Csúful elhanyagoltalak Téged, kedves blogolvasó. Alig-alig hallattam magamról az elmúlt három hét során, íme egy kis pótlás. Lesz itt SZIN, PSOP, rádiós dolgok, meg minden, ami még menet közben beugrik.
SZIN
Szerencsére nem kellett csalódjak - a nyár bizonyosan legjobb pár napja volt. A hangulat remek - számomra valahogy sokkal kellemesebbek a vidéki fesztiválok, mint a Sziget -, a koncertek frenetikusak voltak. Majdnem sikerült mindent tartani a terv szerint - bár egyszer-kétszer inkább a társaságot választottam -, összesen 3 koncertet mulasztottam el. Az egyik Zagar koncertjének csúf elmulasztása volt - önhibámon kívül. Ugyanis annyira megcsúszott a nagyszínpad, hogy egy időben kezdtek a Kiscsillaggal, márpedig én, mint ex-csillagszeműjuhász, aztat ki nem hagyhatom. Így viszont kényelmesen visszaértem a kezdődő Morcheeba-ra, ami yupiiieeee, azaz klassz volt. Zagar mellett kimaradt még Péterfy Bori és a Love Band fellépése - nem fértem a Red Lounge sátorba be - így egy kicsit belgáztam - annyira nem teccett. Lemaradtam a helyi erőkből álló Honey Bee-ről is, egyszerűen elfelejtettem... ooopss. :)
A legnagyobb hangulat amúgy egyértelműen a Russkaja koncertjén volt, aki teheti menjen el fellépésükre, mert vmi kegyetlen ütős a banda. Íme egy kis ízelítő:
Russkaja a SZIN-en
Lovasi Bandi amúgy szintén nagy formában tolta - a Kiscsillag és a Kispál fellépésén is hozta a tutit. Szintén profi műsort tolt a Quimby - bár ez tőlük elvárható. :) A Morcheeba pedig még mindig nagyon cool élőben!
PSOP
Nem nagyon fogok panaszkodni. He-he. Mást írni meg nem nagyon tudok. :) Kéne nyerni preflop allineket, de eddig ez nem nagyon megy. Persze nem adom fel, igyekszem a lehető legjobban játszani, de hát mit csináljak, ennyire futja. Persze nincs semmi gond, rengeteg verseny van még hátra, többek közt például jön hamarosan a HORSE, ami nyilván hatalmas küzdelmet fog hozni.
Rádió
Szól a rádióóóóó. Soha nem gondoltam volna, hogy az én hangommal egyszer rádiós műsorvezető leszek, bevallom, még most is hihetetlen. Azt meg az ember nem is sejti (amíg nem csinálja), hogy mennyi macera van egy-egy ilyen adással, és persze vmi mindig elromlik, nem szól vagy éppen akkor szól, amikor arra senki nem számít ("van beépített mikrofon Te állat..."). Azért alakul csendesen, s azon dolgozunk, hogy még jobb minőségű és tartalmú legyen a műsor.
Amúgy meg
Az elmúlt két hetemet amúgy szívesen törölném a forgatókönyvből, legalábbis a betegség részét... A torkom (mandulám) annyira durván begyulladt, hogy volt olyan nap, mikor a vizet alig bírtam lenyelni. Na mindegy, ezen is túl vagyok - és élek! És tudok enni és nyelni gond nélkül, hogy ez mekkora kincs, áhhhh, elmondhatatlan. :) Két hete csütörtökön voltam lent Várpalotán, a Mediterrán PK-ban kicsit játszogattunk. Maga a póker nem sok szót érdemel, ugyanakkor megint nagyon jól éreztem magam - köszönhetően Mikee vendégszeretének: maradjunk annyiban, hogy nem hagyta, hogy kiszáradjak! :) (Tényleg Mikee! Bónusszal hogy állsz?)
