Kezdők kézikönyve a HU SNG-hez

2011. március 22., kedd 14:02
2+2 fordítás
Sziasztok,

El is készült a sorozat második darabja.
Igazából ezzel kellett volna kezdeni, de ez a vonat már elment :)

Az eredeti post itt található:

Beginners Guide to HU SNG
http://archives1.twoplustwo.com/showflat.php?Cat=0&Number=10979789&an=0&page=0#Post10979789

Mivel a cikk felett pár pontban eljárt az idő, így az egyes bekezdések után hozzáfűztem saját gondolataimat is az adott témával kapcsolatban. Aki HU SNG-t játszik és ezt olvassa, ne tartsa magában hogy neki milyenek a tapasztalatai. Tessék kommentelni! :D

Kezdők kézikönyve a HU SNG-hez
(by Cwar)
 

 Pár szó a szerző saját élményeiről:

Először 2006 Decemberében kezdtem el komolyan foglalkozni  a műfajjal. 2007 elején az FTP 5+0,5$-os normál sebességű asztalain garázdálkodtam majd gyorsan feljebb léptem. 20$-os szintnél váltottam normál sebességűről turbókra, ahol minuszban voltam az első 200 meccs alatt. Ezután elolvastam mindent amit csak lehetett a hu sng-ről majd szinte kizárólag ezeket játszottam 5 hónapon keresztül. Nagyjából 3 hónap után otthagytam a sulit 3k$-ral a bankszámlámon miközben 55 és 33$-os turbókat toltam, ezután rövidesen felléptem 110 és 220$-os szintre.


Miért érdemes HU sng-ket játszani?

Gyakorlatilag nincs a pokernek még egy olyan fajtája ahol hasonlóan magas órabért tudsz elérni relatíve kis bankrollal. Ha 10% vagy magasabb ROI-val játszol kezdhetsz akkor pl. elkezdhetsz 500$-al játszani 22$-os turbókat egy aszalon az FTP-n. Ez közel 20$-os órabért jelent, ráadásul nagyon kicsi a kockázata hogy tönkremész. Ha ezt más játéktípusokkal szeretnéd elérni, ez nagyjából megegyezik azzal az órabérrel mintha több mint 1k$-os bankrollal játsznál NL50-en 4 asztalon vagy ha nagyjából 1,5k$-al játszanál egyszerre 8 asztalon FR SNG-t. (Ne harapjatok a számokra, ezek csak azt a célt szolgálják hogy legyen valami hozzávetőleges viszonyítási alapotok). Nyilvánvalóan ez egy remek útja a bankrollépítésnek ha alacsony kezdőtőkével indulsz.

 *Szerk: A fenti számokat szerintem komoly fenntartással kell kezelni. Egyrészt a post óta eltelt 3-4 év, ami alatt rengeteget fejlődött a mezőny és így sokkal alacsonyabb winrate-ekkel lehet számolni, ami nagyobb varianciát eredményez. Másodsorban: Erős a gyanúm hogy cwar nem a konzervatív bankroll management híve. Én személy szerint 22$-os turbókra (pont ezeket játszom) minimum 80 beülőt javaslok.


Hol érdemes játszanod?

A két legnyilvánvalóbb választás a Full Tilt Poker és a Pokerstars. Soha nem játszottam Unibet-en szóval erről nem tudok nyilatkozni de annyit tudok hogy ott is van rematch gomb. Ha a minél magasabb órabér a cél akkor az FTP a legjobb választás, mivel a vakstruktúra miatt sokkal gyorsabb mint a Pokerstars azonos versenyei és véleményem szerint a játékosállomány is sokkal gyengébb. Karrierem során átlag 7,5 meccs ment le óránként 33$-on és alatta, míg átlag 7db 110$-os szinten (A PS-en ugyanez 5db/óra).  Gondolj bele abba, hogy amennyiben 10% ROI-t tudsz hozni, akkor a buyin-ed 75%-át keresed óránként ami egészen kimagaslóan jó órabér, ráadásul ez még nem is a plafon ha igazán jó vagy. Egy dolgot érdemes megjegyezned: nincs értelme olyan site-okon játszani ezt a műfajt ahol 10% a rake, nincs az a gyenge játékosállomány ami kompenzálná az extra 5% rake-et a nagy termekhez képest.


