Sziget ajánló

2011. augusztus 06., szombat 19:30
Jövőhéten kezdődik a sziget, ami előreláthatólag életem egyik legjobb fesztiválja lesz, ezért most erről fogok írni egy részletes kis ajánlót.
Rég jelentkeztem... de ennek okairól majd egy másik bejegyzéseben írok. 

Az elmúlt 2-3 évben, mind a 3 nagyobb magyar fesztiválon rendszeresen résztvettem, így már mondhatni elég tapasztalt fesztiválozó vagyok :D Sajnos mindegyikben volt pár közös dolog: Rendszeresen lemaradtam olyan koncertekről, amiket előre kinéztem magamnak, és sokszor előfodrult, hogy a fesztivál utánni beszámolókat olvasva jöttem csak rá, hogy milyen sok jó koncertet is hagytam ki. Ezekből tanulva, idén nagyon erősen készülök a szigetre :D Egy részletes programot csinálok magamnak, melyik nap, mikor hova érdemes menni.

rockett blogját olvasva (http://www.pokerakademia.com/poker_blogok/rockett/rovid_sziget_ajanlo/) rájöttem, hogy a legjobb lesz , ha én is egy bejegyzés formájában hozom létre ezt, így talán másoknak is ajánlahatok olyat, amit eddig még nem ismertek.


Az első nap (szerda) elég erős lehetne, de sajnos a nap 3 legjobban várt koncertje pont egy időben lesz. 
Jobb program híján kezdésnek az MR2 szimpada lesz célba véve: 
16:00 Freshfabrik  http://www.youtube.com/watch?v=Z-L4xjEnP5Q&feature=related 
Sajnos nagyon úgy érzem, hogy az ilyesmi zenék helyett sokkal zúzósabbakat fognak játszani, ezért valószínűleg ez részemről egy ilyen háttérben ülős sörözgetős, beszélgetős koncert lesz.

17:00 Balkan Fanatik http://www.youtube.com/watch?v=oyli29DM8OA
A következő programhoz szerencsére nem kell messzire menni... Részemről ez se a hatalmas partyzásról fog szólni, ez is egy tipikusan "hátulról csendben végighalgatom sörözgetés közben" koncert.

18:00 Magashegyi Underground http://www.youtube.com/watch?v=wPRNSlL3wss
A helyszín változatlan. Ez még mindig nem az én stílusom, így valószínűleg marad a jól bevált sörözgetés. Egyébként itt már valószínűleg lesznek jó kis alteros csajok, tehát a helyzet eléggé adjá magát :D

Ez után egy kisebb szünet következik, aztán:
19:30 Empire of The Sun (AUS) http://www.youtube.com/watch?v=eimgRedLkkU&feature=relmfu
remélem az első fél órában lejátszák a beszúrt számot, így nyugodt szivvel tudok majd átmenni a nap legjobban várt koncertjére:

20:10 The Bloody Beetroots Death Crew 77 (I)

Remélem valami hasonlót produkálnak a srácok, és akkor egy kicsit sem fogom bánni, hogy közben kihagyom ezt: 19:45 Interpol (USA)

Ez után hatalmas stílus váltás, és:
21:30 Pulp (UK) http://www.youtube.com/watch?v=g1LE9s8RxYg&feature=related

végül pedig, a szintén nagyon várt:
23:30 Hurts (UK) http://www.youtube.com/watch?v=1TB1x67Do5U



A második nap (csütörtök) a legjobban várt nap. Hihetetlen a line up!
nem kisebb névvel kezdünk mint:
16:30 La Roux (UK) http://www.youtube.com/watch?v=EUsbpmQ9-mc
Pár éve még az egyik abszolút kedvencem volt Elly. tudom, hogy eléggé ilyen kis tinilányos zene, de nekem akkor is nagyon bejön :D 

Ezután pihenésképpen:
18:00 Intim Torna Illegál http://www.youtube.com/watch?v=PWE8kraPg54
A gyengébb számokon erős italozás, a jobb számokon pedig erős táncolás a terv.

