Zoom cash game - Diegter

2015. július 09., csütörtök 15:30
NL25 és ami mögötte van
Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy az MTT helyett elkezdek cash game-t játszani. Eddig  30 dollárig bezárólag játszottam MTT-ket különböző termekben, a PS-en Diegter néven. Nagyjából két hete próbálkozom az NL25 - 6 max, zoom cash game-mel.

A bemutatkozást nem ragoznám tovább, céljaimról egyelőre még nem szeretnék beszélni. Minden továbbit az első bejegyzésem fogadtatásától teszek függővé.

Terveim szerint NL25-ös handeket szeretnék megosztani veletek a blogomban, amikről leírom a véleményem, és kommentben várom tőletek, hogy szerintetek hol és mit hibáztam, ti mit csináltatok volna másképpen.

Ebben az első bejegyzésben csupán egyetlen handet fogok elemezni. Ma éjjel játszottam, érdekes partinak találom, mely számomra kellemetlen végkimenetellel zárult.

Már most leszögezném, hogy azért választottam ezt a handet, mert sok-sok egyéb módon is véget érhetett volna a parti, és kíváncsi vagyok, az elsősorban magasabb téteken játszó cash gamesek véleményére, és véletlenül sem azért született ez a bejegyzés, mert KK-val buktam, és most sajnáltatni szeretném magam!

Lássuk a handet!

http://www.boomplayer.com/hu/poker-hands/Boom/15078675_CCE930A890

Co nyit 3BB-t, amit én gombról csak megadok KK-val. Az eddigi NL25-ös megfigyeléseim alapján, ha egy hívásra érkezik egy megadás, akkor az utána következő játékosok előszeretettel squeezelnek. A nagyvakon ülő játékos 200 dollárral ült az asztalnál, szinte biztos voltam benne, hogy jön a várva várt emelés.
Szerencsém volt, várakozásaimnak megfelelően 3,10 dollárt emelt. Az eredeti emelő dob.

Rajtam a sor, csak megadok, vagy emelek. Emelés esetén mekkora betsize lenne a megfelelő?

Egy kis bet, 6,30 dollár mellett döntöttem. Semmiképpen sem szerettem volna elijeszteni a nagyvakot, KK-val az volt a célom, hogy a teljes stackje középre kerüljön. Úgy éreztem, hogy ez a 6,30-as hívás arra jó, hogy gyenge kapcsolódó lapokkal, közepes párokkal könnyen calloljon, esetleg egy újabb blöfföt indukálva ezzel, még flop előtt bekerüljön minden zseton.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi történik, ha nagyobb betsize-ot használok, kb 8-9 dollárt. Ebben az esetben próbálkozik-e újabb blöffel, vagy már dob, és nyerek megközelítőleg 4 dollárt a király párommal. Nagyobb bet esetén a callolását kizárnám. Visszahívás esetén a 20 dollár körüli összeget valószínűsíteném, amire happy all in vagyok a KK-mal. És, mint az a lapjából kiderül dobást kapok. Ebben az esetben nyerek 20 dollárt. Ez mindjárt jobban hangzik.

Mint látjátok a 6,30-as kisebb betet választottam, amire kaptam egy visszaemelést 14,75 dollárig.

Ebben a helyzetben részemről egy újabb emelésnek már nem látom értelmét. Ha az eddigi megfigyeléseim helytállóak voltak, akkor ezen a ponton ellenfelünknek vagy párja van, vagy blöfföl. Emelés esetén kiírhatom a homlokomra, hogy KK+ a range-m, hintában ülsz barátom, most bizony dobnod kell! Így a megadás mellett döntöttem.

A flop egy megnyugtató 5 3 5 kombinációt hozott. Nem sok 5-ös lehet nála, 33 esetén kellemetlen a szitu, de dobni már nem fogok neki. Minden más esetben nyerő vagyok. AA-t nem tennék a kezébe, abban az esetben bátrabban betelt volna a 6,30-as hívásomra. Azon a ponton már nagy erőt mutatok, ott AA esetén egy nagy emeléssel találtam volna szemben magam.

Első beszélőként a checkelést választotta. Rajtam a sor, 29 dollár a pot, előttem 41 dollár van.
A mögéchecket nem tartom jó ötletnek. Nem akarom megadni az esélyt, hogy lejavuljon.

Most vajon mekkora betsize lenne az ideális? 20 dollár körüli bet esetén ismét csak nyílt lapokkal játszom, amire sok lapjától megválna, nem adok esélyt a blöffjeinek. ( Hozzáteszem, hogy nem egy ilyen blöfföt látok, de nem feltételezem, hogy NL25-ön ismerhet efféle blöfföt az ellenfelünk)
Ha jól gondolkozom, akkor a 10-12 dolláros bet a megfelelő. Ilyen bet esetén a közepes párjaitól nem fog megválni, talán még vissza is tolja rám a teljes stackjét. Minden egyéb lapot vagy blöfföl, vagy elenged ezen a ponton.

