Első 2012 -es poszt..

2012. 02. 02. 01:00
... avagy ez az év is jól kedződik... összefoglaló januárról, tervek februárra és az egész új évre.
 Sziasztok!
 Ebben a bejegyzésben 2011 december végétől összefoglalom a történteket tegnapig, azaz január végéig. Ezután felvázolom a februári illetve az egész éves terveket.
 Először is december vége: egy upswingben teljesedett és ezzel sajnos merült is ki egyben. Volt két nagyon jó hónapom, a november és a december (ennak leginkább a vége rántotta pluszba).Több nagyon jó napom is volt, kizárólag 30max turbo MTSNG -t játszottam MTT -vel fűszerezve,és voltak olyan napok, amikor 80 - 100 játékon keresztül 40 - 50% közötti ROI % -ot hoztam. Aki tudja milyen durva struktúrája van egy ilyen Ongames versenynek és hogy ezáltal mekkora a varinacia az tudja, mi kell egy - egy ilyen naphoz.. Majd jött a január és az eddig talán legnagyobb downswing. A 30 -as turbo MTSNG -k ezelőtt kb. két hónapig nagyon jól adták (lsd. graf lenetebb), majd úgy vesztettem el több mint egy 1K -t a rollomból, hogy még a hónap közepénél sem jártam. Az alja majdnem 1,5K volt, ezt hónap végére sikerült visszahoznom 1K mínuszra, de az eredmény így is borzasztó. Szerencsére a legutóbbi swingből tanulva jó ideje csak nagyon keveset cashoutoltam, és nagyjából 270 BI -em volt az átlag tétemre (kb. $9 ABI),mikor ez egész kálvária kezdődött. Ami szo*ás lehetett a játékban azt mind kb.  átéltem pl. volt olyan verseny, ahol egymást követő két leosztásban ( 88, 99 ) emeltem pre, szettet floppoltam, és kint volt egy overszett száraz boardon, az egyik a stackem felébe került, a második pedig a további chipekbe. Ezt nem is ragozom tovább, mert sajnos nem lehet mindent csupán a szerencsére fogni. Ahogy ezek halmozódtak, úgy fogott el a tilt egyre gyakrabban, ami miatt meg kellett szakítanom a sessiönt, mert meggondolatlan dolgokat csináltam. Ezen kívül voltak hibásan megjátszott handjeim vagy rossz pushom, ami akkor jónak tűnt, viszont utólag elemzve kiderült, hogy nem volt az. Kihatással volt az egész a lelki és mentális területekre is elég durván, illetve már már az emberi kapcsolataimat is befolyásolta, főleg az ebből fakadó rosszkedv. Ezekkel együtt egyébként azt mondom, hogy sokat fejlődött a tiltkontrollom pl. a tavalyihoz képest. Ez már azon is látszik, hogy ilyenkor felismerem a bajt, és nem nyitok meg több asztalt egy darabig. Ami úgy gondolom pozitív volt ebben az időszakban az az, hogy kb. 10 órányi MTT videóanyagot tudtam végignézni, sok handet posztoltam amire a kapott reakciókból tanulhattam. Emellett olvastam pszichológiai témájú cikkeket is, és továbbra is minden sessiön előtt elemzem az előző napi handeket. A rossz széria ellenére is és azzal együtt, hogy motiválatlan is voltam, lement durván 1600 játék a hónapban. Ez alapvetően kevés, viszont ilyen helyzetben ennyit grindelni is épp elég. Pörög egy 1K értékű (gyakorlatilag cashback) bónuszom, amit ha minden igaz valamivel idő előtt teljesíteni fogok. Nagyon kell ez a plusz a rollomhoz. Sok hibát úgy érzem sikerül észrevenni és ezeken próbálok változtatni. Ami úgy érzem egész jól ment, az az MTT. Nyertem 1,5k garis 300 fős $5 -so MTT -t, voltam 290/4. $2200GTD $22-os 6max versenyen, $22 turbo 4K garis FT (azt hiszem ott 6. hely). Ezek mind $200 - $500 közötti scoreok. Illetve nyertem $11 -os szaton egy $108 -as versenyjegyet, de ezt még nem használtam fel.
Fő játékterületem, a 30max turbok eredmény terén all time így festenek:
Ez a cirka 3400 játék ebben a műfajban nagyon kevés, 2,5 hónap alatt ennyi ment, de hónap végére szeretnék már az 5000 -es játékszám körül lenni.
Itt lehet látni, hogy a down kb. 1900. játéknál kapott el, mikor is $3,6K össz.profitról levágott $2100 -ra. 
MTT és 30max all time graf:
Limitenként:

A HM sajnos nem trackeli rendesen az MTT adatokat, így mindent kézzel kellett bevinnem. Nem trackeli egyáltalán a rebuy / addon -t. Bár kevés ilyen versenyen indulok, de ezek miatt az eredmények nem 100% pontosak, de megközelítésnek jók.

