Szívesen fognám az RNG-re, de nem tudom

2011. március 10., csütörtök 00:16
Szeretnék apróbb jövedelmet a pokerből, az egyetem mellett, így szüleimről is le tudnám venni a terhet az egyetemmel kapcsolatban, mert havi több 10k Ftba kerülök. :(

2010 Karácsonya előtt kezdtem el újból, komolyabban pókerezni, elkezdtem olvasni Lee Nelson- Pokerezzünk könyvét, meg az Akadémián található cikkeket.

Én úgy gondoltam, h regelek különböző pokertermekben, -most asszem 6ban vagyok- és az ott kapható bónuszokkal próbálok BK-t építeni, de eddig sikertelenül.

FullTilt:

50$-t kaptam és azt teljesen eljátszottam, pedig a BKmenedzsmenthez tartottam magam, és alacsony limiteken (NL2, NL4) játszottam.

Kicsit feljebb mentem kb 65$ és aztán lementem 30 körülre, majd ujból fel, és újból le, aztán ez összesen 6x eljátszódott velem, aztán meg csak süllyedem és süllyedtem a 0 felé míg el nem értem. Ez hogy lehetett, hogy egyszer csak veszítek és veszítek és … pedig ekkor is tartottam magam az általában a kezdő játékosok stratégiájához,  mert én kisebb megélhetést szeretnék majd ebből, h tudjam az egyetemet finanszírozni.

 

Majd utaltam a PS-ra 25$, h majd ebből építkezek, de ezzel is ugyan ez történt ugyan úgy kb. 5x történt meg velem és ujból 0án voltam. Itt a MAGYAR Freerollokon meg el sem jutok a fizetős helyekig, pedig itt is Lee Nelsont használom, míg több könyvet el nem olvasok.

A Titanon is ugyan ez volt.

Ezt nem tudom megérteni, h hogyan lehet így le0áznom magam, pedig ha veszítettem akkor inkább abbahagytam a játékot, és másnap folytattam, a limitekhez is tartottam magam, és csak mindig 1 asztalon toltam, mert a 2 még túl sok.

Vki vmilyen segítséget kérem adjon, esetleg tippet ( a Hasznos tippeket már elkezdtem olvasni) linkeket (magyart) ahol még tudok tanulni, jah és szoftvert nem használok. Szívesen fognám az RNG-re, de nem tudom, mivel úgy érzem van hibám csak nem tudom mi. Lehet h ezek a kezdőbónuszok kevesek BK építéshez ?

 

remélem érthető volt, ha nem ?-tek nyugodtan, a segítségeket köszönöm

az egyik végcélom : 

Hozzászólások

  • maxzol222011. március 10., csütörtök 00:34

    Kocka21 írását ajánlom mint mindenki mikró téten játszóknak ,és ha figyelsz emelet a körülményekre is(nyugodtan és kipihenten nekiülni) ,akkor sikerülnie kell a BR építésnek.
    Az 1 asztalozás meg szerintem épp úgy lehet zavaró is inkább told 2-3 asztalon nem sokkal gyorsabb a játék üteme.

    Mivel ha helyes ABC pokert küldesz ha végre megjön a várva várt lap akkor túlságóssan beleélheti magát az ember és kedvezőtlen board esetén nehezebb elengedni
    Adom az autót:)))
    Nagy kedvencem nekem is.

  • Kepees2011. március 10., csütörtök 02:36
    avatar

    Hi!

    Igazából praktikus tanácsot nehéz írni. :)
    A legfontosabbak talán- tanulás, olvasás, elemzés, tanulás, olvasás és mégtöbb elemzés.

    Kezdésképpen olvasd el az összes akademias stratégia cikket(lehetőleg többször), legyél képbe a pokeres kifejezésekkel(ahogy láttam sokkal még nem vagy tisztában).
    Legjobb talán, ha cash gamet kezdesz el játszani, teremnek talán bwin a legjobb, NL4es mezőny ABC pokerrel röhögve verhető.(min 30 BI legyen meg)

    Ha kérdéses handed van, akkor azokat posztold a fórumba és amint lehet, ruházz be egy holdem managerbe! :)

    Gl!

