Tervek, célok, eredmények a PPB csapattal

2014. július 15., kedd 16:10
Sziasztok! Örülök, hogy újra megoszthatom a gondolataimat veletek! Először is szeretném elmondani, milyen elégedett vagyok az elmúlt 8 hónappal.
Nagyon jó döntés volt, hogy csatlalkoztam a PPB csapathoz 2013 novemberében. Elég jelentős fejlődésen mentem keresztül, amikor tavaly szeptemberben RaiseDave-vel több alkalommal is együtt elemeztem különböző szituációkat. Aztán újabb nagy lökést jelentett, amikor a 6-max hyper csoporttal kezdtem el foglalkozni. Igazából közben tanultam meg, hogyan kell jól elmagyarázni valamit, ami nekem egyértelmű, de másnak nem feltétlenül... Hetekig , hónapokig tartott, hogy 1-1 dolgot, ami inkább ösztönösen, mint tudatosan van bennem a játékról, szavakba, példákba tudjam önteni. Ekkoriban a következőképpen szerepeltem 100-ason.

2013 nov. 4 (azóta van PT4-em) - 2014. jan. 31:


EV ROI: -0,24% , de a -0,8% megvalósulás mellett, ami azt jelenti, ahogy azt már korábban meséltem, hogy ha valaki EV alatt van 6-max SNG-ben, akkor kevesebb alkalommal van dupla stackje és ezért kevesebb EV-t tud nyerni, mintha normálisan vagy EV felett fut.

Igazából teljesen rendben volt ez az időszak, főként hogy közben sok új élmény ért...

Hetente elemeztünk a 6-max csoportommal. Ez akkoriban 8-9 főt jelentett. Közben a 6-max hyper HUD-elképzeléseim jó részét megvalósította Dávid és Gergő, sőt saját ötletekkel is upgrade-elték, ami egy nagyon szuper dolog.

Februártól irtózatosan sokat kezdtünk dolgozni, elemezni, kutatni, fejleszteni... Bár a csoport lassan haladt, de ez volt az alapozó időszak.

A játékosk nyeregettek $15-30-os téten, de valami még hiányzott... Aztán áprilisban két midstakes játékos, akit idén SNE-re edzünk, elég komoly downswingbe került, brutál EV alatt futást produkáltak. Ezért május első hetében szinte mindennap elemzést tartottam , hogy azonnal megfékezzük az igazán nagy mélységbe süllyedés lehetőségét.

Szerencsére sikeres lett a dolog, de kellett hozzá a csapat tagjainak lelkesédese és egyéni munkája is. Aztán a 6-max csoport májusban rekordot döntött, amit követett a kiváló júniusi hónap. A 18 játékosból mindenki pluszban zárt. A HU részeknél nagyon sokat segített a 6-max csoport tagjainak Máté, Zsolti, Dávid, de senkit sem szeretnék kihagyni.

Alább látható a 100-as 6max hyper eredményem, február 1-től.

Jól látszik , hogy az EV-m feljött +1,2%-ra, úgy hogy közben szintén -0,8%-kal futottam... 2% különbség???  Ez van!

A lényeg, hogy rendkívül jó az irány!


És itt látható a 200-as mérleg február 1-től. Nézegettem sokat a handeket, hogy mitől van ez a kis mínusz a 200-ason EV-ben, és azt állapítottam meg, hogy 4-handed nagyon sok monster coolert kaptam, és az bizony nagyon le tudja rontani a mérleget. Ilyen például, ha dupla stacket pakolunk be AQo-val AKo ellen vagy 99-cel JJ ellen, stb... Nem panaszkodás, mivel ez benne van. 5k EV-t elbukni 3.700 db SNG alatt nem nagy valami 200-on... Elég, ha 12-15 darabbal több esetben kapsz 20-80-as coolert, mint amennyi járna... Szóval nem aggódom. A jó hír, hogy 200-on brutál EV felett vagyok... :)


A 300-asból elég kevés darabszámom van, mivel kevesebb indul belőle (kb ezres minta), de azt hiszem, hogy ultra szívatós volt, és csak a rakebackkel vagyok 0-án vele... :)

Az utóbbi hónapokban nagyon keveset játszom, de tudom, hogy ennek is megvan az értelme.

Az éves VPP-m 570k-nál van, és jó eséllyel csak 1x SNE leszek idén, de helyette lesznek más eredményeim.