Hogyan kövessem nyomon a saját eredményeimet?

Én eddig csak Poker Trackert használtam és tökéletesen megfelelt, mivel megvan benne minden amire szükséged lehet. Gondolom sokan közületek már használják is. Pontosan kiszámolja neked az órabéred, hogy hány meccs megy le óránként, mennyi a ROI-d és a winrate-ed, segít visszanézni a lejátszott partykat és látod a régebbi meccsek statisztikáit is, szóval imádom.

 *Szerk: Nyilván Hold’em Manager is ugyanezt tudja, de akár excel táblában is nyomon követhetőek a statisztikák némi extra idő ráfordításával.


Érdemes e több asztalon játszanod?

99%-ban eddig egy asztalon játszottam és képes voltam több mint 100$-os órabért elérni, így soha nem foglalkoztatott igazán a többasztalos játék, arról nem is beszélve hogy soha nem éreztem magam igazán otthonosan több asztalnál. Tudom hogy vannak jó néhányan akik képesek sikeresen grindelni 2-3 vagy akár 4 asztalon egyszerre, de vedd figyelembe hogy különböző típusú ellenfelek ellen játszani HU SNG-t teljesen más képességeket igényel mint a többasztalozás más pókerműfajokban. Régebben 16 asztalon játszottam FR SNG-t de soha nem tudtam több mint egy asztalon HU-zni sikeresen. Ez tényleg sokkal inkább múlik azon hogy milyen gyorsan tudsz gondolkodni és pontos képet alkotni az ellefeleidről, minthogy milyen gyorsan tudsz robotikusan klikkelgetni. Ennél is fontosabb hogy így a ROI-d kisebb lesz, míg a variancia sokkal nagyobb, márpedig ez két nagyon fontos szempont ennél a műfajnál.


 Mi a helyzet a varianciával?

Az a helyzet hogy a HU SNG-ben a swingek meglehetősen nagyok is lehetnek ahhoz képest, ami például 6max NL cash game-en tapasztalható, viszont a magas órabér ezen valamelyest enyhít. Személy szerint volt hogy 10 meccset buktam zsínórban 33$-on ahol egyébként 17,5% -os ROI-val játszottam 400db-os minta alapján. Végig nagyon elégedett voltam a játékommal és soha nem tilteltem a 10 meccs alatt. A legnagyobb downswingem elejétől a végéig 17 buyin volt. Ez elég soknak hangzik de ha belegondolsz hogy akár 40 meccset is le tudsz játszani egy nap viszonylag nagyobb erőfeszítés nélkül, akkor a legnagyobb lejtmenetem fél napig tartott. Így már nem is olyan rossz, ugye?

 *Szerk: Ahogy már feljebb említettem, a várható winrate azóta jelentősen lecsökkent, így sokkal nagyobb swingek is várhatóak. Aki szeretne előre felkészülni arra hogy mi vár(hat) rá, annak javaslom hogy játszadozzon kicsit a husng.com-on található varianciakalkulátorral amihez csupán egy ingyenes regisztráció kell:

http://www.husng.com/content/husng-variance-calculator

 Álljon itt 2 példa, mindkettő 1000db-os minta, kicsivel 5% feletti ROI, 23$-os tét:



Milyen képességek kellenek a HU SNG-hez?

Az az igazán nehéz ebben a műfajban, hogy teljesen más képességeket igényel mint a 6 vagy a 9 fős játék. Megkísérlem fontossági sorrendben felsorolni a leglényegesebbeket.

