StackAndTile

2011. március 11., péntek 11:45
ingyenes asztalrendezős
A héten nagyon nézegettem a monitoros topikot, mert nem az igazi a mostani setupom. a túl kicsi asztalokat túl kicsi hudszámokkal bámulni 5-8 órán keresztül elég fárasztó, ha két monitoron vannak akkor meg ugye kapkodni kell a fejemet mint egy teniszmeccsen.

Láttam, hogy az a monitor amit igazán szeretnék (30"os Dell) egyelőre megfizethetetlen számomra, és így elkeveredtem a 2+2-ra, ahol ezt az ingyenes asztalrendező progit találtam.

Már ismertem korábban is, de most végre átnéztem a doksit is és beállítottam úgy, hogy jó legyen. 2 napja játszom ezzel és mivel nagyon megtetszett csináltam róla egy rövid videót. Biztos sokan ismerik és használják, aki nem annak talán segít kicsit.

A program ingyenes, támogat egy rakás termet.

Sajna nem annyira jó a videó, mert nem mutatja meg igazán azt, amire való, hogy sok terem sok asztalát rendezi el egy előre megadott háló szerint, előre megadott méretben, de azért talán több a semminél.

A fasza zenét levette a youtube szerzői jogok miatt, úgyhogy majd az ingyenes választékból rakok fel valami ratyit. de lehet, hogy némafilm marad :)

(feliratozva van)(HD, lehet nézni nagy képernyőn is és akkor tuti van zene :)



ha van kérdés akkor hajrá.

Az egyetlen negatívum amit észrevettem (apróság) hogy ha egy (Rush torna asztalán) sitoutra kerülök, akkor azt többé nem hozza vissza a hálóba. Érdemes tehát a Ninjákat használni, hogy mindig kattintson nekünk a TimeBankre. (Rush tornánál gyorsan sitoutra rak a FullTilt és mintha a TNFT se működne TimeBank ügyben...)

Soha nem csinált olyan a két nap alatt, hogy feldobott egy asztalt, és véletlenül AI mentem valami fos lappal. Mindig megvárja hogy reagáljak az aktív asztalon.

Amire nem tértem ki, hogy utólag is lehet állítani a hálón, illetve csinálhatunk több profilt 4-8-12-100 asztalhoz. Azt is meg lehet adni a Settingsnél, hogy az új asztal melyik slotban jelenjen meg, mikor indul egy új torna mondjuk, illetve tök okos, ha kiesünk valahonnan akkor az üres slotot feltölti egy olyan asztallal, ami eddig egy másikon volt.

A videó végén a gomb nem műkszik persze, de itt a link

http://www.stackandtile.com/sat/

ha valaki kipróbálja 10 perc alatt rájön, hogy mennyire frankó kis progi :) a 2+2n is van neki hatalmas topikja. van amit nem tud, pl olyat, hogy 4 ugyanolyan meg egy bazinagy asztal a másik monitoron, minden asztal egyforma méretű lesz.

Hozzászólások

  • Tir-X2011. március 11., péntek 11:54
    avatar

    Zsír, köszi a videót atish! :)

  • Krono2011. március 11., péntek 11:55

    ÖÖÖ most nincs időm figyelmesen megnézni a videót, de ez nem csak az asztalok méretét állítja be? Mármint úgy értem, hogy kb olyan, mintha szabad kézzel méreteznéd?

  • geri1902011. március 11., péntek 12:06
    avatar

    Köszönöm! Nagyon jó bemutató video és progi. Noten játszok jól fog jönni. Ty

  • atish812011. március 11., péntek 12:11
    avatar

    #Krono: te 10 asztalt szabad kézzel szoktál méretezni? :)nem csak méretez hanem rendezget is + ismeri a HOTKEYeket FOLD/CALL/CHECKhez. nagyon szupi

  • Krono2011. március 11., péntek 12:47

    hát amíg lassan feltöltődnek az asztalok, addig van időm elrendezgetni :D

    de kipróbálom

  • Lucsi2011. március 11., péntek 13:03
    avatar

    nekem autohotkeyes cuccom van, de az elég jó, vagy neked az nem jött be atis?

  • zsjozsef2011. március 11., péntek 14:18
    avatar

    Entraction-ön nem üzemel?

  • Zsipali2011. március 11., péntek 14:59
    avatar

    Fasza, ezért kapsz majd egy nyalókát :)

  • kukutyin2011. március 11., péntek 15:09
    avatar

    WPWP, ez igen hasznos, le a kalappal!

