A prop betről

2012. január 19., csütörtök 01:16
10 nap, sok játék, változó hangulat.



Hali

Biztos legtöbben tudjátok, hogy elvetemültségre szántam el magam egyik fáradt pillanatomban és prop betet ajánlottam. 10 nap, 2500 sng, 1k profit. Ez lett volna a cél.

Neki is láttam szépen megtervezni ezt a 10 napot, mert gondoltam, hogy valamiféle rendszer nélkül lehetetlen lesz megcsinálnom. Mint azt le is írtam soha nem játszottam még ennyit ennyi időn belül, sőt nem igazán játszottam én ennyit egy hónap alatt sem eddig.

A terv az volt, hogy minden nap legkésőbb 2kor irány aludni, 11kor kelés, kis mozgás, séta, bolt, ilyesmi, kaja, aztán déltől grind 1-2-ig. Annyira jól sikerült ezt betartanom, hogy szombat este felhívott Marci (vasárnap kezdődött a bet), hogy mit csinálok... épp mentem bevásárolni a hétre, de azzal nem volt semmi bajom, hogy felugorjon. Aztán jött Gergő is, filmeztünk egy darabig, meg iszogattunk, úgyhogy kb. 5-kor feküdtem le. Legalább nem rúgtam be.

A játékról röviden:

Aludtam fél kilencig, meg aztán 10-től 11-ig, aztán játék. Meglepő módon így is remekül ment a játék, bár rohadt fáradt voltam egész nap. Ennek ellenére sikerült rekord mennyiséget letolni (405 sng) és nyertem is kb 360$-t. Wow.
Aztán egy hét szivatás következett. Második nap többet buktam, mint amennyit első nap nyertem, és utána is ha nyerő napom volt is, csak nagyon keveset sikerült összehozni.

A mennyiséggel végig nagyon jól álltam, a 3. nap után már majdnem 1 nap előnyöm volt mennyiségileg, viszont profit ügyben végig hátrányban voltam (első napon kívül természetesen).

Aztán nagyon érdekesen alakultak a dolgok, a nyolcadik nap végén mindössze 199$ profittal büszkélkedtem, és tulajdonképpen eljött az a pillanat, hogy akár fel is adhattam volna, annyira kevés esélyem maradt teljesíteni a feltételeket. Más utat választottam, próbáltam nyugodtan játszani, hiszen izgulni nem nagyon volt miért. Vagy jön az upswing végre, vagy nem. Szerencsére jött, és sikerült megnyernem a fogadást.

Motivációról:


Nem volt egyszerű, ezt nyilván észre is vettétek a topikban. Első napokban frissítgettem az állást rendesen, aztán ezt rábíztam Zsipalira, mert próbáltam teljesen kizárni az aktuális eredményeket. Aztán persze elkezdtek idegesíteni néhányan a fantasztikus hozzászólásokkal, úgyhogy úgy döntöttem nem foglalkozok azzal, hogy bármit is írkáljak arról, hogy hogy is élem meg ezt az egészet. Persze az elején vicces volt olvasni, hogy nem mindenki szurkol, meg őszintén szólva végig motivált az, hogy egyesek egyenesen azért szorítottak, hogy bukjak. Nyilván senkitől nem vártam el, hogy szurkoljon, főleg nem azoktól, akik fogadtak is ellenem, viszont a nagy többség teljesen korrekt módon intézte ezt a dolgot. Vagy nem írt a topikba, vagy pedig szurkolt, hogy nyerjek 900$ körül, és kész. Ez így teljesen rendben is van.

Mindennek ellenére valahogy motiválni kellett magam. Sokan szurkoltatok, és ezt nagyon köszönöm, de őszintén szólva ez nem lett volna elég ahhoz, hogy végig motivált tudjak maradni. Ezt valahogy máshogy kellett megoldanom. Folyamatosan olyan dolgokat olvastam, amikkel próbáltam elhitetni magammal, hogy nem szabad feladnom. Valamilyen szinten sikerült is beépíteni az agyamba, hogy akárhogy is alakul a dolog, én ezt bizony végig fogom csinálni. Ha nem sikerül, akkor nem sikerül, de mindent meg fogok tenni, hogy legalább az esélyt megadjam magamnak.