 

  1. Hand reading

Ez a fogalom nagyon sok mindent magába foglal, többek közt azt is hogy képesek legyünk pontos képet alkotni az ellenfél tendenciáiról és arról is hogy miképpen gondolkodik bizonyos lapokkal. Ha nem vagy képes olyan jól olvasni az ellenfeledet mint ahogy ő olvassa a te játékodat akkor bizony te vagy a balek az asztalnál...  Ez még akkor is igaz, ha neked átfogó statégiai képed van a játékról, neki pedig csomó rossz beidegződése. Amikor egyetlen ellenfél ellen játszol, a jó handreading képes kompenzálni egy rakás egyéb hátrányosságot, nagy kár hogy épp ez az a képesség ami talán az egyik legösszetettebb és legnehezebben fejleszthető mind közül. Akkor kezdtem el igazán fejlődni ebben amikor az elejétől a végéig naponta kétszer vagy háromszor is átnyálaztam az aznapi összes leosztást. Ez rengeteg munka és erőfeszítés, de nagyon megéri. 

 

  1. Tilt Kontroll

A tilt iszonyatosan gyorsan lecsap ennél a műfajnál, mivel egyszerűen nincs idő hátradőlni és akár egy rövid időre is abbahagyni a döntéshozatalt. Ez részben lehetséges más játéktípusoknál, de a heads up sit’n’ go biztos hogy próbára fog tenni ezen a téren.

 

  1. Alkalmazkodás

Minél gyorsabban vagy képes hozzáigazítani a játékodat az ellenfeledéhez, annál nagyobb előnyben vagy vele szemben. Ez mindig is problémás terület volt számomra, mivel egyszerűen imádok tág laptartománnyal nyitni dealerből még akkor is amikor nem ez a helyes játék.

 

  1. Játék 14-25 nagyvak deepen

Ezt a szakaszt hívom én a HU vörös zónájának. Hatalmas fölénybe kerülhetsz ezekben a szituációkban mivel a játékosok döntő többsége borzalmasan játszik ilyen stackarányoknál (beleértve jópár arcot innen a 2+2-ről). Amennyiben turbót játszol, az esetek többségében ilyen stackarányokkal fogsz küzdeni. Az itt alkalmazandó ideális stratégia nem annyira krisztálytiszta mint máshol, ráadásul maximálisan próbára teszi minden pókeres képességedet. Szerintem ez is az egyik fő oka annak, hogy miért igazán nehéz nyereségesen játszani több asztalon HU-t.

*Szerk: A 4. ponthoz annyi hogy a post óta elég sok stratégiai cikk és elmélet született az alacsony vakszinten optimális játékról, a közeljövőben lesz ezzel foglalkozó fordítás is.



Mit érdemes még tudnod?

SAGE

Egy tökéletes elméleti szisztéma ami a 8bb alatti heads up játékra használható. Vegyétek figyelembe hogy a tökéletes nem azt jelenti hogy nem lehet kihasználni, hanem azt, hogy ez a legnagyobb előnnyel járó stratégia egy olyan ellenféllel szemben aki helytelen stratégiával játszik.

 *Szerk: A sage-ről magyarul itt egy topik:

http://www.pokerakademia.com/vBulletin/sit-go/4115-sage-system-avagy-heads-up-sitngo-vegjatekanak-elmelete.html

Tiltkontroll

Írtam már kicsit feljebb hogy mennyire fontos dolog ez a heads-up sng-nél, most mégis szeretném leírni az ezzel kapcsolatos személyes véleményemet is.

A tilt mindig ott lesz veled amikor pókerezel. Folyamatosan és megállás nélkül kell harcolnod ellene bármilyen jól is uralod önmagad. Meg kell ismerned azokat a dolgokat amik kicsapják nálad a biztosítékot, mivel ez emberenként más és más. Engem például egyáltalán nem dühít fel ha veszítek egy csomó pénzt de vannak más dolgok amiktől egyből dühöngő majommál változom.

