2012 most vagy soha!

2012. 01. 28. 19:14
Anglia képekben , december-január, 2012-es tervek.
Sziasztok!


Majdnem két hónapja jelentkeztem utoljára.
Elég elfoglalt voltam egyébként. Decemberben viszonylag sokat játszottam egészen karácsonyig, mert 22.-én Angliába utaztunk a nővéremékhez, ill. javában zajlott a vizsgaidőszak.
Szerencsére sikerrel vettem az akadályokat. Így egy újabb passzív félév következik,
 persze csak az egyetem szempontjából. Elég nagy terveim vannak erre az évre amihez
elég részletes tervekre volt szükségem.
De ahogy azt mondani szokták ha van egy jó terved akkor már a feladat 90%-át el is végezted.
Nagyjából ezekről fogok írni ebben a bejegyzésemben, és igyekszem postolni egy-két képet is.

Ugye decemberben nagy hajtás volt az ongame álltal felkínált 25 ipadért, ami azóta meg is érkezett… elég sokat használom, de tényleg nem tudom, hogy dönthetett eladási rekordokat, hiszen végülis ,,csak” egy nagy Iphone-ról van szó :)

A hónap második felére kicsit lightosra vettem a figurát, de ettől függetlenül lement kb. 1800 sng.

December 22.én utaztunk Manchesterbe, és onnan pedig Leeds-be. Nagyon vártam már ezt a napot, attól függetlenül, hogy a 22 év alatt még sosem karácsonyoztam máshol.

Nagyjából 2 hetet töltöttünk itt, kiegészítve egy 2 napos Londoni kirándulással.

Alapból egyébként nekem nagyon bejön ez az angol ,,feeling”  ha mondhatom így, nem lenne idegen tőlem például itt lakni sem, de azért van egy két furcsa dolog.

Pl.:  Miért van a mosdókon 2 csap…. Az egyikből forró víz jön, a másikból pedig jég hideg.
        Az egésznek semmi értelme de hát ők tudják :)

Szerencsére nálamnál okosabb emberek már kitalálták erre a megoldást:





London:


A város alapból nagyon gyönyörű, egy külső városrészben szálltunk meg ahonnan kb.45 percnyi buszozás válaszott el minket a belvárostól.
Elképesztően sokféle ember él itt. Mivel én nem vagyok ennyire nagy városokhoz szokva kifejezetten taszított ez a sokféle ember /embertömeg. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy én tudék itt élni… órákat vesz el egy normál ember napjából a folyamatos tömegközlekedés. Tudom, hogy egy nagy városban már csak így meg… de azért akkor is furcsa.

Pl. : Első nap a buszon egy színesbőrű srác torkaszakadtából neki állt ordítani egy ellenőrrel (komolyan megijedtem), hogy ő milyen jogon kéri tőle a jegyet, mert azt  ő nem fog venni.
A busz kb. 80 utasa pedig kénytelen volt leszállni emiatt a buszról.
Első nap nem túl sok időnk volt körülnézni,  de természetesen a kötelező Big Ben, London eye, Westminster apátság azért belefért.
Amikor visszaértünk Leeds-be egyik este ellátogattunk Jamie Oliver olasz éttermébe is amitől pontosan azt kaptuk amit vártunk. A kaja  szuper volt, igazi olaszos hangulat kopottas tányérok… tényleg mintha egy kis olasz faluban egy mama főzőtt volna nekünk helyi ételeket.

Madame tussauds:  Aki Lononban jár annak ide mindenképpen érdemes benéznie, a viaszbábukon kívül van benne egy mini horrorház ahol élőben ijesztgetnek :) ill. egy London törénetét bemutató ,,kisvasút" szerűség csak vasút helyett londoni taxikban nézhetjük végig London történetét.

És akkor pár kép is:

csak a sablonképek elkerülés végett :)










Baker Street metró megálló csempéje :)






Előétel:  csilipaprika tonhallal töltve


Január 4.-én értünk haza, és jan. 12.ig végig iskolai elfoglaltságom volt. Ezért tulajdonképpen a 2 hónap alatt.  Kb 38 napot tudtam játékkal tölteni. Összesen 14% os roit sikerült hoznom 2500 játék alatt… illetve pár tízezer cg-handet is toltam szerencsére több mint kevesebb sikerrel.

december-január:



Coaching:  El kell,  hogy dicsekedjek vele :)  az egyik tanítványom akivel 3$ os tétről kezdtünk 30max sngket játszani, 2 hónap alatt 11-22$ os szintre jutott és januárban 3000$ profitot termelt.
Lehetetlen nem létezik ezt ti is tudjátok :) de erre különösen  büszke vagyok most és úgy gondoltam mindenképpen érdemes megemlítenem.


2012 es tervek:

Az egyik egy új autó: Nem vagyok elégedetlen a mostanival, de kicsit idegesítőek az elektronika butaságai… ezért a német autók irányába fogok elfordulni ezen belül pedig egy 2009 es Audi A4 re esett a választás. Igazából nagyon konkrét elképzeléseim vannak azzal kapcsolatban, hogy milyet szeretnék. Az ára nagyjából 16-18 ezer euro lesz.

Ahhoz hogy ezt meg tudjam idén valósítani, be kell tartanom a havi 2000 lejátszott sng-t.
Úgy gondolom ez nem egy nagy feladat. Ha ezt betartom akkor nagyjából október körül már meg is vehetem.

Egyébként ha valakinek van tapasztalata az autóval kapcsolatban írja már le pls :)


Fogyás: Túl sokat nem akarok erről írni,mert már megtették előttem páran. Annyit kell tudni erről, hogy  régen versenyszerűen kosárlabdáztam, ennek kb. 4-5 éve vége, azóta 20kg plusz lett rajtam, amitől nyárig meg fogok szabadulni. (Eddig 5kg ment le )

Vettem egy futócipőt, futónadrágot is végre úgyhogy már tényleg nem lehet kifogás és szerencsére nincs is.


