Április közepe

2014. április 14., hétfő 11:42
Április felénél tartunk, íme az újabb helyzetjelentés ! :)

Sziasztok!


 Ismét jelentkezem így a hónap közepe táján. Ma volt osztásom, mivel be kell fizetnem a kolit stb egyéb költség miatt. Úgy látszik a naplóírást is az osztáshoz kötöm az elmúlt pár bejegyzései alapján.

 

 Összességében elmondhatom,hogy klasszul megy eddig a hónap,fejlődök szépen javítgatom a hiányosságaimat, viszont vannak olyan dolgok amelyeken javítanom kellene. Először is sikerült limitet lépnem! Hónap elejétől már ostromlom a 3.5$ rebuy-os versenyeket is, szerencsére egész jól mennek, első nap be is nyertem egyet majd későbbiekben jött még egy 2. és 3. hely is. Itt meg kell jegyeznem,hogy mivel csapatverseny van a balatoni nyaralásért,ezért mindenki komoly mennyiségeket játszik ebben a hónapban.Nekem 11 asztal 2.5$ és 4 asztal 3.5 rebuy fut egyszerre. Egyelőre még nem vagyok bent a bejutók között,de hónap végére remélem sikerül behozni a lemaradásom. 1500 db játékot terveztem amint írtam az előző posztomban, így próbáltam úgy beosztani az időmet,hogy ezt viszonylag zökkenőmentesen tudjam teljesíteni. Ez azonban együtt jár azzal,hogy minden egyes estémen játszanom kell, és összességében a hónapomban 25 db munkanap van és csupán 5 db szabadnap. Hát igen...meg kell szenvedni a sikerért, de hát ez a dolgunk.


 Akkor kicsit a problémákról amik felmerültek. Első sorban szeretném megemlíteni azt ami minden egyes játékos legnagyobb ellensége,mégpedig önmaga. Próbálok fejlődni mentálisan és javítani a tiltkezelésemet, ez nagyon lassan de fejlődik, már nem skypolok, facebookozok annyit session közben mint régebben, jobban koncentrálok, de van hogy elkattanok és az utolsó 1-1.5 órában már nem bírom hozni az A játékomat csak a B-C-t. Ezen sok pénz múlik,mindenképpen javítanom kell rajta,ezért majd szeretném felkeresni a mental coachunkat is áprilisban.


 Amin szintén javítanom kellene az pedig a fejlődésre szánt időmennyiség. Nagyon szépen beiktattam a napi rutinba a játékmennyiséget és az óraszámot,klasszul működik és már meg is szoktam, viszont úgy érzem az elemzésre,videózásra,fejlesztésre még mindig kevés időt fordítok. Persze suli edzés miegymás mellett kevesebb időm is marad ezekre, de úgy érzem napi 1-1.5 órát még tudnék faragni és ennek a javára fordítani. Biztos vagyok benne,hogy sokat számítana.


És akkor végül az eredményekről kicsit. Eddig 3 szabadnapot vettem ki szóval már csak 2 van hátra. ~600 db játék ment le fél hónap alatt egész korrekt eredménnyel. Megmondom őszintén kicsit hozzá is szoktam már ehhez a “meneteléshez”, és természetesnek veszem, hogy nyerek, ezért picit tartok is mi lesz ha jön egy down,de remélem fogom tudni kezelni, de amit jobban remélek,hogy nem fogom megtudni milyen egy down! :)  

Sajnos most nem 80% közeli a roi-m viszont így is elég szép. 25%-al megelégedtem volna hó végén,de így már remélhetőleg 40-45% fölött tudom tartani. A múltkor valaki kommentelte,hogy a 18$-os órabéremen még lehetne javítani, jelentem javítottam,remélem ez már jobban fog tetszeni neki is! :) Remélem megmarad az “UPP”-om és kitart hó végéig ismételten.




És íme a kép a "dolgozó" szobámról! :)

Köszönöm az érdeklődést, és további sok sikert mindenkinek! Május elején jelentkezem! :)


Hozzászólások

  • Maverick4042014. április 14., hétfő 14:14
    avatar

    Profiként egy örökké tartó Upban reménykedni elég érdekes hozzáállás, persze van akiknek összejön, de inkább valószínű, hogy ha nem tudod rendesen kezelni a varianciát, akkor az első komolyabb down akár a karriered végét is jelentheti. Mert a realitás az, hogy az SNG-k, különösen az MTSNG-k világában simán belefuthatsz 2-3 hónapos down-okba is, nem hogy két hetente veszed le a lóvét ahogyan azt most csinálod. Ha nem tudsz félrerakni vmi kis biztosítékot, akkor azért érhetnek komoly meglepetéseket. Bár tényleg vannak olyanok, akiket nem annyira érnek el a down-ok, de ebben bízni nem túl egészséges. Azért persze kitartás és hajrá!

  • cornelius2014. április 14., hétfő 16:28
    avatar

    Hajrá, Nyomd ami a csövön kijön :)

  • REBIRTH88882014. április 14., hétfő 16:53
    avatar

    Igen,azt hiszem én voltam az "órabéres" néztem az eredményeidet,és jót tett az a 3.50R-es kiruccanás! :) Jól hasítasz,csak így tovább! GL

  • Riddler19882014. április 14., hétfő 17:05
    avatar

    Maverick nem tűnt fel hogy egy backelt játékos blogját olvasod? :D Nice run és azért készülj legalább a break evenre ;)

  • BozsoHUN2014. április 14., hétfő 17:16
    avatar

    Nagyon szép eredmény és kitűnő hozzáállás! Így tovább! GL!

