Mínusz egy hét

2009. május 22., péntek 09:58
Aggodalomra semmi ok?!

Eltelt még egy apró hét és furcsa érzésekkel tekintek a hétfői megmérettetés felé (infó érettségi), nézvén, hogy semmit sem tanultam eddig rá. Mindegy, remélem ezt is sikerül hasonlóképpen megoldani, mint az eddigieket.

Lényeg a lényeg, elhatároztam, hogy a hétvégét a tanulásnak szentelem. Persze ezt már sokszor megtettem (mármint,hogy elhatároztam), de még soha a büdös életben nem sikerült betartanom…

 

Na most egy kicsit a hétről:

Hétfőn sikerült ismét visszajönni a koliba, aztán úgy alakult, hogy benn volt néhány osztálytárs Patakon, úgyhogy kicsit kimentünk iszogatni és beszélgetni, aztán mire sikerült normálisan tudni magamról, rájöttem, hogy a főiskola kolijában vagyok… Kis gondolkozás után aztán sikerült a képet összerakni, még olyan apró részletek is beugrottak, hogy kiöntöttem a vodkát.

 

Kedden elméletileg pihenőnapot akartunk tartani. Nem sikerült, mert közbejöttek olyan dolgok, amiket sokkal könnyebb volt megoldani úgy, hogy kicsit leittam magam. Az alkohol ugyebár nem fokozza a problémamegoldó készséget, de elfelejtheted legalább, hogy mit kéne megoldani, vagy ilyesmi.

 

Szerdán aztán már sokkal egyszerűbb volt a történet…Reggel Két pasi meg egy kicsit néztünk, aztán elmentünk borozni a vizikapuhoz. Jó hely, és a szórakozóhelyeken kívül itt vannak a legjobb partyk. Vagy talán még azokkal együtt is. Mindegy, kitaláltuk, hogy omlettet akarunk enni, de nem tudtuk hol lehet kapni, szóval maradt a hamburger.

Délután még egy sört megittunk, aztán este irány futni…Hát a futásból az lett, hogy ültünk a pálya szélén kb. 1 órát, majd futottunk egy kört, elkísértem egy darabig a kedvenc futótársamat J)) aztán mentem vissza a koliba. Jó dolog hozzám hasonlóan lusta emberekkel futni, hehe.

 

Csütörtök… Semmi extra, reggel felkeltem, toltam pár versenyt PS-en, és nem panaszkodhatok, elég jól ment a játék, pluszos is lett végre a session.

Aztán kimentünk dél körül, megtaláltam egyik haverom pénztárcáját, szóval elég nagy mákja volt, mert még előtte való nap hagyta ott.

Aztán csocsóztunk, és visszajöttünk egy kicsit a koliba, majd ismét kimentünk, sörözgettünk, beszélgettünk, pizzát ettünk… Utána éppen ideje volt elmenni billiárdozni is, közben pedig lemértük, hogy 20,5 másodperc alatt tudok borsodis üvegből meginni egy fél liter sört. Persze ez csak az első próba volt, szóval van még hová javulni, de ki akarom próbálni ezt a mutatványt pohárral is.

Amúgy laza nap volt, visszajöttünk a koliba, aludtam, hajtogattam papírhajót, aztán megint aludtam, aztán zuhanyzás után kb másfél óra telefonálás következett, majd egy kis póker…megint pluszos lett, de csak kicsit. Sebaj, soha rosszabbat.

 

Ma ismét pókereztem reggel, most sajnos eredmény nélkül, most pedig lassacskán húzok a buszomhoz, otthon pedig rákockulok az infóra.

 

GL mindenkinek!

Hozzászólások

  • Takii2009. május 22., péntek 10:22
    avatar

    Most komolyan mondod, hogy infóra fogsz tanulni?!

