Mozgalmas hónapok

2011. április 06., szerda 19:55
Szokás szerint megint sok idő eltelt legutóbbi jelentkezésem óta. Történt 1-2 dolog az elmúlt 3 hónapban. Menjünk sorban...
Január:
Párom elkezdett egy pénzügyekkel foglalkozó cégnél dolgozni, miközben utálja a matekot. Viszont nincs is rá szüksége :) Én beszéltem rá, mondtam, hogy mindenben segítek, amiben kell. Persze rögtön az első héten eltűntem Piszkéstetőre észlelni egy hétre. Nem kicsit volt morcos.

Február:
Elköltöztünk! Eddig szüleimnél laktunk, ami ugye jó is, meg nem is. Szinte a teljes fizut félre tudtuk rakni, de azért mégiscsak jobb külön. Dunakeszit választottuk, találtunk egy 35nm-es, 1,5 szobás albérletet. Közel a víz, bicóút, 20 perc a Nyugati vonattal. Beköltözés után pár nappal megint elmentem egy hétre a Mátrába észlelni :)

Én is elkezdtem ennél a bizonyos cégnél dolgozni :) Persze csak mellékállásban, de ha csak fele annyit sikerül összehoznom, mint páromnak, akkor egész szép kis keresetkiegészítés lesz ebből (több, mint a főállásomból).

Március:
Találtunk még pár szabad percet a hetünkben, úgyhogy belevégtunk egy kis vásározásba is. Párom volt munkatársától átvettük a kerámia bögrék, kancsók, csuprok stb. + méhviaszgyertyák árusítását. Nem volt olcsó, de reményeink szerint egy év alatt visszahozza a befektetett pénzt. Nagy meló volt a leltár, de egyszer meg kellett csinálni. Rendelést is leadtam a keramikusnak, neki is álltak a melónak. Remélem hamarosan kész egy adag, mert vannak hiányok és persze azokat keresik.

Április:
Táncháztalálkozó. Nem táncoltam, más se hiányzik. Ez volt az első vásárunk. Első nap visszakaptam valamit a sok észleléses hétből. Párom oktatáson volt, úgyhogy egyedül voltam egész nap, úgy, hogy sose adtam el semmit eddig. Ehhez képest egész jól sikerült a nap ;) A teljes hétvége bevételét pedig 1% pontosan tippeltem meg előtte :) Vásártippeket szivesen olvasnék...

Póker gyakorlatilag szinte nulla. 1-1 versenyen indultam csak idén, azon is csak kedvtelésből. Eredmény sem nagyon volt.

Végezetül visszatérve a mellékállásomra.
Ha valaki kedvet érez ahhoz, hogy az egyre bizonytalanabb alkalmazotti lét helyett a saját kezébe vegye a sorsát, az írjon egy privát mailt, tudok benne segíteni.

Hozzászólások

  • Magyarfiu2011. április 06., szerda 20:26
    avatar

    Végre egy keszis akadémiás :)GL!

  • klagyi2011. április 06., szerda 21:07
    avatar

    Remélem vagyunk többen is. Jó lenne időnként baráti körben zsugázni egyet...

  • petozso2011. április 06., szerda 21:46
    avatar

    Én nem keszin, de pont mellette, Fóton lakom.
    Sok sikert!

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!