Paradoxikálisan egyértelmű

2021. június 20., vasárnap 02:54
Kis filózós írkálás, meg közeljövőbeli live pokeres tervek

 Mi a neve annak, amikor egy kijelentés önellentmondás, de egyben teljesen igaz és érthető is? :D

Oximoron (önellentmondás) (illetve a nyelvi része az oximoron, és a mélyebb elgondolkodtató az meg a paradoxon, ami szintén ellentmondás csak inkább már filozófiaibb) az első lépés, amikor valami önellentmondásnak tűnik. Mint például phu, van csomó példa az egészen egyszerűtől mint pl: Élőhalott, Régi hír.

Persze, ha jobban bele mész megtalálhatod az értelmét, mert ha logikával közelíted pusztán akkor lehetetlen, mert valami vagy élő, vagy halott, de ha zombiról beszélünk, akkor a személy akiből a zombi lett már meghalt, viszont az újraanimált test ami most a zombi, nem egy élő valami, és még öntudattal se rendelkezik, tehát halott, és hát ott a hulla, de még is mozog és meg akar enni....a lélek és egyéb részbe most nem mennék bele.

Sulis fizika órás ilyen önellentmondásnak tűnő valami az elektron mérése. Vagy csak azt tudod megmondani, hogy hol van vagy csak azt, hogy merre megy, de a kettőt együt soha.

Ennél még jobb fizikai önellentmondás ami aztán méginkább ilyen agybomlasztó ami a kvantum-összefonódás elméletével kapcsolatos. Ide tartozik a Schrödinger macskája is. Ha van valami, amiről nem tudsz (nincsen megfigyelés alatt, és nem is lép interakcióba semmivel) nem gabalyodik össze a valósággal, hanem csak létezik, de amint a valami mellé csatlakozik egy másik valami ami nem feltétlenül lép vele interakcióba elég csak annyi, hogy megfigyelje akkor már összefonódás jön létre. Ez így mesének tűnik, de elvileg a Schrödinger macskájás dolognak ez volt a lényege, amikor ezzel az elmélettel foglalkoztak annak idején. Erre egy fizikaibb példával a szuperpozíció. Amikor egy valami, lehet két külön állapotban. Megpróbálom teljesen konyhanyelven leírni, mert mélyebben sokkal én sem értem, és nálamnál jobban leírták már:

A kísérlet, hogy elektronokat engednek át egy lapon amin van két rés. De csak az egyik résen engedik át az elektronokat. Az egész lap mögött amin a két rés van, van egy fal amin lehet nézni a becsapódott elektronokat. Becsapódáskor ez azt kéne, hogy jelentse, hogy azon a részén lesznek a falnak az elektronok amelyik a rés mögött van, ahol át lettek engedve. De ennek ellenére a másik rés mögött is ott vannak valamiért. És kb nincs rá magyarázat csak az, hogy egyszerre ez is meg az is, tehát a szuperpozíció létezik. Mert ha az elektron nem csak egy részescske, hanem egy hullám, sokkal értelmezhetőbbnek tűnhet a dolog. Egy hullámot kibocsájtanak és az át fog menni  mind a két résen, mert a hullám így terjed. (ennyi tök röviden, tudom h fizikailag halál pontatlan, ha érdekel jobban keress rá nézz meg 1 jó videót sokkal szemléletesebben és mélyebben érteni fogod)

Az interakció részt is bizonyították, hogy ha két elektron összefonódik (interakcióba lépnek) akkor az egyik elektronon történt megfigyelések/mérések autómatikusan hatással vannak a hullámfügvényére a másik elektronnak is, távolságtól függetlenül, és gyakorlatilag nem is két külön fügvényük van, hanem egy közös...tehát összefonódásban vannak, egymásra hatással.

Ebből jött az az érdekes levezetés ami alapján a végtelen alternatív univerzum elképzelése teljesen lehetséges, csak mivel mi a saját magunk megfigyelői vagyunk, és határol minket a 3D meg az idő, nem tapasztaljuk ezeket a szétválásokat. És így belegondolva ez tök logikus, hiszen, te csak egyet tapasztalhatsz meg, tehát a te megfigyelésed erre az egyre fog csak kiterjedni és ennek megfigyelésén keresztül próbálod értelmezni az egész világot. A legegyszerűbb példa a szóhasználatában is benne van. Az "alternatív univerzumok" ugye...mert a miénk az eredeti és a többi az a kicsit másabb változat, amikor valójában ha végtelen változat is van, mert mondjuk mi se pontok vagyunk mint az elektron amit próbálunk megfigyelni, hanem hullámok, mindenre kiterjedő sokkal összetettebb dolog (egy ponthoz képest). Mint az élet is. Ha nem azt látod csak, hogy egy vagy, létezel, aztán megszűns mint egy pont a térben, elektron,  hanem van a lelked ami a lényed hullám formája ami áthatol a te értelmező készségeiden a 3D-s világban, akkor hirtelen csomó spirituális dolog már szinte kézzelfogható, vagy szükségszerű talán. Szeretem az ilyen költői rímeléseit az életnek meg a valóságnak.