Aztán következik a nagyon várt:
19:45 Kasabian (UK)  http://www.youtube.com/watch?v=lk5iMgG-WJI

De sajnos nem fogom sokáig hallgatni őket, hiszen következik a sziget legjobban várt koncertje:
20:10 Crystal Castles (CAN)

 sajnos még arra nincs ötletem, hogy fogom ezt túlélni. iszonyat nagy party lesz. 

pihenésképpen:
21:30 The Chemical Brothers (UK) http://www.youtube.com/watch?v=dDj7DuHVV9E&feature=relmfu

aztán irány:
22:00 2manydjs http://www.youtube.com/watch?v=e2gqkAls5dA

és zárásként szintén egy őrületesnek igérkező koncert:
01:00 Hudson Mohawke (UK) http://www.youtube.com/watch?v=cNCU3D_v4pY

elképesztő mit hoztak össze a szervezők erre a napra... 



A harmadik nap (péntek) 
miután jól kipihentem magam ezzel kezdek:
19:30 Trentemoller (DK) http://www.youtube.com/watch?v=EAQWpTIjusY&feature=related

A továbbiakra nincs semmi terv. Kell egy ilyen spontán nap is. 
Nincs egy előadó se amit minden áron megszeretnék nézni, de valószínűleg majd ezek belenézek:

20:10 Peter Bjorn & John (S) http://www.youtube.com/watch?v=51V1VMkuyx0
19:45 Dizzee Rascal (UK) http://www.youtube.com/watch?v=YH0KWX2a8zY
21:30 The Prodigy (UK) http://www.youtube.com/watch?v=voBNpdXkLnU&feature=related



A negyedik nap (szombat) szintén elég jónak igérkezik:
Mindjárt egy hatalmas partyval indul majd a nap:
16:30 Hadouken! (UK) http://www.youtube.com/watch?v=gnYeQx5-0t8&feature=relmfu
sajnos most néztem elég jó időt mondanak minden napra... pedig biztos nagy élmény lett volna szakadó esőbe délután 16:30-kor totál részegen erre ugrálni.

Pihenésképpen:
19:45 Kaiser Chiefs (UK) http://www.youtube.com/watch?v=qObzgUfCl28

Aztán futás ide:
20:30 Lostprophets (UK) http://www.youtube.com/watch?v=-Lrsg6Q8dTo&feature=relmfu

És végül:
21:30 Heaven Street Seven http://www.youtube.com/watch?v=87L1TVPTkJU&feature=related



Az ötödik nap (vasárnap) méltó zárása lesz a szigetnek:
kezdésre egyből itt, a második legjobban várt koncert:
18:00 The National (USA) 
és a sziget legjobban várt száma:

elég sokat jelent nekem ez a szám, nagyon remélem, hogy lejátszák... egy örök emlék maradna az biztos!

A következő:
19:30 Kid Cudi (USA) http://www.youtube.com/watch?v=mwQ6GuCGWJQ&feature=related

És az utolsó koncert:
21:30 White Lies (UK) http://www.youtube.com/watch?v=LTh9IuSTOY0

ennyi.

Persze  teljesen kizártnak tartom, hogy a fent említet koncertek mindegyikén részt fogok venni. Rengeteg minden közbe jöhet, ami megkavarhatja a dolgokat, de azért tervnek szerintem egész jó. 

Iszonyat jó lesz ez a sziget. Már nagyon várom.

Ha valaki képes volt ezt végig olvasni és mindent zenét meghallgatni, akkor neki minden elismerésem :D

Hozzászólások

  • rockett2011. augusztus 06., szombat 20:27
    avatar

    Nice post és thx a linkelést:) Jól összeraktad a programot pár közös koncert is lesz ahogy nézem:) Az egyéb programokat hiányolom kicsit, legalább egy élő póker a délután bevezetéseképp?:) 2. nap már délben van pl. ne unatkozz a koncertekig;)

  • ddrum2011. augusztus 06., szombat 20:30

    Pihenésképpen - egy szó...
    Egyébként az ég óvjon a magashegyi-féle bölcsészalteros vonaltól.

  • ChEaTeR2011. augusztus 06., szombat 22:57
    avatar

    ddrum , köszi! A nyelvtan sosem volt az erősségem.

    rockett . sajnos már nem maradt erőm megírni az egyéb programos részt, pedig arra is van terv bőven :D Pókeren biztos, hogy indulok, ott akár össze is futhatnánk...