Amit saját hibámon megtanultam az az, hogy a kiégés egy nagyon komoly ilyen mozgatórugó lehet. Amikor otthagytam a sulit 3k$ tartalékkal, egyre keményebben ostoroztam magam de az eredmények nem jöttek és a bankrollom hullámzása pedig csak tovább ártott. Ha kiegyensúlyozott életet élsz és rossz dolgok történnek veled a pókerasztalnál az nem fog annyira megviselni, ám ha a „kinti” életben történnek rossz dolgok akkor egyszerűen nem várhatod el hogy ugyanúgy menjen a játék mintha semmi nem történt volna.

 

----------------------

 

Hát ennyi lett volna mára, remélem tetszett.
Hamarosan jelentkezem a következő fordítással, ami valószínűleg a következő 3 téma közül lesz az egyik:

- játék 25-50BB között (koncepciók és pár példahand)
- játék oop (koncepció, 4 különböző szituáción keresztül)
- 3bet push 25bb deepen (mélyreható analízis arról, hogy milyen ellenfelek ellen milyen lapokkal nyereséges)

Szép lapokat, gyenge ellenfeleket kíván,
Jonas

:7d: :7c:

Hozzászólások

  • idApRO2011. március 22., kedd 14:08
    avatar

    Köszi a cikket

  • Orang3J3ws992011. március 22., kedd 14:22
    avatar

    Szerintem lehet több asztalon is nyereségesen HU-t játszani. Erre van 1-2 kimagasló magyar példa is, és nem low-mid vonalon.

    Az 500$ elég a 22-es HU-ra dolgot meg szerintem el kell felejteni. A mai mezőnyben simán összejöhet egy akkora down, ami kicsinál. Teljesen.

    Talán asztalonként 80 BI már nem rossz. Az már jó lehet, bár mindenkinek el kell döntenie, hogy számára mi az a roll, amivel el tud viselni egy 3 BI-es swinget, vagy egy 700 db-os BE-t. Így ez egyén függő.

  • Orang3J3ws992011. március 22., kedd 14:23
    avatar

    És köszi a fordítást! :)

  • Pexton2011. március 22., kedd 14:32

    Thanx a cikket. En nemreg kezdtem el a HU-t full titlen micro teten. Hat a mezony szerintem is gyenge, nem erdemes vitezkedni folosleges taktikazassal es bloffokkel. 2 fele jatekos megfigyelheto a laza agressiv fish meg a nagyon passiv calling station . A 3 betet irritalja oket es hajlamosak betenni nagyon gyenge lapokkal preflop. Abc pokerral verheto es erdemes kivarni az optimalis szituaciot. A legprofitabilissab a HU shootout szerintem. A varianciarol annyit, ha ezen a teten nem agrozzuk agyon a jatekunk es elkerujuk a sok coinflipet akkor szepen lehet bankrollt epiteni.

  • Godmode2011. március 22., kedd 15:07
    avatar

    koszi a forditast, sztem mehetne fooldalra ;)

  • rockett2011. március 22., kedd 15:26
    avatar

    Tx a cikket. Nálam továbbra is a 100BI a nyerő, mindenre ezt alkalmazom. (kivéve hyperturbó-k ha ahhoz van kedvem oda mondjuk 300 ideálísabb:) )

  • cincinatus2011. március 22., kedd 15:41

    Köszi a fordítás!

    Nagyon várom a következőt!

    Annyi update, hogy a végjátékra SAGE helyett mostmár a NASH-t illetve ROFL-t szokták használni.

  • Jonas 772011. március 22., kedd 15:44
    avatar

    Köszi mindenkinek.

    @cincinatus: Jogos, szerencsére az előző fordításban már linkeltem a NASH-t is. ROFL-ról még nem is hallottam, ha esetleg van egy linked kérlek oszd meg velünk.