  • atish812009. május 22., péntek 10:22
    avatar

    kell a lazítás, jót tesz a játéknak :)
    jövőhéten majd behúzol valami nagyot, figyeld meg :)

  • atish812009. május 22., péntek 10:23
    avatar

    +infó érettségire tanulni az tényleg lol :)

  • dodi892009. május 22., péntek 10:26
    avatar

    Taki: komolyan, mert azt sem tudom hol vannak a menüben a dolgok, amikről azt is kéne tudni, hogy mit csinálnak...:D

  • vinczesz2009. május 22., péntek 10:46
    avatar

    Már hogyne tudnád: My account/Cashier/Withdraw stb...;)

  • tazpoker2009. május 22., péntek 11:29
    avatar

    "20,5 másodperc alatt tudok borsodis üvegből meginni egy fél liter sört", következő rekordkísérletről videót! :D

  • kisrapi2009. május 22., péntek 11:46
    avatar

    nekem van egy haverom, aki 8mp alatt tud meginni egy üveg bort...

  • mcmcmc2009. május 22., péntek 11:58
    avatar

    hát.., én 4.2másodperc / fél liter sör teljesítménnyel nem kerültem a best 100-ba a bme-vik-en..

  • fejes19882009. május 22., péntek 12:00
    avatar

    mcmc, azt nem hiszem. de azért a 20 kicsit tényleg sok dodikám, csiszolgassad még :))

  • dodi892009. május 22., péntek 13:13
    avatar

    üvegből nem tudom elképzelni,hogy 8 alatt igya vki a sört,ahhoz vákumfejűnek kéne lenni:D
    A bort is csak műanyag cuccból tudom elképzelni, mert azt lehet nyomni,h gyorsabban jöjjön a cucc.
    De az első vállalkozót aki elküldi a videót h 8 sec alatt megitta a sört meginvitálom még 1 sörre,ha élőben is teljesíti a dolgot:)

  • Charliegore82009. május 22., péntek 13:20

    De a BME-VIK-en nem üvegből isszák, hanem fél literes műanyagpohárból amiben előtte jól meg is kevergetik a sört, h kimenjen belőle a szénsav:P

  • kocka212009. május 22., péntek 13:31
    avatar

    mcmcmc: én a '97-es 100-asban simán benne voltam, pedig 5,4-gyel kvalifikáltam magam.
    Ezek szerint ennyit javult volna a szint, hogy 4,4-gyel már nem fértél be?

    A hozzászólásokból úgy látom, van itt pár kolléga. :)

    Ha még lenne SCH qpa, akkor simán lehetne benne egy SchSOP nap :)))

  • hgt12009. május 22., péntek 13:48
    avatar

    en is azt hittem h info erettsegire baromsag tanulni aztan lefagyott a kepemrol a mosoly mikor benn rajottem h az office 2000 + dreamweaver mar nem meno manapsag + kb a kiadasukkor lattam ezeket utoljara szoval amugy sem lettem volna a toppon =D vegul az 5bol 2 feladattal sikerult vegezni bar nemtudom hogy de 3as lett =D

    gl!

  • titcar2009. május 22., péntek 14:21
    avatar

    a 20.5ön még lehet javítani:
    http://www.youtube.com/watch?v=gVQd4lYd8mo&feature=related

  • dodi892009. május 22., péntek 14:33
    avatar

    ez még mindig pohár:)

  • titcar2009. május 22., péntek 14:48
    avatar

    höhö a hsz-eket nem néztem :))

  • mcmcmc2009. május 22., péntek 15:18
    avatar

    Szal megvan a következő Fórumtali main attrakciója. Dodi és sör :)

  • tentaculata2009. május 22., péntek 15:47
    avatar

    Pohárból nem hideg sör 4.7, üvegből majd ma megpróbálom :)
    Egyébként így nyáron a távivás is jól sikerülhet: 20 méterenként 2dl sör, 200m-es táv, visszafelé "csak" futással. Persze mindezt csak tűző napon lehet normálisan végrehajtani. GL

  • dodi892009. május 22., péntek 15:51
    avatar

    Ez a távivás nagyon tetszik:D. Konkrétan hogy kell a futós részt megoldani? Futsz 20 métert és megállsz inni? Muszáj kipróbálnom.:D

