2013. június

2013. július 04., csütörtök 11:24
A folytatás, ahogy ígértem

Júniusi terveim az alábbiak voltak:

  • legalább 300 1.50-es Stt-sng-t lejátszani
  • 3-4k hand nl5-ön
  • néhány MTT, hátha összejön valami
  • bónusz maxolása, silver státusz fenntartása
  • lehetőleg BE-re kihozni a hónapot

Nos, ahogy azt a korábbiakban is írtam, nem adom fel, csak azért mert masszívan EV alatt futok, így mentem neki a júniusnak. Az első héten szabin voltam, hogy maxolni tudjam a bónuszt, ez 90%-ban sikerült is, úgyhogy ez a pont kipipálva.

Az előző hónap végén eszközölt változtatásoknak köszönhetően, az első pár napban egész jó eredményeket értem el sng-n. Ezt követően azonban ismét jött a mélyrepülés. Hiába játszottam feszesebben 8-9 handed, (pl. nem vitézkedek első 1-2 vakszinten AK-lyal, JJ-kal, mert legfeljebb flipen leszek), raboltam lazábban shorthanded, tettem be mindent úgy hogy bőven way-ahead voltam, rendre elbuktam ezeket. A hónap eleje így -9BI-vel indult. Ez mindenesetre nem vette el a kedvemet és egy kis cg-vel relaxáltam a hónap közepén (ami egész jól ment), majd később újra visszatértem az sng-hez. Ekkor azt vettem észre, hogy – annak köszönhetően, hogy nem azzal foglalkoztam miért bukok többet, mint kéne – sokkal nyugodtabban és higgadtabban játszottam, attól függetlenül, hogy mi az eredmény, mert bennem volt az a tudat, hogy amit csinálok az jó és csak idő kérdése. Ahogy annak lennie kell, jött is a fordulat (+18BI), és a hó végére sikerült egy minimális pluszt kihozni.

 

 

 

 

PlayersVPIPPFR3BetAtt. StealEVEV Adj.
243,338,922,065,72250029400
326,723,710,837,3-1000019800
421,018,96,928,91600019400
518,416,36,432,000
616,013,54,630,6-9000-2600
714,211,04,027,54500-7500
812,27,42,526,46000700
912,76,62,818,1130004000
     4300063200

Ez persze még bőven messze van attól az eredménytől, amit én a jövőben elvárok, illetve szeretnék, de legalább egy 600db-os mintán úgy vagyok BE, hogy masszívan EV alatt futok.

Itt a május-június összesítve:

Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy még bőven van mit visszaadnia az rng-nek, ez nem is annyira rossz eredmény és hiszek benne, hogy kitartó munkával, tanulással, elemzéssel és játékkal, eljön a nap, amikor a zöld vonalka lesz jóval följebb. Bár már azzal is elégedett lennék, ha csak fedné egymást a kettő. {#}

Cash Game-n sikerült egy 5bb/100-at hozni 5k hand alatt. Itt igazából semmi extra nem történt, jó spotokat választottam, amikor kellett holdoltam is, így egy szavam sem lehet, ez is pipa.

 

Más

Az elmúlt 1 hétben végig olvastam West blogját PA-n. Baromira érdekes és tanulságos volt, hogy kb. nulláról hova tudott eljutni kitartó munkával és tanulással. Nagyon nagy erőt adott és megerősített abban, hogy ez az írás is segíti a fejlődésemet. Vissza tudok majd tekinteni honnan indultam, miken mentem át és talán másoknak is inspiráló lesz. Igyekszem a West által közölt sok hasznos dologból minél többet átültetni a saját életembe (magán- és pókeréletbe egyaránt) és nagyon remélem, hogy hamarosan én is már csak ezzel fogok foglalkozni.