Havi tanulság: BRM nagyon szigorú betartása, és még többet kell fejlődnöm, hogy ha már egyébként is down van, legalább saját hibáimmal ne csináljak még nagyobb bajt. Azt hiszem egyértelmű, hogy ezen az MTSNG / MTT vonalon kell továbbmennem. Szeretném ha tudnám tartani az asztalszámot és a játékmennyiséget. STT -t nem szeretnék már játszani, 4000 játék után mínuszos vagyok benne nagy EV különbséggel, egyszerűen valamiért nem megy, nem kell erőlteni. Élőben az utóbbi időben csak a szokásos hétvégi partik voltak az állandó arcokkal. Volt, hogy egy éjszaka alatt két versenyt is játszottunk és megnyertem mindkettőt, fun volt :) Poker téren ennyit  a jelenről. 
 Magánéleti szempontból minden rendben, már most szervezzük  - tervezzük a nyaralást a párommal, mielőbb valami előfoglalási akció keretén belül. Nyár végén - ősz elején Olaszországba szeretnénk utazni Toszkán területre, egyenlőre ez a fő terv. Ha minden jól megy, hamarosan le is foglaljuk. Volt a hónapban egy - két buli, de semmi extra csak a szokásos butulás :D Ezenkívül voltunk még színházban a Kéz című zenés darabot néztük meg, előtte vacsoráztunk egy étteremben, jól éreztem magam.
 A terveimről:
tulajdonképpen már az előző posztban írtam. Specifikus célt azon kívül, hogy idén szeretnék legalább 15 000 játékot lejátszani nem tűzök ki magam elé. Összeségében még csak egy éve foglalkozom komolyan a pokererrel, tehát minden téren rengeteg fejlődési lehetőség van amiket még merítettem ki. Profit célt sem fogok kitűzni, mivel annak nem sok értelmét látom, hogy még ezért is külön aggódjak. Úgy gondolom, ha minnél több +EV -s döntést hozok, illetve tartom a játékszámot, akkor a profit jönni fog magától, esetleg még több is jöhet, mint amennyit mernék előre tervezni, tehát mindenképpen kellemes benyomásként fog érni:) Természetesen tovább folytatom a blogolást is. 
Februárban szeretnék újra játszani a GSOP -n, remélem a tavalyinál sokkal jobb eredménnyel fog sikerülni.
Zene:

Talán ezt a számot hallgattam meg mostanában legtöbbször:
Film ami nagyon tetszett:
Sorozat amit a legjobban várok:
Várhatóan egy hónap múlva jelentekezem újra!
GL to all!

Hozzászólások

  • daPEPEhu 2012. 02. 02. 01:30
    avatar

    sok sikert.
    GOT-ot mar varom en is.

  • fejes1988 2012. 02. 02. 04:47
    avatar

    "Februárban szeretnék újra játszani a GSOP -n, remélem a tavalyinál sokkal jobb eredménnyel fog sikerülni."

    +1, lol.

    gl

  • Holdenper 2012. 02. 02. 08:58

    GLGL
    Azért az összeített MTT+MTSNG graph egész csinos;)

    GoT-t már én is iszonyat várom:)

  • Stavross82 2012. 02. 02. 10:14
    avatar

    Grat! Sok sikert

    Az $5.5 SNG-ket melyik teremben játszottad?

  • Galambos Tarzan 2012. 02. 02. 11:43
    avatar

    fejes1988: nekem a tavalyi no ITM -et nem lesz nehéz felülmúlni a GSOPN -n :D

    Holdenper: köszi! De érdekes, hogy az OPR meg más adatokat mutat. HM -en kívül máshová nem mentem el az eredményeimet, szóval nem értem ott hogyan sikerült olyan eredménynek kijönnie, aminek nálam nem. Na mindegy.

