Kórházas sztori

2014. november 20., csütörtök 15:04
Semmi póker, sok vérrel és csúnya szóval...
Üdv Akadémiások! Banoster vagyok, a PA hírszerkesztője, mint azt többen tudjátok. Az elmúlt időszakban többször helyettesítésre szorultam, aminek az oka egy műtét volt, illetve az azt megelőző vizsgálatok. Úgy döntöttem, hogy egy blogbejegyzében írom ki magamból a viszontagságságokat. Semmi nagy volumenű dologra, vagy tanulságra nem kell számítani. :)

Az ügy évekkel korábbra nyúlik vissza. Egy baráti focizás alkalmával, egy cselnél, letapadt a bal lábam, reccs, annyi a térdemnek. Három csavarral rakták össze a "jó hírű" Merényiben. A Merényis kalandok pláne megérnének egy bejegyzést, de már három éve történt, és azért az Akadémia nem egészségügyi magazin, szóval ebbe most nem megyek bele. Mindenesetre a csavarok egyre több problémát okoztak az elmúlt évben és azt sem éreztem jó jelnek, hogy ha behajlítom a lábam, a bőrön keresztül tapintható a végük..., ezért úgy döntöttem, inkább kivetetem őket.

Egy ajánlás révén a Péterfy-be kerültem, ahol először is megröntgenezték a lábam.

Párbeszéd az orvossal:


- Ezek a csavarok túllógnak..., hozzáérnek a térdszalaghoz. Nem csoda, hogy fáj... Ki kéne venni...
- Ezért vagyok itt.
- Csak az a baj, hogy nem biztos, hogy ki lehet venni... Ha nem lehet kivenni, rámehetek a csavarok végére köszörűvel. Csak félő, hogy megugrik, és akkor viszi a lábát. Ha ez sem működik, kiölhetem az idegeket a térdéből, és akkor legalább nem fog fájni...

Nem mondhatom, hogy a beszélgetés után nyugalom töltötte el a lelkem. Azt hittem, a csavarok kivétele a rutinműtét kategóriába esik, és tessék, a lábam is elveszíthetem... Később többen kérdezték, nem viccelt-e a doki. Őszintén szólva nem tudom, de ha igen, rohadt jól csinálta, mert totál beszartam.

És a véres részletek... :)


A műtét első felvonását a vizsgálatok jelentették. Semmi különös, labor, tüdőröntgen, vérnyomásmérés, egyebek. Végül beszélgetés az aneszteziológussal. A laborvizsgálatra éhgyomorral kellett menni, ez volt az első probléma. Az éhgyomor nálam azt jelenti, hogy nem kajálok, mert például az ivástól nehezen múlik el az éhség a gyomromból, ezért úgy gondoltam, inni lehet, és mivel elfelejtettem a reggeli vizeletet lecsapolni - az egyébként gondosan bekészített szájvizes flakonba -, útközben vettem fél liter tonikot, amit behúztam a vizsgálat előtt. Pisi pikk-pakk ment, leadtam a mintát, mire a hölgy, aki átvette, együttérzően megjegyezte, hogy most már ehet-ihat. Hopsz, akkor inni sem lehetett volna... :) Sebaj, gondoltam, hátha elúszik a tonikos vizelet az orvosi radar alatt, és mivel a műtét napjáig senki sem jelzett, hogy hé, öcsém, te megittál fél liter tonikot..., azt hittem, minden rendben.