Az elmúlt hetekben csatlakozott a csapathoz három magyar SNG-s SNE, a feladatom pedig az, hogy a következő fél évben felkészítsem őket a 6-max játékra és átadjam a legújabb fejlesztéseket. Bár egyelőre csak mellékjátékként, kiegészítésnek tolják a 6-maxot, jövőre könnyen lehet, hogy már csak ebben fogják gyűjteni a VPP-t. Eddig 9 és 18 fős SNG-ket játszottak.

Bár elsősorban full ringes tapasztaltuk van, brutális asztalszámon képesek grindelni. A héten tartok nekik egy leakfindot a 6-maxos handjeikből.

Közösen beszéljük át a teljes csapattal a partikat, hiszen nincs helye a széthúzásnak. Egy csapat vagyunk, senkinek nem kell szégyenkeznie a hibáiért... Az ilyen leakfind-alkalmaknál mindig lehet mit tanulni a másik hibáiból, statjaiból.

Jelenleg négy másik játékosomnak van reális esélye a régiek közül (a három most csatlakozott  SNE mellett, szóval rajtam kívül hét magyar SNE-t adunk), hogy elérje a PokerStars SNE címét. Hárman közülük most léptek 100-ra, és úgy érzem, megállják majd a helyüket.

Az MS limiteken is nagyon szépen fejlődnek a srácok. Szépen nyernek $15-$30-$60-os téten. És ami a legfontosabb, hogy pluszos EV-vel. Nem akarok örömódákat zengeni a stábról és a csapatról, de tényleg nagyon megszerettem őket, szeretek együtt küzdeni velüka 6-max hyper SNG világában a minél szebb sikerekért, a fejlődésért, előrejutásért. Egy éven belül 1-2 játékos akár még $300-os tétre is felérhet, ha megfelelő szorgalommal és lelkesedéssel dolgozik tovább.

Sokan kérdezik, hogy miért töltöm fel erős játékosokkal azt a lobby-t, ahol én is portyázok, miért tanítom őket, illetve mondják, hogy majd ellenem fogják fordítani a megszerzett tudást. Az elején tisztán és világosan megbeszéltük, hogy ellenem semmiképpen se játszhat senki a csapatból soha. Egyébként úgy van megbeszélve, hogy lehetőleg egymás ellen se játszanak, legfeljebb ha 2-3 nagy hal fickándozik az asztalon. Ha felérnek 200-ra, akkor kábé egy ember tud majd játszani egyszerre közülünk. A megállapodás szerint, ha beülök játszani például 200-300-ra, akkor az ott játszó játékos vagy abbahagyja vagy lemegy 100-ra grindelni. A lényeg, hogy szabad útjelzést kell biztosítania. Ez nem diktatórikus dolog, úgy gondolom, hanem olyan alapelv, amit ha nem kötöttünk volna meg, akkor nem is kezdek bele az egészbe.

Alapvetően nem grindolok sokat a jövőben sem, illetve általában fix időpontokban játszom. Aki 200-ra feljön, annak ezt tudomásul kell venni. Szóval bőven lesz lehetősége ütni a HS asztalokat.

Terveim szerint, ha elkapok egy jó runt 300-on, szeretném újrakezdeni az 500-at, mintegy egy év szünet után. Úgy érzem, a gondolkozásmódom sokat fejlődött, sokkal komlexebben látom a játékot. Nem akarom magam dícsérgetni, mert ha felérek 1k 6-maxra egy éven belül, akkor az önmagáért fog beszélni.

Ilyen terveim vannak. Úgy érzem, hogy ilyen stábbal és ennyi elemzéssel sikerülhet a dolog.

Nagyon fontos rész a PPB-s 6-maxos HUD folyamatos fejlesztése. Olyan adatokat, információkat, statokat sikerült kirakni, ami kábé évek óta ott motoszkáltak a fejemben, csak nem volt, aki megvalósítsa.

A most kijövő HUD verzónak Mátéval a "Matilda 1.0" nevet adjuk, mivel ezzel egy új korszak kezdődik. Visszatérve a tervekhez.

A célom: a teljes 6-max hyper piacot magyar giganyerő játékosokkal beteríteni.