Ahogy azt gondoltam, a 12 dolláros betemre megkaptam az all int, amire instacall voltam. Barátunk megmutatja a 42s lapját. A6 jó neki, minden más esetben enyém a 110 dollár. Turn 9, river 6.
Köszönöm szépen a játékot, egy élmény volt!

Ez a hand számomra nagyon érdekes volt. Annyi más végkimenetele lehetett volna, sajnos számomra a legrosszabb forgatókönyv következett be.
Ha flop előtt visszahívok az eredeti emelőre, akkor lehet, hogy meg sem fordul a fejében a raise, és nyerek 1 dollárt a KK-mal. Ha nagyobb betsize-ot használok, akkor vagy eldobja a 3,10 dollárnál, vagy még egyet betel, és raise all in vagyok, ekkor 20 dollár pluszt könyvelek el.  De ez már a "mi lett volna ha" esete.

Akinek van kedve, és érdekli őt az szóljon hozzá. Nem vagyok gyakorlott cash game játékos, úgyhogy elképzelhető, hogy nagyon más szemmel látom a dolgokat, mint ahogy azt kellene. A szakszavak esetleges  téves használatáért elnézést kérek.

Bármilyen építő jellegű kritikát, segítséget szívesen fogadok.

Köszönöm, hogy végigolvastátok az első bejegyzésem.

Remélem lesz alkalmam további handeket hozni Nektek.

Diegter

Hozzászólások

  • Piroslapos2015. július 09., csütörtök 16:47
    avatar

    sok sikert

  • SajtiEgon2015. július 09., csütörtök 20:03
    avatar

    gl

  • Bmbie2015. július 10., péntek 07:32

    végre cg,remélem sok hand lesz még,gl!

  • dr.drogba2015. július 10., péntek 09:32
    avatar

    Engem az érdekelne,hogy az ellenröl van-e bármi info

  • Tir-X2015. július 10., péntek 10:45
    avatar

    Elolvastam az okfejtésed, úgy látom a hosszútáv és a várható érték fogalmakkal nem vagy tisztában. Folyamatosan csak azt fejtegeted, hogy az adott handben hogyan nyerhettél volna, ha eldobja a lapját. Francokat, ne akard, hogy eldobjon egy ilyen szutyok lapot. Örülni kell, hogy betette vele, nem azt vizsgálni, hogy hogyan dobathattad volna el, hogy nehogy lejavuljon.
    Pre call info nélkül rossz, 4bet size kicsi, flop betsize sem tetszik, ennél kisebbet hívnék, nem hagysz neki elég teret, hogy hibázzon. Oké, kiderült, hogy neki ez is elég, mert egy hatalmas sügér, de ezt nyilván nem tudhattad, legalábbis nem írtad, hogy lenne róla információd. Szóval túl nagy lett a betsize.

  • Flush672015. július 10., péntek 11:53
    avatar

    Teljesen egyetértek Tir-X-szel.
    Preflop játék infó nélkül nagyon gyenge hosszútávon. Egyrészt nem fullstack a CO, így értéket hagysz benne, másfelől SB és BB-vel eff. 210BB deepen játszva hiába csalogatod őket, kényelmes döntéseket fognak hozni.

    Ha relatíve kisebb 3bet mérettel próbálkozol, arra is jöhet akció a vakokról, valamint CO ellen is ideális.

    Plusz nem értem, hogy miért zársz ki egy AA-t pre 5bet szituációban úgy, hogy az ellen OOP?

    Flop: már 4bet potban sem hívnék 1/4-1/3 kasszánál többet, hadd gondolkozzon inkább ő az általában 2-3-4 outos lapjaival.
    (ez a konkrét eset szerintem talán évek múlva fog újra előfordulni, hogy 8 out-tal ott van egy 355 boardon.)



  • Bumbanas2015. július 10., péntek 12:50
    avatar

    Én még annyit tennék hozzá, hogy ha később handeket raksz ki, inkább a fórumba és ne a blogodba írd! Ott meg lehet beszélni, itt csak hozzászólni.
    Használsz PT-t vagy HM-et? Ha még nem, akkor nem lesz pozitív kaland hosszabb távon az NL25, mert a regek megesznek.

  • AlexMan2015. július 10., péntek 12:59
    avatar

    Örülök hogy a Cash Game handeket fogsz feltenni!

    Szerintem egy ilyen handet érdemes PokerStove-val vagy Equilab-bal darabokra szedni és szételemezni a legapróbb részletekig.
    Gondolok itt arra, hogy Floppon mi lehet nála. Mindegy milyen a board, neki lehet 2-3-4-6-8 out. Minek mennyi az esélye.
    Neked pedig fölé párod van.

    AA és Ax, Axs-sel mi a helyzet, stb.

