Portugáliában ébredek, ászokat dobok preflop, és E csótány-fogadása (13. rész)

2012. november 14., szerda 10:10
Portugáliából való visszatérésem után hamarosan egy pár lettünk Ginával. Már majdnem nyár volt, volt okom boldognak lenni, és tényleg azt gondoltam, hogy kezd minden jobbra fordulni.
Még a szerencsejátékot is majdnem teljesen abbahagytam. Benne voltam pár fogadásban, ahol úgy gondoltam, hogy van edge-em, de ezeken kívül azt hiszem, több hónapig semmi ilyesmit nem csináltam. A változás magától történt, egyszerűen nem foglalkoztatott már annyira a dolog.

Gina ebben mindenképp szerepet játszott, bár ő nem volt tisztában az ilyen jellegű (vagy egyéb) problémáimmal. Pontosan olyan lány volt, akire akkoriban szükségem volt. Két lábbal a földön járt, nem igazán vonzotta a bulizás, és folyamatosan cseszegetett az életstílusom miatt. Amikor sok pénzt költöttem valami hülyeségre, például bulizásra, mindig leszúrt. Elég jó focista volt - volt a finn nemzeti válogatottal is edzőtáborban, és fegyelmezett volt, mint az élsportolók. Manapság már tudom, hogy a póker is a fegyelemről szól. Amikor Ginával voltam, megtettem az első lépéseket, hogy mentálisan is jobb pókeres legyek.

Olvastam már régebben is Tommy Angelo "Elements of Poker" című könyvét, de valamiért 2009 májusában ismét elővettem. Akkor világosodtam meg. Rájöttem, hogy elég jó vagyok ebben a játékban, és minden, amit rosszul csináltam, azok miatt a dolgok miatt volt, amik a fejemben keringtek. Túl sokat tilteltem, túl sokat kockáztattam, sosem tűztem ki magamnak célokat, sosem álltam le, amikor nem voltam jó formában. Elkezdtem lelkesen tanulmányozni a mentális tényezőket, és ehhez Tommy könyve a legjobb forrás volt. Még mindig rontottam el dolgokat, és gyakran irreális célokat tűztem ki magamnak a frusztráció és a tilt miatt, és még kb 6 hónapba került, hogy megtaláljam a helyes utat, de már közel volt a változás. Csak előtte még egyszer át kellett élnem a poklok poklát.

A Helsinki Midnight Sun 3000€ Main Eventet június elején rendezték. A TowerGaming-től kapott pénzt már elköltöttem a tavaszi versenyeken, és vártam a következő összeget. Nem volt megbeszélve dátum, és nem beszéltem túl gyakran a menedzserekkel, de mindig visszaírtak az emailjeimre, és kooperatívak voltak. Tehát amikor nem válaszoltak a kérelmemre, hogy fizessenek be a Midnight Sun-ra, nem húztam fel magam. Eldöntöttem, hogy befizetek a saját pénzemből, és eladok százalékokat. A TowerGaming még régebben mondta, hogy az ilyesmivel nincs bajuk, és mivel én nem akartam háromezer eurót kockáztatni a saját pénzemből, eladtam 50%-ot.

A verseny elég simán ment. Átlag felett zártam az első napot, és majdnem végig a top 10-ben maradtam. A második napon elég gyorsan emelkedtek a vakok, és körülbelül 25 játékosnál az átlag stack 25-30 nagyvak között volt (17 hely fizetett).

Nem játszottam akkoriban olyan sok élő pókert. Játszottam pár versenyen, de sokkal több otthoni játékban vettem részt, ahol nem voltak annyira szigorúak a szabályok a string beteket, meg ilyesmiket illetően. Fogalmam sem volt, hogy a dolgok, amiket elég gyakran csináltam, nem is voltak megengedettek. Ez ebben az esetben sok pénzembe került, meg azoknak is, akik százalékot vettek. Főleg a naivságom miatt történt ez, de hadd meséljem el az egész sztorit.