Kis pluszos ROI a HS asztaloknál is. A csapat tagjai számára a megvalósítható célszámok:

200+: 0....+0,5%  EV ROI
100: +1... +1,5 %  EV ROI
60: +1... +2% EV ROI
30: +1,5 ... 2,5  % EV ROI
15: +3...+ 4 % EV ROI



PPB – 6-max hyper szeminárium


A szeminárium ötlete még a balatoni találkozó során merült fel, ugyanis akkor realizáltuk, hogy a szintlépések miatt közel 50%-kal emelkedik a csoport átlagtétje.

Éppen ezért szerettünk volna egy nagy felkészülést, hogy a srácok még jobban vegyék az akadályokat az új limiteken, illetve  az SNE-ért küzdők is kapjanak némi lökést a második félév kezdetére. Szerencsére a vezetőség azonnal igent mondott  az ötletre, és pár nap múlva már meg is volt a helyszín. :)

Sikerült a város zajától elvonulni, négy napig tényleg csak egymásra és a fejlődésre koncentrálhattunk.

A szakmai dolgokon kívül nagyon jó közösségépítő ereje van egy ilyen találkozónak, és épp  ezt szeretem ebben a csoportban. Itt nincs széthúzás, jó érzés, hogy tényleg egy célért küzdünk.


Nagyon nagy élmény volt nekem, hogy esténként kint ücsörögve meghallgattuk egymás terveit, megosztottuk gondolkozásmódunkat.

Tomika volt az, aki a medencés helyiségben olyan nagy fürdést csinált, hogy a tulajdonos utána 2-3 óráig  rendezgette a terepet. :)




A kilátás... Mit mondhatnék... Gyönyörű hely! Nagyon hálás vagyok az életnek, hogy ilyen szép helyen, barátok között tölthettem el négy napot.

Mivel csak három teljes nap állt rendelkezésünkre, elég aktívan próbáltuk eltölteni az időt, kevés alvás kapott helyet a programban. :)


Egy 2014-es SNE  így készül egy ilyen találkozóra. :)


A reggeleket mindig kiadós reggelivel kezdtük (házi kenyér, bio lekvár és külön kérésre bundáskenyér :P ).




Cwet meg odament a reggelit biztosító hölgyhöz előző nap, és jelezte, hogy megkívánta  a bundáskenyeret sajttal... :)

Másnap kaptunk vagy 100 db bundáskenyeret frissen sülve. Szóval teljesen rendben volt a kaja is! :)


Miután kihevertük a reggelit, kezdődött az aznapi kemény meló: pár kép az órákról, illetve a "küzdőtérről".

HU @sawweee

Naturalwest óra



6-max hyper óra velem
Worm(Zsolti) Hu órája is látható.
A délután azért jutott 1-1 óra pihenni és beszélgetni.




Az utolsó előtti napon 6-max elemzési óra közben kinyújtottam a lábamat, és olyan érzésem volt, mintha egy halott állat lenne a lábam alatt, és ijedten lenéztem, és úgy láttam az ugrás közben, nagy rémületemben, hogy egy vörös döglött tyúk az! :D


Ez egy videófelvételen pontosan meg lett örökítve

Itt három magyar SNE pihenget :)

Nagyon elégedetten tértem haza a találkozóról, tényleg mindenki nagyon odatette magát.
Mondanom sem kell, otthon kiadós alvás következett... :)


Most pedig nézzük az MTT-ket...

A PS-en a négy év alatt összegyűlt 3.200 db MTT elég karcsú. 104-es átlagtéttel +31%-os ROI, Rbvel 37,3%.


Napi 3-4 darabot játszok általában SNG-k mellett, tulajdonképpen hobbiból. 98%-ban turbo vagy hyper turbo versenyeket, 75 és 215 között. Volt egy 600-700 db-os rossz versenyszériám, amikor elég nehezen tudtam nagy stacket építeni, vagy az FT-n mákoltak le csúnyán. Ez okozott egy 20-30 ezres swinget.

Kitartottam, és megfordult a tendencia a múlt hónapban. A Sunday Supersonicon sikerült 4 főnél dealt kötni kb 2. díjért. Jól tettem, mert utána 3-as all-inbe keveredtem AKo vs AQo vs A4o, és nem én nyertem, szóval 34k helyett kaptam volna 21k-t, ha nem megyek bele dealbe.

Jó döntés volt úgy érzem, nekem nem az egyszeri nagy fogás a lényeg, hanem a sok biztos nagy fogás!

Egyelőre folytatom az MTT-ket, remélem jól megy továbbra is. Júniusban volt még 3-4 Top 3-as helyezésem is különböző versenyeken.