  • rockett2011. augusztus 06., szombat 23:16
    avatar

    ahogy elnéztem a programjaid, sztem úgyis ez a 2. nap déli póker lenne az első közös pont, PM-be küldhetnél valami telszámot vagy skype(msn) elérhetőséget és akkor megbeszéljük:) Esetleg az is elég ha mondasz egy különös ismertetőjelet magadról:D Esetleg megjegyzel a pókertalis postomból, hogy nézek ki;) (rövidebb a hajam azóta)

  • ddrum2011. augusztus 07., vasárnap 10:22

    Lesz poki a szigeten? Engem is érdekelne, bár délben nem tudom milyen mezőny gyűlne össze... Másnapos szigetelők 95%-os VPIP-vel? =)

  • rockett2011. augusztus 07., vasárnap 11:52
    avatar

    ddrum: várunk játszani:) Sok időpontban lesz póker, de nyílván korán, holtidőben érdemes, akkor az a legjobb program. egyébként pedig:
    aug. 10: 16:00, 18:30
    aug. 11: 12:00, 16:00, 21:00
    aug. 12.: 16:00, 18:30, 21:00
    aug. 13.: 16:00, 18:30, 21:00 (utóbbi omaha)
    aug. 14.: 16:00 (döntő)

    A legtöbb játékos külföldi fishy:)

  • ddrum2011. augusztus 07., vasárnap 13:07

    Közben rájöttem ám, hogy ingyen nem jutok be a szigetre, szóval ha pokizni akarok, inkább vmelyik pesti terem felé kanyarodok annyi pénzből...

  • 1blackknight2011. augusztus 07., vasárnap 16:27

    Eddig azt hittem,hogy zenét hangszerekkel játszanak zenészek.
    Gépek maximum zajt tudnak produkálni.

  • prims2011. augusztus 07., vasárnap 18:28

    gratulálok 1blackknight

  • ChEaTeR2011. augusztus 07., vasárnap 20:25
    A blog írója által moderálva
  • ChEaTeR2011. augusztus 07., vasárnap 20:27
    avatar

    1blackknight, ébredj fel... ez már a 21. század!

    http://www.youtube.com/watch?v=iry-JfsJN6g&feature=player_detai lpage#t=140s

  • NitroHUN2011. augusztus 07., vasárnap 20:51

    szerintem ez a 21. század, de hát ízlések és pofonok... (mielőtt elkezdődne a trollkodás, a következő szám KIZÁRÓLAG gitár, basszusgitár és dob segítségével készült!)

    http://www.youtube.com/watch?v=OTcg9JybEp8

  • trixilw2011. augusztus 07., vasárnap 21:23
    avatar

    Énszerintem meg csakis a nulladik napon lesz zene, de ez is szép benne, hogy mindenkinek más tetszik, azért leszólni valakit, mert nem egyezik a zenei izlése, századtól független sötétségre vall.

  • ChEaTeR2011. augusztus 07., vasárnap 21:34
    avatar

    Félreértés ne essék, én nem úgy értettem, hogy a 21. században csak elektronikus zene a "zene". Úgy értettem, hogy a mai korban egy géppel igen is lehet "zenét" és nem csak "zajt" csinálni.

    Sosem értettem azokat az embereket, akik teljesen bezárkózva csupán egy fajta zenei stílust fogadnak el, és minden mást azonnal elutasítanak. Szerintem rengeteg élménytől fosztják meg magukat.
    De nem szeretnék senki lelkivilágába taposni. Mindenki hallgassa azt amit szeret, vagy amire adja az rng.

  • 1blackknight2011. augusztus 07., vasárnap 22:47

    Jó ,tényleg f@sz vagyok,és nem szeretem az elektronikus zenét...
    Amit NitruHun linkelt az sem a kedvencem,de szerintem sokkal jobb mint a többi,mert felismerhetőek a hangszerek,és koncerten is el tudják játszani,nem cd-ről szól valami háttérritmus,elől meg két csávó tekergeti a potikat.
    De ez a vélemény csak az én ízlésemet ill.ízléstelenségemet tükrözi,semmi bajom azokkal akinek más a zenei ízlése.
    Még egyszer bocs.

  • NitroHUN2011. augusztus 07., vasárnap 23:21

    most tényleg nem trollkodni akarok, hanem konstruktív vitát, csak sajnos van egy friss élményem.
    Beszélgettem egy csajjal, és szólt egy ilyen artikulálatlan prüntyögés (a dallamos house zenével nincs bajom, arra lehet táncolni, de ez a skrillex meg társai egy hatalmas WTF), és kikívánkozott belőlem a kérdés, hogy oké, hogy ő és társai különböző anyagok hatására élvezhetőnek hallják ezt, de otthon mégis mit hallgat? Erre azt mondta, hogy ezt. Kérdezte, hogy miért, én mégis mit. Nyilván ő elvárja tőlem, hogy ismerjem és szeressem David Guettát és társait, de ha én azt mondanám, hogy Tool, RATM, Audioslave, Kyuss, akkor ő azt reagálná, hogy az meg mi, és ha meghallgatná, annyit reagálna, hogy ez biza fos. Aztán még 10 perc értelmetlen beszélgetés után leesett, hogy hol a baszott nagy szakadék köztünk...

