P R O J E C T : L A S V E G A S # 1.0

2009. szeptember 15., kedd 17:57
Tervek.

Eljutni Vegasba. Mióta megnéztem az első WSOP videókat,  oda vágyom. Ennek már 4 éve. Időközben CG játékossá váltam, csak elvétve játszottam versenyeket.

Minden tavasszal arra jutottam, hogy most még túl nagy terhet jelentene egy vegasi  „kiruccanás”, majd jövőre. Aztán sosem lett belőle semmi.

A hiba minden alkalommal a tervezésben volt, pontosabban az volt a baj, hogy nem is volt tervezés.
Ezt a hibát nem szeretném idén is elkövetni. Az első lépés ez a bejegyzés. Szeretném olyanok véleményét, javaslatait hallani, akik mostanában voltak az USA-ban, esetleg versenyeztek is, vagy bármilyen tapasztalatuk van a témában.






A céljaim:






2010 május második felére tervezem az indulást,  augusztusra  a hazajövetelt.   Szeretnék egy kényelmes szállást, stabil netkapcsolattal. Szerintem szükségem lesz egy autóra és egy laptopra is. Alapvetően CG-t fogok játszani de mindenképp képviselni fogom hazánkat egy két kisebb WSOP eventen is. Az online pókert sem fogom hanyagolni.






Nézzük sorban, mi mindent kell átgondolnom, megfontolnom, elintéznem.

1. Vízum:
Úgy néz ki, hogy ezzel már nem lesz probléma, úgy hallottam, jelenleg mindenkinek megadják.  

Várható a közeljövőben szigorítás?

Igaz az, hogy jelenleg az Egyesült Államok repülőteréről is visszafordíthatnak, ha nem tetszik nekik valami? Ez mennyire valós veszély? Elég nagy szívás lenne, ha itt bukna meg a dolog.

2. Repülőjegy

Mivel tulajdonképpen dolgozni megyek, fontos a költséghatékonyság.  Úgy tudom, két opció van, ha az ember olcsón szeretne repülni. Az egyik, hogy hónapokkal korábban megveszi a jegyet, a másik pedig az utolsó pillanatban (egy két nappal az utazás előtt) történő vásárlás. Az utóbbiról nincsenek tapasztalataim. Tudja valaki mennyivel lehet így olcsóban repülőjegyhez jutni?
Tájékozódtam egy keveset. Ha mostanában venném oda - vissza a repülőjegyet. 200K huf alatt megúsznám.  Javítsatok ki, ha tévedek, de ez nekem baromi  jó ajánlatnak tűnik, annak ellenére is, hogy Air France, és két átszállás is van benne. A probléma, hogy nem tudom előre napra pontosan megmondani, mikor  akarok hazajönni. Mi a szitu, ha aug 15-re van repjegyem, de már június végén tele van a tököm az egésszel. Kicsi a valószínűsége ugyan, de erre is gondolni kell. (ez problémát jelenthet a szállás, és esetleges autóbérlessel kapcsolatban is..)







3. Szállás

Itt is több lehetőség közül lehet válogatni. Tegyük fel, hogy 10 hétre megyek. Szállodát most hagyjuk, szerintem túl drága. 
Csatlakozhatnék valamelyik magyar közösséghez (például a PA-hoz J).  Nem tudom mennyire vagytok befogadóak. 23 vagyok, és nem tömeggyilkos J.  Gondolom, hogy költségek tekintetében ez a legkedvezőbb lehetőség. Mégis vannak hátrányai.
Mivel tervezem a rendszeres online játékot is odakinn, szükség van a nyugalomra, az „én váram az én házam” érzésre, és ehhez talán előnyösebb egy kisebb lakás, egy hálószobával és egy fürdőszobával. Valamint „normális” nappalival és konyhával. Internetkapcsolatra is szükség lesz.  Kivitelezhető ez 2000$ körüli összegből? Nézegettem a rentals.com-ot. Hol érdemes még szétnézni? A feltüntetett árakon kívül milyen egyéb rejtett és nem rejtett költségekre számíthatok? Például rezsi? Mennyivel  lehet olcsóbb az előbbi megoldás?

4. Autó

Csak belekukkantottam egy autóbérlő honlapon az ajánlatokba és a legolcsóbb ajánlat is több volt mint 1000$/hó. Ha nincs lényegesen olcsóbb lehetőség, akkor ez bukó. Taxizni nem szeretnék.






