Rise and Fall

2013. április 01., hétfő 00:27
Avagy az év első negyedének krónikája

Elég régen jelentkeztem, nem volt motivációm az íráshoz. Aki emlékszik az tudja, tervek szerint maradtam volna 100-400on egy darabig. Na ezt kb két hétig sikerült tartani, jól ment a játék, szóval elkezdtem kacsingatni felfelé :). Januárban nagyon adta a kártya, 3/6-on és 5/10-en is 10bb/100 felett hoztam, igaz minimális mintán (a kettő együtt kb 7K). Mellette 400on is szépen ment, szóval sikerült rekordhónapot összehozni.

Februárban ez a lendület kicsit alább hagyott, de pár jó 10/20-as shoottal sikerült szintén egy korrekt hónapot hozni, pár hand még 25/50-en is ment. Tény hogy az a limit már bőven komfortzónán kívül van, de volt az a hal, aki miatt beültem. Volt itt egy GSOP Baden is, ahol sikeresen távoztam az 5ik vakszint végén. Btw eszméletlen gyenge mezőny volt, sajna lap nélkül nem lehetett megélni.

Majd jött a március, a feketeleves. Bár nem gondoltam, hogy az lesz… Eszméletlen jó kezdést sikerült produkálni, találtam egy halat aki 5/10-en 12BI-t szórt be 200 hand alatt, sajnos azóta sem láttam :(.
Nyeregettem is még egy darabig majd jött a DS. Volt egy olyan sorozatom ahol 18 sessionből 16 bukó volt, 1 pedig 0-ás… A limiteken természetesen szépen vissza is lépkedtem... BI-ben számolva 47 a diff a csúcs és az alja között. Ezt egy kicsit már sikerült javítani, az utsó 3 session nyerő lett.
Well, shit happens. Majd most dolgozom a hiba kijavításán. :)
Egyébként jóval kevesebb órát tettem bele, mint szoktam. Az évben eddig összesen 234,5 óra ment le. Ez alatt 131K hand, ami kb 6 asztalt jelent átlagban.
Ongamen elég nagy csata van 2/4-től felfele a jó asztalokért, kevés a hal és sok a reg. Ezért nem is nagyon lehet többet vagy több asztalon játszani. De azért szeretnék ezentúl egy 100 órát összehozni minimum.

Hogy lássátok a DS nagyságát, íme az idei grafikonom:




Tudom nem néz ki túl jól de ez van.

Áprilisra a terv, hogy főként 1/2-őt és 2/4-et játszom, némi 3/6-al fűszerezve, ha találok jó halat. Majd ha jól megy a játék akkor esetleg visszatérek 5/10-re, bár tény hogy az a kedvenc limitem :)
Ezen kívül lesz egy GSOP Marbella, amire még januárban sikerült kijutni. Egy teljes hétre megyünk így lesz a verseny előtt 2 napunk városnézésre, strandolásra. Jó mókának ígérkezik.
Illetve szeretnék még kijutni az IPT San Remora, sajna hetente csak egy satelit van, ma nem jött össze, de legalább a BI-met sikerült visszaszerezni. 

Sok sikert mindenkinek, legyetek kemények az asztaloknál!

Hozzászólások

  • daniboy2013. április 01., hétfő 00:43
    avatar

    Neked is további sikereket! Azt meg lehet kérdezni h milyen bankrollmanagementtel dolgozol, mennyire lazán shotolgatsz? Mm BI-ben értem, ha a hónapban 3/6 lesz a teteje, de vállaltál 25/50 akciót korábban. (értettem h csak a hal miatt)

    köszi és még1x GL

  • danfiu2013. április 01., hétfő 00:45
    avatar

    Hajra, kitartas haver:)

  • hokuszpoker2013. április 01., hétfő 01:13
    avatar

    Better luck!

  • Buytherest2013. április 01., hétfő 01:26

    Szia!

    Mi a nicked?

  • Buytherest2013. április 01., hétfő 01:39

    Miután ezt elmondtad kérlek áruld el a fish nevét is. Köszönöm szépen! Sok sikert Párizsban, nagyon rendes dolog tőled, hogy a fizetésedből jótékonykodsz. Jó ember vagy, szép hajjal!

  • rockett2013. április 01., hétfő 02:30
    avatar

    Buytherest: mennyit ittál ember? :D És hogy jött ide Párizs? :D

  • nanizsolti2013. április 01., hétfő 03:07

    tudod Beckham :) Psg :)

  • booriisz2013. április 01., hétfő 05:51

    Buytherest Te egy komoly arc lehetsz:)))

  • krgabez2013. április 01., hétfő 07:15
    avatar

    Az elso bolond!:) jobb lapokat!

  • Stali442013. április 01., hétfő 10:22

    Szép hajjal :D :D

  • nyehehe2013. április 01., hétfő 10:32
    avatar

    hajrá, csak keményen!

  • Slynzor2013. április 01., hétfő 12:48
    avatar

    Marbellára mi is megyünk, ti hol foglaltatok szállást 14-16? Akár PM is jöhet!

  • tomy1232013. április 02., kedd 03:32

    Sok sikert áprilisra!

  • Beckham0872013. április 02., kedd 18:47
    avatar

    @daniboy: Ilyen limiteknél már nem nagyon számít a BR management, vagyis-hát hogy mondjam, amikor 2 hónap alatt 600 handet tolsz egy limiten arra nem nagyon kell bankroll, ha az embernek nem fáj annyira 1-2BI elvesztése bevállalja, ha igen akkor nem.
    @Buytherest: gondolod hogy csak úgy kidobom itt a nickemet? :)

  • Buytherest2013. április 02., kedd 20:30

    DE HISZ ÉN VAGYOK AZ APÁD!

  • Buytherest2013. április 02., kedd 20:31

    vagyis _APÁD_

  • Gordon2013. április 03., szerda 12:58
    avatar

    A 3bet/4bet szituációkra ip/oop te használsz bármilyen táblázatot ?

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!