A prop bet jelentős részében borzalmasan futottam a magasabb vakszinteken, és akár mit mond Tilt Elek a játékomról, én láttam mi történik az asztaloknál, én játszottam le majdnem 2.7k sng-t, és igen, én pusholtam minden szeméttel, mikor úgy gondoltam, hogy ezt kell tennem.

5. nap után jött el az első holtpont. Befejeztem a sessiönt, és elmentem sétálni. Többször kellene ezt megtennem, mert nagyon hasznos átgondolni a dolgokat. Mit kellene máshogy csinálni, hogy kellene fenntartani a koncentrációt a továbbiakban... Épp a Duna felett sétálgattam, aztán megálltam nézelődni. Rohadt hideg volt, de ez kivételesen teljesen jót tett. Szükségem volt rá.
Aztán írtam egy sms-t Ivettnek (gimis osztálytárs, barát), hogy: "Akkor is meg fogom csinálni!"

Erre sikerült úgy válaszolnia, hogy motiváltabb lettem, mint előtte bármikor a bet során.
"Tudom."

Nem azt írta, hogy "hajrá", vagy "szurkolok" vagy egyéb ilyen standard maszlagokat, hanem, hogy "tudom." Rohadt jól esett, és tényleg úgy kezeltem az egészet, hogy meg tudom csinálni. Miért ne tudnám megcsinálni? Lejátszottam már majdnem 15k 180fős sng-t 20%+ roival, akkor $2.5-osokon miért ne tudnám megcsinálni? Rengetegszer eszembe jutott ez a "tudom" utána, és tényleg rohadt sokat segített. Próbáltam én is "tudni" ha már ő és a barátaim "tudják".

Zsipali is sokszor írt skypeon olyan dolgokat, amik miatt nem fordulhatott meg a fejemben, hogy feladom. Emlékeim szerint egyetlen egyszer írtam, hogy "feladom", de akkor sem úgy gondoltam, hogy feladom, ennyi volt, elbuktam a betet, hanem mentálisan voltam padlón, viszont folytattam a grindot. Ráadásul itt volt még Kornél úr is, tőle is kaptam azért bíztatást, meg Félix is szólt néhány jó szót. Köszi srácok.

Aztán elérkeztünk a 9. nap elejéhez.... 2 nap, több mint 800$ profit. Meg lehet csinálni? Miért ne próbáltam volna meg, ha már 8 napot végigtoltam úgy, hogy teljesen szarul ment a játék?
Kikértem több játékos véleményét is azzal kapcsolatban, hogy hogy lenne a legnagyobb esélyem. Sokan javasolták, hogy próbáljak meg 25-30 asztalon annyit játszani, amennyit bírok, és bízzak a legjobbakban.
Entim (tavaly fél évig ő coacholt) azt javasolta, hogy játsszak 15 asztalon, és figyeljek oda mindenre. Kicsit összekevertem ezeket a tanácsokat és úgy döntöttem, hogy elindítok 18-19 (max 20) asztalt, aztán ha deep run(ok) vannak, akkor megállítom a regisztálást, és csak akkor indítom újra, ha azokat befejeztem.

Nagyon sokat segítettek még Pedro (whyme240783 PS-en) gondolatai a motivációval kapcsolatban. Mental coachként is tevékenykedik ő, és kedden sessiön elején nagyon könnyen elgurult volna a gyógyszerem, ha nem tudom meghallgatni őt. A kulcsmondat:

"If you stop, nothing's gonna change."

Hihetetlen, hogy egy-egy szó, egy-egy mondat mennyit tud segíteni abban, hogy újra lenyugodjon az ember, és újra megpróbálja a legjobb játékát hozni.

Néhány mondat még, amiket nagyon szívesen olvasgattam a 10 nap alatt végig:

"I'm not afraid of failing, cause I won't."

"Work hard, win harder. Never stop, never get down on yourself, always keep your motivation high and your hunger higher."

"Nothing in the world can take the place of Persistence. Talent will not; nothing is more common than unsuccessful men with talent. Genius will not; unrewarded genius is almost a proverb. Education will not; the world is full of educated derelicts. Persistence and determination alone are omnipotent. The slogan “Press On” has solved and always will solve the problems of the human race."

Glitlr: i dont care about BE/losses about u
Glitlr: why?
Glitlr: cause i know you are so good now

Talán mindez nevetséges, de nekem rengeteget segítettek ezek a dolgok.