Életmódváltás

Szombaton elkezdtem a palelolit étrendet, ami nélkülözi a lisztet, így a tésztát, péksüteményeket, valamint a tejtermékeket és rizs, cukor tartalmú élelmiszereket. Helyette hús, zöldség, tojás, gyümölcs, magvak, stb... Nagyon sokat várok a harmónikus táplálkozástól.

Persze, ha kellő súlyt leadok, akkor a teljesőrlésű kenyeret vissza fogom hozni az étrendembe. Persze ha van egy különleges alkalom, akkor eltérhetek a tervektől egyszer-egyszer.

Szeretném reggel 5 körülre beállítani a vekkert, 7-ig triaitlonozás, majd jöhet a póker-tőzsde kombó.

Délután vagy órára készülök, vagy leakfindot tartok a PPB játékosainak a kérdéses handekből. Emellett saját kritikus handjeim is átnézem, stb...

Sokat beszélgettünk Westtel a Balatonon, szóval a jövőben Harmónia-Harmónia-Harmónia. Harmónia  a munkában, az oktatásban, a saját játékom elemzésében, a párkapcsolatban a barátságokban, az étrendemben, a sportban, a zenélésben, minden területen.


PPB bővítés

Két új csoportot is szeretnénk elindítani:

- 6-max turbo csoport $7-$30 között

Két éve tanítom Juveking 87-et 6-max turbóra. Többszörös SNE és az utolsó 7-8 hónapban nagyon szépen feljavult az EV-je, $60-$300 6-max turbón kb +0,5...+1%-ra. Az új fejlesztések nagy részét beépítettük a játékába. Jelenleg folynak vele a tárgyalások, hogy ő legyen a 6-max turbo csoport edzője és a játékrendszerünket beépítsük olyan pókeresek játékába, akik fegyelmezett, aktív és megbízható hozzáállásukkal a csapat részei lesznek. Természetesen  részt veszek a csoport kiépítésében.

- 6-max satellite csoport $5-$36 között


Itt egy olyan játékosom van (Donát ) , aki már jelenleg is $72-os téten van, és $36-on kb +0,5%-os EV ROI-t tudott hozni. Ő lesz a csoport segédedzője, az én jobb kezem.

Ide is keresünk majd 4-5 embert, akiknek megvan a kellő munkabírása, tiltkezelése, szorgalmas és fegyelmezett, van SNG-s múltja, tud használni elemzős programokat, stb...

Nagyon pozitívan látom a jövőt ezen a téren is.

Többen mondták a személyes találkozáskor, nem is gondolták, hogy ennyi év kemény grind után ilyen szinten tudok lelkesedni a játékban való új fejlesztésekért, kutatásokért. Én is örülök ennek!

Köszönöm  a figyelmet nektek, sok sikert az asztaloknál!

Amint lehetséges, jelentkezem a 200-300-as eredmény-beszámolóval.

fricirics

Hozzászólások

  • Fosca9992014. július 15., kedd 17:21
    avatar

    Felettébb lelkesítőek a gondolataid, még úgy is, hogy jómagam is részt vehetek a leírt dolgok egy jó részében! Kitartást és sok szerencsét szeretnék kívánni mindenhez! Örülök, hogy megismerhettelek személyesen is és megtisztelő, hogy a kezded alatt dolgozhatok!

  • Koszka99992014. július 15., kedd 17:26
    avatar

    jó kis összefoglaló, nagyon bejön a HUD-os póló :D

  • Bajzi2014. július 15., kedd 17:59

    Jó élmény volt a szeminárium, várjuk a következőt!

    "Egy 2014-es SNE így készül egy ilyen találkozóra. :) "

    Már a kép is árulkodik, hogy izzasztó lesz. De megcsinálom! Pluszos nettoval.

  • CsabiST2014. július 15., kedd 18:16
    avatar

    Nagyon jó a blog! A HUD -os póló meg Király :D

  • pappivan2014. július 15., kedd 18:17
    avatar

    Nagyon motiváló olvasni amiket írsz, és legalább ugyan ilyen motiváló együtt dolgozni!
    Kicsit szar h pont ott kapott el a betegség, és a szombati napból szinte semmit nem láttam már..:(

  • komiszka2014. július 15., kedd 18:19
    avatar

    Hajrááá Papa :))) !!!

