2011 kiértékelése és 2012es célok

2012. január 03., kedd 01:27
illetve az utolsó 2 hónap kielemzése és egy kis összesküvés elmélet
Elég rég jelentkeztem ennek főleg az az oka,hteljesen elvette a kedvem az irkálástól a poker. Max csak sírni tudtam volna hetente az meg senkit nem érdekel.

Ha úgy kéne néznem,h januárhoz képest hol állok akkor azt kell mondanom,h sokkal előrébb. Mégsem felhőtlen az örömöm. Ennek oka az OKT vége óta tartó bukószéria ami számokban így néz ki: NOV -16% ROI. DEC: -67% ROI.
És ez csak ptr szerint van mert ott nem nézi bizonyos emberszám alatt ha jól tudom. Ez mikrotéten kb -1500$t jelent.
Annyira béka segge alá kerültem,h a kedvem is elment a játéktól. Ezért dec közepén abbahagytam a játékot. Csak a jubileumi SMen akartam indulni amire már megvolt a beülőm. Innen sikerült kiesnm még az elején flop szettel. Mert a 3as pár úgy érezte az 5xös Allinem nem elég ahhoz,h ő ne nézze meg a lyuksorára esik-e az out. És persze esett riverre.
Na itt roló le.
Januárig nem is játszottam. tegnap feltettem ismét starsra de mára már 0 a rollom. Komolyan mondom,h jobban szopatott ki mint november-decemberben együtt. Riverre 2-3 outok. Starst elég sokáig hanyagolni fogom.

Itt megragadnám az alkalmat a véleményem kifejtésére ami szigorúan szubjektív. Lehet hozzászolni,h hülyevagyok meg csak a pechszéria miatt irom azt amit de legalább picit most megosztom a társaságot.
Aki képes ilyen "tökéletes" műalkotást létrehozni mint egy kliens az még sokmindenre képes. Mivel a termeknek fontos,h legyen körforgás,h megéljenek ezért nekik nem pálya az,h mindig a jobb lap és ember nyer. Még hosszútávon sem feltétlen. Vagy ha hosszutáv akkor olyan irdatlan mennyiségbe amire sokan nem is képesek. Ha mindig veszitene a fish akkor bizony elmenne mert 1 vagy elfogyott pénze 2 vagy a kedve. A profik meg ugyis maradnak még akkor is ha gallyra vágja őket a terem egy pár hónapra. Mert reméli,h egyszer végeszakad ennek a sorozatnak. Semmiből nem áll pár programozónak csinálni egy belső programot ami minden játékosra rak egy kis %ot. Ami azt jelenti,h valójában milyen százalékban kell megnyernijük a partit mutatásnál. Ami ugye azt eredményezi,h egy 50-50 nem 50-50 hanem eleve hendikeppel indulsz. Szerintem semmiből nem tartana irni egy ehhez hasonló programot. Mert ugye mindenki pénzből él. És valaki sok pénzből.
Ha már eleget szívott az illető akkor akár vissza is vihetik eredeti szintre a %át. Én ezt akkor is így láttam amikor a f*sz jobbik végén álltam.


Szóval ennyit a multról. Mivel 2 hónapja bőven rajtam van a flag ezért nem eröltetem ami nem megy. Ha már 2 hét poker nélküliség nem segít akkor tartom,h semmi sem fog. Ezért a céljaim jelentősen átformálódtak a hetekben/hónapokban. A stars hanyagolva lesz. Kiesnek még az eleve +EVs vasárnapi sessionok is. Mert már nem is érzem,h egyáltalán odaérnék bárhova is és kiesik az a célom,h 180 fős MTSNGket fogok tolni nagy mennyiségben. Azért eléggé megviseli az embert ha 120db alatt 5 ITMet kapar össze.
Tehát kisebb termek felé veszem az irányt ahol CGt fogok játszani. Főleg ott ahol jó a RR és esetleg van RB is.
NL10-en kezdem aztán meglátjuk meddig jutok.
Ha ez sem fog menni akkor velem van a hiba és keresek más elfoglaltságot.
De ennek az útnak eléggé optimistán vágok neki. Mint ahogy a 2011nek.

Amugy ha a számokat nézzül elég jó lett az év. Még igy is bőven plusz. De jobban örültem volna ha nem kellett volna megváltoztatni az eredeti céljaim amiket még okt végén nov elején gondoltam el.
Dehát ez van.

Az első grafikont NL10es játékomról JAN végén-feb elején szeretném feltenni.

