A nit-passzív játék eredménye

2011. április 29., péntek 20:08
Vigyázat! Nagyon-nagyon hosszú.

 

A mai délután a sessionok után elkezdtem handeket elemezni. A HM-ben való túrást követően felötlött bennem valami. Így fogtam magam és csináltam némi összesítést. Ebben különvettem az idei évet és a múlt szeptembertől vezetett mintámat. Majd hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem néhány blogbejegyzésemet is. Ezek hatására ragadtam billentyűzetet és gondoltam leírok egy két dolgot, amíg el nem felejtem:) Szeretnék az egekbe törő grafikonokat mutatni, álom LAG statokat felvonultatni, ha valaki ilyet szeretne inkább látni, az most ne olvasson tovább, hanem élvezze a zenét :)

 

Tehát: Holdem


Már nem most történt, hogy belekezdtem ebbe a játékba, de kis túlzással ott vagyok, ahonnan indultam. Először csak némi kedvtelésnek indult, aztán egyre komolyabbra fordult. Kollégiumban laktam, elvoltam. Szép lassan lépkedtem, de nem messzire. Most épp itt tartok.

 

Múlt nyár végén elhagytam a kollégiumot és albérletbe költöztem, ennek hatására csináltam egy új adatbázist is. Most ennek egy kis elrettentő esszenciáját osztom meg a bátrakkal, akik tovább olvastak. A cél az volt, hogy keresek egy jó privát ajánlatot és megfelelő mennyiségű játékkal össszegurigázok annyi bónuszt és extra $-t, hogy az elég legyen a mindennapi életem fentartásához és a nyereményből pedig a rollom szépen duzzadni fog. A terv szép, még most is tetszik :) Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én elterveztem.

 

Múlt év augusztustól mostanáig:


A statjaim ugyanezen időszakra:


 

Szerintem nem kell jellemeznem egyiket sem. Minden ott van feketén-fehéren. Természetesen bele lehet menni az elemzésbe. Amit csipőből látok, hogy keveset 3betelek, keveset c-betelek, sokat dobok c-betre és féktelenül tökélyre fejlesztettem a passzivitást. Ezek csak a legszembeötlőbb dolgok. Lehetne még itt szemezgetni, de ebbe komolyabban nem mennék bele.

 

Az idei évem pedig egész egyszerűen bukó:

 

Ezt megintcsak felesleges elemezgetni, de a handszám igen kevés. Ha bukok nem túl sok motivációm van játszani...

 

Okosan kitaláltam, hogy majd omaházni fogok és az nekem jó lesz.

 

Össz omaha:

 

Mint látható az elején jól beindultam még tavaly, amikor csak hobbiként csináltam, ezért is volt ez a forradalmi ötletem.

Ebben az évben már nem alakult úgy, ahogy én gondoltam:

Végül nekem nem lett ez olyan jó.... Nem foglalkoztam vele eleget és természetesen simán benne az ilyen variancia ebben a játékformában.

 

Konklúzió:


Nem tartom magam egy buta embernek ennek ellenére nem jöttem még rá, hogy ha egyszer az alapvető hibáimat látom, akkor miért nem tudok ezen javítani. A korábbi bejegyzéseimben szinte mindig ugyanazzal a problémával jelentkeztem és a jelek szerint mindig ide is jutok vissza. Az okos ember a más kárán tanul, a buta pedig a sajátján se... Ezen analógia alpján kénytelen vok beismerni, hogy segghülye vagyok... Kiváló játékosok sora adott tanácsot a blogjaimban és nyújtott/nyújt segítséget bármilyen más módon. Mégis ide térek vissza.

