SNG, de hogyan?

2011. március 17., csütörtök 18:11
Valamelyik nap nyitottam egy topicot "Titeket nem tiltel mások sikere" címmel, ahová rengeteg hasznos tanács érkezett. Konkrétan arról volt szó benne, hogy elkezdett irritálni az MTT-ben rejlő iszonyatos variancia és ezért már mások szép eredményeire is irigy lettem. Nagyjából két választható út kínálkozik mostantól. A CG és az SNG. Az utóbbi mellett döntöttem.
A döntések oka.

1. SNG-nél nagy a játákszám dönti el, hogy mennyit keresek havi szinten
2. Bizonyos szint után már a RB is számottevő.

Az első terv az FTP-n a turbo 2,20-as szinten nyerő lenni. Ez olyan 5-10%-os ROI-t jelentene több ezres mintán. Ez reális turbón?

Na és most jön a lényeg! Mennyit kéne tolni egy nap? Ha most azt mondom, hogy egy nap letolok 100-200 ilyet, akkor hülyének néztek mert teljesíthetetlen, vagy elérhető? Mert úgy számoltam, hogy havi szinten a 2000-3000 SNG ilyen téten szükséges.

Egyrészt így 2-3 hónapon belül látni fogom a valós ROI-mat, másrészt hamarabb tudok feljebb lépni az 5-6 dolláros szintre.

Tableninja: mit érdemes ebben a programban beállítani, amely hasznos lehet a számomra? Azt szeretném, hogy 10 SNG-re reggeljen be és ha egyből kiesek, azonnal automatikusan reggeljen nekem egy újabbra. Az is jó ha ezt az FTP szoftver teszi, csak ne jelenjen meg egy ilyen"Akar-e egy újabb ilyen SNG-re regisztrálni" szöveg mert nincs időm rákattintani mert az asztalok stacked módban állandóan elfedik a kiírást. A lényeg, hogy folyamatosan 10 asztalon tolhassam.

Az SNG Wizardot hogyan kell tolni?

Mert vol olyan hgy hárman voltunk nekem 3,2k , SB-nek 4k, BB-nek 1,8K és azt mondta AK-ra 150/300-as vaknál h fold és bár értem az ICM alapjait de sztem ez sosem fold ilyen stackméreteknél! Hogyan kell ezt a Wizardot beállítani, hogy reális eredményt kapjak? Vagy van jobb szoftver is? Az ICM trainer a PokerStrategy-től jobb?

A monotnitás tűréssel nem lesz baj, a sok játékórával sem.  A több 100 versenyes MTT down megacélosította a lelkemet is, szóval nem fogok parázni 15 no ITM után. Ennek is utánaolvastam és azért 2,2 turbó szinten nincsenek még 20-50-es NO ITM kilengések a mezőny gyengesége miatt. És azért is mert 500$-ral vágok neki ennek a szintnek, ami 200+ beülőt jelent, így nincs mitől tartanom.

Ezt a bejegyzést bővíteni fogom ma még sokszor annak függfényében, hogy miker írtok be, mert hátha másoknak is vannak olyan kérdéseik, amelyeket rajtzatok keresztül a bejegyzésben megválaszolhatok.

Hozzászólások

  • Zsipali2011. március 17., csütörtök 18:16
    avatar

    200 sng nem lehetetlen, csak nagyon megterhelő. 10%-os Roi nem lehetséges 1 asztalos turbo sng-ken

    Tableninja beállítások: http://tableninja.com/features.php

  • Tir-X2011. március 17., csütörtök 18:48
    avatar

    Én a helyedben nem maradnék 2-3 hónapig a 2.20-as szinten. Gyakorlásnak jó, meg bankroll építésnek, tanulásnak stb., de ne őszülj meg ezen a téten. 2-3 ezer bőven elég lesz, ha nyerő vagy.

  • hunsilverline2011. március 17., csütörtök 19:03
    avatar

    Akkor mennyi ROI a reális turbo SNG-n? Hány százaléknál érdemes továbblépni? Ha van 5% tbb ezres mintán pl?

  • trixilw2011. március 17., csütörtök 21:10
    avatar

    Hová tűnt a maradék 3500 zseton a fenti példádból?