Jó beteghez híven csak a műtét napját megelőző estén kezdtem el bepakolni a kórházi túlélés holmijait, pizsamát, törölközőt, papucsot, fogkefét, fogkrémet és a Galaxis Útikalauzt. Ekkor szembesültem azzal, hogy nem találom a papírt, amin feltüntetik, hol és mikor jelentkezzek műtétre. Semmi gond, hiszen emlékszem, az aneszteziológus azt mondta, reggel nyolcra legyek ott és a hatodikra kell menni. Másnap elszívtam két gyors búcsúcigit a Péterfy Fiumei úti bejáratánál, majd fel a hatodikra, háromnegyed nyolc. Leültem a váróban. És vártam és vártam és vártam. Negyed kilenckor elérkezettnek láttam az időt, hogy megkérdezzek valakit, aki bennfentesnek tűnt, mert fehér köpeny volt rajta. A doktor úr ma fog műteni, azt mondták, ide jöjjek, blablabla. Biztosan mindjárt jön, várjak még egy kicsit. Rajtam ne múljon, lementem elszívni még egy búcsúcigit, majd vissza a váróba. És vártam és vártam és vártam. Háromnegyed kilenckor újabb bennfentest kérdeztem meg. Ő már felhívta a dokit, és mint kiderült, nem a hatodikra kellett volna mennem, hanem az ötödikre és nem nyolcra hanem hétre. A Moszkvában Mercedest osztogatnak esete... Nem mintha gond lett volna, miután megkaptam az ágyikóm, még sokat kellett várni, fél egykor toltak be a műtőbe.

A szobatársakról... Három öreggel kerültem össze. Ott volt Szabi bácsi, a jobbos, Pali bácsi, a renitens humorzsák és Zoli bácsi, az árnyék. Zoli bácsi azért volt árnyék, mert benntartózkodásom alatt egyszer sem szólalt meg, jelenléte abban merült ki, hogy néha felült, majd visszadőlt, néha nyögött és elég gyakran fingott. Pali bácsi szabolcsi gyerek, folyamatosan viccelődött, nagyon jó fej volt, és azzal is lenyűgözött, hogy miután bejöttek a nővérek, és gondos munkával rendbe rakták az ágyát, és szigorúan közölték vele, hogy értse meg, csipőprotézissel nem járkálhat, legfeljebb ha a gyógytornász kéri, miután becsukódott az ajtó, első dolga volt, hogy lerúgja magáról a takarót, és elugorjon retyire. Szabi bácsi folyamatosan Magyar Nemzetet olvasott, emellett ellőtte életem talán legszofisztikáltabb rasszista dumáját. Már a műtét után voltam, amikor behoztak egy fiatal fekete bőrű srácot a kórtermünkbe, akit a fehér anyukája kísért. Magyarul beszélgettek, aztán az anya elment. Szabi bácsi ekkor felült, és megkérdezte a srácot, hogy hívják, ő meg mondta, hogy Dávidnak. Erre Szabi bácsi feltette a nagy kérdést: - Aztán otthon is magyarul beszélnek veled a szüleid? Később kiderült, Dávidot örökbe fogadták, nem is tud más nyelven, csak magyarul.

Fél egykor ágyastól letoltak a műtőbe. Kiderült, hogy még mindig kicsit korán vagyunk, még félórát várnom kell, mert még mást szabdalnak. Mindenki hülye műtős sapkában volt, és nekem is fel kellett vennem egyet, aminek a miértje nem egyértelmű számomra kopasz "frizurámból" adódóan, de végül nem bántam meg, mert nekem adták. Ezeket a sorokat is ebben írom. Na jó, nem... :) Miután megkaptam a sapkát, amiben folyamatos késztetésem volt, hogy szelfiket készítsek - pedig nem jellemző rám -, csak nem volt nálam telefon, megkérdezték, meg vagyok-e borotválva. Reméltem, hogy a műtét helyére, vagyis a térdemre értik, mondtam, hogy nem. Szerencsére a térdemre értették, és bosszankodtak, mert a borotválást az ápolóknak kellett volna megcsinálni véleményük szerint. Megkérdezték, színész vagyok-e. Értetlenül nemet feleltem, mire mondták, hogy az látszik, hogy nem énekes vagyok, mert ezek szerint az ápolóknak sem "énekeltem". Ezt a poént a mai napig nem teljesen értem. Miért színész a felütés? Vannak musicalszínészek is, nem?

Ekkor derült ki az is, hogy a tonikos vizeletem nem úszott el az orvosi radar alatt... Odalépett az egyik műtős, és megkérdezte, cukros vagyok-e. Nem, válaszoltam. Csak mert a laboreredményem magas cukorszintet mutat, mondta. Megkérdezte, éhgyomorra mentem-e a vizsgálatra. Mivel általános iskolás koromtól tudom, hogy ha egyszer hazudni kezdesz, jobb ha a végsőkig kitartasz, ha egyértelmű bizonyítékok garmadáját sorakoztatják fel ellened, akkor sem törhetsz meg, nagy természetességgel azt feleltem, hát persze, hogy éhgyomorra. Ennek köszönhetően a műtét után több vizsgálatot végeztek, hogy kiderítsék, cukros vagyok-e...