és akkor most jöhet a kövezés :D

Hozzászólások

  • Tomi4322012. január 03., kedd 09:26

    Szia Dozso

    Én programozó vagyok / leszek és hidd el semmi hiba nincs az elméletedben, de szerintem nem csal az oldal. ( Na most ez volt az amit a nagy többség hallani szeretne ) ,de az én véleményem hogy persze hogy csal .. Ne viccelj . Nem azt mondom hogy valaki elbukja az életét valaki pedig halálra nyeri magát csak bele kell gondolni . Az úgynevezett RNG ( amiről sokan úgy írnak mint valami Istenről ) közlöm mindenkivel hogy egy program !! A programokat pedig emberek írják :) . Ebből az következik hogy az oldal programozóinak "kötelességük " olyan forráskódot elkészíteniük hogy az a valós időben minél több akciót generáljon növelve a terem számára a rake-et valamint a tornákon valakinek mindig nyerni és veszíteni kell. A teremnek meg kell találni a megfelelő egyensúlyt !!!!! és ezt nem az emberek teszik és nem az adott oldal csal hanem a program amiket emberek készítettek !
    Tehát az egyensúly megvan és minden működik is addig amíg az emberek álmodni és hinni fognak !
    Megjegyzem attól hogy én ezekkel tisztában vagyok én is játszok és szeretem a pókert hiszen a remény bennem is él és nekem is lesznek álmaim :) !

    Remélem nem sértettem meg senkit ,de ha még is attól elnézést kérek.

  • tazpoker2012. január 03., kedd 10:58
    avatar

    Nyilván te minden szituációban tökéletesen jó döntést hoztál. Nyilván a szoftver szivat. Szerintem nézd át inkább az oktató videókat. Mennyit néztél meg ezek közül?

  • Igenykapitany2012. január 03., kedd 11:40
    avatar

    A rulettben is van nyero strategia csak az a kocsog RNG nem hajlando ezt a tenyt elfogadni...
    +1 az elottem szolohoz

  • Dozso2012. január 03., kedd 12:26

    tazpoker sztem rossz fát hugyoztál le ha egy kezdő emberkének nézel.
    És egy szóval nem írtam,h minden szituációban jó döntést hoztam. Hidd el én is szoktam elemezni és leakeket tömni. De amugy te azt jó döntésnek nevezed amikor legalább 3:1 favorit vagy?

  • QQ-Gigolo-72012. január 03., kedd 13:46
    A blog írója által moderálva
  • szr2012. január 03., kedd 14:14

    Ha jól értem, akkor az októberi +600%-os ROI tükrözi az igazi tudásod.
    Mi lenne, ha mondjuk megnéznéd a teljes 2011-es adataidat és kijönne egy legalább kétszámjegyű ROI.
    Ha csal az RNG, akkor te a jobbik oldalán vagy. Vajon miért?

  • Krono2012. január 03., kedd 14:21

    elkezdtem olvasni a bejegyzést, de amikor elkezdtél előjönni azzal, hogy a ps rng csal, akkor abba hagytam.

    Tényleg no offense, de ha így gondolod, akkor minek játszol?

  • Krono2012. január 03., kedd 14:24

    "120 db alatt 5 itm"

    ez simán benne van....

  • Dozso2012. január 03., kedd 14:30

    Krono olvasd el az első HSZt.
    Tudom,h benne van. Nem is azért írom,h biztató szavakat irjon rá bárki is. Neked nem jobb ha kiirsz magadból valamit?
    Szerintem ezt még sokan így gondolják akik játszanak mellette.

  • JuhaAasz2012. január 03., kedd 15:40
    avatar

    sajnos a versenyek világa már csak ilyen...sírunk hogy pechesek vagyunk, holott lehet hogy éppen szerencsésnek mondhatnánk magunkat, mert elindulunk egy mtt-n behúzunk 10ből 9 70/30, 80/20, 60/40-et, majd ITM előtt 2. cl-ként bukunk egy 80/20-at a cl ellen és kiestünk. egy hand-del nem nyerünk mtt-t, de kiesni tudunk. ezvan

  • rockett2012. január 03., kedd 15:46
    avatar

    Hadd idézzek ismét egy klasszikust: http://www.youtube.com/watch?v=jDBKcPOmmiA&feature=related
    Nézd meg párszor :) ha ez sem segít akkor semmi.

  • Slynzor2012. január 03., kedd 16:18
    avatar

    Menj át egy kicsit bwinre. Menekülni fogsz vissza PS-re :D

  • QQ-Gigolo-72012. január 03., kedd 17:20
    avatar

    Kimoderálva LOL

  • Dozso2012. január 03., kedd 23:04

    JuhaAasz: Teljesen igazad van. Sokat segített.

    Rockett: Detto. Még nem láttam ezt a részt a rockyból de nagy +1

    Slynzor: Nem voltam bwinen de ezek szerint nem is megyek :D

    QQ...: Igen. Nem hiszem,h volt hozzád egy rossz szavam is bármikor. Nem hiszem,h adok a pocskondiázásra. Majd ha úgy látom,h szükségem lesz a "magyar mentalitásodra",h huzzuk le mégjobban a másikat és oltsuk be mert amugyis kész van a gyerek csak azért mert másképp látsz valamit mint ő...majd akkor megkereslek és kérek belőle. Így nem. Tök normális kommenteket kaptam eddig...érdekes,h a többi forumozó akinek szintén nem egyezik a véleménye az enyémmel nem kezd egyből .... Peace

  • JuhaAasz2012. január 03., kedd 23:13
    avatar

    sok sikert ;) nemsoká jön a tavasz a szép napok a szép eredmények :)
    gl

  • Harvey2012. január 04., szerda 04:35
    avatar

    Szia!

