Az 5 éves terv

2021. március 03., szerda 13:25
Talán még van valaki, aki emlékszik rám :)

Némi zene az olvásáshoz:



Nem állítom, hogy én voltam a legaktívabb blogger az elmúlt időszakban, de most több szempontból is viszketni kezdett a tenyerem a billentyűzet után. 2014 közepén írtam utoljára, azóta pedig történt pár dolog és van, ami ugyanaz maradt. 

Nézzük szépen sorjában:

Póker:

Ez megmaradt azóta is. Akkoriban Turbo HU-t játszottam, majd erről váltottam Spinre, utána hyperre majd az utóbbi időben újra főleg Turbot játszok némi hyperrel szinestíve. Turboban anno 20$-nál nem játszottam feljebb, az eredményeim pedig közepesnek számítottak (ha jól rémlik olyan 6% körül hoztam). Berobbant a Spin és engem is elvitt a könnyű pénz lehetősége. Itt is hoztam a szürke közepes eredményeket, ami olyan 3-4%-ra volt elég az akkori 15-ös limiten (nyugodtan mondhatjuk, hogy nagyjából nyerő fishreg voltam). Pörgettem egy top JP-t, de nem jött a flip a 3. handben :) Majd jött egy zárolás, amiről a mai napig nem tudom, hogy pontosan miért történt, ugyanis akkoriban egy olyan laptopról játszottam, ami akkor is döcögött, ha a kliens+pt+StarsHelper egyszerre futott, emellé még böngészőt sem tudtam nyitni. Indokot azóta sem kaptam. 
 Itt váltottam Hyper HU-ra, amiben szintén nem én voltam a leglésebb kés a fiókban, de olyan 4% körüli EV-vel ellavíroztam. Amikor feloldották a zárolásom úgy voltam vele, hogy beütöm magam a kartelba és jó lesz az nekem. Óvatosan terveztem és először csa a 15-nek indultam neki. Itt szembesültem azzal, hogy ami tűrhetően elég a rekreációs játékosok ellen, az még a gyengébb regek ellen sem terem babért. Nincs mit szépíteni buktam/bukok ellenük. Az is igaz, hogy a motivációm azért nincs az egekben abból a szempontból, hogy napokat töltsek elemzéssel, mert időközben azért más dolgokkal is foglalkoztam/foglalkozok, de ezt majd később. Ennek jó hatása is volt, mert a játékom azért fejlődött és jobb lett, így a bevételem nem csökkent, mert a rekrációs játékosokat már jobban sikerült verni.
 Adódott a lehetőség, hogy vissza lehet térni a Turbo HU világába, úgy gondoltam, hogy miért ne. Megnézem, hogy mi a helyzet ezen a fronton. Egyelőre bevált, mert nem túl jelentős mintán, de hozok 9% körül 36-os abi-n, amivel ki tudok egyezni. Most itt tartok ezen a fronton.

HU grafot tudok mutatni 2015-től:



Spin adatbázisom már nincs meg, de mint írtam vékony nyerő voltam ott  is.

Egyéb dolgok:

 Viszonylag régebbi motorosnak számítok itt az Akadémián, viszont ha megnézem, akkor nagyjából ugyanazon a limiten vagyok, mint 5 évvel ezelőtt. Őszintén szólva ennek örülök. Meg tudtam tartani azt a kis előnyömet a mezőnnyel szemben, ami ahhoz kell, hogy pénzt csináljak belőle. 
 2015-ben úgy döntöttem, hogy nekiindulok és megcsinálom a nyelvvizsgám, hogy megkaphassam a diplomámat, amit már 2010-óta csak halogattam. Ez azért is volt nevetséges, mivel olyan szakon végeztem, ahol akkoriban elég volt egy alapfokú is. Ha már ott voltam, akkor úgy voltam vele, hogy ha már időt és energiát teszek bele, akkor inkább nekimegyek a középfokúnak. Ez szerencsére meg is lett még az ősszel. Ez kicsit feltüzelt és lendületet adott, hogy akár tanulhatnék is valamit még, amivel szívesen foglalkoznék (nem vagyok benne biztos, hogy akkor tudatában voltam vagy csak megérzésként volt valahol hátul a fejemben, hogy ezek a pókeres eredmények nem feltétlen olyanok, amire hosszú távon tudok támaszkodni). Mindig is érdekelt az emberi elme működése, így kézenfekvőnek tűnt, hogy megnézzem mi is kell a pszichológia szak elvégzéséhez. Ezen gyorsan túlestem és jelentkeztem, így 2016 óta koptatom az iskolapadot újra, amelyet számomra meglepő módon viszonylag jó eredménnyel viszek most is (nem volt 4 alatt az átlagom, így úgy tűnik, hogy a hyper roimhoz lőttem be ezt is :) ). 
 Abból a szempontból ismétlődni fog a történelem, hogy ha be is fejezem tavasszal az utolsó évet nem fogom megkapni még a diplomámat, ugyanis kell egy második nyelvvizsga is. Olyan nyelvből akarom megcsinálni, aminek hasznát is veszem (németre esett a választás), viszont ez azzal is járt, hogy a tanulmányok, póker, magánélet triójába már képtelen voltam beilleszteni. Megpróbáltam, de eléggé szétestek a dolgok és gyakorlatilag semmire nem jutott megfelelő idő és energia, ez pedig egyenesen vezetett a bevételcsökkenéshez, amit nem igazán szerettem volna, mert a suliért is fizetek és nem akartam emiatt rátenni még egy félévet. Így marad a nyári nyelvtanulás, mint legutóbb :)