    A post végére betettem a következő 3 témát (de a műsorváltoztatás jogát fenntartom :D )

  • Orang3J3ws992011. március 22., kedd 15:48
    avatar

    szvsz játék oop

  • minoson2011. március 22., kedd 16:20

    respect Jonas, hogy annak ellenére ahogy megy a játék mostanában van kedved és türelmed segíteni a többieket.

    Drukkolok, hogy kigyere ebből még ha ez ritkább fordításokkal is járna ;)

    3bet push 25bb deepen, én erre szavaznék következő témának.

  • Jonas 772011. március 22., kedd 16:32
    avatar

    Köszi minison, én is remélem hogy így lesz.
    A 3bet push 25bb-nél kiváló írás, sanszos hogy az lesz a következő.

  • delfinkutya2011. március 22., kedd 17:10

    Jó írás, köszi Jonas. Remélem mihamarabb kijössz a gödörből és elindulsz felfelé, ahogy kell!

    A javaslatom: játék oop

    megj.: bár már lehet, hogy eltelt az idő felette, de én még a SAGE-t használom , nekem bejön. Valamiért nem érzem biztonságban magam a NASH-el. Mi az a ROFL?

  • Valhalla2011. március 22., kedd 17:43

    Max tiszteletem Jonas amit ezért a műfajért és így a magyar HUSNG közösségért teszel. Néhány észrevétel: Buy-in egyértelműen 100+ az alsó diagramon is látszik, ami egy nagyon szerencsétlen eset, hogy 100 BI-vel ezt is túl lehet élni. Tilt kontroll: ez viszont minden műfajban alap, enélkül senki nem tud nagyot alkotni pokerben. Várom a 25BB alatti cikkeket, van még hova fejlődnöm azon a téren.

  • Charliegore82011. március 22., kedd 17:53

    Köszi, nagyon jó volt!

  • cincinatus2011. március 22., kedd 18:29

    Jonas

    Az előző hsz-em természetesen nem kritika volt, csak lábjegyzet:)

    A ROFL-ot Mersennary dolgozta ki a husng.com-on, a Nash-re épül csak beveszi a fegyvertárunkba a limpet és a raiset is a push/fold mellett. (Matematikailag levezetve persze, hogy mikor és miért jó ezt.)

    A Nash-nek más továbbgondolásai is előkerültek már a fórumban.

  • Jonas 772011. március 22., kedd 18:45
    avatar

    @Valhalla: Ez nagyon jól esett, köszi.
    @cinci: Nem is vettem annak :)

    Eddig ez volt a legjobb amit találtam, ez sage/nash/chubukov 3 in 1.

    http://forumserver.twoplustwo.com/185/heads-up-sng/finishing-opponent -heads-up-sage-nash-chubukov-560408/

    ROFL-ról lehet hogy csak husng.com-on hajlandó mersenneary érdemben nyilatkozni? (pl. 6. videó)
    Mert máshol nem találok semmi konkrétat, csak hivatkoznak rá.

  • izé2011. március 22., kedd 19:36
    avatar

    Isten áldjon érte!:-)

  • olegg2011. március 22., kedd 20:38

    Köszi a fordítást, nagyon jó volt.

    Egyébként az 500 dolláros bankroll, amit a szerző ajánl 22-es turbókra, szerintem egyszerűen őrültség, legalább a 3-szorosa kell, de inkább még több.

  • Jonas 772011. március 22., kedd 21:05
    avatar

    @olegg: Hát igen, azt én sem bírtam ki kommentár nélkül, és ez volt az oka a varianciával kapcsolatos részletezésnek is (husng.com kalkulátor)

  • tabaki2011. március 22., kedd 21:07

    Köszi a fordítűst én egyértelműen a játék oop (koncepció, 4 különböző szituáción keresztül)-ra szavazok!