  • mikki862011. március 10., csütörtök 03:13

    Ha CG-zel, akkor Ryan Fee könyvét érdemes elolvasnod. 18/15-ös játékkal kb verhetetlen leszel NL4-en.

  • Harvey2011. március 10., csütörtök 09:15
    avatar

    Szia, a cél nagyon szép!
    Remélem egyetemistaként a süljed??? az csak vicc ugye?
    GL!

  • Harvey2011. március 10., csütörtök 09:16
    avatar

    Ne haragudj, de nagyon bántó helyesírási hibáid vannak:(

  • 1blackknight2011. március 10., csütörtök 09:22

    Egyetemre jársz,de helyesírásilag mélyre süllyedtél.

  • bacardi22682011. március 10., csütörtök 09:26
    avatar

    Köszönöm Tanácsaitokat!!!
    A helyesirási hibákért bocsánat, csak elekzdtem gépelni és csak írtam és írtam, legközelebb odafigyelek rá és korábban írom majd, mivel fáradt voltam már éjfélkor.

    Akkor most regisztráljak BWIN-re és ott próbáljam építeni a BK-t. Mennyit utaljak majd, ha meglesz a tudásom ???

  • Ispy2011. március 10., csütörtök 09:32
    avatar

    Szia!

    50$ semmi, bármikor el lehet bukni bármilyen játékfajtában. Ahhoz, hogy ebből nagyobb pénz legyen az ABC pókert szigorúan be kell tartani. Egyébként ilyen kevés befizetéssel inkább microlimites SNG kellene tolni, azzal jobban lehet br-t építeni. Aztán lehet váltani cg-re, már nagyobb rollal.

    Üdv
    Ispy

  • dzsokesz2011. március 10., csütörtök 10:02
    avatar

    BK

  • ziziftp2011. március 10., csütörtök 10:03

    Halacska..

  • bacardi22682011. március 10., csütörtök 10:34
    avatar

    kössz, de nem ilyen kommentre gondoltam ziziftp,dzsokesz, hanem értelmes segítő gondolatra

  • donadriano2011. március 10., csütörtök 10:43
    avatar

    Gondlom Pesten tanulsz. Ez esetben egyszerűbb lenne elmenned élőzni. Van több helyen 50/100 cash is, szerintem jobban megéri mint 4 centes asztalokon tologatni hónapokig. Szerinte átalagosnál picit jobb játékosként heti két játékkal hosszútávon kb 100k plusszal lehet számolni.
    Vedd számításban hogy az online játékosok 5%-a sem tud rendszeresen pénzt leutalni.
    Ha mindenképp online tolnád akkor a 888 ,vagy a PKR-t javaslom a gyengébb játékosállomány miatt.

  • bacardi22682011. március 10., csütörtök 11:11
    avatar

    Ez a "baj", h sajnos Győrben tanulok, és itt nincs nagyon lehetőség élőre.
    PKR-en játszom, és igen sztem is gyengébbek ott a játékosok, kezdő szemmel is.

  • Lucsi2011. március 10., csütörtök 13:11
    avatar

    bacardi:

    tegnap este hozzá akartam szólni, de ahogy írtam egyre hosszabb lett, úgyhogy bejegyzés lett belőle, a főoldalon, vagy a blogoknál látod. olvasd el.

  • danfiu2011. március 10., csütörtök 15:44
    avatar

    Az a lenyeg, hogy pokeres karriered elejen ne az legyen az elsodleges cel(meg ha az is), hogy penzt akarsz keresni, mert mivel meg tapasztalaltan vagy, ezert frusztraciot fog okozni. En is 50-et kevesnek talalom, 100 usd-bol mert ellehet kezdnei nl2-4 en jatszani szvsz.Nem akarom ismetelni masokat, csak annyit h kell alazat es szorgalom.

  • Harvey2011. március 10., csütörtök 16:15
    avatar

    Zizftp elmebeteg, vele ne foglalkozz!:)

  • dejani2011. március 10., csütörtök 21:30

    Ajanlom ps-en a 2 dodos satelitet a SM-re. Barmi megtortenhet. :)

  • bacardi22682011. március 11., péntek 13:26
    avatar

    az SM az mi ??

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!