Kenya, 1. rész

2013. április 03., szerda 06:22
Képregény
Sziasztok!

Mostani bejegyzés-sorozatomban szeretném bemutatni kenyai kalandozásaimat 3 részben, leginkább képek formájában.

Pénteken indultunk, Amsterdamon keresztül irány Kenya fővárosa, Nairobi. A tervek szerint 1 éjszakát leszünk a Nakuru Tó Nemzeti parkban, ahol ízelítőt kapunk az élővilágból, de a szafarik csúcsa, a Serengeti Nemzeti Park lesz az elkövetkező napokban. Szerencsétől függően látunk majd mindenféle ragadozót (vagy nem) hiszen ez nem egy állatkert, itt mi vagyunk "ketrecben" és portyázunk a terepjáróval, hátha lencsevégre akad valami. Ezután irány az óceánpart!

Szeretek új helyeken járni, viszont az utazást borasztóan gyűlölöm. Itt már leszállás közben, a reggeli órákban egy picit jobban éreztem magam. Mindjárt ott vagyunk!


Gond nélkül leszálltunk. Az európai hőmérsékletnek megfelelő öltözet viszont nem teljesen volt kompatibilis az ottani 34 fokkal, így villámgyors vetkőzésbe kezdett mindenki.

Minden nagyon profin meg volt szervezve, így már a kijáratnál - ahogy a filmekben - kis táblával várt minket a "sofőr" és jolly joker emberünk, aki az egész szafari utunk során ügyelt a biztonságunkra.

Az autóink:

Bepakoltunk a "verdákba". Szerencsés aki tud repülőn aludni (és valószinűleg alacsony), de eddigi több száz repülő utam során sosem aludtam fél óránál többet egy huzamban, így elég komoly holtpontra kerültem az autóban. Sok lehetőségem nem volt szenderegni, mert még itt a fővárosban megálltunk reggelizni.

A reggeli helyszine:

Ezután egy 250 kilóméteres zötykölődés következett.

100% szavanna:

Én

Nagyjából 3 óra utazás után végre elérkeztünk a bejárathoz, ami egyfajta ellenőrző pont is egyben.

Lepakoltunk kis bungallókba (lodge) majd egy kis lazítás következett. Rágyúrtunk a délutáni szafarira.

Valamiféle ebéd után (elég korrekt volt) indultunk első kalandunkra, a Nakuru Tó Nemzeti Parkba.

Nem kellett sokat várni, mire utitársaink akadtak:

"nálatok laknak e állatok?"

Új barátokat keresek:

 

Az első nap történései röviden összefoglalva ezek voltak. (az estét kihagyom, mert nincs mód kirakni a 18-as karikát)

Ha érdekes, akkor jelentkezem a következő résszel, ahol már a híres neves Serengeti Parkban jártunk.

 

Jaki


Hozzászólások

  • lawabidingcitizen2013. április 03., szerda 06:43

    Nagyon jók a képek, különösen az állatosak!

    Jöhet a többi is!

    Nagy élmény lehetett ez az utazás.

  • Prof.B.2013. április 03., szerda 07:21
    avatar

    Nagyon állat!
    Amit esetleg belefűzhetnél a következő részbe:
    - Milyen az időjárás ilyenkor Kenyában? Én speciel még nem jártam Afrikában, csak a TV-ből tudom, hogy este jóval fagypont alatt van a hőmérséklet, napközben meg 50 körül. Mondjuk ez a sivatagban. :)
    - Milyen Afrikában a kaja? Magyar gyomor hogy alkalmazkodik hozzá?
    - Milyen anyagi költségei vannak egy ilyennek? Feleségem nagy álma Kenya, így egyszer ki kell vinnem, hogy ez teljesüljön neki.
    Köszi!

  • jak12013. április 03., szerda 07:31
    avatar

    Örülök, ha tetszik. Az a legjobb szerintem ha a következő részben válaszolok a kérdéseidre és akkor még bővítem a "mézesmadzagot" a nejednek, hátha nem hagy békén. :) Megfelel?

  • Jimmybooy2013. április 03., szerda 08:34

    Szép kis hely !
    Nővérem és férje már lassan egy éve kint él Wasini szigetén, búvárkodást, szafarit és különböző vizi sportokat szerveznek az oda utazóknak,Ha van kedved hozzá vagy csak kérdéseid vannak szólj és segítenek !

  • Dinicsek2013. április 03., szerda 09:22

    Hozzám valahogy közelebb áll a mérsékelt öv, de a Serengetit megnézném egyszer.
    Jöhetnek még a képek dögivel, várom a folytatást!

    Kösz!

  • Prof.B.2013. április 03., szerda 10:22
    avatar

    @jak1: megfelel. :) Félek, hogy nem úszom meg, és pár éven belül repülhetünk mi is Kenyába, miköben még Vegasba sem jutottam el.

  • Admin2013. április 03., szerda 10:26
    avatar

    Reméljük nem bánod, hogy letöltöttük a képeket a linkekről és megszerkesztettük. Így már valóban igazi képregény :-) További kellemes időtöltést Kenyában!

  • jak12013. április 03., szerda 11:38
    avatar

    Dehogy bánom, köszönöm szépen! Majd jön a többi beszámoló is!

  • dr.drogba2013. április 03., szerda 13:24
    avatar

    Nagyon jó!!Várom a folytatást.

  • bakyka2013. április 03., szerda 19:56
    avatar

    Jók a képek, jöhet még!

  • rockett2013. április 03., szerda 21:00
    avatar

    Bevallom, az eddigi blogjaid nem jöttek be, de az utazós blogokat szeretem, szóval ez tetszett és várom a többi részt is!
    "Szeretek új helyeken járni, viszont az utazást borzasztóan gyűlölöm."
    Hasonlóan érzek, főleg mikor arra gondolok, hogy holnap éjjel 4kor kelek és megyek haza Londonból. Én úgy fogalmaztam meg, hogy "Nem utazni szeretek, hanem ott szeretnék lenni, ahová megyek." :)

  • jak12013. április 03., szerda 21:43
    avatar

    Köszi mindenkinek!

    Rocket, mindig lehet javítani! :)

  • nyehehe2013. április 04., csütörtök 00:56
    avatar

    nagyon jó, még még még! amúgy itt mindenki 18 fölötti, szóval ne fogd vissza magad :D:D

  • iKeksz2013. április 04., csütörtök 22:45
    avatar

    Afrika... ki ne szeretne oda eljutni? :)

  • jak12013. április 04., csütörtök 22:59
    avatar

    Egyiptomba vagy Tunéziába már egy balatoni nyaralás áráért el lehet menni.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!