  • Charlie2014. július 15., kedd 18:20
    avatar

    Grat az eredményeitekhez! A paleóhoz: ha egyszer elkezded és megérted az elveket, szerintem soha többet nem fogsz semmilyen kenyeret enni. Mellesleg nagyon jó paleo kenyér és zsemle is süthető házilag.

  • CharlieHarperHu2014. július 15., kedd 18:48

    Jó kis írás lett, le a kalappal a csapat előtt!
    A paleo étrend pedig nagyon pozitív változást fog eredményezni ha jól csinálod. Mint kilókban is látványos lesz és a közérzeted is sokkal jobb lesz!

  • Zsipali2014. július 15., kedd 18:59
    avatar

    Végre Ricsiiiii, örülök hogy jelentkeztél!!! Sok sikert minden téren!

  • Aptok2014. július 15., kedd 19:01
    avatar

    Gratulálok az eredményekhez és sok sikert a célokhoz. Lenne egy kérdésem turbó MTT eredményekel kapcsolatban. Ez a 31% ROI hosszútávon hozható rajtuk? Mert én olyan 20%-t mondanék ami max elérhető de van olyan ismerősöm aki meg 50% tipel pl egy hot 75 típusúra. De igazából én is meg ő is csak tipelget megérzésből. Tipelj egyet te is :) Menyi hozható mondjuk konkrétan egy hot 75$-n ?

  • danfiu2014. július 15., kedd 19:10
    avatar

    szia Fricko, profi vagy es a csapat is!

  • zolcsi0072014. július 15., kedd 19:57

    Grat és hajrá!

  • Holdenper2014. július 15., kedd 20:55
    avatar

    Azért durva, hogy februártól 100-on csak 20$-t kerestél RB-vel együtt* :-O

    Örülhet a PPB, és a 6maxosok, hogy egy ilyen edzőjük, mentoruk van :)
    Jó bejegyzés lett! Sok sikert! GL


    (* természetesen csak trollkodok, pont a vesszőnél lett levágva a kép ;) )

  • Thaiföld blog2014. július 15., kedd 22:57
    avatar

    Jó hogy írsz, mindig ad egy kis motivációt.

  • lajki2014. július 16., szerda 00:31

    wow!

  • nyehehe2014. július 16., szerda 05:09
    avatar

    jó írás, sok sikert!

  • Riddler19882014. július 16., szerda 15:43
    avatar

    "nekem nem az egyszeri nagy fogás a lényeg, hanem a sok biztos nagy fogás!"

    Erről Dadan jutott eszembe a Macskajajból! Hatalmas aranyköpés! :DDD

  • EKO2014. július 17., csütörtök 00:44
    avatar

    Végre Frici írás! :D (Y) Nem lehetne hogy többet blogolj? :D

  • fricirics2014. július 17., csütörtök 11:05
    avatar

    Fosca Ádám! Köszönöm a visszajelzésedet és én is örülök , hogy megismertelek. Jó playa lesz belőled! Így tovább!

    Koszka: Örülök , hogy tetszik :)

    Bajzi: Úgy gondolom ,hogy Neked minden esélyed meg van erre az eredményre. Tehetséges vagy és keményen dolgozol.

    Csabi St: Hehe! :) Nekem is tetszik! :) Köszi!

    PappIvan: Klassz volt kint lenni fürdeni a Balaton parton is, bár a matrac amit felfújtál elsüllyedt :D
    Vidikról bepótolod a szombati etyeki szemináriumot.



  • fricirics2014. július 17., csütörtök 11:11
    avatar

    Komiszka! Hajrá fater Neked is! Üssed a 100at! gl

    Charlie: Köszi a paleos visszajelzést! Nagyon élvezem és iszonyat energikus vagyok azóta! Hát egy jó zsömle vagy paleos kenyér receptjét nagyon megköszönném :) Ez nálam nem diéta lesz , hanem életmódváltás.......

    Charlieharper: Úgy látom a Charliek paleosak :) amit írtál már érzem és látom +11111 :) Köszi a hozzászólást!

    Zsipali: Köszönöm szépen Pali ! :) Jó lenne felőled is hallani.... GL Bro!