  • Holdenper2011. március 11., péntek 15:15
    avatar

    Cool videó, köszi érte:-)
    Olyan programról nem hallottál, ami a Partyn ilyen egyszerű műveletekben segít, mint pl:
    -automatikusan wait for big blind választása
    -amikor ránk kerül a BB akkor automata post bb
    -hotkey arra, hogy rakjon sitoutra a következő nagyvaknál minden asztalon
    -hotkey arra, hogy törölje a várólistám összes elemét?
    AHK-ból sajna teljesen fish-fogalmatlan vagyok (nem is tudom ilyenekre jó-e az AHK), 2+2-őn nézegettem topicokat ez ügyben, de csak olyat találtam ami a régi party software-rel működött, és elvileg az újjal gondjai vannak:-/
    Tudom inkább PS-en játszol, de hátha hallottál ilyesmiről (vagy esetleg más:-) )

    Thx a választ, és a videót is még1szer:-)

  • Brader2011. március 11., péntek 16:15
    avatar

    Ilyen videókból kellene több és nem a "tanítsunk meg mindenkit ingyen és bérmentve játszani" videókból!!! TX és GL

  • 8rambo82011. március 11., péntek 16:52
    avatar

    ongamen 3 asztalnal mar lefagy. betssonon probaltam. masnak muxik?

  • kukutyin2011. március 11., péntek 18:13
    avatar

    Azért az megalol, hogy a Kaspersky trójaiként érzékeli:D

  • atish812011. március 11., péntek 19:35
    avatar

    a hatalmas 2+2 topik miatt nem hiszem hogy fertőzött. nekem 10+ PS+FT asztallal ment, sajna csak azon teszteltem. elnézést ha valakinek csalódást okoz. :)

  • PokerPass2011. március 11., péntek 19:58

    na megnéztem jobban atish.szerintem no para
    annyi hogy a comodo nem olyan érzékeny mint kaspersky.
    de egy spybot vagy hasonló futtatását javaslom azért.

  • 8rambo82011. március 11., péntek 20:24
    avatar

    nem azért írtam.. kösz sokszor nagyon hasznos tud lenni

  • prims2011. március 11., péntek 20:30

    ez olyan progi akar lenni mint a Table Of Interest?

    http://www.youtube.com/watch?v=GJs5dNGrDEs&feature=player_embe dded#at=11

  • danfiu2011. március 11., péntek 21:21
    avatar

    En Placemint-et hasznalok, de kifogom probalni ezt is for sure, koszi a tippet!:)

  • kukutyin2011. március 12., szombat 00:23
    avatar

    Pont az a bajom, hogy jónak és igen használhatónak tűnik, de már megoldottam a problémát, thx:)

  • Pexton2011. március 12., szombat 07:17

    Remek program.

  • Mabohai2011. március 12., szombat 15:34

    Az Avira is trójaiként érzékeli

  • mrszmotyi2011. március 12., szombat 20:44

    Kipróbáltam ongame-mel. A program a lobby-t ugyanúgy kezeli, mint az asztalokat, ugyanúgy lekicsinyíti és beteszi a grid-be.
    Sajnos ez így használhatatlan.

  • misirulez2011. március 14., hétfő 15:41
    avatar

    Kipróbáltam a "Table Of Interest"-et amit prim linkelt, be is állítottam (bár valszeg rosszul) nem úgy működik mint a videón.
    Szóval csináltam 6 slotot neki, először is mindegyik asztalt elkezdi pakolgatni a 0-ás azaz az első slotba, és ez az egy slotban váltogatják egymást az asztalok, és ha éppen úgy alakul, hogy egyszerre 2 asztalon is kell cselekednem akkor bepakolja az asztalt a második slotba is, viszont a második slotban lévő asztalon pl. eldobom a lapomat és ott áll tovább az asztal az eldobott lapommal ahelyett, hogy eltűnne és jönne helyette a következő. Közben ugye megteleik az összes slot, ezekből az első azaz a 0-ás pörög mint az állat a másik 5 pedig olyan mintha nem is lenne ez a program.

    Úgy lenne jó beállítani mint ahogy a videóban van, hogyha egyszerre két asztalon kell cselekedned akkor azokat egyszerre egymás mellett rakja ki, ahol pedig már dobtál azt eltűnteti teljesen amíg újra nem kell csinálnod valamit. Viszont ha valahol pl. calloltál akor ne tűntesse el hanem lásd a floppot és elkezdhess kondolkozni, hogy mi a teendő.

  • nyehehe2011. március 14., hétfő 18:14
    avatar

    jónak tűnik.
    microgamingra szeretném használni, configuráltam is, de nem állítja be az asztal méretét és nem kínál semmi hotkeyt :S mit kéne még tennem?
    amúgy furcsa, hogy még
    egy start ikont se csinált.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!