  • tentaculata2009. május 22., péntek 16:06
    avatar

    Úgy-úgy. Előre leteszitek a sört, visszafele pedig "futsz" ahogy tudsz... Igazából meleg sörrel még érdekesebbé tehető a dolog :)

  • titcar2009. május 22., péntek 16:08
    avatar

    durvább verzió a toronyfutás felesekkel tarkított verziója :D :D :D
    hogy más is vágja: 18 emeletes épület, 0,1 az duplaszint. alagsorból indulsz és minden emeleten inni kell valamit (feles, vbk, stb). azaz 21 emeletnyi szintkülönbség. lájtosabb verzió, hogy csak minden 2. szinten kell inni, de az sem egyszerű... :D

  • BalintKA2009. május 22., péntek 16:19

    Akadémiás pokeresek nem csak pokerezni szeretnek hanem inni is:D ez nagyon pozitiv:D alkesz egy banda ez:D

  • tentaculata2009. május 22., péntek 16:26
    avatar

    Aztán ha a futásban, toronymászásban elfáradtatok pihenésképp jó kis műveltségi játék a Legyen Ön is ittas. Gyak. bármi kvíz kérdősor megteszi, lényeg, hogy helyes válasz esetén 1 dl sör, helytelen esetén agyfrissítésnek egy rövid+sör.

    Nagyobb társaság esetén jó program lehet az esélykiegyenlítő focimeccs. Értsd: a gólt szerző csapat minden tagja lehúz 2 dl bort. Érdekes moveok szoktak ebből kikerekedni 7-4 után...

  • BalintKA2009. május 22., péntek 16:33

    alkesz sakk:D ha leveszel egy bábut egy feles, de van olyan amiben más mennyiség van a bábuk értéke szerint:D tavaly nyáron pokereztünk 3 handed, kiosztottuk lapokat letettük a boardot és aki nyert az 1 feles:D, olyankor jött nekem is a lap:S:D

  • kund2009. május 22., péntek 16:35

    Nálunk fősulin a volt főigazgató( fizikatanár), kioktatott bennünket, hogy hogyan lehet üvegből minnél gyorsabban meginni a sört. Nem kell hozzá nagy tudomány, csak annyi, hogy megfelelő gyorsasággal kell a szádon forgatni, hogy kis örvény keletkezzen benne, és gyorsan inni. Amúgy neki a rekordja amit fősulis napokon bemutatott 6,75 mp.

  • dodi892009. május 22., péntek 16:48
    avatar

    Húúú srácok, jegyzetelni kell. Amúgy ilyet szívesen játszanék veletek valami akadémia "különkiadás" talin póker nélkül:D

    kund: thx az infót!;)

  • kevésaszakmunkás2009. május 22., péntek 18:29

    te amúgy nem tudsz csak arról írni, hogy mikor mennyit és mit piáltál? semmi másról nem szól az egész blogod. csöppet röhejes, hogy ezzel próbálsz nagy arcnak tűnni.

  • V.Peti2009. május 22., péntek 18:50

    05 .22 16:48 +1

    dodi az én emberem :)

  • bartokgabor872009. május 22., péntek 19:55

    emeletfutást én is csináltam,természetesen győzelmi mámorban ereszkedhettem alá...:)minden emelet 1 feles,minden emeleten más ital....pffff soha nem felejtem el uccsó emeleten fél percig néztem felváltva a csajt aki adta meg a feles keserűt,de csak lement...:) de ha jól emlékszek utánna már nem nagon ittam este.....

  • japmark2009. május 22., péntek 21:16
    avatar

    nálunk az egyetemen az ász póker volt a halál.
    Leültünk az asztalhoz házi pálinkával(95-96 tájékán). fejjel felfelé osztottuk a francia kártyát. Akihez az ász került az ivott egy felest, akihez pikk ász az egy decit. Ha ász drilled volt pikk ásszal(vagy póker)N az halál volt. Itt nem nagyon volt várakozási lista

  • tentaculata2009. május 23., szombat 20:50
    avatar

    Készítsd a pénztárcád, indulok sörözni! ;D

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!