Végül betoltak a műtőbe, epidurális érzéstelenítést kaptam, vagyis injekciót a gerincembe. Ettől nagyon féltem előzetesen, de nem volt annyira gáz. Pár perc múlva deréktól lefelé KO-ztam, kezdődhetett a hentesmunka. Körülbelül háromnegyed órát töltöttem a műtőben. A csont már benőtte a csavarokat, ezért vésni kellett, amit valószínűleg szó szerint kell érteni, de kijött mind a három csavar, ez a lényeg. A vésés miatt kicsit hosszabb és fájdalmasabb lesz a lábadozás, de regenerálja magát a csont, hosszútávú következménye nincs, azt mondták.

A dokim megmutatta az egyik kivett csavart. Egyrészt véres volt, másrészt baromi nagy, kis tanakodás után elvetettem, hogy elkérjem a műtét után. Bár ez volt a terv, nem volt szimpi az a csavar... Visszatoltak a kórterembe, túl voltam a nehezén, nagyon távolinak tűnt, amikor a búcsúcigiket szívtam a Péterfy előtt.

A kórteremben hosszú órákon át semmit sem csinálhattam, mert egyrészt nem mozgott a lábam, másrészt fel sem ülhettem, mert az epidurális anesztézia után kötelező feküdni, különben fejfájást okoz. Mint mondták, nem olyat, mint egy kemény migrén, hanem olyat, amitől üvöltve fogom összefosni magam. Gondoltam, ezt kihagyom, Pali bácsival ellentétben szófogadóan viselkedtem.

Az érzéstelenítés miatti átmeneti bénaság érdekes élmény. Furcsa úgy megfogni bizonyos testrészeinket - gondoljatok, amire akartok :) -, hogy közben olyan, mintha másé lenne. Egy idő után viszont már csak küzdelmet jelent, mert nincs meghatározott időpontja - vagy nekem nem mondták -, mikor múlik el a hatás, mikor kell visszatérnie az életnek az alsó testrészekbe. Azt viszont tudtam, hogy van minimális - tényleg nagyon kicsi - esélye, hogy béna maradok. A Merényiben este műtöttek, ami után rögtön elaludtam, és mikor felébredtem, már mozgott mindenem. Most viszont csak teltek az órák, és semmi. Emiatt egyre gyakrabban próbáltam megmozdítani a lábam, egyre erősebben koncentráltam, de semmi. Végül sikerült felrántanom a jobb combom egy kicsiit, hatalmas volt az öröm. Aztán szép lassan visszatért az élet mindenhová, legutoljára a lábfejekbe.

Mivel enni és inni sem lehetett, infúzión voltam. Egy idő után, amikor már jobban mozoghattam, észrevettem, hogy nem a lötyi folyik belém, hanem a vérem kolbászol felfelé a kis műanyagvezetéken át a tasak irányába. Úgy véltem, ez nincs rendjén, hívtam a nővért. A nővérke szerint semmi gond, lekötötte az infúziót, ami amúgy is majdnem kiürült, és lezárta a vénakanült. Elment, én pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy megigazítsam a takaróm, és aludjak egyet. Ekkor került sor kórházi tartózkodásom legkeményebb pillanataira...

Felhajtottam a takarót, és a Keresztapa levágott lófejes jelenete fogadott, lófej nélkül. Vérben ázott az ágyam, olyan mennyiségben, hogy volt, ahol már nem tudta beszívni az ágynemű, és tócsák keletkeztek. Ez a filmben is sokkoló, de amikor személyesen éled meg, és a te véredről van szó... Megint hívtam a nővért. A nővérke azt mondta, semmi gond, a szilikon drain miatt van, amit betettek a lábamba, hogy a műtét után ne a térdemben gyűljön össze a vér, hanem kifolyjon. Tök jó, de tehettek volna a drain végére valami tasakot, vagy mit tudom én...