  • fricirics2014. július 17., csütörtök 11:28
    avatar

    Aptok! Köszönöm a hozzászólásodat!
    Leszűrtem a kérdésed után Sh-n és ez jött ki nálam:

    -2188 játék , turbo vagy hyper , 102 átlagtét , 52% roi , +160k , 15,5 % itm , rake 13,5 k Av Entrans:533
    a normál:
    -1026 játék , normál speed , 109 átlag , -15,4% roi , -48k , 12,9% itm , 7,7k rake , AV entrans : 2700 fő


    Jó kérdés!
    2k játék után azért bátor lenne keresni a tényleges turbo mtt-s roimat, de az tény , hogy eléggé adja meg érzem is a játékot.
    A normál 1k-s játékminta , se lehet mérvadó , hiszen nagyobb mezőnyű játékok (2700) átlag és nem gondolom egy normál mtt-n se bukónak magamat.
    Mennyi hozható turbó mtt-n? Igazából erre Te lehetséges , hogy jobban tudod a választ nálam, de saccolni én is tudok. A nálam +52% az nagyon jó eséllyel Ev feletti dolog. Kár pedig jó lenne 75$-t keresni egy versenyen :D
    Szerintem , ha valaki elég jó akkor 75-215 között turbón egy +20-30% roi már nagyon szép eredmény!
    Az 50% azért már túl jó érték..... Ennyit nem bír el a játék. :) Mondjuk nekem jól esik :D Megtudnám szokni .GL Aptok!

  • fricirics2014. július 17., csütörtök 12:39
    avatar

    Dánfiú!: Szia! Köszi szépen igyekszünk! :)

  • fricirics2014. július 17., csütörtök 12:43
    avatar

    Zolcsi! Köszi szépen! :)

    Holdenper! Aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli :) Ty!

    Thaiföld: Köszi Joe!

    Nyehehe: Köszönöm! :)

    Riddler! : :D Dadán! :D

    Eko! : :) Ty!



  • jak12014. július 17., csütörtök 13:00
    avatar

    Elképesztően motiváló ez a tudatosság és profizmus, a pókertől teljesen függetlenül is! Ami engem nagyon érdekel az az, hogy vajon az élet egészét tekintve mit szeretnél elérni? Teljesen rendben vannak a pókerrel kapcsolatos célok és érthetőek, gondolom ha most abbahagynád az egészet, akkor sem lenne túl sok anyagi problémád, de hogyan szeretnéd látni magad 70 évesen?!

  • bubo_rake2014. július 17., csütörtök 16:52

    a paleo megítélése legjobb esetben is csak vegyesnek mondható. a legkisebb baj, amit előidéz mindenféle hiánybetegségek. ne felejtsük el, az ősember 30 évet élt. életmódváltásra valószínűleg vannak jobb ötletek is. jó egészséget kívánok!

    a grafikonok szépek.

  • Maxxxika2014. július 17., csütörtök 22:09

    sok sikert!

  • iKeksz2014. július 17., csütörtök 23:51
    avatar

    Elképesztő a munkabírásod és a lelkesedésed frici! Minden elismerésem!

  • KOLOK0072014. július 17., csütörtök 23:56
    avatar

    Szép munka fiúk. Ezeh csak gratulálni tudok. Csak szeretném kérdezni, hogy micro téten nem terveztek csoportot létrehozni?

  • fricirics2014. július 18., péntek 12:15
    avatar

    Jak: Nekem örömöt okoz , ha létrehozok egy eredményt egy rendszert vagy egy csapatot.... Szeretném látni másoknál is gyümölcsözni azt amit elvetünk..... 70 évesen? Hát az még nagyon messze van :D Nyugodt csendes élet barátokkal kerti sütögetések, reggelente sport , a szerszámot is megjáratni örömmel ... egy könyvet írni ...1-1 koncertet lenyomni :D

  • fricirics2014. július 18., péntek 12:19
    avatar

    bubo-rake: Szedek naponta vitaminkomplexet nálam nem lesznek hiánybetegségek.... Ha elérem a kívánt feelinget , testalkatot , akkor reggeliben fogok változtatni.... aranyközépút!
    Az ősember nem azért élt csak 30évet , mert sok húst evett , hanem azért , mert lecsapta az asszonyt az meg álmában megsütötte vagy éppen vadászás közben , hamár nem volt formában megette valami jószág :D Mindennek van előny és hátránya.... Nekem ebben a dologban sokkal több előny származik mint hátrány..... Egy cél van , hogy tudjam koordinálni az étkezésemet... Ezzel tudom! gl! Köszi a korrekt hozzászólást!

  • fricirics2014. július 18., péntek 12:21
    avatar

    Maxxxika: Köszönöm haver!

