Elment a BR-om harmada :(

2008. december 14., vasárnap 19:24
Amit 2 hónap alatt felépítettem, azt 3-4 nap alatt sikerült lerombolnom
Visszamentem NL20-ra, amire még van stabil BR-om, de ha így folytatódik akkor már nem sokáig. Sikerült kikérnem FatBet-ről a pénzem, ami remélhetőleg nemsokára meg is érkezik, így egyesíteni tudom majd a Br-omSajnos kiderült, hogy bűnrosszul játszok. Kezd egyre jobban frusztrálni a dolog. Igyekszem videokat nézni és nyugodtan játszani. Postolom is a handeket folyamatosan a kis topicomba. Sajnos az NL20-ra váltás sem indult jól, mert majd 4BI buktával indult. A legnagyobb bukta handjaimben egyszerűen képtelen voltam belőni az ellenfél handjét. Pihenni is próbáltam, de a hétvége és a mai nap -200$-t hozott és az előzményekről már nem is beszélnék.
Valamit nagyon rövid időn belül ki kell találnom, mert el fog fogyni a pénzem az utolsó centig.
A legbosszantóbb az, hogy nyár eleje óta gyakorlatilag az megy, hogy felmegyek 1,2-1,3K-ig, utána pedig meg sem állok 800$-ig. Maradjunk annyiban, hogy rohadtul elegem van belőle. Nem igazán értem, hogy mi történik és miért bénázok pont akkor, amikor kezdenék egyenesbe jönni. Van még 45BI-m NL20-ra, ezzel kellene valamilyen csodát tennem. Hiszek benne, hogy működik ez az egész pókeresdi és egyszerűen nem vagyok hajlandó beletörődni abba, hogy nem tudok nyerő játékossá válni legalább NL100-on. Minden el akarok követni, hogy ez sikerüljön, csak bírjam akaraterővel, mert ezek azért demoralizálólag tudnak hatni. Hihetetlen, hogy mások 1 év alatt eljutnak NL4-600-ra is akár, én pedig majd egy év után is még NL20-25-ön sem tudok mit kezdeni. Hihetetlen.

No ennyi siránkozás elég is.


Legjobbakat!

Hozzászólások

  • Zehy2008. december 14., vasárnap 19:53
    avatar

    Többször is átéltem azt amit te. Pont két hete is... 3k->2k De nem szabad feladni! Tanulni, olvasni és elemezni kell, h minden úgy menjen ahogy a nagykönyvben meg van írva... Rettentő rossz 2 outok ellen kikapni, ahogy látom ez most bőven kijut neked...
    Esetleg menj egy first depo-s (+rb-s) terembe, ahol egy nyugodt és kiegyensúlyozott játékkal próbálj meg így kicsit hozzárakni a rollodhoz. GL!

  • WARETRAPS2008. december 14., vasárnap 20:03
    avatar

    Szomoruan hallom...
    Kozhelyek, de megegyszer:
    1. Tartsal nehany nap jatekszunetet.
    2. Ezalatt sok videot nezzel
    3. Kezdjel el egy komolyabb teremben jatszani, ahol van asztalvalasztek.
    Sok sikert az ev hatralevo reszere

  • andree2008. december 14., vasárnap 20:36
    avatar

    Sajnos van ilyen. Én is ezt csináltam sokáig, nagyon nehezen lendültem át a holtponton. Ugyan ezek a gondolatok nyomasztottak engem is. Kitartás! Gondolkodj optimistán. Az ev majd visszajön NL100-on. :) Addig is posztolj, nézz, olvass, stb. Nagyon sokat jelent ha az ember kihasználja ezeket az időszakokat és fejleszti a játékát. Ezt könnyebb elhanyagolni nyerő szériában.

  • fejes19882008. december 14., vasárnap 20:53
    avatar

    :(( hát ez elég cink..
    nem tudok mit mondani, láttam a handjeidet, sajnos vannak ilyen időszakok...egy pár handben hibáztál, párban túlhúztak idióták..
    mielőbbi kilábalást kívánok

  • Macko12008. december 14., vasárnap 20:58
    avatar

    Ugyanebben a cipőben járok én is, fel-le megy a bankroll. de én sem tudom elhinni hogy ugyanaz a játék ami egyik nap nyerő, másnap veszteséges. A badbeat benne van a játékban sajna és ugy e a rosszabb játékos segíti általában.Valahol olvastam hogy : badbeat csak jó játékossal fordul elő. és valóban nekik van rá szükségük. :)

  • Macko12008. december 14., vasárnap 20:59
    avatar

    hű de hülyén fogalmaztam de azért remélem érthető

  • WARETRAPS2008. december 14., vasárnap 20:59
    avatar

    Andree teljesen igaz. Ha az embernek jo szeriaja van, hajlamos az onfejlesztes elhanyagolasara. En mostanaban gondolkodtam el ezen, es megint elkezdtem atnezni a meglevo videoimat, meg handelemzeseket nezegetek. Mindenkinek ezt ajanlom.