Kicserélték az ágyneműt, átkötötték a lábam, utána már tényleg nem volt különösebb gond, bár még az utolsó átkötözésnél is volt egy kis vér. A távozás előtt néhány órával kivették a draint, nem volt felemelő érzés. Utána úgy fájt a lábam, hogy majdnem én kértem, hadd maradhassak még egy napot.

A cigizésről... A Péterffy teljes területén tilos a dohányzás. Persze a betegek és az ápolók is cigiznek. Ezt úgy oldják meg, hogy van egy körerkély, amire minden kórteremből ki lehet menni az emeleten, és a végén lehet dugiban bagózni. Az ágyam épp az erkély egy részére nézett, vicces volt, hogy félóránként eljárókeretezett arra valaki, de például a takarítónak is gyakran támadt sürgős felmoshatnékja arra. Másnap én is csatlakoztam a járókeretes bandához. Az illegális dohányzó olyasmi, mint házibulikon a konyha, ott születnek a barátságok. Különösen szórakoztató, hogy a kórházi alkalmazottak mind guggolva cigiznek, hogy kitakarja őket a korlát. Azt rebesgetik, fotóznak az utcáról, és komoly büntetést kap, aki lebukik a cigivel. A betegekre ez nem vonatkozik, a dolgozókra vadásznak. Nem tudom, mi igaz ebből, de a kórháziak komolyan veszik.

A műtét másnapján hazaengedtek, bár volt egy kis mizéria a zárójelentés körül. A hétfői átkötözésnél - múlt szerdán műtöttek -, az is kiderült, hogy hematóma alakult ki a varratnál. Ez egy vérömleny, olyan, mintha valami ronda fekete gesztenye nőtt volna a lábamra, még vérezhetett a seb a drain kivétele után. Ezt hétfőn távolítják el a varratokkal együtt. Itt tartok most... :)

Tudom, TLDR volt, szóval köszi, ha mégis eljutottál eddig!



Hozzászólások

  • Palesz762014. november 20., csütörtök 15:30
    avatar

    Én álványról dobtam hátra magam 4 m magasról és csigolyatöréssel feküdtem egy hétig mozdulatlanul, majd további három hétig rohadt nagy fájdalommal , ha oldalra akartam fordulni!
    Szar érzés betegnek lenni, viszont az mégszarabb amikor te leszel a legöregebb a kórteremben:)
    Mit is mondhatnék miután elhagytad a " járókeretedet": Fuss Forrest, fuss!
    Jobbulást!

  • oTBo2014. november 20., csütörtök 15:37
    avatar

    Jobbulást :)

  • banoster2014. november 20., csütörtök 15:42
    avatar

    Köszi, srácok! :)

  • bakyka2014. november 20., csütörtök 15:59
    avatar

    Jobbulást! Nagyon olvasmányosan írsz, jöhetne gyakrabban blogbejegyzés (remélhetőleg azért nem az újabb kórházi élményeidről) :)

  • banoster2014. november 20., csütörtök 16:31
    avatar

    Köszi! :)

  • dfecco232014. november 20., csütörtök 16:41
    avatar

    Jobbulást!

  • BrenDoN2014. november 20., csütörtök 18:29
    avatar

    Jobbulást! De legközelebb írhatnál valami vidámabb dologról, mert nekem olvasás közben is fájt :D

  • Kukker2014. november 20., csütörtök 19:23
    avatar

    Mire végigolvastam, már mindenem fájt. Brutál.
    Jobbulást!

  • Szandi142014. november 20., csütörtök 20:27

    Érdekes volt ilyen blogot is olvasni, kitartást, jobbulást! :)

  • lawabidingcitizen2014. november 20., csütörtök 20:50

    A sérvműtétem jutott eszembe. Mondjuk engem a műtéti eljárás jellegéből fogva elaltattak, ki voltam ütve pár órára. Az epit én nem merném bevállalni, épp az említett pár ezred százalék bénulás-esély miatt.