    A 21. században az emberek azt hiszik, hogy zenét csak azért gyártanak, hogy lehessen rá táncolni (legyen ez tecktonic, pogó, salsa vagy ír kocsmatánc). EZ BAROMSÁG! A zene egy művészeti ág, filmeket sem azért gyártanak hogy röhögj/sírj, hanem hogy gondolkodj, és tipikusan azok a filmeket tartják a birkák "szarnak", amelyik mögött a legnagyobb tehetség, háttértörténet, filozófia és színészi játék van (művészfilmek). Ezt megerősíti az, hogy amikor egy házibuliban berakunk egy rockzenét (akár egy mindenki által ismert Bon Jovi, vagy RHCP számot), akkor 5 perc alatt jön egy technopicsa, hogy rakjunk be azonnal valami mást (az le se esik neki, hogy így is a buli 95%-a elektro volt). Én nem táncolni akarok minden zenén (nyilván amikor otthon berakok egy Irie Maffiát akkor táncra is perdülök), hanem gondolkodni is.

    Ha nem tudod egy számnak a mondanivalóját, és még sosem gondolkodtál el a szövegén és dallami felépítésén, akkor vagy nem vagy elég érett a zenéhez, vagy az nem egy zene (ugye vannak instrumental számok, ezek kivételt képeznek nyilván). És itt egyetértek 1blackknighttal, ugyanis az tényleg nem zene, aminek a végighallgatása után nem tudsz levonni egy tanulságot. Pont ezért nem zene szerintem a "Papa americano" nevű tavalyi borzalom, de ugyanúgy nem zene Flourtól a Mizu, és egy jó nagy adag punk rock szám sem (bár punk rock életérzés van, de pop életérzés nincs).

    És csak hogy ne mondhassátok, hogy elfogult vagyok, zene viszont amint Lady Gaga csinál, akármennyire utálom is, ő legalább vette a fáradtságot, és írt jónéhány szöveget, amit még el is érdemes olvasni.

  • ddrum2011. augusztus 07., vasárnap 23:22

    Rokker vónék, vagy mi, de a Sziget b*szott nagy, mindenki arra kanyarodik, amerre akar. Metál sátor, party aréna... Kinek mi jön be.
    Minek ezen trollkodni? Az ízlésvita a legfeleslegesebb dolog a világon.
    Egyébként meg Prince az, ami ugazán érdekelne, de nincs pénzem kimenni sajnos.

  • lampi2011. augusztus 08., hétfő 09:44
    avatar

    Na látom itt aztán beindult a vita. :D
    Szerintem is felesleges ezen pörögni, mert az, hogy kinek milyen az ízlés és mi tetszik soha nem változtatható meg. Ez így alakult ki. A rokkerpunker fikázza a dijungdisust a dijungdisus fikázza a rokkerpunkert a rapper meg mindkettőt. :D
    Na jó nem, mert a rapperek szeretik a metált, a metálosok meg a punkok meg szeretik a rappot. :) De akinek tetszik egy david getta - vagy hogy írják - annak ritkán fog tetszeni egy enter shikari ami amúgy nem áll messze tőle csak venne benne egy kis HC vonal a getta mellé. :)

    Amit NitroHUN írt: Tool. Na az egy más zene. Nagyon kevesen értik/érzik meg ezt a zenét, ez nem is zene mert a TOOL egy kib@szott forradalom kb. :D De lehet, hogy egy elektronikus zenét kedvelőnek meg a DJ sterbi a forradalom. Nem tudom.

    Szerintem a zenei világ mindig is egy örök vita marad és ez így van rendjén, de kár érte trollkodni és fejeket leharapni.

  • trixilw2011. augusztus 08., hétfő 12:15
    avatar

    Hamár egyébként sziget:
    hány órakor érdemes elkezdeni kibandukolni oda a nulladik napon, hogy ne 6 órát álljon sorba az ember? Inkább bent töltöm el semmittevéssel azt az időt, mint a sorban. Egyáltalán, hánykor nyílik meg a sziget?

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!