A kilences széken ültem. Az egyesben egy olyan srác volt, aki gyakorlatilag mindent megnyert, amit finnországban lehet, pl. az előző évi Midnight Sun-t is. Jól ismert nosebleeds-játékos, de nem mondom el az online nevét. Nagyon rendes srác; picit beszélgettünk. Én a szokásos vad formámat hoztam az asztalnál (azóta már nyugodtabb vagyok, de akkoriban úgy játszottam, mint egy bespeedezett kenguru; rohangáltam, hangoskodtam), és az osztó már figyelmeztetett egyszer. Látványosan nem voltam neki szimpatikus. Jött egy leosztás, amiben az egyes székből 11 nagyvakkal all-int toltak (UTG), és mindenki dobott, amíg elért hozzám. Azt tettem, amit az otthoni játékokban mindig teszünk: felfordítottam az első lapomat (király), majd azzal a másikat is. Bubi. Dobtam. Az osztó nem mondott semmit, nem is figyelmeztetett, vagy nyilvánította halottnak a kezem, mielőtt dobtam volna. Dönthettem, és erre alapozva nem volt okom azt gondolni, hogy amit csináltam, az nem megengedett, vagy hogy amiatt halott lenne a kezem.

Pont egy körrel később a srác megint betolta 11 BB-ért az UTG-ből. Megint mindenki dobott, mire én megfordítottam az első kártyám: ász. Lassan fordítom a következőt...még egy ász! Rögtöm dobom be a zsetonjaimat középre, de az osztó mondja, hogy dobott lapnak számít. Próbáltam vitatkozni vele, mire ő hívta a versenyigazgatót. Elmondta neki, mi történt, és ő is megerősítette, hogy a lapom dobottnak számít. Megkérdeztem, hogy a KJ akkor miért nem volt az, és ő nem mondott semmit. Persze, neki volt igaza, és én egy idióta voltam, de tényleg jó lett volna, ha az osztó nem utál, és első alkalommal figyelmeztet.

Még mindig normális méretű stackem volt, az átlag felett motorztam, amikor 19-en voltunk. Már csak egy hely volt a buborékig, és én kb minden második handre emeltem, ami idegesítette a többieket. 35 nagyvak volt már a stackem, és 10-15 blöff-emelés után végre találtam egy jó handet: dáma párt a kézben. Meghívtam a standard 2,5-szeres tétemet, és imádkoztam, hogy valaki csináljon valamit. A következő játékos all-in ment kb 35 BB-vel. Egy negyvenéves nit volt, és egy pillanatig elgondolkoztam a dobáson. Sokáig nem szállt be a partikba... De aztán eszembe jutott, hogy milyen agresszív voltam, és hogy emiatt egy TT-re vagy AK-ra azt kell hinnie, hogy nyert. Gondolkoztam, hogy a barátaim vajon mit tennének egy ilyen szituációban, és senki nem jutott eszembe, aki itt snap-callolna. Azt hittem, már így is slowrollozom. Megadtam, ász pár volt a kezében, és nem segített a board.

Valószínűleg 2011-ben sem dobnék, bár rájöttem, hogy az élő póker sokkal inkább az intuíciókról szól, meg a live read-ekről, non-standard játékról szól, szemben az online pókerrel. Három teljesen abszurd szituációba is belefutottam tavaly, ahol borzasztó ötletnek tűnhet a dobás. Mindhárom helyzetben megköveznének még azért is, hogy megfordul a fejemben a dobás gondolata. Az első: KK-m volt kb 55 nagyvak deepen egy srác ellen, aki 5betelt az all-in helyett egy 2k-s élő tornán. Nagyon aktív voltam, és rettenetesen logikátlan és nevetséges lett volna 4bet/foldolni a KK-t itt. Készültem, hogy instant calloljam az 5bet all-int, és gyakrolatilag arra ösztönöztem a srácot, hogy 5bet-blöfföljön, de annyira picit hívott, nem is hagyva magának fold equity-t, hogy rosszul lettem tőle. Volt egy megérzésem, minden, amit tett, azt éreztette velem, hogy ászai vagy királyai vannak, és hogy a két királyom blokkolva van. A végén betoltam és AA volt nála. A másik alkalommal eldobtam a nut flössömet a 3k Helsinki Freezeouton, amit végül meg is nyertem. Ha megadom, kiestem volna, és utólag visszanézve mondhatom, hogy ezzel a dobással kerestem eddig a legtöbb pénzt életemben. AdTd-vel limpeltem a gombról, egy olyan helyzetben, ahol a stack-méretek nem voltak megfelelőek az izoláláshoz. Öten néztük meg a flopot: Jd5d3d. A nagyvak meghívta a fél potot. UTG+1, aki open limpelt, megadta, én elég nagyot emeltem, a nagyvak dobta, és UTG+1 (akit nem tartottam jó játékosnak) megint callolt. A turn még egy ötös volt, ő checkelt és én visszacheckeltem. A river egy tégla volt, és ő 30 ezret hívott a 35 ezres potba, ami megegyezett a maradék zsetonjaim számával. Nagyon sokat töprengtem: könnyen lehetett neki kisebb flösse, amit nuts-nak hihet, de valahogy éreztem, hogy nem ez a helyzet. Végül dobtam, mondván: "ember, ez nagyon beteg dobás, de elég biztos vagyok benne, hogy hármas pár van a kezedben". Megmutatta a hármasait. Az utolsó eset pedig Deauville-ben volt az EPT 5k-n, ahol AQ-t dobtam egy 22QQA boardon. Még mindig nem tudom, mi volt az ellenfélnél. Van itt egy topik erről >>