  • Maverick4042014. április 14., hétfő 18:29
    avatar

    Riddler: Ja bocs nem tudtam, hogy a backelt játékosok maximum csak B/E időszakot kaphatnak. Gondolom a backerek garantálják a DS mentességet is, így már mindjárt más.

  • Jeeeee882014. április 14., hétfő 18:37

    okostojás, backelt jatekos = "kipadhatatlan roll az adott limitre"

  • Maverick4042014. április 14., hétfő 18:41
    avatar

    Igen,de én arra céloztam, hogy attól még fel kell készülni akár 2-3 olyan hónapra is, amikor a backeltnek nem lesz jövedelme a pókerből, sőt még esetleg némi mínuszt is le kell dolgoznia, mielőtt újra profitál. De mindegy...

  • Jeeeee882014. április 14., hétfő 18:45

    mér menne tönkre v jelentené a karrierje végét az egyetem mellett pokerező jatékosnak egy down, ahol elvileg nem a saját pénzét kockáztatja?! egyébként ha nem veszi ki, mit csinaljon a profittal? egye meg v mi? :)

  • mátííí2014. április 14., hétfő 18:47
    avatar

    Abszlult nem volt olyan hangvételű mint aki az Up-ban bízik.Mellesleg meg ki az aki nem?GL így tovább és ne eredményorientáltan csináld hanem a játékodra figyelj akkor túléled a DS-t.Egy tanács pl.ne nézegess grafikont max 1 héten 1X-2X.GL:)

  • Jeeeee882014. április 14., hétfő 18:47

    ha arra céloztál, akkor vagy én olvasok bénán vagy Te nem fogalmaztál eléggé egyértelműen!

  • perfectg22014. április 14., hétfő 19:23

    havi 2000 dollár profitból nem tudsz félrerakni pénzt? hol élsz te a Rózsadombon? :D hát igaz lehet én is eltudnék herdálni annyit a budapesti éjszakában :D:D, amúgy GL szép teljesíëtmény

  • Mac Hine2014. április 14., hétfő 19:24

    most kezdett el keresni, nyílván vannak kiadásai. Amúgy meg mi közötök hozzá?

  • Kara2014. április 14., hétfő 22:49

    Huh, nehogy összevesszetek itt a blogom miatt :D
    Maverick: én megértem miről beszélsz, kicsit keményebbre sikerült a vélemény nyilvánításod,ezzel nincs is baj a lényeg átjött. És igazad van,valóban végtelen UP-ban reménykedem,mint mindenki,de a realitás talaján állok, és tudom miket tud ez a játék okozni :)
    Nyilván mialatt backelt vagyok nem fogok tudni tönkremenni,mivel nem a saját pénzemmel játszom, kapok új rollt ha elfogyna,ezért nem is fog annyira megviselni egy esetleges down.
    A pénzt amit kiveszek pedig variancia csökkentés miatt veszem ki kéthetente, legyen tartalékom a következő hónapokra. Voltak komolyabb költségeim, amiket ki kell fizetnem, de ezeket korábban le is írtam a többi pénz meg ment tartalékba, hiszen gondolok a jövőre is és már most van pár hónapnyi tartalékom.

    És köszönöm szépen a kommenteket,jöhet kritika is szívesen reagálok. :) GL

  • Holdenper2014. április 15., kedd 00:07
    avatar

    Igaza van Mavericknek, csak félreértettétek :)
    Elég kemény lehet a variancia, szóval az upot meg kell becsülni. Nagyon fontos a megfelelő gazdálkodás, tudni, hogy mekkora swingek, BE szakaszok várhatóak. Nem cseszegetés, remélem sokáig jól fog menni, de saját bőrömön tapasztaltam, hogy ha nem teszed oda magad 100%-osan, rosszul futsz, mentálisan nem vagy toppon, akkor akár lehet (HUHTban, de gondolom MTSNG-ben is) ilyen 3-4 hónap, amikor nincs normális mérhető bevételed játékpénzből (ok, mondjuk én is sokat költök, és ahhoz képest)
    GL

  • Campus2014. április 15., kedd 17:59

    Irigylem a szerencsésebbeket. :) persze h van hiba a játékomban, de azért az h 70-80 BI-nel futok EV alatt. :(

  • Borsodpro2014. április 17., csütörtök 19:47
    avatar

    A falat helyedbe átfesteném menőbb színre :)
    géel

  • edertom19912014. április 18., péntek 07:42

    Sziasztok! Pokeres témában írok szakdolgozatot, és sokat segítenétek, ha kitöltenétek a kérdőívem: http://online-kerdoiv.com/index/view/hash/0bfd8a3d0924005545f28d87bed051d2 . Köszi!

  • Kara2014. április 18., péntek 11:27

    Mihelyst kijött ez a poszt, már el is indult egy kis down:D faszán megírtam,de tök jól kezelem így remélem gyorsan kilábalok.

    Borsodpro: még 1.5 hónapig vagyok itt a koliban, nincs sok értelme festegetni,és nem is lehet :P

  • Riddler19882014. április 20., vasárnap 11:23
    avatar

    @edertom1991 Elgondolkodtató kérdőív volt. kitöltöttem. :)

  • thomyca2014. április 22., kedd 11:54

    Teljesen jót írt Maverick404, mi a csudának kötözködtök... Vagy a közös érdekérvényesítés (valamint csőlátás) is a back szerződés része? (Holdenper respect).

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!