Albérlet

2009. március 15., vasárnap 13:47
A pókerlakás téma, és az elégedetlenségem miatt, gondoltam felvetem a témát.
Tehát van egy lakásom Pesten a VII. kerületben, közel mindenhez, ami szem szájnak ingere.
Most itt 3 másik lakótársammal lakok, de nagyon elegem van úgy az egészből, ezért minden jel arra mutat, hogy kiadom másnak a lakást. Nyártól, július elsejétől lesz aktuális, számokat még nem írok.

Ha minden jól megy, én szeptembertől összeköltözök a barátnőmmel, ezért valószínű, hogy a lakásban én nem leszek ott. :) Egy nagyszoba van, ahol jelenleg 3 an laknak kényelmesen, és egy kisebb, ami galériás, 2 embernek kényelmes. Igazából kiadom 3 embernek (az egész lakást) is, csak nekik majd többet kell fizetni, logikusan. Ideálisan talán 4-5 embernek éri meg, úgy a többi hasonló lakásnál jóval olcsóbban ki lehetne jönni a dologból. A lakásról még annyit, hogy teljesen felújított a víz, villany, gáz, egyedül a nyílászárók nincsenek kicserélve, de nem is lesznek a közeljövőben. Ezen kívül teljesen berendezett. Nem tudom még mit kéne írnom, nem akarom, hogy lakáshirdetésnek nézzen ki.
Csak a fórumon úgy tűnt anno lenne rá pár pókeres érdeklődő, úgyhogy gondoltam itt jelzem először. Júniusig biztos, hogy nem fogom hirdetni. Tehát ha lenne rá érdeklődés, akár képeket is beszúrhatok.

Pókerről most nincs kedvem írni, majd március végén összegzek, remélhetőleg jó eredménnyel :P

Jók legyetek!

Hozzászólások

  • dodi892009. március 15., vasárnap 13:59
    avatar

    Szúrjál be képeket:)

  • V.Peti2009. március 15., vasárnap 14:39

    kép persze.

    de nekem pl. evidens, hogy saját szobám kéne, hogy legyen. nem nagy, max 8-10 nm2, de mivel így élek 22 éve, ezt szoktam meg. ez meg ahogy olvasom nem valósul meg rendesen.

    a pókerlakás másik hátránya, hogy csak én meg littlemage vagyunk már lassan a témában.

  • GreEko2009. március 15., vasárnap 16:28
    avatar

    hát figy, én is egyedül lakok most ebbe a szobába.
    csak a másikba laknak 3 an. 2 embernek elég nagy azért a lakás, meg mivel én ebből élek, nem adhatom egy összegnél olcsobban. Attol függetlenül én kiadom 2 embernek is, csak akkor nyilván több a lakbér.

  • GreEko2009. március 15., vasárnap 16:31
    avatar

    képeket megprobálok 1-2 nap mulva feltenni, most nincs itt fényképezőm :P

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!