A nagy átalakítás

2009. október 15., csütörtök 15:58
Vissza a CG asztalokhoz, és sehova tovább…de tényleg:-)

Egy nagyobb fordulópontot viszek véghez mostantól mind pókeres téren, mind pedig életmód ügyben mostantól. Kezdem a pókeres részével:

 

Ugyebár rengeteget vaciláltam már eddig is ezzel, hogy hol a cash gamet erőltettem, hol pedig a versenyeket. Utóbbiak sokkal jobban mentek mindig is, így talán felmerül néhányatokban a kérdés, hogy mi a fenének variálok állandóan, miért nem tolom a versenyeket látástól vakulásig?

Rengeteget gondolkoztam ezen, viszont az az igazság, hogy sokkal jobban tetszik az az életmód, amelyet egy jó cash game játékos tud folytatni, mint az, amit egy nagyszerű tornajátékosnak el kell viselnie, és itt nem fejtem ki ennek a hátrányait, mert már a pókerarcok is leírták, és tőlük úgysem tudok többet mondani.

 

Persze vannak előnyei is, egyszerűen felejthetetlen élmény marad örökre, amikor például sikerült megnyerni az első 180 fős $22-os versenyemet, utána olyan elmondhatatlan érzés volt, hogy egyszerűen képtelen voltam elaludni. Ráadásul nem lehet kifejezni, hogy mennyire jóleső érzés az, mikor valakinek én is eszébe jutok, és beírja a chatbe, hogy „GL dodi”, „Goooo’ stb.

 

Viszont nekem sokkal fontosabb lenne az, hogy viszonylag biztonságos bevételem legyen minden hónapban, és nyugodtan tudjam élni az életemet a későbbiekben (és itt már arra gondolok, mikor családja lesz az embernek, mert egyszer bekövetkezik az ilyesmi, és akkor főleg nagyon fontos a biztonság).

 

Arról nem is beszélek, hogy nagyon nehéz összeegyeztetni a versenyéletet a hétköznapokkal, és most ha van olyan, aki sajnálja, hogy nem fogok versenyezni, akkor az tegyen panaszt a pszichológia előadómnál, mert a mai előadás győzött meg arról végleg, hogy nem jó az éjszakai életmód… kell nekem bemenni suliba, lol.

 

Egy szó, mint száz, mostantól kő keményen ráállok arra, hogy fejlesszem a cg játékomat (lesz mit csinálni), és az elejétől nekikezdek, újra NL10-en, ahol minimum 20ezer leosztást tervezek, de egyáltalán nem fog zavarni, ha tovább kell maradnom esetleg.

 

A kérdés már csak az, hogy hol kezdem a dolgot, igazából olyan terem kéne, ahol meg tudom oldani a délutáni/esti játékot (tehát európai), így marad Ongame,Ipoker,Everest,Paci…Bossra nem szívesen megyek, mert nem tudnám megállni, hogy ne variáljak a különböző pénznemű asztalok között és nem akarom megbolondítani szegény HM-et.

 

Na a másik pedig az életmód… egy rohadt nagy lusta disznó vagyok, és ezen változtatnom kell, ezért elkezdtem edzegetni, egyelőre csak itthon csinálgatok felüléseket meg fekvőtámaszozok, de még gondolkozom, hogy mihez lenne kedvem ezeken kívül (futni lenne kedvem, de ku… elég hideg van)… Másik, hogy normálisabban kéne aludni, mert éjszakázás van keményen mostanság…(ennek örömére ma estétől valószínűleg kora hajnalig inni fogok, de ez csak a változás megünneplése miatt van:D)

 

Tuti elfelejtettem valamit, de ez van, szétszórt vagyok egy kicsit, legközelebb pótolom, ha kimaradt valami.

 

Sok sikert mindenkinek!

 

Hozzászólások

  • Márkó2009. október 15., csütörtök 16:08

    Hajráá :)

  • darklol2009. október 15., csütörtök 16:11

    way to go

  • V.Peti2009. október 15., csütörtök 16:13

    terem mindegy, hajrá

    életmód: ilyen a pókeres élet, meg kell szokni. csak olyan kákabelűeknek, mint a darklol nincsen hasuk :)

  • Takii2009. október 15., csütörtök 16:22
    avatar

    Sok szerencsét a cg-hez, menni fog az is!

    Jó ünneplést! :D

  • Norbesz822009. október 15., csütörtök 16:24
    avatar

    Mindent bele.Hajrá!

  • Takii2009. október 15., csütörtök 16:24
    avatar

    V.Peti: Azért, mert darklol-on izom van. Rápecsételhetnénk a hátára, hogy "100% pure muscle". :D (Sry darklol..tudod, hogy mindig viccelődök :D)

  • kocka212009. október 15., csütörtök 16:32
    avatar

    GL! Ha számít a havi cashflow-ban a pókeres bevétel, akkor a CG mindenképpen a jobb irány.