    Jobbulást neked. Ha igazán sokkolni akarsz, akkor dobj pár fényképet is, ha csináltál :D

  • Wildcatfish2014. november 20., csütörtök 21:27
    avatar

    Jó kis blog bejegyzés és jobbulást, ilyen olvasmányos blog jöhet korlátlanul.

  • gabaj2014. november 20., csütörtök 21:52

    Nyugi, ettől az érzéstelenítéstől nem lehet lebénulni, jó pár centivel a gerincvelő vagy mi alatt adják. És gondolom, vannak dokik különféle kórházakban, akik valamiben jók (pl. éppen csavarkivételben), de ha sportsérülésed van, akkor egy specialistát javaslok, pl. Sportkórházban egy jó doki vagy valami komolyabb helyen, ahol értenek hozzá, és főleg ilyen műtéteket csinálnak, mert ezek kényes műtétek. Gondolom, ez a csavarmizéria is ezért volt...

  • gabaj2014. november 20., csütörtök 21:54

    Egyébként jól szuperált a térded ezen kívül? Gondolom, szalag volt.

  • VTomi242014. november 20., csütörtök 21:58

    Köszi, hogy megosztottad velünk életed kevésbé napos oldalát is. Jobbulást!

  • tylerhungary2014. november 20., csütörtök 22:02
    avatar

    gyerekkoromban együtt nyaraltunk egy fekete sráccal (szintén örökbefogadás) őt Attilának hívták :)

    jó fej volt am:)

  • tylerhungary2014. november 20., csütörtök 22:06
    avatar

    es jobbulast ofc!:)

  • banoster2014. november 20., csütörtök 22:20
    avatar

    Köszi mindenkinek!

    BrenDoN - Mivel a PA-ra is elég sokat írok, nem tudom, mikor érzem az erőt legközelebb blogolásra, de ígérem, mindenképp vidámabb témát választok. ;)
    gabaj - A térdem egyre jobban van, már nincs az a fájdalom, mint korábban, szóval jó lesz ez. A szalagot nem tudom, pontosan mire érted. A csavarok hozzáértek a térdszalaghoz, ez okozta most a problémát, a törésnél pedig azért kellett csavarozni, mert szintén sértette valamilyen módon a szalagot a törött csontrész, vagyis tényleg ehhez volt köze. Elég neves doki műtött amúgy, mindenki dicséri, és bennem is jó véleményem alakult ki róla, leszámítva a fenti párbeszédes részt, mert ott rám hozta a frászt...

  • krgabez2014. november 21., péntek 03:36
    avatar

    Jobbulást!Jó írás!

  • edems892014. november 21., péntek 03:41
    avatar

    Jobbulast !
    Minden rendben lesz.En egyszer magamtol mutettem meg az orrsovenyem horkolas miatt ami a mutet ota ugyanugy megvan...Legalabb gazdagodtam olyan elmenyekkel ,hogy tudom milyen ha orrlyukankent 2 extra nagy veres tampon van feldugva kb az agyamig ill azok eltavolitasa..yolo

  • Cernunnos2014. november 21., péntek 04:36

    Hát nem köszi a blogot! Már évek óta csináltatnom kéne vmit a térdemmel nekem is de most olvasás után megint jó ideig halasztani fogom :D
    De neked jobbulást!

  • gabaj2014. november 21., péntek 13:44

    Ja, azt hittem a reccsenés meg letapadás miatt, hogy szalagszakadás volt. A jó, neves dokiknál is figyelni kell azért, hogy értsen is az adott sérüléshez. Van, aki a törésekben jó, van, aki szalagban, vállban, stb. Jobbulást!

  • Runci2014. november 21., péntek 14:52
    avatar

    Engem 3 hónapja műtöttek, csak Székesfehérváron. Jókat nevettem, mikor hasonló dolgokat írtál, mint, ami velem történt. Nekem fél év a gyógyulás már a felénél járok. Sok sikert és kitartást!

  • banoster2014. november 21., péntek 21:39
    avatar

    Cernunnos - Azért már most nem bánom, hogy rászántam magam. Ezt a néhány nap szenvedést ki kell bírni.
    Runci - Jobbulást és kitartást neked is!

    És ismételten köszi, srácok! :)

  • Maxxxika2014. november 23., vasárnap 09:24

    gl!!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!