Szeptemberben tehát még nem nagyon játszottam, gyakorlatilag csak a PSOP-s és pár bpo-selejtezőn indultam. Tegnap aztán teljesen gyógyultnak nyilvánítottam magam és délután toltam egy session-t az új teremben: cashout-oltam ugyanis teljesen NoIQ-ról, s jelenleg a Best-en próbálom folytatni a reménytelen küzdelmet. :) Arra gondoltam azért, hogy kezdésnél kicsit kedvesebb lesz hozzám az új rng, de ez nem annyira jött be. Első session kb 5. percében 4 fős asztalon KK-t kapok, amiért hajlandó voltam egy egész beülőt betolni. Végülis volt 18%-om, de nem jellemző azért rám, hogy csak úgy easyrider-ként lejavulok egy AA-t. :) Ugyanakkor legalább az AA-aimat nem mákolták le egyszer sem, igaz minden esetben körfold volt, tehát annyira nem őszinte az öröm. Megtetőzve az első próbálkozást floppolt AJ kétpárom vérzett el 3 4 ellen, miután allin mentünk J A 7 3 board-on. A river persze 3... 22%. Néha bejön.
Este a PSOP aktuális versenyét bulival kapcsolatos kifejezések zavarták meg - csúnyán beszivárgott Apcso, buktar és Demiro gépéből. Bár nem állítom, hogy 100%-os állapotban voltam, de az elmúlt két hét után ki kellett mozduljak, így 25 perccel később már a srácok albijában szorongattam vmi metaxás üveget (hisz gyógyszer az! orvosság!). Én lepődtem meg legjobban, amikor kiderült, hogy velem együtt már vagy 12 fősre duzzadt a buli. :) Itt sajnos nem sikerült megtalálni a legkisebb közös többszöröst, és sajnos a társaság felét elvesztettük (Demiro sem tartott velünk, amiért öri hari ). De azért hat kiváló harcos eljutott a BME-napokra, ahol az ellenség a pult mögül fenyegetően meredt ránk (dobozos és csapolt formában). Bár a hatalmas túlerő ellen végül tehetetlennek bizonyultunk, de nem szabad elkeserednünk: mi megpróbáltuk. A nagy harc közben volt egy Republic koncert is - el kell ismerni: egész jól sikerült. Sajnos azonban a zenekar zajongása megzavarta harcostársaimat és egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyedül maradtam. Egy darabig még figyelemmel követtem az ifjúság mozgását az amúgy nagyon kellemes retro dizsi keretében, de végül hazatértem. Egy ilyen jól sikerült este után ugye minden értelmes ember vesz egy forró zuhanyt (ha képes rá), majd irány az ágy. Nos újabb bizonyítékot szereztem arra, hogy nálam nincs minden rendben, mert hazaérkezésem után én iziben megnyitottam 3 asztalt a cake-n és 4-t a best-en. Munka van kéremszépen. Nos bizonyos, hogy ezekről le kéne szokjak, annak ellenére, hogy kb egy óra alatt majdnem 4 beülőt szorgoskodtam össze.
Hozzászólások
buktar
09 .19 19:31
Sajnos én is elvesztettem mindenkit a koncert után. Eléggé fáradtnak éreztem magamat és hazatértem. Jó buli volt!
darklol
09 .19 21:32
örülök hogy jól kezeled a beateket :)
meg annak is hogy hallani rólad még :)
gyakorolj álmodba sok ping pongot mert tibibával hallasz még felőlünk!
bojanika
09 .19 21:40
Rendben, állok elébe. :)
Bár arra gondoltam, hogy megindítom páratlannak ígérkező tenisz-karrierem. Mindig is tetszett a dolog, és nagyon szeretném megmérettetni magam. Majd meglátjuk ebből mi lesz. :)
darklol
09 .19 22:05
hát ott nehezebb pár sör után alkotni meg sötétbe se akkora fun de sok sikert!
Tibibacsi
09 .20 00:40
Egy tenisz meccsre ki vagy hívva. Valamikor egyeztetnem kell Dénessel is ez ügyben, bár félek hogy csúnya zakó lesz a vége :)
Godmode
09 .20 03:08
welcome back bojanika... ;)
ping-pongra majd en is hajlando leszek... :) Ha esetleg vesztenek, akkor meg ugyis a vallamra fogom... :D
Zehy
09 .20 12:25
Helló fish! Jó hogy meggyógyultál már, kicsit hiányoztál az akadémiás cg-ről, egész csendes volt így... :D