Itt szeretném a közösség segítségét is kérni, hogy az utolsó lépéseket a tanulmányaimban meg tudjam tenni. 18-26 éves korosztály kockázatvállalását vizsgálom és ha egy jó kávé mellett van 10 percetek, akkor legyetek szívesek töltsétek ki ezt a kérdőívet:

https://www.form24.hu/?form=e3001222h3615523361138211cf


Ha pedig van ismerősötök, aki ebbe a korosztályba tartozik és kitöltené, akkor juttassátok el hozzá! 

Előre is köszönöm!


Néhány gondolat:

 Korábban komoly feszültséget okozott, hogy a játszott limitjeim köszönőviszonyban sem voltak azokkal a limitekkel, amelyeken az elképzelésem szerint nekem játszanom kellett volna. Ugyanakkor az ehhez szükséges energiát pedig nem fektettem bele vagy nem úgy fektettem bele, hogy az hatékony is legyen. Amikor "megvilágosodtam" abból a szempontból, hogy rájöttem milyen irányba is szeretném a fókuszomat irányítani és megosztani, sokkal jobban alakult minden. Nem azt hajtottam amgamban, hogy 1k-ra kellene jutnom és szénné kellene nyernem magam, hanem igyekeztem kimaxolni azt, ami ténylegesen bennem van.
Kényelmes életet tudtam/tudok élni, kifizettem a képzést, sikerült pár külföldi utat megejteni (életemben először ültem repülőn :) ) és még félretenni is sikerült. 
 Nagyon sok embernek hálával tartozom, hogy itt tarthatok. A kedvesemnek, a barátaimnak (közülük többeket ennek a fórumnak köszönhetek), a mental coachoknak, akikkel együtt dolgoztam (Némi idő távlatából és a mostani tudásommal azt tudom mondani, hogy pszichológia szakmai szempontjait is figyelembe véve nagyon jó munkát végeztek/végeznek) és még sokan mások, akikkel ezidő alatt kapcsolatba kerültem.

Hogyan tovább:

Miután meglesz a papírom szeretnék elkezdeni ezen a vonalon dolgozni, ami azt vonja maga után, hogy a póker háttérbe fog szorulni. A papírt legkorábban ősszel vagy a tél elején tudom kézhez kapni és csak akkor ha nagyon jól futok a nyelvtanulással :) Nagyon sok múlik a víruhelyzeten, de amennyibe lehetőség lesz rá, akkor külföldön szeretném kipróbálni magam, de ez még eléggé a jövő zenéje.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)

Hozzászólások

  • banoster2021. március 03., szerda 15:45
    avatar

    Tényleg jó kis kihagyás volt az utolsó blogod óta :D Király, hogy újra itt vagy és sok sikert a pszichológiához! Ha esetleg jobban háttérbe szorul a póker, itt akkor is mindig szívesen látjuk az írásaid! ;)

  • csiga197942021. március 03., szerda 17:48

    Ajánlom a mentálcoaching szakot. Jól keresnek vele:p

  • maxzol222021. március 04., csütörtök 00:58

    Udv ujra itt
    jo ujra olvasni toled

    Gratula az eredmenyekhez , szep munka

    johetnek meg postok

  • andree2021. április 11., vasárnap 16:56
    avatar

    Sztem az utolsó 3 évben másodszor nyitottam meg akadémiát, és pont egy Castor poszt, hogy teljes legyen a nosztalgia. :)

  • Civilfish2021. június 26., szombat 02:12

    Andree +1

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!