Cruz del Carmen -- Punta del Hidalgo

2015. június 09., kedd 23:50
10,4 km gyaloglás 8 óra alatt. Fel: ~200 m, le: ~1200m.
Vendégeink voltak pár napra. Kihasználva, hogy körbe szeretnének nézni a szigeten, elmentünk egy régóta kiszemelt túrára és lesétáltunk az Anaga hegységből (kb. 1000m) a tengerpartra (definíció szerint 0m). Vagyis azt hittük, hogy lefele fogunk menni, de a 10 km-estúra első 4 km-én mindössze 200m-rel jutottunk lejjebb, mindezt úgy, hogy volt benn felfele is bőven. És persze 2 gyerekkel, akiknek az összéletkora 4 év.

Volt itt minden, ami Tenerife (vulkánt kivéve, arról majd legközelebb írok).

Reggel korai kelés, mert 9:25-kor indult a busz La Lagunából és oda még el is kellett jutni. 2 gyerekkel pedig nem megy gyorsan a készülődés. Szerintem a sofőröket a végállomásnál ellenőrzik, hogy pontosan értek-e be, mert a kb. 10 perc késést simán behozta felfele a szerpentinen. Fent persze felhő. Nem véletlenül van itt ez az erdő.



Fura ez a sziget. Itt fent 1200mm eső esik évente, 3 km-re és 500m-rel lejjebb La Lagunában 500mm, újebb 5km-rel odébb lent a parton Santa Cruzban már csak 200mm. Öntözik a kaktuszokat is.

A túra eleje egyeseknek unalmas volt:


A hegy közepén ilyenekbe lehet botlani:


Volt persze segítségünk is, de így még lassabban haladtunk:


Lassan kijutottunk a felhőkből:


És ilyen táj fogadott minket:


Én (és Kincső) a hegyen:


Jól nézett ki no:


Háttérben a cél, de nagyon nem akart közeledni:


A kiscsaj persze jól érezte magát, hisztizett ha ki akartuk szedni. Én már fáradok:


Tovább lefele. Egyszer majdcsak leérünk...


Ehhez nem fűznék hozzá sokmindent:


Képesek összeveszni a kenyérmorzsán. Amúgy kézből esznek és cipőkön rohangálnak keresztül. Ő kb. 40 centis.


Tengerszinten:


És a gyerekek is aludtak egész éjjel utána. Ez kéne minden napra.

Hozzászólások

  • soux2015. június 10., szerda 10:01
    avatar

    Jó képek. :)

  • Palesz762015. június 10., szerda 12:59
    avatar

    Jó kis séta, szép képekkel!

  • Flush672015. június 10., szerda 14:04
    avatar

    Nagyon szép!

  • iKeksz2015. június 10., szerda 16:03
    avatar

    Nagyon jó képek! Jól tetted, hogy megosztottad velünk! Jöhet több ilyen! :)

  • klagyi2015. június 10., szerda 16:41
    avatar

    Igyekszek majd tovabbi kepeket is megosztani veletek, amint lesz egy kis idom es erom. Ezen kivul pokeres blog is varhato a kozeljovoben.

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!