A QQ/AA hand után két nagyvakom maradt, és két leosztás múlva ki is estem. Ugyanabban a pillanatban egy srác kiesett egy másik asztalnál. Én lettem a buborék. Emlékszem, amikor utaztam hazafelé a vonaton. Meg akartam gyilkolni valakit. Bezárkóztam a vonat wc-jébe, ütöttem a falat, és majdnem bőgtem. Persze a legrosszabb része nem a buborék volt, hanem hogy másoknak is pénzbe került az, hogy egy naív idióta voltam, és preflop eldobtam az áaszaimat. Tudtam, hogy a neten vérfürdő fog várni, és ez így is lett. A handet majdnem élőben közvetítették a neten élő update-ekben, és mindenki, a támogatóim is, velem viccelődött. Már nem bírtam az egészet, úgyhogy elruletteztem gyorsan az összes pénzem, ami online volt. Szerencsére nem volt túl sok (kb négyezer dollár), és meg tudtam állni még az újabb befizetés előtt.

Úgy volt, hogy megyek a WSOP-re is. Kisebb százalékokat eladtam a side eventekből, de a nagymamám meghalt az indulás előtt egy héttel. Egy évig harcolt a rákkal. Én csak egy évben egyszer találkoztam vele, mert messze lakott, és kb havi egyszer beszéltem vele telefonon, de még így is a legközelebb állt hozzám a szűk családon kívül. Én voltam az egyetlen unokája, és nagyon elkényeztetett kiskoromban. Csodálatos nagymama volt. Nagyon régimódi volt, és ezért anyukám eldöntötte, hogy ne meséljünk neki a pályáról, amit választottam. Amikor meghallottam a halálhírt, először semmit nem éreztem. Még mindig nem tudom, miért volt ez, talán, mert a kezelései alatt nem is találkozhattam vele, és nagyon régen láttam. De még mindig emlékszem, hogy anyukám hisztérikusan sírt a telefonban, és én nem éreztem át az egészet. Ahelyett, hogy szomorú lettem volna, bűntudatot éreztem, hogy nem vagyok annyira szomorú, mint anyám. Ezért elkezdtem utálni magam, és végül úgy döntöttem, hogy nem vagyok elég jó mentális állapotban ahhoz, hogy Vegasba menjek. Azok után, amit 2009 végén csináltam, mindenki azt beszélte, hogy ez meg sem történt, és hogy csak azért adtam el százalékokat, hogy gyorsan játszhassak egyet online, de ez nem volt igaz. A nagyanyám halála csak pár hónappal később ütött meg, de akkor nagyon. A keserves napokat úgy éltem túl, ahogy mindig tettem - pókereztem és ittam.

Azon a nyáron kezdtem az első coaching-projektemet is. Nem volt egy nagy durranás, csak segítettem pár kistétes játékosnak, hogy jobb legyen. Vicces, mert még mindig nem voltak nagyon erősek az alapjaim, de szerencsére pont úgy jött ki, hogy valahogy természetes módon jó voltam pont abban, amiben a tanítványaimnak segítségre volt szükségük. Mind elég mechanikusan játszottak, és megtanítottam őket kreatívabban játszani. Ez először őrületet eredményezett, de aztán mind egyre jobbak lettek, és mentek felfelé a szinteken, ami nekem nem sikerült.

