lett és két órával többet szívott az orkok között, akik közül pl az egyik szuperszimpi állandóan szídta a dealert, ha nem ő vitte a potot, stb...

ma karácsonyi vacsi lesz nálunk, úgyhogy megyek segítek főzni a cicámnak.
boldog karácsonyt mindenkinek.

Hozzászólások

  • Agitator2010. december 21., kedd 11:56
    avatar

    Szuperstd élő parti :D

  • Bobbysolo2010. december 21., kedd 13:12

    Jót nevettem. :)
    Kellemes ünnepeket!

  • dodi892010. december 21., kedd 13:38
    avatar

    Jó étvágyat

  • Bumbanas2010. december 21., kedd 13:44
    avatar

    Én egy 1000 HUF "freerollon" a 2. osztásban estem ki TPGK, nut FD-vel egy turn-ön kiegészült lyuksor ellen. Okos gyerek 78o-val játszott utg+1-ből limp-callt, majd A magas flopon cc-t lyuksorral. Megérdemelte.

  • sportember2010. december 21., kedd 13:56
    avatar

    engem mindig leoltanak MTT-n ha 15-20 BBvel körfoldnál pusholok buttonról vagy kisvakról :)

  • Maxxxika2010. december 21., kedd 14:11

    Fórum?

    Csak nem az Ernő volt aki kiejtett? :D
    Én is voltam nemrég kétszer játszani, egyszer 6., egyszer meg 5. lettem(4 hely fizet).

  • Abdul87HU2010. december 21., kedd 15:29
    avatar

    fórumban vasárnap 5k-s játék van?

    maxxxika az eléggé lol :) én legalább 9.ként estem ki :)

  • hszaby2010. december 22., szerda 17:05
    avatar

    sztem Misi bá lehetett a playa :D , ha ő minirézel az tuti lap lehet, de úgyse látja meg hogy a te AI-ed az akár szettet is rejthet, gondolom izikal volt. Jövő héten csütörtökön véletlenül nem akartok játszani? Lesz pár kompentensebb játékos is talán. Jó volna élőben is játszani veletek egyet ;)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!