Versenynap beszámoló

2008. október 27., hétfő 14:34
Mint már korábban említettem, versenynapot tartottam. Nem sok kellett volna, hogy igazán jól sikerüljön.
Miután tegnap teljesítettem a „kötelező” napi sng mennyiséget, amelyek nem igazán vezettek eredményre, este belevágtam a nagyobb versenyekbe, gondolok itt a 180 fős sngkre, és néhány garantált versenyre.

A garantált cuccokon ismét nem sikerült eredményt elérnem, egyszer volt közel az ITM, de mivel ott elkezdek aggresszorkodni, ezért nem lett jó vége. Egyszer csak kijön a lépés.:)


Mindenesetre az első néhány verseny végeredménye egy FT lett, ahová ráadásul CL-ként érkeztem meg, így az 5. hely nagy csalódás lett, ültem a gép előtt és éreztem, hogy fel akarok robbanni, ennek eredménye az lett, hogy most van egy seb a kisujjamon, mert valaminek felmértem a keménységi fokát, de már nem is igazán emlékszem, hogy minek csaptam oda. Lett még egy ITM, de az csak a BI megduplázását jelentette.


Sajnos az 500 FPP-s versenyen sem sikerült kiemelkedőt alkotnom, viszont egy 45 fős turbo sng-t sikerült behúzni. Az eredmények számszerűsítve lejjebb lesznek olvashatóak.


Miután sikerült lehiggadni, elindultam még néhány versenyen, köztük pár 180-as sng-n is ismételten az előző FT után. Nyerni szerettem volna egyet, de közben elkezdtem álmosodni. Mindegy, a holtponton sikerült túljutnom, ekkor tettem egy felfedezést… Bélabácsi a bal oldalamon ült az egyik 180-as sng-n. Hát, meglehetősen furcsa érzés volt, de megoldottam, mert hamar sikerült kiesni. További eredményt már szintén csak egy 45 fős sng hozott, ami nagyjából fedezte az éjszakai nevezési díjakat, így megúsztam a sessiont kb -20$-al.

Néhány eredmény számszerűsítve:

PokerStars Tournament #116604043, No Limit Hold'em
Buy-In: $11.00/$1.00
45 players
Total Prize Pool: $495.00
Tournament started - 2008/10/26 - 15:51:44 (ET)

Dear dodibacsi,

You finished the tournament in 1st place.
A $154.00 award has been credited to your Real Money account.

PokerStars Tournament #116593540, No Limit Hold'em
Buy-In: $20.00/$2.00
180 players
Total Prize Pool: $3600.00
Tournament started - 2008/10/26 - 15:29:19 (ET)

Dear dodibacsi,

You finished the tournament in 5th place.
A $234.00 award has been credited to your Real Money account.


PokerStars Tournament #116655208, No Limit Hold'em
Buy-In: $11.00/$1.00
45 players
Total Prize Pool: $495.00
Tournament started - 2008/10/26 - 19:50:32 (ET)

Dear dodibacsi,

You finished the tournament in 4th place.
A $55.00 award has been credited to your Real Money account.

Végül is pluszban zártam a napot, de elégedetlen vagyok, hiszen 1-1,5k is benne volt simán ebben az estében, és megint nem jött össze, ráadásul a mai nap eddig nem úgy sikerült ahogy terveztem, 3 sng-t toltam, amíg ment egy szatellit a 100k freerollra. Egyik sng-n sem sikerült ITM kerülni, ráadásul a szatellit sem sikerült.

Lesz ez még jobb is, remélem.

Most megyek pihenni, mert a délelőtti kevésnek bizonyult, aztán este megpróbálok pénzt keresni…


GL all!

Hozzászólások

  • darklol2008. október 27., hétfő 14:56

    nehéz a tour játékosok élete is , léátom én

    mindenestre azért ezek bíztató eredmények, ezek a 45-180 sng-k jól mennek ám neked!

  • psycho2008. október 28., kedd 00:22
    avatar

    Nem rossz, nem rossz. Gratula..Én is hasonló vizeken evezek, csa inkább MTT mint SNG... Sok sikert, és csak így tovább!!

  • dodi892008. október 28., kedd 01:29
    avatar

    psycho:köszi szépen. az MTT-ken elég hatalmas a szórás, de ha van türelmed hozzá, akkor csináld:) sok sikert neked is!

    darklol:igyekszem, kell a pénz sportfogadásra:D:D:D:D

  • darklol2008. október 28., kedd 02:00

    ez a beszéd!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!