  • Chryss852008. december 14., vasárnap 21:43
    avatar

    "Hihetetlen, hogy mások 1 év alatt eljutnak NL4-600-ra is akár, én pedig majd egy év után is még NL20-25-ön sem tudok mit kezdeni. Hihetetlen."
    Mások szerencsésebbek, mint mi.. Maradjunk ennyiben. Sok playa nem is tudja még, hogy mi az igazi downswing. Valaki eljut 100k handből NL100-ig, valaki meg 300k handből sem, köszönhető annak a véletlenszámgenerátornak.

  • tonymontana192008. december 14., vasárnap 21:52
    avatar

    Chryss85, hosszútávon mindenkinek ugyanolyan lapjai vannak. Egy bizonyos Doyle Brunson mondta ezeket, szóval szerintem ne a szerecsére fogjad hogy valaki magasabb szintre jut fel!

  • Bodza182008. december 14., vasárnap 22:13

    Abban az esetben valamilyen szinten nagyon is nagy szerepe van a szerencsének a feljebb lépésben, ha pont akkor jön a downswing, amikor feljebb lép egy szintel az ember. Ott van ReggieHammond társunk, aki mindig NL2-n nyomta. Biztattuk itt, hogy menjen NL10-re. Felment és pont akkor jött be néhány bad beat. Persze, hogy vissza is lépett. Aztán később csak eröltette és most NL10-en nyer.
    Szóval a lapok ugyanazok, csak nem mindegy mikor hogy jönnek.

  • ceewyl2008. december 14., vasárnap 22:34
    avatar

    Én is sokáig azt hittem, nem bennem van a hiba.
    Most már tudom, hogy igen. :)

    Ezt a szerencse dolgot ne misztifikáljátok túl, én inkább a befektetett munkának, mintsem Fortunának tudom be a jelenlegi helyzetemet. Ha valaki megragad egy szinten, az nem balszerencsés alkat, hanem leakek vannak a játékában.

    Megfelelő hozzáállással bárkiből lehet minimum NL100-200-ig nyerő játékos, kérdés, hogy ki mennyit áldoz a tanulásra...

  • Zehy2008. december 14., vasárnap 22:42
    avatar

    Civillel egyetértek, csak nem volt energiám megfogalmazni. A szerencsét pont a sok játékkal ki lehet küszöbölni. És tanulni, olvasni, postolni, kérdezni.

  • Lev7292008. december 14., vasárnap 22:54
    avatar

    Nekem van egy olyan elméletem, hogy a szerencse nem más, mint olyan véletlen, amelyiknek számunkra pozitív a következménye. A balszerencse pedig nyilván olyan véletlen, ami nekünk rossz.

    Azonban egy jó ideje már nem hiszek a véletlenekben. Tehát, ha nincs véletlen, akkor nincs szerencse, illetve balszerencse sem.

    Persze, sokkal könnyebb azt hinni, hogy van és nem tehetünk semmiről, csak "hosszútávon" nem biztos, hogy jobban járunk vele :)

    Elmélkedés vége :)

  • Demiro2008. december 14., vasárnap 23:22

    Kitartás! Pár hónapja nekem is elmenta br-om közel fele, és nem akarom elkiabálni, de talán mostanában kezdődik az újbóli felemelkedés nálam. Először jöttek a bukó hónapok, majd a nullás, majd a kicsi nyerő, majd a kicsit nagyobb nyerő. Nem volt egyszerű történet, bnehezen éli meg az ember az ilyesmit.

    A szerencse faktor szerepe hosszú távon minimális. Bízz magadban, ne ess pánikba! A 45 BI simán elég és előbb-utóbb elkezd majd felfelé indulni a szekér!

  • charg252008. december 14., vasárnap 23:26

    Az a fura hogy itt nagyon sokan downswingnek tekintenek minden vesztő szériát. Pedig elsősorban szerintem mindig a játékunkban kell keresnünk a hibát.
    Ha a vesztő szériáinkat sima downswingnek tekintjük akkor nem is fogunk mindent megtenni érte, hogy véget érjen, mivel csak a balszerencsének tudjuk be az egészet. Csak várjuk, hogy véget érjen.
    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs downswing, hanem, hogy pár balszerencsés leosztás elég, hogy elindítson a lejtőn.
    Ilyenkor sokan máshogy kezdenek játszani.Szétesik a játékuk, úgy, hogy ezt közben észre sem veszik.
    És már el is ment 10-15 BI..
    Objektíven kell megítélni a saját játékunk. Olyan nincs, hogy vki balszerencsésebb a másiknál...


  • Kubesz06072008. december 15., hétfő 01:54
    avatar

    charg25, totál igazad van. Kb ezt akartam én is leírni, de megelőztél! :)

  • castor112008. december 15., hétfő 11:01
    avatar

    Osztom a véleményeket. Az előző postomban írtam, hogy downswingben vagyok, de beláttam, hogy rosszul játszok. Ezt írtam is. A rossz játékhoz még jött néhány szerencsétlen leosztás, de ez benne van. Igyekszem kifésülni az összekócolt játékomat és még magasabbra küzdeni magam, mint ahol eddig voltam. Mindenki számára ugyanazok a körülmények adottak. Ez a játék ezzel (is) jár! Olvasok, videozok, tanulok, postolok. Menni fog ez!

  • Zehy2008. december 15., hétfő 11:03
    avatar

    Persze, h menni fog! Drukkolunk!

  • WARETRAPS2008. december 15., hétfő 11:06
    avatar

    Hajra Castor!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!