 

A póker számomra megadja azt, ami nekem talán a legfontosabb: a szabadságot. Saját magam osztom be az időmet, teljesen a magam ura lehetek. Teljesen rajtam áll, hogy meddig jutok, a saját szorgalmamon, kitartásomon. Tehát ha itt most bármi rosszat mondanék, azt csakis magamnak mondhatnám. Bármilyen badbeat vagy rng felhozása és szidása totálisan felesleges lenne. Senkit sem érdekel. A hozzáállásról szóló cikkben ezt szépen le is írják. Mondjuk meg őszintén: Ki nem sz*rja le, hogy egy monkey leszedett??? Mire leszedett már úgyis csak a múlt, amin úgysem tudsz változtatni. Akkor meg nem mindegy, hogy nevetsz-e vagy örjöngesz. Szerintem nevess, mert legalább megszépülsz tőle.:D:D Én örjöngtem....Nem jött be. Nézz rá a grafokra és ne kövesd el ezt a hibát. Minden rajtad áll.

 

Túl sok energiát és időt öltem bele és túl kitartó vagyok ahhoz, hogy feladjam és beletörődjek a vereségbe. Meg tudom csinálni. Most van a legjobb időpont arra, hogy megmutassam magamnak és megtegyem, amit kell. Mindezt vidáman és boldogan. Továbbra is több olyan könyvet olvasok, ami inkább a mentalitással kapcsolatos. Rengeteget pluszt adnak és van több dolog is, amit motivációként előttem van.

 

Aki eljutott idáig és nemrég kezdte a pókert, annak legyenek példák a grafikonok és a statok, NE ezen az úton induljatok el. :) Azt hiszem most egy ideig nem fogok újabb postot írni. Ennek rendkívül egyszerű oka van: Nem akarom többször ugyanazt leírni. Amint stabil nyerővé váltam legalább 3hónapon keresztül majd újra jelentkezek.

 

A könyvek olvasása során egy nagyon jó idézetet találtam, legalábbis engem minden téren elgondolkodtatott:

 

"Uram, adj türelmet, 
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni." Assisi Szent Ferenc

 

Remélem nektek is annyit segít, mint nekem!:)

 

Legjobbakat!

Hozzászólások

  • Roleks2011. április 29., péntek 20:52
    avatar

    Ha gondolod tw-zhetünk, hátha tudok segíteni. Pü-t írj ha érdekell. Ezek am nem nit statok:) és látod a hibáid az jó.GL!

  • babyonboard2011. április 29., péntek 21:15
    avatar

    remélem átlendülsz ezen, ez végülis "csak" szemléletbeli változást követel, mégis nehezebb lehet átlépni rajta, mint valamilyen technikai hiányosságon. GL

  • esoember2011. április 29., péntek 21:30

    Szép, bátor. Innen van esélyed.

  • chivasr9112011. április 29., péntek 23:24
    avatar

    qva jó bejegyzés, a legjobb amit olvastam mostanában. Magamra ismertem, bár nekem más hibáim vannak. Az idézet nagyon jó. GL

  • xsimlisx2011. április 29., péntek 23:38

    ismerős gondolatok...GL

  • rusherninja2011. április 30., szombat 00:39
    avatar

    te SH játékos vagy ?

  • panamaa2011. április 30., szombat 07:45
    avatar

    szépen leírtál mindent jóbarát...már csak nyomni kell azzal a tenger sok eszeddel :)
    sok ember áll mögötted, tudod, hajrá :)

  • castor112011. április 30., szombat 09:15
    avatar

    ty srácok!

    rusherninja: SH-t játszok

  • nadir2011. április 30., szombat 09:30
    avatar

    Jáj, lehet hogy pont a Ripli hozza rád a búkót, hogy én ezt mennyire nem harapom ezt a nőt, még valamikor voltak együttmüködéseink, két mondatra van kapacitálva humanoidként,

  • JociBalboa2011. április 30., szombat 10:21

    Szerintem csak többet kellene tolnod és kicsit mentálisan össze kellene kapnod magad.
    Ma még kitombolom magam holnap pihi és hétfőtöl majd húzlak a grindelésben ha magadtól nem akarod tolni ;-)

    GL!

  • Romsy2011. április 30., szombat 11:26
    avatar

    5max? hány asztalon játszol?

    filterezve hu potban ha te vagy ip és pfr, akkor hogy néz ki a grafod amikor nem cbeteltél?

    ha QhTh5s flopon x backelsz preflop raise-erként, akkor mi a leggyengébb lap amivel ismeretlen ellen blank turnön (2c) callolsz donkbetet?