 Mi a helyzet az autóvásárlással?






Megéri 10 hétre kocsit venni? Úgy hallottam, nagy a választék és párszáz dolcsiért is kapsz már valamit.

Igaz hogy egyszerű lebonyolítani egy ilyen ügyet? Kevés papírmunka… Nuku bürökrácia.
Magyar jogsit elfogadják, vagy ezzel is intézni kel valamit?
Kaszinók környékén milyenek a parkolási lehetőségek?

5.  Pénzügyek






Elfogadják az európai bankok bankkártyáit?

6. Laptop – Internet – Online póker

Tuti, hogy odakinnt veszek laptopot, az ugyanis ott jóval olcsóbb. Legális most ott onlinepókerezni? Stabil, szélessávú internet mennyire alap dolog? Nehogy meglepődjek…

Mindenkinek köszi aki akár egy kérdés megválaszolásával is tud segíteni…

Hozzászólások

  • Valetudox2009. szeptember 15., kedd 18:12
    avatar

    "
    1. Vízum:
    Úgy néz ki, hogy ezzel már nem lesz probléma, úgy hallottam, jelenleg mindenkinek megadják.

    Várható a közeljövőben szigorítás?

    Igaz az, hogy jelenleg az Egyesült Államok repülőteréről is visszafordíthatnak, ha nem tetszik nekik valami? Ez mennyire valós veszély? Elég nagy szívás lenne, ha itt bukna meg a dolog. "

    Nem túl nagy. De keruld a szolit es a mohamed szakal noveszteset. Az sem art ha az "allah ahbar" mondatokat nem ismetled.

    2. Repülőjegy

    Itt messze azzal jarsz a legjobban ha minel elobb veszed meg. Utolso pillanatokban ha nem sikerul elcsipned egy jo jaratot akkor vagy vagyonokert mesz ki vagy pedig nem jutsz ki idoben mikozben a szallasod mar ott lesz. Mivel a szallast is erdemes elobb elintezni igy sztem azzal 1utt a repjegyedet is intezd el.

    5.

    El, de a legjobb az lenne ha lenne itthonrol egy dollar alapu visa kartyad.

  • morZsolt2009. szeptember 15., kedd 18:44
    avatar

    Hali!

    1. Vízum:

    Ezzel nem lesz gond. Ha új tipusú (bordó) útleveled van akkor online is eltudod intézni ezen a honlapon:
    https://esta.cbp.dhs.gov/

    Ezenkívül majd a repülőgépen fognak osztogatni ilyen " landing card" nevű papirost, amin gyakorlatilag ugyanazt kell kitölteni mint a fent említett honlapon. Szerintem főként ezt veszik figyelembe az ellenőrök. Nem nagyon szoktak vele problémázni.

    5. Pénzügyek

    Az én OTP-s Visa electron kártyámat simán elfogadták a szállodában. Tehát gondolom a többit is elfogadják.

    6. Laptop

    Odakint tényleg sokkal olcsóbbak a gépek.


    Arra figyelj, hogy a repülőn a laptopot a kézi poggyászban vidd, ne az utazóban add le, mert azt nem igazán szeretik az amcsik.

  • Neomorf2009. szeptember 15., kedd 18:53
    avatar

    gyorsan én is kérdeznék egy idetartozót:
    netelleres mastercardot használt valaki az USA-ban már? én azzal készülök kimenni, így nem kéne pénzt váltogatnom, itthon csak forintos számlám van...

  • ervino2009. szeptember 15., kedd 19:23
    avatar

    2. repjegy

    Én pár éve AF-fel voltam kint a keleti parton, és 1 héttel a bejegyzett időpont előtt akartam hazajönni. 100 dolcsi volt az átíratás, előtte pár nappal elég volt szólni nekik, az összeget a reptéren kellett kifizetni.

    3. szállás

    Ahol én laktam, ott az apartmanház tulajdonosa benne foglalta a bérleti díjban a rezsit. ez egyébként annyira eltörpül a bérleti díjtól, hogy különösebben nem kell vele foglalkozni (a bérleti díjak valahol 1000 körül kezdődnek, ehhez képest a rezsi pár10 dollár)

    4. 3-4000-ért már egész normális használt kocsit kaphatsz, amit a végén el is tudsz adni nem túl nagy ráfizetéssel. én inkább ezt választanám a bérlés helyett. a bérlés tényleg inkább néhány napra, max. 1-2 hétre éri meg, mert akkor kár vacakolni az adásvétellel. de hallottam már olyanról is, hogy 850$-ért vettek magyar fiatalok használt kocsit, bejárták vele fél usát, majd 700-ért eladták...