  • trixilw2011. március 17., csütörtök 21:10
    avatar

    bocsánat, 4500

  • hunsilverline2011. március 17., csütörtök 21:17
    avatar

    Nem számoltam utána.:D Az arány volt ilyen:)

  • hunsilverline2011. március 17., csütörtök 21:20
    avatar

    Én egy olyan 7%-os ROI-ra gondoltam, amit elérhetek talán.

    Tegnap bekezdtem. 19 verseny urán 60%-os roim volt:D
    Ma toltam 88-at, hogy szoktassam magam a grindhez (holnap ennek a 1,25 szeresét tervezem így megyek fel majd 200-ig) és 8,2% lett a roi.

    Jó éjt mindenkinek!

  • mijamoto2011. március 17., csütörtök 21:24
    avatar

    Hát,ha hosszabb távon eléred a 7%ot,akkor nagyon jó leszel,szvsz.

  • Evolution2011. március 17., csütörtök 22:12
    avatar

    2 dodóson el lehet érni 10% os roit hosszú távon is zsipali.

  • Evolution2011. március 17., csütörtök 22:13
    avatar

    am nekem volt egy hónapom, h naponta letoltam a 200db-ot, 6asztalozva, de eléggé robotmunka feeling. jó tudom, h fricirics, meg a nagy SNG-sok többet tolnak, de nem mindenki képes rá.

  • jabyga2011. március 17., csütörtök 23:46

    Valóban a profit nagy részét teszi ki a rb, de azért a minőséget sem árt szem előtt tartani, a mennyiséggel szemben. Nekem egy nap 98 volt a rekord 6-8 asztalon, de akkor már rendesen kiégtem. Mondjuk nem is vagyok egy pro:D Egyébként két dolláron valóban hozható 8-10%roi, csak felesleges, ha meg van a roll a magasabb limitre.

  • Prof.B.2011. március 18., péntek 08:12
    avatar

    3handed jatekban 10BB-nel AK-val az easy push. :) Nem hisem el, hogy a SNG Wizard mast mond. Ez a legjobb SNG szoftver.
    Szerintem is lepj feljebb, ha van egy 5-10%-os ROI-d. Max gyakorlasra jo a 2.25-os szint.

  • hunsilverline2011. március 18., péntek 09:45
    avatar

    Amikor felteszed a Wizardot a HM-ben egy ablak figyelmeztet, hogy ha nem állítod be jól a rangeket akkor hatalmas böszmeségeket tud ajánlani.

  • hunsilverline2011. március 18., péntek 10:07
    avatar

    Hogy miért dekkolok 2,25-ös téten. Ha 10 SNG-t tolnék egy nap, akkor ez jogos lenne, de nem akkor amikor 200-at tervezek. Így egy nap 450 dollárt forgatok meg az 500-600 dolláros rollommal. Most képzeljétek el, hogy felmegyek 6.5-ös tétre és 1500 dollárt forgatok meg 500-600 dolláros rollal. Jön egy rossz nap és a 200 6,5-es révén elbukom a rollom felét. Ez kivitelezhetetlen.

  • ferkocse2011. március 18., péntek 10:44
    avatar

    bocs a kérdésért, de most munkahelyről írok, és nincs fenn FTP...
    ez a 3 perces vakszint, 300 kezdőzseton, amit te játszol?

  • hunsilverline2011. március 18., péntek 12:53
    avatar

    helló! Nem 300, hanem 1500. A 3 perc stimmel. Azon gondolkodom még, hogy a fee a PokerStarson kedvezőbb (3+0.25, az FTP 2+0.25-tel szemben) Viszont a vakszint 5 perces a Stars-on. Szerintetek melyik a jobb hosszabbtávon?

  • ferkocse2011. március 18., péntek 14:06
    avatar

    ok, akkor a superturboval kevertem. köszi az infot

  • hunsilverline2011. március 18., péntek 15:05
    avatar

    Ha hülyeség a kérdés lőjetek le, de a 3 perces turbo sng-nél van értelme egyáltalán statokat nézni? Mert nekem van egy olyan érzésem, hogy nem sok. 10 asztalon tolom stacked módban, gondolkodni nincs ideje az embernek, csak robotként cselekedni. Ami nem is gond nekem mert munkaként fogom fel, csak akkor nem lassítom a szoftvert a statokkal ha nem szükséges.

  • hunsilverline2011. március 18., péntek 15:24
    avatar

    Ja és 6-max

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!