BPO – élménybeszámoló

2009. november 28., szombat 22:05
Szerda - 10 óra játék után nem sikerült tovább jutni.

Ez volt az első nagyobb versenyem.
Az utolsó bejegyzésemben már beszámoltam az eredményről. Most következzen egy kicsit részletesebb írás az élményeimről.
A Tropi már nem volt idegen nekem, anno játszottam időnként a 20+2-es versenyeiken. Itt megyjegyezném, hogy  akik a BPO-n most osztottak sajnos nem azok az osztók akikhez akkor hozzászokhattunk. Nagy kár. Persze 100%-ig biztos voltam benne, hogy ez így lesz, pláne, hogy tudtam mostanában alig van itt játék.

12:00-kor keltem, ehhez már egy héttel korábban el kellett kezdenem az átállást, minden nap fél órával húztam korábbra az órát. Taxiból kilépve irány a Casino, majd a Poker Lounge, ami szerintem egy kissé szűkös volt ennyi embernek. Az ételre és italra egyáltalán nem panaszkodom.
Nézem a játékosok beosztását, kb az összes profi Szerdán indult. WP. A 10-es asztal 10-es székét kaptam. Ugyanezen az asztalon ült Tóth Ricsi, a 8-as széken.

Az első lap, amivel úgy éreztem támadnom kell egy T8s volt MP+1-ből, 2 limpelőt izoláltam. C-betre mindketten dobtak K magas boardon.

A következő lehetőséget egy J8s képében láttam meg. Tóth Ricsi emelt 3BB körül. Egy megadó(őszinte Tight Passive), én D-ből calloztam. Az SB és a BB is nagyon feszesnek bizonyult, dobtak is. A flop, ha jól emlékszem valami 668 volt szerű volt FD-vel. Ricsi C-betelt, utána dobtak, én csak megadtam, azzal a céllal, hogy a Turnon emelek vissza. Turn blank kis lap volt, azt hiszem egy 2-es. Ricsi bet, én körülbelül 3,5szereset emeltem vissza, mire kis gondolkozás után dobott.

Ezek után még az első 2 vakszinten sikerült mutatás nélkül kasszát vinni, Q9s-el, valamint KTo-val, és 22-vel.

Volt egy AJ-m is amivel CO-ról openraiseltem, majd ezt a dealer egy miniraisel büntette meg (tuti KK, AA-ra nyilván kevésbé számíthattam mivel nálam is volt egy A. Kinyögtem egy Callt. Flop: AKx rainbow. Na mondom, KK ellen baj van. Check, ő kis gondolkozás után check. Blank Turnon checkeltem, ő is checkelt. Blank river, check, ő bet:900. Nagyon alulhívta a potot. Én call. Mutat: KK. Set. WP!.

Azt hiszem a második vakszinten 3beteltem először Ricsit amikor openraiselt D-ből, és én a BB-n QJo-ra pillantottam le. Ő megad. J magas boardon C-beteltem, és mivel turnon kis kártya érkezett elcheckeltem  potcontrol céljából. A riveren mutatással vittem a partyit, de ha jól emlékszem ott még valubetltem is egyet, mivel ő checkelt. Sajnos ez a party nincs meg elég részletesen.

Nemsokkal ezután ejtettem ki Ricsit: 

Én dealerből 3beteltem Ricsit, ő callolt.
977 floppon checkelt, én hívtam, amit Ricsi megadott.
Turn:5
check-bet-call
River 4
Ricsi checkelt, én all-in tettem ami épphogy overbet volt, Ricsi háromperces gondolkodás után callolt.  
nálam: QQ
Ricsi:JJ

Röviddel ezután AA-t kaptam amit preflop slowplayezett egy királypár (csak callolta a 3betet, a 3betem ráadásul squeeze volt). Mindegy, flopra ketten maradtunk all in is kerültünk, megálltak az ászok. Újabb kieső.

Volt még egy jól megjátszott K9s-em amivel sikerült kiejteni egy shortstacket.

Ha jól emlékszem az első szünet után bemondták, hogy CL vagyok. 50K fölött volt ekkorra a stackem. Időközben megérkezett asztalunkhoz And és Breeth. Ők nagyon megnehezítették a dolgomat, elég sok 3-betet kaptam tőlük Preflop, mindketten poziban voltak rajtam és ekkor már nem igazán segítettek a lapok. TV-s asztal lettünk. Nagyon megváltozott a játék. Az antek bekerülésével, fellazultak az utánam ülő játékosok és előfordult, hogy a Total Air emeléseimre 2-3 callt is kaptam. Persze ezt legjobban And és Breeth tudta kihasználni jól időzített squeezekkel. Nehéz helyzetbe kerültem, a stackem apránként fogyott.

45K körül álltam amikor K9s-el próbálkoztam CO-ból ha jól emlékszem. Ekkorra kissé meggyengült AND és ha jól emlékszem betolta a kb 12K zsetonját. Nekem kb 9K-t kellet még betennem, sajnos már nem emlékszem rendesen. Viszonylag sokat gondolkoztam, a következők jártak a fejemben:

1. A lapom sajna elég szar, hogy most callozzak.
2. And az eddigiek alapján nagyon jó, aggro játékosnak tűnt, és ezt most simán megcsinálhatta 9Ts-el, vagy QJ-vel, esetleg QT-vel. Szerintem 55-88 is benne volt a rangében. Fejben megstoveoltam a dolgot,  így már nem is tűnt olyan rossznak a call.
3. Ha most K9s-el callozok és kiejtem őt akkor az egy üzenet az asztalnak, hogy nem nagyon érdemes rám visszaemelgetni azzal a céllal, hogy dobassanak. A legjobban persze annak örültem volna, ha Breeth veszi ezt az üzenet.

Végül calloztam, AQ-t mutatott. Nem jött össze. Ezután még órákig játékban voltam, de teljesen halott lapjárással. Minden emelésem egy rakat callba, vagy 3-betbe ütközött. Egyszer még tudtam duplázni AK-val, de röviddel ezután egy AQ vs TT megpecsételte a sorsomat, nem jött be a CF.

Sebaj, mindenestre eddig ez volt a legjobb pókeres élményem és nagyon rákattantam a témára, úgyhogy most nyomom a PCA satokat.
GL
Diamond

Hozzászólások

  • audiosultan2009. november 28., szombat 22:20

    azért szépen helytálltál, nagyon jó élmény lehetett! jövőre én is megpróbálom minimum szatolni rá legalább. hajrá a PCA szatokhoz!

  • Littlemage2009. november 28., szombat 22:27
    avatar

    csatlakozom audiosultanhoz, nagy grat, hajra a satokon!

  • csabipapa12009. november 28., szombat 23:24

    breeth is nyilatkozta, hogy még tőlem is agresszívabb, szerintem ez elismerés! :) jól játszottál, néztük a közvetítést :)jaa a TT amúgy Szusza volt :)
    sok sikert a PCAhoz

  • fradiati2009. november 29., vasárnap 08:18

    Grat!

  • arcsen2009. november 29., vasárnap 13:02
    avatar

    Grat, nem rossz eredmeny ez!

    Amugy a masodik party amit leirtal, azt nem igazan ertem. Miert jo a 6682 boardon turnon visszaemelni? Csak gyengebb lapot dobatsz el. Vagy az volt a cel, h indukalj? Bar verseny elejen nem hiszem.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!