Mellesleg elég viccesen alakult a prop bet vége. 2 asztalom futott, és kicsit több, mint $120-t kellett még összehozni, ami azt jelentette, hogy vagy 1 ship kell, vagy minimum egy 2. és egy 3. hely. Mindkét versenyen még több mint 20-an voltunk.

Aztán persze sikerült az egyik FT-n kétszer is JJ-be tolni. A vicces az volt az egészben, hogy mindkétszer ugyanannál a mókusnál volt JJ, és nálam mindkétszer 22 volt. Második pushnál mondtam is, hogy: na mi van megint JJ-t találtál? Hát igen. Szerencsére maradt még 4 vakom, úgyhogy azt sikerült megnyerni, a másikon pedig 3. lettem.

Mégegyszer meg szeretném köszönni mindenkinek a szurkolást, bíztatást. Jól esett, különösen amit az utolsó két asztalomnál leműveltetek a chatben.:) Mindenkit nem tudok név szerint felsorolni, de tényleg köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon próbált szurkolni, támogatni, motiválni. :)

Végül pedig az egész képekben (remélem a gif-ek működni fognak):

Első nap:



Második nap:



Harmadik-hetedik nap:



Nyolcadik nap:



Kilencedik nap és tizedik nap eleje:



Tizedik nap és bet vége:





Ennyi mára,

GL!

ui.: Amit majdnem sikerült elfelejteni: köszi Atishnak, Zsipalinak, és Bigacsigának a bíráskodást. Külön köszi mégegyszer Bigacsigának, hogy elvállalta a pénztáros szerepét, plusz, hogy segített pontosítani a prop bet részleteit....meg úgy minden egyebet:)

Hozzászólások

  • Zsipali2012. január 19., csütörtök 01:25
    avatar

    1st

  • kidelpiero2012. január 19., csütörtök 01:31

    Gratula, szép volt!

  • moroska2012. január 19., csütörtök 01:32

    Nice! Grat!

  • fshoumalibu2012. január 19., csütörtök 01:34

    good job :)

  • tusi01142012. január 19., csütörtök 01:54
    avatar

    GG! :)

  • bakyka2012. január 19., csütörtök 02:12
    avatar

    Grat!

  • Kérdező2012. január 19., csütörtök 02:15

    N1!Gratula!

  • popcorn2012. január 19., csütörtök 02:50
    avatar

    GG !

  • tomy1232012. január 19., csütörtök 03:04

    Grat!
    Baromi jók a képek :)

  • chivasr9112012. január 19., csütörtök 03:29
    avatar

    gondoltam beleolvasok, ha már figyelemmel kisértelek, aztán szépen végig olvastam:D ez a bejegyzés megérne egy főoldalt, még egyszer grat!

  • jabyga2012. január 19., csütörtök 03:31

    Mégegyszer gratula! A gifeken meg beszarok! :D

  • kapros142012. január 19., csütörtök 03:51
    avatar

    gratt, nem kis teljesítmény
    képek marha jók :D :D

  • Kopi442012. január 19., csütörtök 04:17

    Congratulation! Szép munka!

  • megyesz2012. január 19., csütörtök 04:25
    avatar

    Grat!
    Jók az idézett,ismételgetett mondatok, na és persze a képek! :)

  • arbalesthun2012. január 19., csütörtök 06:10

    gratula

  • maxzol222012. január 19., csütörtök 06:57

    Grat!! Szép munka!

    A kötekedőket meg le kell ..arni:)

  • ironmike2012. január 19., csütörtök 07:04
    avatar

    Grat!

  • asafderg2012. január 19., csütörtök 07:06
    avatar

    Gratulálok!

  • wamcsi2012. január 19., csütörtök 07:46
    avatar

    Jó volt végigolvasni! Gratula

  • zsugabubus232012. január 19., csütörtök 08:09
    avatar

    Grat!

  • limisus2012. január 19., csütörtök 09:14
    avatar

    GRAT !

    Királyok a betett képek.

  • Defcom2012. január 19., csütörtök 09:30
    avatar

    Szép teljesítmény! Gratz!