  • castor112011. április 30., szombat 11:58
    avatar

    Romsy: 5max; 4-6 asztalon játszok

    A pozíció filtert nem találtam meg. De ha pfr-ként lett volna lehetőségem c-betelni, de kihagytam, akkor a grafikon lefelé megy csak a meredeksége változik.

    A donkot még közepes pp-vel megadom.

  • Romsy2011. április 30., szombat 12:18
    avatar

    Flop filter: last to act on flop = true

    Általában azoknak van micron ilyen winrate-ük, akik ip széles range-el túl passzívan, weaken játszanak és vagy eldobják a nyerő lapot, vagy rosszabb lapot showdownolnak dealer vs blinds.

    a vázolt helyzetben sokkal jobb barrelezni flop, turn a közepes pp-vel és inkább ilyen TJ, T9 lapokkal x back, call turn.

    ha lazább akarsz lenni, akkor játssz 1-2 sessiont 2 asztal rush nl10-én úgy, hogy egyszer sem nyomod meg a quick foldot (vagy sima ongame 3-4 asztalon úgy hogy egyszer sem pipálod ki előre a foldot) és több 3bet spotot fogsz észrevenni, vagy simán steal helyzetet, az meg +ev.

  • castor112011. április 30., szombat 12:41
    avatar

    Romsy: A grafikon így is hasonló az előzőhöz. Megy lefelé.

    Már egy ideje próbálok leszokni az autofoldolásról. Ez 50-en megy is, de most visszatértem 30-ra ipari mennyiségű hal közé és valami hihetetlen módon torzultak a statjaim....

    Az pedig alapvető problémám pókerben, hogy jobb lapot dobok és rosszabbal callolok:) Jobb lapot kellene dobatnom és rosszabbat pedig fizettetni...

    Az pedig biztos, hogy weaken játszok. Ha nem így lenne, akkor valszeg nyernék is...

  • arcsen2011. április 30., szombat 13:19
    avatar

    Coach? Szerintem keress meg vkit, vegyél tőle 4 órát, utána tolj le 30k handet, és ha nincs előrelépés, hagyd abba!

    Gl, és max respect a kitartásért!

  • rusherninja2011. április 30., szombat 14:13
    avatar

    azon nem gondolkozol h talan valtani kellene SHrol FR-re ?
    már mint FR sztem könnyebben játszhato ott auto foldolhatsz és még rengeteg elönyt fel lehetne sorolni FR mellett

  • Holdenper2011. április 30., szombat 14:35
    avatar

    Mmmm, nagyon pici a 3bet%, minimum 6-nak kellene lennie, de inkább 7, és még inkább 10:D
    Flop Cbet szintén nagyon kicsi, 75% szerintem minimum kéne...a többi stat nem rossz. Az még érdekes lehet, hogy mennyire gyakran delayed Cbetelsz (szóval flop check behind pfr-ként, turn pedig a villain checkje után betelsz).
    Ezen a két staton nem olyan nehéz változtatni.
    3bet: nem tudom mik vannak kipakolva a HUD-odra, érdemes kitenni a stealt. Ha egy 20, vagy afölötti steallel rendelkező ember nyit CO-ról 3beteld BTN-ről...minden egyszínűvel, kapcsolódókkal (najó, ne mindennel, de azért elég gyakran:D mondjuk 3-ból egyszer). Ilyen helyzetben kb kötelező a Cbet.
    Én kb ilyen range-l 3betelek: (LAG emelőt, 70%+ Fold to 3bet): QQ+, AK, 22-66, néhány Axs, néhány suited connector, néhány Kxs. Poziból több Axs, Kxs, SC kerül a rangembe. Néha AQ-val, és JJ-vel is 3betelem őket, de ezekkel inkább call.
    Ha alacsony a Fold to 3betje, akkor pedig 88+, AT+, KJ+, QJs, JTs, T9s.