A saját játékom nem volt jó a nyáron. Oké voltam, de nem jó. Azzal küszködtem, hogy normális winrate-et hozzak össze NL100-on. Ennek az oka az volt, hogy a játékok keményebbek lettek, én pedig hónapokig lustálkodtam tanulás helyett. Még a rosszabb regek is kezdtek tanulni, és voltak új, jobb játékosok, akik folyamatosan mozogtak felfelé. Minél kevesebbet nyertem, annál inkább vonzottak az egyéb dolgok, és hogy azokban fejlesszem magam a póker helyett. Mindent kipróbáltam. Még egy feng shui-szakértőt is felbéreltem, hogy jöjjön el a lakásomra, és rendezze át a bútoraimat, hogy ne legyenek negatív energiák. Még egy didzseridoom is volt, és amikor esélyesebbként voltam all-in, azt fújtam, hogy elűzze a bad beat-eket. Babonás lettem, és ahelyett, hogy a játékot tanulmányoztam volna, hirtelen csak a körítés érdekelt. Mindenfajta szuperkaját rendeltem az internetről, és heti ötször mentem kondiba. Tökéletes, kiegyensúlyozott grinder akartam lenni. Azt hittem, ettől majd meglesz az edge-em az asztaloknál.

Ekkor már nem dolgoztam teljes állásban a magazinnál. Azt hiszem, májusban vagy júniusban volt a megbeszélésünk. Túl sok határidőt mulasztottam el, és sok pénzbe kerültem a cégnek. Az utolsó számba kb 20 oldalnyi anyagot kellett volna írnom, de túl elfoglalt voltam a Helena miatti depressziómmal, és egyetlen oldalt sem írtam. Ők persze határidőkkel dolgoztak, mert hát hirdetőik is voltak, és mindennek menetrendje volt. Amikor miattam el kellett halasztaniuk a magazin megjelenését, minden nappal pénzt veszítettek. Végül majdnem két hetet késtem. Nem tudom, hogy mennyi káruk lett ebből, de tudom, hogy nem kevés. Azt hiszem, ötszámjegyű összeg volt. És csak azért, mert az írójuk úgy viselkedett, mint egy tízéves, és sajnálta magát a barátnője miatt. Csoda, hogy hivatalosan nem rúgtak ki. A vége az lett, hogy közölték velem, hogy nem tudnak teljes állásban megtartani, mert megbízhatatlan voltam. Egyetértettem velük. Megkérdezték, hogy ismerek-e valakit, aki tudna helyettesíteni, és BAP-t ajánlottam (a barátom, akit Vegasban ismertem meg). Végül őt is választották, és nagyon jó írónak bizonyult, pedig nem volt semmi tapasztalata. Az újság megszűnéséig velük maradt. Fogadok, hogy a tulajdonosok átkozták magukat, amiért nem azt a srácot vették fel elsőre. Még mindig írtam egy-két cikket minden számba szabadúszóként, és még a határidőket is jobban tartottam most, hogy picit jobban rendben volt az életem.

Július végén Barcelonában voltam a European Masters of Poker-en, ahol játszottam is. 1100 euró volt a nevezés, és gyakorlatilag a szórakozás miatt mentem. E barátommal foglaltunk egy szobát (ő ugyanaz, akivel Portugáliában csaptuk azt az őrült éjszakát). Min-casheltem a versenyen kicsivel több, mint 3000€-ért, és a magazinnak is jelentettem játék közben, ami már önmagában is nagy teljesítmény. De egyik este rettenetesen be is rúgtam.

Előző nap már próbálkoztunk a bulizással. Nem sikerült, mert amíg én és E ittunk a hotelszobában, E-nek támadt egy hirtelen ötlete, hogy kipisál az ablakon. A negyediken voltunk, és ő előtte nem nézte meg, hogy van-e alatta valaki. Persze pont egy kidobó fejét találta el, aki az alattunk lévő klubban dolgozott. Sosem felejtem el E arcát, amikor meglátta a kidobót, és visszaugrott az ablakból. Behúztuk a függönyöket, lekapcsoltuk a lámpát, bezárkóztunk, és nem mentünk sehova. Szerencsére nem jöttek rá, honnan érkezhetett az aranyzuhany, mert a kidobó nem jelent meg az ajtónk előtt.