  • charg252009. szeptember 15., kedd 20:34

    A vizumot akkor is könnyen megadják, ha nem neten keresztül intézi valaki?

    A neten keresztül igényelhető vizummal csak 3 hónapra adják meg a tartózkodási engedélyt. Nem hosszabbítható.

  • DaDirk2009. szeptember 15., kedd 21:16
    avatar

    1. Vízum
    Nem lesz probléma az elektronikus kérelemmel, még nem hallottam ismerősi körben visszautasításról. Nincs tudomásom tervezett szigorításról. A határon elméletileg visszafordíthatnak, de ha 3-4 értelmes mondatot el tudsz mondani angolul, akkor már nagy probléma nem lehet.

    2. Repjegy
    Egyértelműen Delta járatát választanám (februárban én is ezzel voltam kint), NY-i átszállással. November elején vettük meg a jegyet online a Delta honlapján február végi indulással. Összesen 136 eFt volt, igaz nem volt benne semmilyen lemondási opció.

    3.Szállás
    Szálloda 10 hétre nem éri meg, sztem 2 hétre még ideális a szálloda, többre nem, persze ez függ egyedül mész-e vagy sem, illetve mekkora a helyigényed napközben. Egyéb szállás opciókkal kapcsolatban én megkeresném direktben az idei magyar különítményeket.

    4.Autóbérlés
    Az adás-vétellel kapcsolatban nem tudok segíteni. Az autóbérlés ár az legalább annyi, mint amit írtál. Autó szükséglet attól is függ, hogy hol fogsz lakni, illetve milyen egyéb programokat szeretnél csinálni. Ha már menne veled még egy ember, akkor már megéri az autóbérlés sztem a 10 hétre. Az autóbérlésnél én a sima magyar jogsival nyomultam kint, mert elfelejtettem a nemzetközi jogsit megcsináltatni az út előtt, de ez nem volt probléma, igaz nem is állítottak meg a rendőrök. A kaszinókban általában van önálló free parking lehetőség, vagy valet parking, azaz megállsz a bejáratnál, kiszállsz, valaki kezébe adod a kulcsot, kapsz valami bilétát, jattolsz, elviszi leparkolja az autódat, majd amikor végeztél, odaadod a bilétát, hozza az autót jattolsz és elhajtasz. Valami ilyesmi a rendszer, ha jól láttam, nekem tökéletesen megfelelt, hogy magamnak parkoltam.

    5. Pénzügyek
    Elfogadják az eu-i dombornyomott kártyákat, én fizettem CIB Visa Classic-cal és CIB Mastercard-dal (ez utóbbi hitelkártya) is.

    6. Laptop, net, onlinepoker
    Laptop nagyon olcsó, mindenképpen megéri kint venni gépet. Netet csak a hotelek internet helyiségében nyomtam, mert saját gépet nem vittem magammal, azzal nem volt probléma. A középkategóriás szállodákban van amikor a wi-fi használat bent van az árban, ha jól emlékszem.
    Onlinepoker legális-e kint? Fogalmam sincs, de inkább az élő játékot nyomnám kint, esetleg vasárnap napközbeni nagyobb tornákat.

    +1 Én két hét alatt is hihetetlen mennyiségű ruhaneműt összevásároltam, így utólag 2 böröndöt vinnék ki, egyiket szinte üresen, mert tutira meg fog telni, mire hazaindulsz.

  • cr4zydiamond2009. szeptember 16., szerda 00:40
    avatar

    Mindenkinek nagyon szépen köszönöm. Sok hasznos információhoz jutottam. Angolul nagyon jól beszélek, szerintem ezzel nem lesz probléma. Szélsőséges muszlim sem vagyok :-))) Eddig minden klappol. Az autóvásárlásnak még kicsit jobban utána kell néznem. 3-4K$-t nem szeretnék kiadni, még akkor se ha a végén visszakapom 70-80%-át. Meglátjuk milyen lehetőségeim lesznek. Mondjuk, tényleg könnyebb volna, ha nem egyedül lennék, de sok minden történhet még addig.

  • cr4zydiamond2009. szeptember 16., szerda 00:52
    avatar

    Úgy néz ki az autóvásárlással sem lesz probléma:
    http://www.carsforagrand.com/zip/89101/

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!