Az első 10 nap után

2011. június 19., vasárnap 23:57
Az első 10 játéknap eredményei és egy kis segítségkérés
Sziasztok!

Hát, túl vagyok az első 10 napon, továbbra is kizárólag 1+0,2$ 6-handed SNG-ket játszok (2 asztalon, ezért is a meglehetősen kevés játék) a Chilipokeren, egy kivétellel, amikor egy misclicknek köszönhetően egy 1+0,2-es 6 fős DoN-ra is sikerült nevezni, de azért azt behúztam :)
Eddig 131-et sikerült befejezni, a statisztika a következő:

ITM: 55,7% (28db 1. és 45db 2. hely)
ROI: 26,3%
Profit: 41,4$

Maguk a számok elfogadhatónak tűnnek eddig, két dolog van, amin változtatnék illetve változtatnom kellene:

Az egyik a HU játék, több mint másfélszer annyit veszítettem el, mint amennyit megnyertem, márpedig ennek az aránynak a javítása jelentősen növelné a profitot, a 70-30%-os kifizetés miatt. Ehhez szeretnék tanácsokat kérni, esetleg stratégiai cikkeket, amiket érdemes lehet elolvasni.

A másik dolog pedig az asztalszám első körben 3-ra való növelése lesz, mivel 3 főig teljesen gépies játékkal kényelmesen el tudok jutni, köszönhetően az első három vakszinten játszott szuperfeszes játéknak, ami az esetek legnagyobb részében ugye csak foldolást jelent :) Egy-egy játék van, hogy eltart 50-60 percig is, és az akció hiánya miatt néha nagyon nehéz türtőztetni magam és ragaszkodni ehhez a stratégiához.

Előre is köszönök minden észrevételt, kritikát, segítséget ;)

Hozzászólások

  • QQ-Gigolo-72011. június 20., hétfő 00:20
    avatar

    Ez a 26% very nice, de ne lepődj meg ha csökken, majd jön az a korszak amikor nem tudod megnyerni a coinflipeket, stb.
    Ami a Heads upot illeti szerintem abban tudok segíteni neked. rokprinsz7@fejezd.be az msn címem, vegyél fel és akkor beszélünk róla :)
    De segítségnek ajánlom az akadémiás cikkeken kívül a blogomhoz tartozó sng okoskodás erről szóló cikkét. 1$-on nagyon halak, könnyű lesz a fejlődés :)

  • sportember2011. június 20., hétfő 01:57
    avatar

    20 BB alatt : http://www.holdemresources.net/hr/sngs/hune.html

    Legtöbbször ennyi elég :)

  • Boda042011. június 20., hétfő 02:56

    A Nash push része teljesen jó de a calling túl laza és csak akkor működik ha az enemy is ismeri a táblázatot amit 1 dolcsin kizártnak tartok.
    GL

  • tdaniel84hun2011. június 20., hétfő 07:11
    avatar

    qq nagyon jo reg $10-20as limitekkel bezarolag, csak ajanlani tudom neked, mondjuk inkabb full ringen, de hu szempontjabol talan ez nem olyan lenyeges :)

  • Johnny Diablo2011. június 20., hétfő 07:28
    avatar

    szerintem meg nézd meg mrj videóit, azzal többre mész. jobb olyan embertől tanulni aki erre van specializálódva.

  • Orang3J3ws992011. június 20., hétfő 09:29
    avatar

    Johnny Diablo + 1. Nézz be a HU SNG topicba. Minden HU -val kapcsolatos kérdésedre választ kapsz.
    Üdv,
    O.

  • Holdenper2011. június 20., hétfő 22:58
    avatar

    J.D. +1! Mrj-nek nagyon jók a turbó+super turbo HUSNG videói short HU játékhoz. Szerintem ha meglesed a HUST (super turbo HU) videóit azzal többre mész mint Nash-sel, magasabb ROI hozható vele.

    A 26% ROI tényleg szép, de iszonyat sok. Még 1$-on sem hozható hosszú távon szerintem 10-15%-nál magasabb ROI (ezért lenne jó ha minél több asztalon tolnád, mert ha megszokod, akkor a winrated nem csökken nagyot, viszont óránként többet nyersz:) )

    GL

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!