Másnap végre elmentünk szórakozni pár pókeressel meg lánnyal, akiket ismertem és Barcelonában laktak. Volt nálam aznap elég sok pénz, és hajnal négykor az összeset el is lopták tőlem. Nem emlékszem túl sok mindenre, és arra sem, hogy pontosan mennyi volt (párezer euróra tenném), de a szokásos dolog történt igazából. Túl részeg voltam, páran megtámadtak, és nekem nem volt esélyem. E-t is átverték. Egy bárnál ültünk kint, és jött egy srác, aki rózsákat árult. E valamiért mindannyiunknak akart venni egy rózsát, úgyhogy kért öt darabot. Egy euróba került darabja. E-nél csak ötveneurósok voltak, így adott neki egyet, és várta a visszajárót. De az árus, ahelyett, hogy visszaadott volna, E arcába vágta a virágokat, és elrohant. E ideges volt, de mi csak röhögtünk rajta.

Röveiddel Barcelona után felkértek, hogy szerepeljek egy finn pókeres talk show-ban. Elég jó műsor volt, én is mindig néztem, úgyhogy belementem. Odamentem a TowerGaming-es cuccaimban, és válaszoltam a kérdéseikre. Jól ment, egészen addig, amíg meg nem kérdezték, hogy mivel estem ki  a 2008-as WSOP Main Event-ről. Persze, hogy pont arról a rohadt versenyről kérdeztek, amit úgy találtam ki. Életem egyik legkínosabb pillanata volt. Megkérdezték, hogy ment, nekem pedig nem volt más választásom, mint hogy megint elmondjam a hülye történetet, hogy kiestem egy hatalmas blöffel. Még a videón is látszik, hogy másfelé nézek, amikor a WSOP-ről beszélek. Nem kell hozzá specialista, hogy tudni lehessen, hogy hazudok. Nem is értem, hogy cashelhettem élő versenyen, hiszen annyira látszik rajtam, ha nem mondok igazat. A videó később nagyon népszerű lett azok között, akik utáltak. Később bevallottam, mit tettem, mert kitört a TowerGaming-el és a támogatóim elvesztett pénzével kapcsolatos botrány, és akkor beismertem, hogy hazudtam a WSOP-ről. Valaki ekkor felkereste ezt az interjút, és feltöltötte azt a részt, amikor a kérdéses handet magyarázom, és mindenki egyetértett, hogy egy kóros hazudozó vagyok, aki örömét leli a hazugságainak ismételgetésében. El akartam tűnni a Föld színéről. Annyira szégyelltem magam, hogy a szobámat sem hagytam el hetekig, de erről majd később.

Egyik este a felvétel után, megkérdeztem E-t, hogy akar-e találkozni pár sörre. Valójában egész konkrétan azt kérdeztem, hogy megiszunk-e egy sört. Ő aggódott, hogy másnap korán kell kelnie, és én megígértem neki, hogy nem rúgunk be nagyon. "Csak megiszunk egy sört meg dumálunk a pókerről, ennyi lesz az egész".

12 órával később úton voltunk Lisszabon felé, ájultan egy repülőn, és fogalmunk sem volt, hogy mi történik.

E és én mindig jól kijöttünk. Nagyon könnyű természete van, és minden pókeres haverom szereti. Jót beszélgettünk aznap este, és azt a bizonyos egy sört követte a többi. Aztán hirtelen már spiccesek voltunk. Pár másik haverom felhívott, hogy menjünk velük bulizni. Nyár közepe volt, és egy jó helyre hívtak minket, ahol kint is lehetett bulizni. Elmentünk, és közben még többet ittunk.

Nem nagyon emlékszem, hogy mi történt, miután beléptünk a klubba. Feleseket ittunk, és hirtelen olyan részegek lettünk, mint két majom. Emlékszem, hogy birkózni akartam négyszámjegyű összegért egy másik pókeressel. Jeans is csatlakozott hozzánk a barátnőjével, és rendeltünk két tálca töményet. A következő dolog, amire emlékszem, hogy bemondják, hogy kapcsoljam be az övemet. Három ülésen feküdtem, padként használva őket. E cipője volt a párnám. Rohadt hal szaga volt.

"Hölgyeim és uraim, nemsokára Lisszabonban vagyunk".

Biztos álmodom.

"Kérjük, kapcsolják be biztonsági öveiket, és kapcsoljanak ki minden elektronikus eszközt".

Mi a ...?

Felkelek. E a szomszéd sorban alszik. Észreveszem Jeans-t és a barátnőjét. Aztán bevillannak képek. Egy taxi. A repülőtér. Balettezve megpróbálok átmenni a fémdetektoron, és elesek. A csaj a check-innél. Szent szar. Tényleg megyünk Lisszabonba. A napfény nagyon rosszul esik. Ez életem egyik legrosszabb másnapja.