    Egy ilyen elemzés és számolások után a fölé kézbepáros szituknál matematikailag tisztában leszel vele, hogy hosszútávon mi a jó lépés.

    Minden döntésemet megpróbálom úgy vizsgálni, hogy ha 100 ilyen eset van, akkor én jövök ki jól, vagy az ellenfél a 100 esetből.



    Preflop elgondokodtál-e azon, hogy ha csak a CO val maradsz és megjelenik a flopon egy Ász, akkor mit csinálsz?
    Ha hív, akkor nem igazán akarsz dobni. De sok Ax lehet nála.
    Ha nem hív és te hívsz, és dob, akkor nem nyertél semmivel se többet mint a preflop kassza.
    Ha nem hív, te hívsz és ő visszahív, akkor megint kényes helyzet, hogy mi legyen.
    Összességében így a preflop call sok érték marad bent.

    Csak azért preflop csak callolni, hogy hátha a BB squizeel, és csak is ezért, az hiba.
    Ha van info az SB, BB-ről vagy tudod, hogy a CO sokat dob 3-betre, de 2bet partiban flopon mindig hív, akkor talán.

    Vagy ha azt mondod, hogy AA-val 50%-ban csak callolsz, KK-val meg 20%-ban csak callolsz, hogy kibalanszáld a 3bet blöffjeidet és a 2bet calljaidat, az megint más helyzet lenne. De ez zoom és még kevés mintád van a többiekről is, és rólad is kevés minta van az ellenfeleknek.

    Tegyél fel minél több kérdéses hand-et és tedd fel a kommentek utáni gondolataidat és elemzéseidet is. Sokan fognak neki örülni.

    GudLák!

  • KIT2015. július 10., péntek 19:40

    Tir-X, Flush67, AlexMan!
    Már a hozzászólásotok miatt érdemes volt feltennem ezt a handet.
    Infó nélkül valóban rossz játéknak tűnik a call ebben a szituációban. Ha nem jön a squeez, akkor lényegében másfél dolláros kasszáért megy a játék, ahol ha A jön a flopra, akkor valóban kellemetlen helyzetbe hoztam magam fölöslegesen.
    Igen, a 4bet valóban kicsi. Alapból is kicsi, de az ellenfelem mutatásának függvényében ellene a továbbiakban bátran használhatok nagyobb betméreteket, ha értékért megyek, nyilván azt is fizetni fogja.
    A flop betem még így is magas volt. Az elvem jó volt, de a megvalósításba hiba csúszott, ilyen esetben még ennél kisebbet is nyugodtan hívhatok.

    Flush67: Nem zártam ki az AA-t, de kevés esélyt adtam rá. A 4betemmel már nagy erőt mutattam, ami alapján már feltételezheti, hogy nem fogok dobni egy újabb betre. Ez arra enged következtetni, hogy AA-val bátran hív nagyobbat, hisz nagy valószínűséggel úgyis minimum callt kap tőlem. (Ez a 14,75-ös hívás nem hiszem, hogy prémium lapot takar. Persze elképzelhető, hogy mégis így játszik AA-val is.)

    Köszönöm mindhármatoknak! :)
    Jövőhéten újabb handekkel jelentkezem.

  • silvirenzo2015. július 11., szombat 14:07

    "A 4betemmel már nagy erőt mutattam, ami alapján már feltételezheti, hogy nem fogok dobni egy újabb betre, Ez arra enged következtetni, hogy AA-val bátran hív nagyobbat, hisz nagy valószínűséggel úgyis minimum callt kap tőlem."
    "Úgy éreztem, hogy ez a 6,30-as hívás arra jó, hogy gyenge kapcsolódó lapokkal, közepes párokkal könnyen calloljon, esetleg egy újabb blöfföt indukálva ezzel, még flop előtt bekerüljön minden zseton."

    A két okfejtésed valahol üti egymást, azt mondod h indukálsz blöfföket, de AA-al meg bátrabban hívna hisz nagy valószínűséggel úgyis minimum callt kap tőled! Ha ez igaz akkor miért blöffölne egyáltalán bármekkora size-al főleg ilyen kicsivel ha minimum callt kap tőled?
    Másik dolog h az pedig nem jó h hagyod h ő könnyen calloljon SC-kel, ezzel nem késztetted hibára, mivel oddson belül fog callolni és még mindig deepen közel 4-es SPR mellett játszhat majd postflop!
    sima 100BB deepen egyébként nem lenne nagy baj ezzel a 6,30-as size-al így viszont problémás!
    Amúgy meg az egész hand ott lett elrontva h mindenféle infó nélkül hoztál meg döntéseket, pusztán általános dolgokra alapozva! Viszont szerencsés voltál h tényleg pont úgy történt minden ahogy azt eltervezted pedig volt itt betsize hiba is preflop és postflop is... Az már más kérdés h annak ellenére h az ellenfeled sokkal nagyobbakat hibázott és még le is mákolt! Hát igen kár érte!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!