Na mind1 érdekes gondolat :D

Tehát ott tartottunk, hogy vannak az oximoronok, de mi van azokkal az oximoronokkal amik önellentmondásosak, de mégis teljesen értelmesek is egyszerre. Erre miért nincsen szó? Valami ami az egyik irányból tök önellentmondás a másik irányból nézve, meg teljesen egyértelmű
Ami eszembe jutott példa a "ez a pénz felbecsülhetetlen számomra"
Ha a pénzt a saját rendszerébe nézzük, akkor pontosan tudjuik az értékét. 5$ az 5$ meg 1000Ft is 1000Ft. Az hogy mit tudsz belőle venni már más kérdés. Tehát ebben az értelmezésben a pénz nem felbecsülhetetlen, hanem pontos érték. Viszont, ha a monetáris rendszeren kívülről nézzük, akkor felbecsülhetetlen lesz, vagy méginkább értéktelen, mert értéket saját rendszerén kívül nem képvisel. Értéke csak azért van mert mindenki bele van kényszerítve, hogy elfogadja, vagy hogy másképpen fogalmazzak úgy nevelődik, hogy a pénz "Az Érték" és az által definiáljuk mindennek az árát/értékét. Van egy egységes megértése mindenkinek arról, hogy mennyit ér x egységnyi pénz amit használ. De értéke nincs. Önmagába semmit nem jelent és semmit nem ér. Tehát egyszerre pontos érték is, és totál értéktelen is attól függően, hogy honnan közelíted meg. Mint az elektronok. Vagy a létezés.

Na mind1 csak egy random gondolat volt. Ma társasoztam meg moziztam barátoméknál végre vége a karanténnak. Aztán már lassan el kellene kezdenem látogatni pókeres helyeket is és beszámolókat gyártani, hogy milyen a hely, meg hogy milyenek az emberek és a játék...meg esetleg pár handet is elhozni mert szeretek handeket elemezni, csak sajna a spin-ről nem hozhatok elemzést, mert ki tudnák elemezni a magyarok azt, aztán én lennék a sültgalamb és tényleg csak röpülnék a szájukba amit annyira várnak XD
Viszont live CG ről tudnék írni amennyit csak akarok nagyon faszán.

Gondolkoztam már olyanon is, hogy csinálnék videót, vagy hangfelvételes interjúkat is érdekes embereket faggatnék az egyedi kérdéseimmel, van csak valakivel filózgatnék ilyen-olyan kérdésekről, aztán úgy voltam vele, hogy tököm tököljön vele annyit, úgy se lenne nagyobb a nézettségem, a magyar piacba úgy sincs semmi pénz, amúgy se ezért csinálom, nem biztos, hogy jó lenne nézzetet váltani és lehet leölné a kedvem erről az egészről ha megpróbálnám túl komolyan venni, és így is olyan sok mindig a szarjancsi aki jobban tudja, meg full hülyének néz meg minden, hogy nem lenne értékelve az egész, szal marad az oldschool handelemzős filózós okfejtés majd :P

Már csak az a kérdés, hogy bejelentsem e előre, hogy mikor és hová megyek, hogy az a pár jóképű aki annyira találkozni akar megtehesse... Meh, ekkora sztárt nem csinálok magamból... Nem érdemlitek meg! XD

Itt egy paradoxon kép formájában:




Hozzászólások

  • Marcow2021. június 23., szerda 19:05
    avatar

    Ha beleásod magad a spirituális témakörbe, elég sok választ fogsz kapni, akár a korábbi filozofálgatásaidra is. Korábbi írásodat olvastam, akkor is gondoltam, h ez lesz a vonal. Egyre többeknél lesz ez most a vonal. Talán a szakrális geometria is érdekelhet.

  • Gizdalord2021. június 24., csütörtök 14:14
    avatar

    Spirituális dolgokba szerintem eléggé bele vagyok ásódva csak nem kommunikálom kifelé általában :)

    A geometria nem igazán mert a simából se vagyok jó XD

  • KisMuck2021. június 27., vasárnap 17:43
    avatar

    "Már csak az a kérdés, hogy bejelentsem e előre, hogy mikor és hová megyek, hogy az a pár jóképű aki annyira találkozni akar megtehesse..."

    Ha számít én nagyon szeretném!

  • Gizdalord2021. június 27., vasárnap 19:52
    avatar

    @Kismuck érdekes hogy mennyire nem tűnik föl, hogy mennyir nem számít, hogy mit akarsz, de már anno írtam neked asszem, hogy ha nagyon szeretnéd adok neked címet azt jöhetsz.

  • KisMuck2021. július 15., csütörtök 23:39
    avatar

    Hol van az a cím?

  • Mikkentyű2021. július 16., péntek 17:20

    gyáva ahhoz hogy címet írjon, csak a szája jár

  • KisMuck2021. július 17., szombat 22:58
    avatar

    Még, ha szája lenne és nem egy ocsmány gennyfolyam, ami egy fertőző lyukból jön...

  • Gizdalord2021. július 18., vasárnap 13:36
    avatar

    Mondtam, hogy írjatok PM et és küldök bárkinek címet, hogy elrendezzük ezt az egészet gyorsan ;)

    Ahhoz fel kell velem venni privátba a kapcsolatot. Veletek ellentétben én nyilvánosan nem pattogok.

    Írhattok itt pm et FB-n vagy Discordon is.

    Hajrá! Meg lehet mutatni, hogy nem csak pofázni tudtok a billentyűzet mögül, hanem érdemben tenni is valamt.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!