Júliusi tervek:

  • legalább 300db 1.5-es stt-sng, lehetőleg 10% körüli ROI-val
  • legalább 5k hand nl5 FR, 5bb/100-as winrate
  • néhány mtt ha van időm
  • silver státusz megőrzése
  • handelemzés gyakorlása Aptok módszerével, legalább heti 3*1,5 óra

Hosszabb távú terveim között az szerepel, hogy augusztusban már szeretnék shotolgatni a 3.5-es stt sng-kre azzal a céllal, hogy év végén már a 7 dollárosokon tudjak grindelni. CG-n az a terv, hogy legkésőbb szeptembertől már nl10-en tudjak játszani, hogy év égén már shotolgassak nl25-re.

Hozzászólások

  • kohagyma2013. július 04., csütörtök 13:42

    Sok sikert a tervekhez!
    Ilyen kitartással és hozzáállással szerintem menni fog!
    :-)

  • ilane2013. július 04., csütörtök 14:40
    avatar

    Az NL5 - NL10 váltás kicsit trükkös, mert az NL5 250 deep az NL10 meg standard 100. Helyedben én gyorsan mennék NL10-re

  • Maxxxika2013. július 04., csütörtök 15:53

    GL!

  • BozsoHUN2013. július 04., csütörtök 17:33
    avatar

    Köszi srácok.

    Az a bajom az NL10-el, hogy nincs meg hozzá a rollom. :( 25BI-vel nem merek belevágni. legalább 45-50 BI-t szeretnék. Nl5 250bb-nél meg én csak 100bb-vel szállok be.

  • iKeksz2013. július 04., csütörtök 18:20
    avatar

    Sok sikert! Az íráson látszik, hogy időt szánsz a pokerre, mind játék, mind fejlesztés terén. Menni fog az! Jah és sose elégedj meg!

  • Dinokaposvar2013. július 04., csütörtök 19:52
    avatar

    +1 Kekesz!
    Gl és kitartás!

  • möster2013. július 05., péntek 09:50
    avatar

    GL!

  • tomi9962013. július 05., péntek 11:04
    avatar

    Kitartás!

  • Horvathrozi2013. július 05., péntek 12:35

    GL!

  • Bumbanas2013. július 05., péntek 14:22
    avatar

    FR cg-re nyugodtan mehetsz 25BI-nal, itt sokkal ritkábbak a nagy swingek, mint SH-n (már persze, ha jól játszol). Én inkább azt nem értem, hogy ha cg ennyivel jobban megy, akkor miért görcsölsz a sng-val.

  • The Trooper2013. július 05., péntek 22:08
    avatar

    Sok sikert!

  • BozsoHUN2013. július 07., vasárnap 22:48
    avatar

    Köszi srácok!

    iKeksz: örülök, hogy így jön le, valóban igyekszem mindent megtenni, és hinni, hogy lesz eredménye!

    Bumbanas: Nem merek 25BI-vel felmenni, elég rosszak az emlékek. Tartom a magamnak felállított 50BI BR managementet, így NL10-re majd sztem csak augusztus körül kezdek shotolgatni. Azért erőltetem az sng-t mert cg-n az az érzés van bennem, hogy többet tudok bukni, és régen buktam is. Továbbá mindig is MTT és SNG playernek vallottam magam, abban érzem jól magam, úgyhogy ezt szeretném fejleszteni. Persze emellett mindenképpen fogok cg-zni is, de kisebb hangsúllyal.

  • thomyca2013. július 10., szerda 11:23

    "Azért erőltetem az sng-t mert cg-n az az érzés van bennem, hogy többet tudok bukni, és régen buktam is. " - ez nem jó gondolkodás! SNG-t meg azért játszol, mert ott kevesebbet buksz?

  • BozsoHUN2013. július 12., péntek 10:09
    avatar

    Igen, SNG-n egy session alatt, ha mindennel lemákolnak, akkor is kevesebbet bukok mint cg-n. Tudom, hogy ez nem jó gondolkodás de sajnos ez égett belém. Mellesleg világ életemben MT SNG-ket és MTT-ket játszottam, ez áll hozzám közel, CG-n nagyon elveszettnek érzem magam, valószínűleg a deep játék miatt. Ez egyértelmű hiányosság, de a korlátozottan rendelkezésre álló időm miatt nem tudok egyszerre mindkettőben fejlődni. Így marad az sng grind, cg pedig csak szép lassan.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!