Lisszabon, reggel kilenc. Fogalmunk sincs, hogy mit csináljunk. Odamegyünk az információs pulthoz, és foglalunk két szobát egy random hotelben. Egyikőnknek sincs csomagja, és mindenki telefonja le van merülve. Tudom, hogy Gina biztos nagyon ideges, de nincs gépem, telefonom, nem tudok kapcsolatba lépni vele. Egy régi Nokiám van; két órát kell sétálnom a döglesztő melegben, hogy találjak hozzá töltőt. Elmegyünk a helyi H&M-be, és mindenki vesz magának négy pólót, négy alsógatyát, zoknit, rövidgatyát meg még pár dolgot, aztán lefekszünk aludni.

Pár nappal későbbre vettünk repjegyet visszafelé. Gondoltuk, ha már Lisszabonban vagyunk, maradhatunk is pár napot. Gina annyira utált, hogy nem is akart beszélni velem, és gondoltam, jó ötlet maradni egy kicsit, addig ő is megnyugszik.

Elmentünk az Estoril kaszinóba pókerezni. Nagyon rossz volt, hármasban játszottam két nálam jobb ellenféllel. Inni is elmentünk egyik este. Jeans és a csaja már korán elmentek valami klubba, úgyhogy csak E volt és én. Fogtunk egy taxit a belvárosba, és fogadtunk, hogy a végösszeg utolsó számjegye páros lesz-e vagy páratlan. Enyém volt a páratlan, így amikor az ár 39,05-öt mutatott, megörültem. Aztán a szemét hirtelen úgy döntött, hogy előrébb megy még egy métert, és az óra 39,10-re ugrott. Én fizettem az estét.

Később találkoztunk Jens-el és a nőjével. Úton a klub felé láttunk egy hatalmas csótányt a földön. Jens csaja sikított. A csatornából mászott fel, és fehér peték voltak rajta, úgyhogy nőstény lehetett. E megkérdezte, hogy mennyit fizetnénk neki, hogy megegye. Én egy összegen gondolkoztam, és már mondani is akartam, hogy 500 eurót. De mielőtt kimondtam volna, Jens félig viccből kibökte, hogy 100 eurót. E, aki meglehetősen részeg volt, nem habozott, és megette a dögöt. A következő héten nagyon beteg volt. Sosem felejtem el a félig megevett csótány látványát, amint megpróbálja kiverekedni magát a szájából.

Egy golfpályán ébrededtem másnap. Jeans nagyon részeg lett, és a barátnője korán hazavitte. Megint ketten maradtunk E-vel, Finnország két legrészegebb pókerese. Mindig mi mentünk haza utoljára. Ittunk és ittunk, és még ittunk. Nem emlékeztünk, hogyan, de hajnalban különváltak az útjaink. Én akkor ébredtem fel, amikor egy csoport 60 éves golfozó jött a pályára, és amikor megláttak, úgy sikítottak, mintha egy hullát találtak volna. Felkeltem, odafutottam a kerítéshez, és átmásztam rajta. Életemben először valahogy sikerült magamnál tartanom a pénztárcámat, úgyhogy visszataxiztam a hotelbe.

Nem sokkal később elmentem játszani Barcelonába, a 8k-s versenyre. Ez része volt a Tower-es programomnak is, és még mindig nem válaszoltak a pénzemet illető emailekre. Aggódni kezdtem. A végén arra a versenyre is százalékokat adtam el. Ez volt az egyik utolsó versenyem, mielőtt a Tower átvágott 50 ezer dollárral, és én csődbe mentem, és nagyon sok embernek tartoztam a hülyeségeim miatt. Erről majd a következő részben.

Hozzászólások

  • gergo2212012. november 14., szerda 13:43
    avatar

    a repülős dolog (ha igaz) akkor elég tuti :D

  • spl2012. november 14., szerda 14:35

    pont az a rész sántít :)

  • WARETRAPS2012. november 14., szerda 15:03
    avatar

    ha valaki ennyire részeg hogy nem tud magáról, azt nem engedik becsekkolni

  • kapitany102012. november 14., szerda 16:39
    avatar

    de ez fasza :)

  • vadallat2012. november 15., csütörtök 00:42
    avatar

    sose mutatnám meg a lapomat, csak ha megfelelő árat fizetnének érte :P

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!