Sok szerncsét nektek is! és minnél többet gyakorolunk, annál szerencsésebbek leszünk :)

Hozzászólások

  • Krono 2012. 01. 28. 19:48
    avatar

    Baszott szép autó.

    GL!

  • csopi71 2012. 01. 28. 19:51
    avatar

    Szép emlékek, szép eredmények, és szép tervek!
    Az autó jó választás.
    Sok sikert 2012-re.

  • pitie 2012. 01. 28. 20:05

    Blogolj többet 2012-ben:)Sok sikert!

  • daPEPEhu 2012. 01. 28. 20:30
    avatar

    nice car

    Anglia bejövős nekem is.

    GL

  • Sogron22 2012. 01. 28. 21:59

    csak magyarok találhattak ki ilyet a csapra:)))
    beszarás....:))
    Audi nálam nem bejövős, de hát kinek a pap....
    Hajrá 2012-re

    Gl és peace

  • bakyka 2012. 01. 28. 22:40
    avatar

    GL!

  • Norbi1983 2012. 01. 28. 23:08
    avatar

    GL! Audi best of! :)

  • tomy123 2012. 01. 28. 23:08

    Sok sikert a terveidhez!
    Mi lett a buszos incidens vége? Mennyit késtetek miatta?

  • bia89 2012. 01. 28. 23:33
    avatar

    tomy123: nem késtünk, leszálltunk a buszról és egyből ott volt egy másik.

  • Littlemage 2012. 01. 29. 02:41
    avatar

    GL!

  • Holdenper 2012. 01. 29. 03:15

    "A hónap második felére kicsit lightosra vettem a figurát, de ettől függetlenül lement kb. 1800 sng."
    Sick grinder:)

    A kajáról a képet nem kellett volna feltenned...most megkívántam:D de ezért nem megyek el Londonig:)

    A grafikon nice, a coachingos sikerélményhez grat, az autó meg baszott jól néz ki:)

    GL

    ui.: pitie+1, születhetne több bejegyzés is:)

  • redoubtable 2012. 01. 29. 04:58
    avatar

    német autó +1.

    A5 nem tetszik? +10K EUR ért veszel 2011 est. Addigra olcsóbban is. Szerintem 8M körül találnál év végén 1-2 éves között.

  • bia89 2012. 01. 29. 11:27
    avatar

    De nagyon tetszik az a5 de amilyen felszereltséggel kene az nem fér bele illetve nem szeretnek mar ennél többet adni egy autoert.
    Majd talán a következő mar a5 lesz.

  • bia89 2012. 01. 29. 11:27
    avatar

    De nagyon tetszik az a5 de amilyen felszereltséggel kene az nem fér bele illetve nem szeretnek mar ennél többet adni egy autoert.
    Majd talán a következő mar a5 lesz.

  • conciliere 2012. 01. 29. 14:22

    Dízelt vagy benzinest akarsz ? Dízelekkel vannak gondok 200e km körül, de egy kézi váltós benzinessel. világból kimész kb. Remélem sikerül egy jó állapotút megvenned :)

  • nyehehe 2012. 01. 29. 14:25
    avatar

    nice blog.
    Tetszik ez a tervezem, végrehajtom hozzáállás, sok sikert a továbbiakban!

    Londonban pedig tényleg rengeteg időt vesz igénybe az utazás, amúgy szép város.

    u.i.: amúgy én is A4esben gondolkozom, úgy néz ki, konkrétan meg kéne terveznem, hogy ne csak álom legyen :)

  • bia89 2012. 01. 29. 19:11
    avatar

    Dieselt akarok 2.7 v6 190LE, multitronic váltóval nagyjából 120-150k km el

  • bia89 2012. 01. 29. 19:13
    avatar

    Nyehehe te milyet szeretnél?

  • megyesz 2012. 01. 29. 21:08
    avatar

    Eltem en is kint Angliaban es a "csapproblema" nekem is gondot okozott, de ugy tunik valaki nagyon kitalalta a megoldast ra, nagyon nagy! :)

  • popcorn 2012. 01. 30. 05:52
    avatar

    melyik suliba/szakra jársz ?

  • popcorn 2012. 01. 30. 05:52
    avatar

    ja egyébként kiváló post :D

  • bellaurora 2012. 01. 30. 07:56

    A tanitványod melyik terembe játszik?Hol érdemes 30max sitandgokkal kezdeni RB szempontjából ésmennyi BI szükséges a szintlépéshez?

  • RegGeri 2012. 01. 30. 10:13
    avatar

    +1 a német autónak! Én egy Opel Insigniával beérném. ;)

  • bia89 2012. 01. 30. 14:01
    avatar

    Popcorn: PTE Pollack Műszaki kar/ mérnök info

    bellaurora: Jelenleg betfair /ongame/ különböző rakeraceknek köszönhetően a first depo bonusszal együtt kijöhet akár 100% rb re is!
    Az elején lehet agresszívabb bankroll managementet alkalmazni, 50 buyin is elég lehet akár de 10$ os limittől minimum 200 al számolnék, a turbó struktura miatt.

    RegGeri: régen én is azt akartam, de aztán rátaláltam erre :)

  • nyehehe 2012. 01. 31. 23:52
    avatar

    Még nem tudom pontosan, csak nézegettem és tetszenek.
    De nekem is pár hónap múlva lesz csak aktuális.

  • d31mos 2012. 02. 19. 20:24

    szép verda

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!