2.PA Fishing on Kunadacs bajnokság - véget ért házi bajnokságunk

2016. március 07., hétfő 10:24
Egy kis összegzés.
Sziasztok!

Na,hát végére értünk a címben említett kis házi bajnokságunknak.
A vártnál sajnos kevesebb induló lett,mint azt előzetesen vártam/vártuk. Január 31.-én 23 fővel indult el a home game sorozat 2. felvonása. A későbbiekben lefogytunk 22 főre,mert az egyik nevezőnk a nagy ígérgetések közepette sem tudta elküldeni a szerénynek mondható 10 dolláros nevezési díjat,így ki kellett zárnunk. Nevét nem írnám le,maradjon köztünk,bár nem tárnék fel nagy titkot a nevével. Igen jól gondoljátok..........."Ő" az.

Számomra sokkal feszültebb volt a légkör a versenyek alatt.
Számomra külön izgalmakat hozott a Palesszel kötött kis fogadásaink,amit a rossz kezdés után sikerült "nullszaldósra" kihoznom. Legközelebb nem fogok ilyen +EV fogadásokat dobni neki,mert rezgett a léc:)

Akik nincsennek benne a skype csoportunkba,azok talán lemaradnak az ugratásokról,oltogatásokról és valószínűleg nem is érzik át annyira a home game hangulatát. Erre majd legközelebb megpróbálunk kitalálni valamit. Visszatérő probléma volt megint a sorozat végén a játékosok elmaradozása,akiknek nem maradt esélyük a végjátékra,de lehet,hogy a 21 órás kezdés miatt volt. Sokan panaszkodtak,hogy későn indul a verseny. Lehet ezt is át kell értékelnünk ismét,vagy turbósabb változatban kiírni az egészet.

18 verseny került megrendezésre,6 hét alatt vasárnaponként napi 3 eventtel. 5 játékosnak (fra_kollarb, Mági, VTomi24, Vaki, Szandra) sikerült 2 versenyt is megnyernie. Külön öröm számomra,hogy mindkét hölgy versenyzőnk, Szandra és Mági is a legjobb 6 között végzett. Sőt Szandra az előkelő 2.helyet csípte el,illetve ő volt az,aki a legtöbbször ért oda a dobogóra is,számszerint 7szer. Ez most az ezüstéremre volt neki elég,de jár a taps érte.

Érdekességképpen említeném meg,hogy Marcow is remekül futott végig,6szor végzett a top3ban mégis lemaradt a fizetős helyekről. Tőle azt vártam az utolsó forduló előtt,hogy behúzza az egész sorozatot,de a végén elpártolt mellőle a szerencse. Azt hiszem én (és az rng) pukkasztottuk ki a lufiját,amikor a QQ-ját becsukta az A9em river ásszal. Bocsi Márk,tegnap nem tudtam flippet bukni a holdemen:)

Szeretném megköszönni mindenkinek a részvételt. Összeségében jó móka volt ez a sorozat is.
Nagy szívfájdalmamra át kell nyújtanom fra_kollarb-nak a virtuális vándor kupát. Üzenem neki,hogy ne tegye messzire,mert hamarosan visszakövetelem:) Most csak egy 3.hely jutott nekem,de,ahogy Rockett barátom mondaná: -mindig nem lehet nyerni papa!


Íme az első 6 helyezett:
1. fra_kollarb (DonBazsa)
2. Alexandra
3.Csiga19794
4.Vtomi24
5.Marcow
6.Mágika

A bronzérmem jelképesen a mi kis közös gyermekünknek Netrol Zoénak ajánlom:)

Találkozunk a 3. sorozatban. Addig is GL mindenkinek!

ui: a szó szoros értelmében továbbra is én vagyok a címvédő a kunadacsi bajnokságon,mert se "korlát",se Szandra nem volt ott:)),így marad a korona a fejemen,ti meg maradtok az alattvalóim:))
Tessék,lehet osztani!

Felvétel vége! Csiga voltam!



Hozzászólások

  • Krejdül2016. március 07., hétfő 13:10

    "ui: a szó szoros értelmében továbbra is én vagyok a címvédő a kunadacsi bajnokságon,mert se "korlát",se Szandra nem volt ott:)),így marad a korona a fejemen,ti meg maradtok az alattvalóim:))"

    Amúgy hányan is indultak azok közül, akik ott voltak Kunadacson? 5-en? És te megelőztél 4-et? EZ IGEN!!!! :-D

  • Palesz762016. március 07., hétfő 13:26
    avatar

    A pofám leszakad.
    A harmadik versenysorozatra illene a szabályokat megtanulni és, hogy az A9 vs.QQ az nem flipp.
    Személyesen gratulálok Jimbokern utódjának is.
    Tartom magam az olimpiai eszméhez: a részvétel fontos , nem a győzelem.