    Stavross82: az összes eredményem Ongames, azon belül RedKings, de a terem teljesen mindegy, mert minden skinen ugyanazok a játékosok vannak az SNG -ken. Voltam én is több teremben.

  • dibs 2012. 02. 03. 03:15

    Szép eredmények! Milyen nicken tolod?

  • Jokka 2012. 02. 05. 18:37

    Szia!

    Látom 11 players-től szűrsz, így az első asztalon kiesőket (illetve talán amíg nem történt átültetés?) kihagyod, mert azt a hm 10 fősnek veszi.
    Ha utánaállítottál hm-ben, akkor nem szóltam.

    GL!

  • Stavross82 2012. 02. 05. 19:00
    avatar

    Látom 34 perc az átlagidő egy $5.5-on.
    Akkor ez ugye nem Turbo, hanem normal?

  • Galambos Tarzan 2012. 02. 05. 19:01
    avatar

    Szia! Igen ez a filterezés érdekes, lehet, hogy igazad van, viszont ha nem így szűrök, akkor meg beleszámolja az 1 asztalos SNG -ket is, amit meg nem szeretnék. Úgy vettem észre, hogy ez a leghitelesebb, mivel ha bármi más módon próbálgatom szárni a 30macokat, teljesen fals statokat ír ki. Köszönöm az észrevételt, GL!

  • Galambos Tarzan 2012. 02. 05. 19:01
    avatar

    *Szűrni a 30maxokat ..

  • Galambos Tarzan 2012. 02. 06. 02:12
    avatar

    Stavross82: ezek 30 fős turbo MTSNG -k (3perces vakok vannak).

  • Stavross82 2012. 02. 06. 09:52
    avatar

    Köszi! Közben rájöttem, hogy hülyeséget kérdeztem :)

  • thefiqs 2012. 02. 06. 14:34

    +1 olvasó

    kicsit meglepődtem a 5/10 eredményeiden, de akkor csak a rossz filter miatt, érdemes lenne scope-on szűrnöd magad, ha van rá lehetőséged

    ami még érdekesség, hogy az EVt HM MTSNG-re rosszul számolja, így teljesen fölösleges nézned :)

    üdv

  • Galambos Tarzan 2012. 02. 06. 15:28
    avatar

    Az EV -t tudom, hogy rosszul számolja, ezért nem is szoktam egyáltalán, látható, hogy ki is van kapcsolva.

    SH -n letiltottam magamat és nincs előfizum. Egyébként nem igazán értem a rossz filterezést, mert ha beállítom ezzel a szűréssel a HM -et, akkor ha megnyitom a data wiew -t ott azt látom, hogy ott azt mutatja, hogy az összes verseny eredményét kiírja, amin miniumum 11 -en indultunk és maximum 30an. Tehát ez az én értelmezésemben ez a 30maxokat jelenti.

    Ez ügyben ha tudna valaki segíteni, megköszönném.

    Egyébként az Ongamet régebben nem tarckelte rendesen a HM, és az eredmények nagy részét saját kezűleg vittem, be az indulók számátától kezdve a nyereményig, tehát az biztos, hogy eredmények legalább durva pontossággal hitelesek.

    Azt hiszem kellene egy normális excel táblázatot vezetnem minden sessionől, és akkor minden hó végén ki tudnám számítani a ROI % -ot pontosan.

  • thefiqs 2012. 02. 07. 13:52

    Na megnéztem, én csak 30 főst játszom, 3600, 4%. Ha 11től szűrök akkor pedig 2987 és 21%, szóval nem mindegy. :)

    Ha nem akarod feloldani a SC lockodat, akkor úgy tudnád meg, hogy is állsz, ha újraimportálod egy új adatbázisba a 30 fős versenyeid.

  • Galambos Tarzan 2012. 02. 07. 14:22
    avatar

    Ok köszi! ennek az egésznek a célja az lett volna, hogy az STT versenyeket kiszedjem valahogy, de akkor nem olyan egyszerű, mint gondoltam :)

    Na mindegy is, mert idéntől úgy is kizárólag 30 vagy később 45maxot és MTT -t szeretnék játszani, úgyhogy az a graf már rendben lesz, mert csak annyit szűrök, hogy az idei versenyeket jelenítse meg.

    Egyébként írtam privátot két helyen is, @thefiqs :)

  • d31mos 2012. 02. 19. 19:59

    gl!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!