MTT, SnG MTT, Final Table és pár érdekes hand

2010. május 16., vasárnap 16:47
Mivel egy órás aktív cash game session után figyelmem óhatatlanul lankad, jönnek a hibák, elkezdtem MTT-ket játszani. Azóta vigyorgok.
Három napja történt.
Megnéztem, mit kínál a terem ahol játszom, és Double or Nothing-on kívül minden van.

Hát jó.
Fix időpontban naponta megrendezett versenyek mikro téten: The Ferguson, Daily Dollar Rebuy, Daily Dollar.



A Daily Dollar Rebuy két próbát kapott, és köszönöm szépen.
Favágás, all in sortűz, visszavásárlás... nagy üzlet.
Hatodik vakszintig ez megy, utána add on, hogy töltsünk még és költsünk; ezt követően talán emészthetőbb lesz a közeg.
Inkább nem.

The Ferguson:

Magyar idő szerint reggel hétkor elég felkelni, és még regisztrálni is van idő.
Fizetési struktúra kedvező, max 3600 résztvevő, emészthető vakszint emelkedés 10-12 percenként, 4 perces szünetekkel.

Második nap Fergusonra kitűztem a célt: ITM
2 óra 48 perc alatt, sikerült a 29. helyet megszereznem a közel 3600-ból, ez már ITM volt.
Kiesésem a követkző hand okozta:

Átrendezték az asztalokat, kevés handdel rendelkeztem az ott ülő játékosokról.
Kicsit feszesebben játszottam, vártam míg kialakul valami kép...
Stackem átagos 41k, vakok ugranak 2000-4000 re, nem kellett kapkodni, ám egy bátor open bet nem ártana épelméjű lappal.

Négy-öt leosztás ennél az asztalnál, aztán {#}Q  {#}Q  UTG (!)
Kis szünet, nagy levegő: betolom a stackem all in.
dealerig mindenki dob,
button 66k stackkel megadja: {#}{#}A
óje!
Flop: {#}6{#}A{#}6
(ugye ekkor már aces full of sixes-re javult)
Turn: {#}A
River:{#}T

A duplázni készülő leánykáimat lemákolták egy ász pókerrel.
Megköszöntem a játékot, fogtam a kalapom, pénzem, fejet hajtottam ászai előtt és léptem.

Gyönyörű volt nézni is...
Később elgondolkodtam rajta, ha vak vagyok és nem UTG, talán el tudtam volna dobni ezen a flopon.
Ha pre flop all in hív, most is megadnám.

Vélemények?


Daily Dollar:
Ma hajnalban 02:08-kor felkeltem Daily Dollarra, de annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam összeszedni a játékomat az arcom mögül.

Lefeküdtem aludni három órára, Fergusonon folytattam.
Közben regisztráltam egy-két Sit and Gora is, 90 főseket kerestem, hogy szinkronban haladjon 
-nagyjából- a verseny.
Fergusonról kipottyantottam magam másfél óra után, de az egyik közben kezdett MTT SnG beindult addigra. Közel azonos időben voltak break time-ok a két versenyen, tudtam csinálni magamnak reggelit...

Kitűzem a mai napra célnak; a Final Table elérését.
Verseny közepétől már CL voltam, felváltva egy asztalomnál ülő figurával, és egy másik játékossal valamelyik asztalról az öt közül.

Fura érzés Chip Leadernek lenni.

Cash Game-ben általában 3/4-1/2 beülőkkel játszom, nem erőltetem rá az akaratom a népre, megpróbálom kifizettetni a lapjaimat és csá.
(lehet, ez az alapvető hiba a CG hozzáállásomban)

Itt a versenyen 90 emberből mind kerülte a konfrontációt, szinte kerestem az alkalmat a "játékra".
Squeeze-eltem, limpeltem, kivárás emelésre játszottam... jött a lap, de nem kaptam érte pénzt.

Íme egy példa:
120-240 vakok, 25 ante
{#}{#}K UTG pozícióból belimpelek.
Körfold,  Big Blind check.
Flop: {#}{#}{#}8
flush draw, check raise-t terveztem, talán rám emel.
check,
check,
Turn: {#}T
nesze neked szabad lap, itt a harmadik szín.
minimum emelést teszek:
raise 240
call
River: {#}8
komolyan mondom, kifizetem, ha visszaemel:
raise 240
fold

Hát hogy slow play egy flop király szettel, az addig oké, de ha leesik a negyedik szín ami nem hogy Straight Flush, hanem Royal Flush egy AQ suiteddel... ám nekem ez Full, akkor várjak ki, míg elcsekkolja?

Az ilyeneket show down bemutatnám, a rögzített kép miatt.
Bár ebben az esetben az kellett a legkevésbé, hisz nem állt az útba akkor sem, ha szerettem volna.
Számos ilyen eset volt.
A második Big Stack jellemzően foldolt egy-egy vaklopási kísérletemre.

A legkínosabb helyzetek azok voltak, mikor nagy vak voltam semmivel, határozottan semmivel a kezemben, boardon egy kettes párra sem voltam jó, és vártam az alkalmat, hogy dobhassak.
Végigcsekkoltuk a partit.
Ilyen kezeket bemutatni sem szeretek, de még egy cbetet is sajnáltam volna rá.

Vajon tényleg ennyire ráül az emberek nyakára, ha valaki bármikor kiejtheti őket?
Saját játékomon ezt nem tapasztalom annyira.

Igyekszem addig visszavágni -persze lappal a kézben legtöbbször-, míg van maradék ereje egy általam elsőként kimondott all in kiáltásnak, ha a vakok 1500-3000 magasságba érnek, már senkit nem riaszt el egy 5-6k short stack all in.
Sőt, én leszek az első -ha lehet- aki izolálom.