  • Marcow2016. március 07., hétfő 13:39
    avatar

    3 out riveren ellened, 3 out riveren Mági ellen bubikban, így könnyű kicsúszni. :) De ilyen ez a popszakma! Jó móka volt, gratula a győzteseknek!

  • csiga197942016. március 07., hétfő 14:08

    "Amúgy hányan is indultak azok közül, akik ott voltak Kunadacson? 5-en? És te megelőztél 4-et? EZ IGEN!!!! :-D"
    Mert volt olyan,aki már el sem mert indulni:-p

  • csiga197942016. március 07., hétfő 14:15

    "A harmadik versenysorozatra illene a szabályokat megtanulni és, hogy az A9 vs.QQ az nem flipp. "
    Érzem a keserűséget a hsz-ben Palesz. Ne legyél csalódott a múltkori eredményből kiindulva. Az a 3.hely csak egy kisiklás volt,nem lesz több olyan.

  • Krejdül2016. március 07., hétfő 17:13

    "Mert volt olyan,aki már el sem mert indulni:-p"
    Vagy ehhez a színvonalhoz nem kívánta a nevét adni?
    Palesz, amúgy az A9 vs QQ az legalább annyira flip, amennyire a színsor nem számít a low-ba! :-D

  • csiga197942016. március 07., hétfő 17:53

    Pedig ez a színvonal csak emelkedett,hogy nem vettél részt benne:)
    Ezen a halvány gyenge mezőnyben sem sikerült odaérned az élbolyba,pedig sokan a szabályokat sem tudják.

  • csiga197942016. március 07., hétfő 17:54

    Ja és ki ne felejtsem.....:D

  • kircip2016. március 07., hétfő 19:44
    avatar

    Minden résztvevőnek gratulálok, jó versenyek voltak.
    Csiga itt van az a pont amikor Te szólogatsz be másoknak, nehogy a válaszoktól megint sértődés legyen a részedről.
    Krejdül jelenléte sokunknak hiányzott, a csapat része, Ő az, aki önzetlenül segíti mások játékának fejlődését.
    Netrol,és Bala "elfogadható" indokkal maradt ki a versenyekből.
    Palesz nem a helyezés számít, a jelenléted és a J 4 beírta magát a póker történelmünkbe.
    Szandra második helye külön öröm számomra.
    Jól szórakoztam, nekem máris hiányzik, hogy nem lesz egy ideig ilyen versenyünk.




  • cbazsi2016. március 07., hétfő 20:36

    Sajnos én azok közé tartozok, akik lemorzsolódtak a vége felé.
    Tegnap már el sem tudtam indulni.:(
    Ennek ellenére egy élmény a sorozat!:)
    Gratulálok a helyezetteknek!

  • sztalin2016. március 07., hétfő 21:39
    avatar

    Na ja, vasárnapra tenni a Walkűr premier idejére az utsó fordulót??

  • monsterszilard2016. március 08., kedd 05:29
    avatar

    gratulálok a győszteseknek.

  • csiga197942016. március 08., kedd 09:59

    Kircip szerintem meg te szólsz be megint. Ki vannak téve smile-k. Vagy most nem vehető le,hogy nem komolyan írtam? Hidd el nekem,hogy én is pont ugyanúgy csípem Krejdült,mint te meg a többieket is.

  • sztalin2016. március 08., kedd 10:32
    avatar

    én is gratulálok mindenkinek

  • AlexMan2016. március 08., kedd 11:40
    avatar

    Öröm visszagondolni a vasárnapokra.
    Többször volt úgy hogy 5 perccel értem gép elé. Máskor meg telefonon navigáltam, hogy hogyan nevezzenek be nekem, hogy ha negyed órát kések nehogy ne indulhassak. Szerencsére 2 perccel megérkeztem.

    Gratulálok mindenkinek! Akik nyertek, és azoknak is akik minden versenyen részt vettek!

  • RegGeri2016. március 08., kedd 18:44
    avatar

    Fontolgatom az indulást a következőn.

  • Netrol2016. március 08., kedd 18:45
    avatar

    Köszönöm csiga a bronz felajánlást, nagyon szép gesztus

  • csiga197942016. március 08., kedd 19:17

    Várunk sok szeretettel Geri:)

  • csiga197942016. március 08., kedd 19:19

    Sok örömöt kívánok Netrol,az igazán szép gesztus az lett volna részedről,ha a Rolanda nevet adjátok neki:))

  • scigabacsi2016. március 09., szerda 18:20
    avatar

    GL! Lesz még ilyen bajnokság?

  • csiga197942016. március 09., szerda 18:52

    Most hosszabb szünet következik,de szinte biztos,hogy lesz:)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!