  • burbi2011. március 22., kedd 23:24
    avatar

    Nagyon nagyon Thx nem is gondolod,hogy menyit segítesz ezekkel a cikkel.Nagyon várom a folytatást:)

  • Szun Cu2011. március 22., kedd 23:33
    avatar

    Köszönjük szépen!

    Nagyon jó cikk ismételten!

    Nem szeretnék szavazni, mert mindet nagyon várom! :)

  • idApRO2011. március 23., szerda 09:26
    avatar

    Szóval akkor a Chubukov szerint nincs olyan hand amit elől tolhatsz be ha mindketten a Chubukov szerint játszotok?
    Szerintem ezek a táblázatok amúgy teljes mértékben nem követhetőek, csak iránymutató.
    De ha valaki csak egy táblázat szerint játszik az szóljon, kiváncsi vagyok mennyire nyerő az 54s push amikor micro vagy akár low limiten vagy és a villain kb bármilyen felsőbb lappal callolni fog. (persze stack szerint van 54s push)

  • Jonas 772011. március 23., szerda 09:51
    avatar

    Ha jól értem a chubukov tábla alapvetően arra játszik, hogy mindketten nyilt lapokkal toljátok.

    Nálad KK, rátolod. Ő csak KK-val és AA-val fog callolni. Viszont az esetek döntő többségében nem ezek a lapok lesznek nála, így dob, te pedig viszed a vakokat.

    A chart azokat a SB (Nem big blind) számokat tartalmazza ahol egyensúlyban van a dobás által nyert zsetonok száma illetve azzal a zsetonszámmal amit akkor buksz amikor megad.

    Amint lesz időm beleásom majd magam a mersenneary féle rendszerbe is és postolok róla valami összegzést.

  • Jonas 772011. március 23., szerda 09:52
    avatar

    @mrj: Ha esetleg erre jársz kérlek szólj ha baromságokat beszélek, nem akarok senkit megvezetni :) Köszi.

  • Sword842011. március 23., szerda 10:21
    avatar

    Nagyszerű fordítás!

    A több asztalozáshoz annyit hozzá tennék, lehet eredményesen játszani kisebb roival, nagyobb órabérrel. A kisebb roiból pedig következik, hogy nagyobb bankroll kell hozzá.

  • mrj2011. március 23., szerda 12:10
    avatar

    chibukov-ot csak pushra használom, callolni érzésből szoktam, annak függvényében hogy szerintem mi lesz a board, egyébként lényegesen feszesebben mint a nash.

    ROFL. Gyakorlatilag 18-20 nagyvak alatti SB játék. Raise, Openshove, Fold, Limp. Annyi a lényege hogy ne csak raise/fold openpush és openfold range-ed legyen hanem legyen limp range-d is. A limp range-be egyébként monsterek vannak illetve olyan lapok amikkel szeretnél flopot nézni, de 3betet nem tudsz callolni (T8o, 86s stb). Elég bonyolult dolog, ha megfűztök előresorolom a videók között a short játékot és beszélek róla :)

  • mrj2011. március 23., szerda 12:13
    avatar

    a kétasztalozáshoz még annyit hogy egyetértek Sword kollégával, viszont azt is figyelembe kell venni hogy a nagyobb handszám miatt rövidebb lesz a hosszú táv időben, ami megfelelő játéksszámmal akár rezisztensé is tehet a varianciával szemben. Ezt még a mérleg pozitív oldalára kell tenni.

  • mrj2011. március 23., szerda 12:15
    avatar

    @Jonas. A chibukov megmondja hogy milyen lappal milyen stackek mellett nem fog tudni az ellenfél +EV-sen callolni egy pusht.

  • Jonas 772011. március 23., szerda 12:44
    avatar

    @mrj: Küldtem neked egy PM-et, kérlek írj majd vissza ha lesz egy kis időd.

    @Sword&mrj: Mindkettőtöknek köszi a kommenteket, remélem a további fordításokra is ránéztek majd.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!