  • darklol2009. október 15., csütörtök 16:37

    az áénizomzatom csakis a gyuro coachom eredmélnyességét mutatja

  • Zehy2009. október 15., csütörtök 17:09
    avatar

    Hajrá master dodi!

  • terje2009. október 15., csütörtök 17:13
    avatar

    en nem tudom miert mondja mindeki azt hogy mtt-bol nem lehet hosszutavra alapozni, miert ne lehetne ha beersz vhova akkor mar elore meg van tobb honapnyi bered:)

  • WARETRAPS2009. október 15., csütörtök 17:30
    avatar

    GL Dodi

    terje, dodi kifejtette döntésének okát a 3. bekezdésben.

  • chubbyhun2009. október 15., csütörtök 17:38
    avatar

    Hajrá dodi, okosan!

  • peterpanic2009. október 15., csütörtök 19:20
    avatar

    kiváncsi vagyok, mit mesélt a pszichologia tanárod?
    mert érdekes a téma, és nem olvastam róla semmilyen tanulmányt. ha esetleg van vkinek linkje, akkor plz.

  • ammákalács2009. október 15., csütörtök 20:08

    GL DÓDI! Kár h már nem tudunk többet szurkolni a szobatársaimmal . Sajnos még 1 magyar MTT reggel kevesebb

  • Márkó2009. október 15., csütörtök 20:29

    ammákalács: szigorúan dOdi :))

  • ToniDeRiver2009. október 15., csütörtök 21:39
    avatar

    ne higgyetek neki:)ugy se tudja megállni, hogy beszatozza magát sm -re,és be is huzza egyszer:)akkor meg ujra kell gondolnia ezt a postot:)

  • lac1nho2009. október 15., csütörtök 21:45
    avatar

    hajrá :) menni fog az a cg! ;]

  • OldRknight2009. október 15., csütörtök 22:31
    avatar

    Jajj már tipikus: edzenem kéne, de hideg van, edzenem kéne de nincs kedvem, edzenem kéne de fárad vagyok....

    ÉS?

    Csak a kifogás keresés. Futni akarsz nagyon mind1 milyen az idő, fel kell öltözni ráadásul ilyen időben ezerszer jobb mint dögmelegben nekem elhiheted. Én pl ha hidegebb van ezerszer jobban szeretek futni az sem baj ha esik, egyáltalán nem zavaró sőt imádok speciel esőben futni.

    Vegyél erőt magadon és hajrá!

  • fejes19882009. október 15., csütörtök 22:37
    avatar

    Luigit próbálja utánozni, a fáj a torkom dumával meg Bélabácsit :))

    gl dodesz!

  • R1per22009. október 15., csütörtök 22:55
    avatar

    Én futottam szakadó hóesésben, akkor nem tartottam nagy nehézségnek, még jól is szórakoztam magamon közben, de most ki nem tenném a lábam a meleg szobából.
    Ki kell tűzni a célokat és végigmenni rajta, tényleg csak hozzáállás kérdése az egész.

  • dodi892009. október 15., csütörtök 23:51
    avatar

    ty mindenkinek.

    peterpanic:vak egy biológiai ciklusa az embernek, ami teljesen felborulhat, és ez nem too funny. Ha gondolod majd megkeresem a diát, amit lusta voltam jegyzetelni.:)

    amákkalács:o.

    edde: akkor újra is gondolom:)

    többiek: majd holnap:D


  • ooooobi2009. október 16., péntek 02:22

    Toljad a casht, menni fog az.
    Ez az alvós pszicho dolog engem is érdekelne. Mondjuk nekem néha melóm miatt is van h 36orat fent vok, utánna meg eléggé galyra vág a dolog.

  • matusow882009. október 16., péntek 06:17

    a pszicho engem is érdekelne :) szóval tényleg bányászd elő valahonnan :D GL!

  • csabadeak2009. október 16., péntek 12:19
    avatar

    Nekem is hasonlóak a problémáim!(életmód, egyetem, cash vs torna) plusz a lustaság:)
    De hajrá menni fog remélem nekem is! Hamarosan őszi szünet!

  • sakkos002009. október 16., péntek 14:08

    te hülye vagy.nem mindegy család ,jövő ,életmód ,cg... tuti bevoltál baszva amikor ezeket a sületlenségeket kitaláltad.

  • ToniDeRiver2009. október 16., péntek 17:31
    avatar

    jó lenen minnél hamarabb, hogy a sponzorship kérdésem megoldodjon:)

  • dodi892009. október 17., szombat 18:56
    avatar

    Rendben, fogok írni egy postot akkor a pszichológiás cuccról, csak most nincs időm...videókat lesek egész nap, lol

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!