    Nálam pont az a probléma amúgy, hogy kb 80-90% között van a Cbetem:) Jelenleg Cbetelek majdnem mindent, kivéve az ilyen 876 FD típusú boardokat alap enemy ellen, ha nagyon alacsony a Cbetje, akkor pedig szimplán value-ból, ha eltalált a flop

  • chivasr9112011. április 30., szombat 15:06
    avatar

    ez egyébként Bwin vagy sima ongame?

  • castor112011. április 30., szombat 17:56
    avatar

    chivas911: ebben minden van(PKR, ongame, bwin, Cereus stb...)

    arcsen: ezen már én is gondolkodtam, de annyi időt öltem bele, hogy egyszerűen nem vok hajlandó feladni.

    Holdenper: itt van, ambien nem értünk egyet, de ez valszeg csak a beállítottaság kérdése:)

    Mindenestre itt a legnagyobb ellenség az saját magam vok. Viszont hiszek magamban, hiszek abban, hogy meg tudom csinálni és be akarom bizonyítani!

  • handsome joey2011. április 30., szombat 19:52
    avatar

    Ki ez a csaj?

  • weeee72011. május 01., vasárnap 16:51
    avatar

    Valóban nem a legjobbak a statok, bár annyira nem vagyok ebben otthon. Viszont sokszor látom, hogy az emberek úgy próbálnak jobbak lenni, hogy megpróbálnak bizonyos számokat valamilyen értékre belőni, ami elég rossz megközelítés. Micrón még lehet, hogy működni fog, a későbbiekben viszont csak hátráltat ez a hozzáállás. Én azt javaslom, játssz kevés asztalon, és _minden_ spotban gondold végig, mi az ellenfél range-e, mit fogsz most csinálni, ill. mit fogsz csinálni a következő utcákon különböző kártyákon (nyilván nem egyenként az összesen, csak jellemző csoportokra). Ez elég fárasztó lesz, ha eddig autopilotoltál, de idővel menni fog, és sokkal jobb játékos leszel.

  • castor112011. május 02., hétfő 11:02
    avatar

    hansome joey: Ripli Zsuzsa a hölgy.

    weeee7: Köszönöm a tanácot. Mindenképpen megfogadom.

  • Agitator2011. május 02., hétfő 12:02
    avatar

    Romsy +1 abban a tekintetben hogy rushon biztos hogy nagyon sok 3bet spot van. Nekem ez orbitális nagy hiba volt sokáig, hogy ezekben dobáltam, de most ezen tudtam javítani.
    A többihez nem tudok hozzászólni amilyen csekély játéktudást képviselek, de drukkolok hogy megindulj felfele!!

  • DMANX2011. május 02., hétfő 12:58
    avatar

    Kitartás! Nekem is voltak - vannak hasonló gondjaim, főleg az autopilot üzemmóddal.
    Nem tudom, hogy nálad hogy megy, de nekem fel kellett állítani bizonyos szabályokat, amik először lehet hülyeségnek tűntek, de számomra hasznosnak bizonyultak.
    Pl.: Session közben nincs netezés, fórumolvasás stb., Nincs zene hallgatás, sőt azt vettem észre ha a kliens hangokat kikapcsolom, jobban koncentrálok az asztalokra (tehát csendben jobb), Nincs telefonálás, Nincs evés - ez nagyon elterel...
    Van még pár ilyen szabályom, persze aztán jobban megy és hanyagolom ezeket :) aztán újra be kell iktatni. Nem vagyok pro, de tw-ben benne vagyok én is, ha érdekel PÜ jöhet.

  • yodalino2011. május 03., kedd 03:04

    Nagyon jó bejegyzés!
    Szerintem fizess be egy coachingra (vagy csak szimplán fogadd el Roleks ajánlatát :) ) , rengeteg időt/energiát spórolhatsz vele + sokkal könnyebb lesz kizökkenteni magad a berögzült játékodból, ha valaki jól megmondja!
    GL!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!