Nem egy eset volt csak ezen a versenyen, ahol egész egyszerűen felemésztették a vakok játékosokat.
All in került egy alak emelés nélkül az utolsó asztalon. (?bot?)
Hisz ott olyan magas a kezdeti bank is, hogy néhány jól időzített lopással újra mid stack vagy a hat-hét közül.

Az egész verseny során többször volt olyan, hogy el tudtam engedni turnon, esetenként riveren egy második legjobb kezet. Nem gyakran, de "többször".
Pusztán megérzésre nem alapoztam, Pistiii pályázati videója alapján kalibrált PT HUD (végre) segítségemre lett, színes kis számok... hálás dolog időt fordítani rá.

Volt olyan játékos, aki kivillantotta a lapjait turnon, hogy:
"Igen csávókám, jól érezted, flopon megvolt az AK két pár."
Ez egy olyan gesztus, ami nekem kezdőnek visszaigazolást jelent.
(nem hinném, hogy elrettentésből csinálta volna)

Miközben megy egy-egy verseny, oktató jellegű videókat, kézelemzéseket nézek; egyrészt hogy megmaradjon a fejemben, másrészt az alaphangulat miatt.
Hasznosnak bizonyult.
Final Table-hez közeledve Spirited Heads Up videóját néztem, gyakorlatom semmi, legalább lássam, hogy miképp kéne.

Final Table egy óráig tartott, volitalitásom egekben, de nem ment tele a gatyám.
Végül harmadikként végeztem egy turnre érkező király segítségével, mellyel párom lett.
Pot committed voltam már, az all in arra lett volna elég, hogy ha nincs nála kártya, átnyújtsa a halott pénzt.

Ipsének szintén király volt a kezében, csak magasabb kickerrel.

4:59 perc volt a verseny, minden percét élveztem.

Jelenlegi képességeimmel nem tudnék ilyen hosszan grindelni, a közeljövőben több asztalos tornákat fogok játszani.
Később szóba jön -még szép- a cg is, de addig még...
sok top párt kell elengednem a riveren.

{#}

Jó érzéssel tölt el, hogy pár nap alatt csipegetett tapasztalat is mennyit javít, de tisztában vagyok vele, hogy 2%-ról 8%-ra egy látványos javulás, és ezt elérni a kezdetekben... nem nehéz.
Bezzeg 88%-ról 92%-ra!
Valószínűsítem, hogy az általam említett dolgok döntő többsége csak mikrolimites versenyekre jellemző...

Véleményeket, tanácsokat, bírálatokat bátran írjatok.
Nem veszem zokon.
Az eddigieket az eddigieknek pedig köszönöm.

mentem aludni.
tiszta kájó vagyok.

-space-

Hozzászólások

  • Zakaryy2010. május 17., hétfő 01:37

    Hi!

    Lelekes vagy, csak így tovább!
    A KK-os party-val kapcsolatban szerinten több okból is flop bet a helyes játék.
    1.: alapból az agresszív flop játék a nyerő. Ha amúgy is rendszeresen megy a cbet floppon miért éppen pont akkor ne emelnél amikor tényleg bejött a tuti? Az ilyen fordított játék szerintem nem nyerő.
    2.: nálam alapszabály hogy húzónehéz boardon nem lassítok. Egyrészt egyáltalán nem biztos hogy lesz lehetőség a check-raisre (ahogy itt nem is volt), másrészt túl sokszor estem már pofára az ingyen adott lapok miatt. Plusz problémát jelent az, hogy pl. sor-szín húzóval esetleg +EV-s lesz neki az emelésed megadása, márpedig pont ezt szeretnénk elkerülni a 3/4 pot körüli cbettel!
    3.: az UTG limp miatt valszeg közelében sincs az ellen annak hogy milyen erős kezed van, és ezt ugye nagyon-nagyon szeretjük, hátha valami meggondolatlanságra ragadtatja magát kis barátunk!
    4.: a szabály a régi, nagy lap nagy pot. Ehhez azonban már az elején el kell kezdeni hízlalni azt. A flop cbet kihagyásával nagyon nehéz riveren középre táncoltatni az összes zsetont. Ha csak a turnön tesztek be pénzt, a riveren akkorát kell emelned egy esetlege all inhez, hogy azt valszeg csak akkor adja meg az ellnfél ha már veri a lapod.

    Hirtelen ennyi, én is megyek aludni mert teljesen le vagyok szedálva.

    Gl

    Ja, még annyit hogy én cash-t játszok és itt persze kicsit mások a szabályok. Itt egy elbukott all in után simán újratöltök, gondolom 4 óra játék után cseppet más érzés látni az ellenfél felé konvergéló zsetonokat :) Szerintem az MTT profik zen buddhista robot zombi alienek, minden tiszeletem az övék. Élvezzék ki a kis időt amit a földlakók kikészítésére fordíthatnak, már biztos úton az űrhajó ami a galaxis szerte elkódorgott mókázó srácokat hivatott begyűjteni :)

  • balage782010. május 17., hétfő 10:42

    QQ persze hogy push ollé 10BBvel, megadó is.
    Ha van másnál KK vagy AA ez van, ha AK van flip, ha kisebb pár sokat nyersz, ha semmi nincs nyertél vakokat.
    Pont ez a bajom a tourral, hogy pár szint után shortstack ollé laptalálkozásos szerencsejáték, vagy van valakinél valami vagy nincs, nem sokat tehetsz ellene.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!