    Kolok: Elgondolkozunk a dolgon, hogy miképpen lehetne kivitelezni, de nem egyszerű , mert nem akarunk tumultust a 15-500 $-os téteken

    Ikeksz: nagyon köszönöm a motiváló hozzászólásodat!

  • Netrol2014. július 18., péntek 13:09
    avatar

    Semmiről nem akarok senkit lebeszélni de azért érdemes a dolgoknak utána járni. Szerintem ezt a cikket mindenképp olvasd el mielőtt belevágnál a paleolit étkezésbe, azt a 10 percet megéri! A cikk szerzője egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatója.

    http://index.hu/tudomany/2013/10/29/paleolit/

  • CharlieHarperHu2014. július 18., péntek 18:11

    Netrol ez a cikk nem a paleolit életmódot minősíti, hanem azt a kijelentést miszerint az emberi DNS nem alkalmazkodott a mai ember étrendjéhez.
    "Semmiről nem akarok senkit lebeszélni de azért érdemes a dolgoknak utána járni"
    Ebből gondolom, hogy te még ezt nem próbáltad és érdemes utána járnod.

    Miért van az, hogy bárki aki csinálta a paleolit életmódot, csak pozitív változásokról tud beszélni? Valamint az ősemberek azért haltak meg 30 évesen, mert felfokozott életvitelüknek köszönhetően napi 25-30km-t is kellett menni az élelemért, vagy vízért stb. Nem beszélve a rengeteg sérülésről stb, ami miatt nem tudtak élelemet gyűjteni. Mi pihe puha életet élünk és így is valszeg mindenkinek tört már el valamije, vagy sérült meg úgy, hogy orvoshoz kellett mennie stb, de az ősembereknek senki nem adott tetanuszt, vagy műtét útján senki sem rögzítette csavarokkal a törött csontokat.

    Úgy gondolom, érdemes kipróbálni a paleolit étrendet mindenkinek és olyan 99%-ig biztosra veszem, aki ezt megteszi annak tetszeni fog az elért változás minden területen!

  • hokuszpoker2014. július 18., péntek 21:28
    avatar

    Szia Frici!
    nekem pókeres kérdésem van. Néztem a 60-100usdos 6max sitngokat szerdán meg pénteken. Úgy láttam hogy kb 10-15 ember van ott maximum, amiből már 3 magyar, gondolom mind ppb-s. Efölötti téten (200-1000) összesen van kb 5 ember. Szóval már most is elindult a magyar dominancia, de ha a srácok feljebb lépnek akkor tényleg nem marad más mint egymás ellen játszani (sőt, már a jelenlegi tétjükön is láttam Komiszt Juveking ellen ha jól emlékszem).
    Hogy képzelitek el a jövőt?
    Amúgy gratulálok az eredményekhez, hiszen ide eljuttatni ennyi magyart szuper eredmény, én is gondolkodom pont az életmódváltáson, sőt el is kezdtem csökkenteni a péksüteményt, kenyeret, úgyhogy kíváncsi vagyok hogy sikerül majd neked.
    Üdv.

  • fricirics2014. július 18., péntek 21:53
    avatar

    Netrol!

    Igazából az eddigi étkezési szokásaimhoz képest bármilyen változás csak előrébb visz.... Ezen változtatni kellett. Lehet , hogy nem tökéletes módszer a paleo , de nekem csak ez tudott változást hozni... Vitaminkészítményt szedek plusszban főleg a B vitamin miatt érdekes.

  • fricirics2014. július 18., péntek 22:00
    avatar

    Szia Hokuszpoker! 60-100as téten azért összesen sokkal több ember játszik 15embernél..... Nekem az elegendő cél , ha minden asztalon ami 60-500 között indul van bent egy PPb-s és a nagyon jó asztalokon esetleg kettő.Nem támogatom az egymás elleni harcot.Komisz hyperes Juveking meg turbós , szóval valószínűleg nem ültek egy asztalon. 100ast 5 PPb-s támadja jelenleg.
    Köszi szépen! :) Hajrá az életmódváltásban!

  • Lordtebeli2014. július 27., vasárnap 15:28
    avatar

    igazi példakép vagy minden pókeresnek! hajrá és sok sikert a terveidhez

  • Füszinyúl2014. július 29., kedd 03:07

    Gratulálok, szép teljesítmény minden téren. :)

  • grabowsky2014. november 28., péntek 10:17

    Jöhetne egy új bejegyzés :)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!