    Tudnal betenni statokat, meg opr linket?

  • Miyake0132012. január 04., szerda 08:50
    avatar

    http://www.youtube.com/watch?v=5QlpweeLq0g&feature=related

  • maxzol222012. január 04., szerda 09:58

    Ez a csaláselmélet tényleg meredek ,de megtudom érteni teljesen az indíttatást amiért írtad.
    Szerintem jó úton haladsz tovább.

    Gl a cg-hez

  • báró2012. január 04., szerda 12:38
    avatar

    Szerintem mint minden összeesküvés elméletben ebben is van valami....

    Én személy szerint szeretek ilyeneket olvasni,lehet hogy ezeket össze is fogom gyűjteni!

    Ez olyan mátrixos...

  • Hachiko2012. január 04., szerda 14:54
    avatar

    Tiéd a Dozso nick PS-en?Ha igen,akkor én inkább köszönetet mondanék az RNG-nek!Szeptember-Október 200% feletti ROI!?Mit vártál ezek után?Az lett volna a furcsa ha ez a tendencia folytatódik,akkor lehetett volna megírni az összeesküvés elméletet.Viseld méltósággal ezeket az időszakokat is,sok szerencsét a továbbiakban.

  • rusherninja2012. január 04., szerda 15:28
    avatar

    én azt nem értem h sok verseny jatekosok miért varja el h mindig kitartson a jobb lapja :D v h nyerje a flipet v h a coolerban nala legyen a jobb lap

    amugy élöben is ugyanugy van jo és rossz szeria
    (sőt megkockaztatom durvabban "csal a life rng")
    vszinuleg összeségében is szép ROIt hoztal tudom furcsa de tényleg nem az a realis h te 200% roit fogsz hozni hosszutavon ha összeségében igy is átlagos v atlag feletti akkor mi a problem ?
    jobban orultel volna ha végig atlag roit hozzol ? igy jártál x honapig vszinuleg durva hot runod volt utana fordult a kocka
    sztem jo 5let h cgt fogsz játszani ha nem birod elviselni a durvabb mtt swingeket GL hozza !

  • QQ-Gigolo-72012. január 04., szerda 15:32
    avatar

    Dozso figyelj, ez nem a lehúzom téma, de tényleg mindenkinek vannak peches részei, és én is millió oltást kaptam, vannak is itt prók, akik engem folyton oltogatnak, tudod mit édes mindegy.... GL

  • zorck2012. január 04., szerda 16:31

    "tegnap feltettem ismét starsra de mára már 0 a rollom."
    Nice bankrollmenedzselés.
    "Ami azt jelenti,h valójában milyen százalékban kell megnyernijük a partit mutatásnál"
    Na ez a másik nagyon nagy probléma.
    Az esélyek nem azt jelentik,hogy 80-20-nál 10-ből 8szor meg KELL nyerned a partit,hanem ennyire van esélyed.
    Amik ugye gyakran nem jönnek be,akár a rulettnél a piros-fekete 50-50 mégis van,hogy 30szor jön egymás után a piros.
    Rendbe kéne tenni egy kicsit a gondolkodásmódodat imo.
    Úgy kéne kezdődnie,hogy a póker szerencsejáték,de a licitálással,readekkel,helyes bankrollmenedzseléssel stb lehet csökkenteni a szerencse szerepét.
    Ezekhez meg sokat kell tanulni,gyakorolni és kevesebbet kell szidni a szerencsét,az RNG-t avagy a fakezű osztót!
    GL!

  • Dozso2012. január 04., szerda 16:39

    QQ: Ja és ha már téged oltogatnak akkor neked is kell? Komolyan... el sem hiszem ezeknek az embereknek milyen hozzáállásuk van a másikhoz. Tényleg hagyjuk. Ha neked igy jó akkor GL

    Hachiko / rusherninja: Nem várok 200 feletti roi-t. Csak pár ITMet amivel kihúzom a nehezebb időket. Az tény,h csapatta rendesen Okt-ben pl. Attol még,h nem panaszkodtam attól még hasonlóan láttam a dolgokat. De amugy ki panaszkodik ha minden szép és jó?
    Abban viszont igazatok van,h ha lehetne választani,h átlag Roi minden honapban vagy pedig egy ilyen kiugró hónap akkor az utóbbit választom. Akkor úgy minden bejött. De az tény,h ha akkor az nincs akkor most nincs ez a bejegyzés sem mert nem húzom 1 hónapnál tovább BR-el.

  • SzaszaG2012. január 04., szerda 18:26

    Most még elég volt átállni dealt rakeről contributedra, majd lrsz olyan is amikor már az RNG-t kell piszkálni.
    Melyik is volt az a terem ahol 1$ a max rake?

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!