Lassan kialakulnak a dolgok

2009. február 17., kedd 14:40
Szintek beállítása s egyebek.
Ezt a postot már egyszer megírtam, de úgy tűnik elveszett.
Szóval a múltkori bejegyzés óta egyszer voltam élőben, egy egyetemi versenyen, ami csak addig hangzik viccesnek, amíg az ember meg nem látja a helyi pókerklub regulárjait (a városban úgy kb. minden 4 emberből egy vagy diák, vagy egyetemi alkalmazott). Közepesen ment a játék, egy-két jó move volt, néhány hülyeség, pl. az egyik első handen éreztem, hogy busted draw-val blöfföl, de ha nem lett volna igazam, akkor mehetek haza, és így nem adtam meg. Kicsit pénzen kívül rekedtem, mert az 55 vs. A5 all-inen leesett két magasabb pár (azt hiszem minden kiesési forma közül ezt utálom legjobban).
Neten tovább nyomom a SnG-ket főleg. Valami rejtélyes ok miatt 1USD-n nem megy, 3-on meg igen. Lecsúszott a bankroll egészen az 1-en, majd két nap alatt feltripláztam a 3 dollárosokkal. Azok a lap nélküli move-ok, amiket gyakorolni igyekszek, jobban működnek, az 1-esek túl gyakran őrültködnek. Szóval most 3-on játszom, minden szeánszról (ez úgy 4-6 játék) plusszal jövök ki, volt hogy négy párhuzamos asztalból négyen értem pénzbe. Azt hajtogatom magamnak, hogy ha jön a downswing, akkor vegyek majd vissza egy szintet, de most még rendben vagyok, és mivel egy PP-alapú bónuszkát próbálok kiszedni, így most ez marad még egy darabig.
Bajnokságon NLHE valamiért most nem megy, de valamiért elkezdett biztatóan menni az Omaha Hi/Lo. Tudom, nem nagy újdonság, de kifejezetten ki lehet használni, hogy nagyok sokan túlértékelik a low kezdő handeket, és ha véletlenül nem esik le a harmadik low lap hozzá, rendszeres fold, és egy top pár elég lehet odafönn. Majdnem minden Hi/Lo versenyen (2 dolláros apróságok) pénzbe érek - most még csak épphogy, de reménykedek, hogy még javulni is fog ez. Jobban győzöm a limit játszott Hi/Lo-t mint a PLO-t, azt nagyon szerencsejátéknak érzékelem, szóval még tanulni kell. De kéne kicsit gyakorolni NLHE versenyt, mert jövő hétvégén Szardíniáról lehet álmodozni az Everesten, be vagyok selejtezve rendben a döntőre, hátha egyszer...

Hozzászólások

Még senki nem szólt hozzá ehhez a bejegyzéshez
    Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!