  • Lucsi2012. január 19., csütörtök 09:32
    avatar

    nagyon jót nevettem a képeken. gratulálok, szép teljesítmény

  • HunTibor2012. január 19., csütörtök 09:34
    avatar

    GRATULÁLOK!

    Szívesen olvasom, amiket írsz, de ha most nem tetted volna, a gif-ek hűen kifejeztek volna mindent :)))

  • Harvey2012. január 19., csütörtök 09:38
    avatar

    Grat, nagyszinpad!:)

  • darabka2012. január 19., csütörtök 10:11
    avatar

    Bravooo!
    Good Job! :)

  • DaddyMcFly2012. január 19., csütörtök 10:14

    GRATUlÁLOK! Én ezeket a sorokat fogom olvasni, ha motivációra lesz szükségem!

  • daPEPEhu2012. január 19., csütörtök 10:28
    avatar

    Gratz!Well done!

  • kisberki872012. január 19., csütörtök 10:40
    avatar

    Nagyon nagy teljesítmény! Hatalmas Gratula mégegyszer!

  • WARETRAPS2012. január 19., csütörtök 10:43
    avatar

    szép volt dodi, szép volt dodi

  • Sobi2012. január 19., csütörtök 11:15
    avatar

    Szép volt Dodi!
    WP,GG

  • rutraidevlo2012. január 19., csütörtök 11:25

    Hány éves vagy?

  • BLaci772012. január 19., csütörtök 11:51
    avatar

    Grat,sajnos csak most olvastam el mire is vállalkoztál,de gyorsan vissza néztem a forum on is.Óriási teljesítmény,csak így tovább.
    Rutraidevlo:22 éves,fentebb meg tudod nézni az adatait amit közzé tett.

  • aggrobear2012. január 19., csütörtök 12:04
    avatar

    BRAVO!

  • ZoliHUN2012. január 19., csütörtök 12:06
    avatar

    ezt adom!

  • Yiirsh2012. január 19., csütörtök 12:22
    avatar

    Grat!

  • tomi9962012. január 19., csütörtök 12:45
    avatar

    Gratulálok, jók a képek is.

  • Holdenper2012. január 19., csütörtök 13:19
    avatar

    Gratgrat:)

  • pastecopy2012. január 19., csütörtök 13:49
    avatar

    szép volt, gratula, meg tudod csinálni ;)

  • mátííí2012. január 19., csütörtök 14:13
    avatar

    Óriási vagy:)hattalmas gratula:DGL a továbbiakban:D

  • darklol2012. január 19., csütörtök 14:42

    a képek jók lettek

    grat

  • kitezoltan12012. január 19., csütörtök 14:48

    gartula SNG machine!

  • luckyb5552012. január 19., csütörtök 15:30

    Gratula!
    Nice Job!

  • AggroSpaDe2012. január 19., csütörtök 15:39

    gratulálok:)

  • szabotomika2012. január 19., csütörtök 16:02

    Fogadd maximális gratulációmat!!!

    Good job!

  • pecek2012. január 19., csütörtök 16:25

    Bravó! Ez férfi munka volt!!! Grat!

  • csiko132012. január 19., csütörtök 16:49
    avatar

    Gratulálok!

  • Fellick2012. január 19., csütörtök 17:02

    grat itt is :)

  • Lajos2012. január 19., csütörtök 18:32

    grat

  • skis2012. január 19., csütörtök 18:34
    avatar

    grat

  • stickstackstoke2012. január 19., csütörtök 20:22
    avatar

    kemény vagy, mint a kád széle. gratulálok!

  • DaDirk2012. január 19., csütörtök 22:49
    avatar

    GG!

  • bravesoul2012. január 19., csütörtök 23:20
    avatar

    Haters gonna hate.

    Tanulságos poszt, gg sir !

  • don pro2012. január 20., péntek 00:34
    avatar

    "Tudom"- hatalmas!
    Nagy grat!

  • Norbi19832012. január 20., péntek 02:41
    avatar

    Grat!

  • AdaSmith2012. január 20., péntek 16:31

    Óriási Grat!!!!

  • reirreT2012. január 20., péntek 22:07
    avatar

    Megkereslek majd egyeztetni a jogokat a megfilmesítéshez! :)

    Nagyon szép volt, megérdemelted!

  • kuka11112012. január 21., szombat 00:24

    Szép volt..

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!