Irány NL50

2010. augusztus 18., szerda 11:44
Összegyűlt az 50BI-es BR NL50-re, fellépek hát
Az augusztusi hot run megtette a hatását, megvan az 50BI-em NL50-re, amit a szintlépés határaként korábban meghúztam. A következő session-től már bwin NL50-en fisseskedek.


Az augusztusi hot run

Upswing-ben mindig egyszerű játszani, nem jár különösebb „lelki megrázkódtatással” {#} Arra most már nagyon figyeltem, hogy ha 3-4BI-es stack-el ülök egy asztalnál, akkor sem csinálok még 3-4bb méretű olyan callokat sem, amiről tudom, hogy –EV, csak azért mert éppen nagyon adja az rng. Magyarul most inkább az volt a cselendzs, hogy ne kerüljek pozitív tilt-re.

Ezzel a kellemes upswing-gel sikerült túllépnem a múlt havi csúnya break even szérián, és szűk 10k hand alatt sikerült közel annyit nyerni, mint az eddigi rekord hónapban, júniusban. Remélem, kitart az up NL50-en is még, és akkor egy igen szép hónapot lehetne produkálni. Na, majd meglátjuk. Ember tervez, rng végez.     


Összesítés NL30-ról


Az eleje és a vége egy-egy nagy upswing, középen meg egy hosszú, kb. 30k hand-es breakeven. Az ott egyébként nagyon kellett olyan szempontból, hogy meg kellett végre tanulnom, hogy ha szarul megy, kapom sorban a cooler-eket, és downswing van, attól még nem változhat meg a játék stílusom, nem válthatok nagyon weak üzemmódba. Ha azt ott kicsivel korábban felismerem, akkor nem lett volna ilyen hosszú a breakeven széria, és valószínűleg a downswing is kisebb lett volna, mint ez a 17BI. Bár a variancia kalkulátor szerint ez simán benne van a játékban, lehetett volna csökkenteni a méretét. Na de ezen már kár sokat meditálni, már túl vagyok rajta, remélhetőleg a leckét is megtanultam, ez a lényeg. 

Játékstílus NL50-re

Most nagyon rákoncentrálok, hogy úgy lépjek szintet, hogy az egyáltalán ne befolyásolja a játékstílusomat. Ezt persze mindig megfogadom, de most tényleg igyekszem betartani, bb-ben gondolkodom kizárólag, nem összegekben, és igyekszem nem meghülyülni, meg overagró stílusra váltani eszetlen light 3-4bet-ekkel. 


Szóval ugyanazt fogom játszani kezdetben, mint NL30-on, ha itt hoztam 6bb/100 fölött ezzel, akkor ott sem kell, hogy bukjak vele. 


Augusztusi tervek állapota
  • 2+2 cikkgyűjtemény további olvasása, Value, Implied Odds és Hand reading szekció: kis elmaradásom van időarányosan, szóval bele kell húzni, de még behozható
  • DC videókból 1 sorozat megnézése: Memoirs of a Limidonk: ezzel jól haladok
  • Minimum 20K hand-et játszani: fele megvan, szóval valószínűleg meglesz

További tervek

A legtöbb fejtörést már NL30-on is az okozta, hogy egyre agresszívebbek az ellenfelek, még a fish-ek is. Itt már nem lehet mindig gondolkodás nélkül elengedni a TPTK-t még egy turn c/r után sem. A feladvány megoldása érdekében a szokásos havi oktató anyagok tanulmányozása mellett az agressziókutatás és elemzés került most fókuszba nálam. A legtöbb ellenfélről van 1k hand méretű mintám legalább, így a flop és turn c/r értékek, illetve az agressziós statisztikák elég pontosak még a fish-ek többségéről is. 

Gyűjtöm és tanulmányozom az agresszióval kapcsolatos anyagokat, és igyekszem felállítani valami elméletet és keretrendszert magamnak, ami alapján dönteni tudok majd a kérdéses szituációkban. A legnagyobb újdonság pl. az volt számomra, hogy a flop c/r-nél kb. 4% az a határ, ameddig valaki tényleg csak value-ból csinálja. A 4% és afölötti értékek már erős gyanakvásra adnak okot, akinek pedig 10% fölött van, annak már alapból nem hiszünk. Korábban azt hittem, hogy a 10% körüli számít az alacsonynak.  Ebből is látszik, bőven van még tanulnivalóm e téren. 

Ha bárkinek van ezzel kapcsolatos jó anyaga, vagy linkje, azt szívesen veszem, ha elküldi, vagy akár hsz-ben post-olja.

GL minden mikrolimites grindernek!

Hozzászólások

  • JociBalboa2010. augusztus 18., szerda 12:01

    Gl Master "Blek Dzsek" Player :)

  • Arsen2010. augusztus 18., szerda 12:03
    avatar

    GL az új limithez!

  • Kreta2010. augusztus 18., szerda 12:19
    avatar

    je! lesz új videó! :)

  • Cshősz2010. augusztus 18., szerda 12:31
    avatar

    gl!

  • Faréj2010. augusztus 18., szerda 12:39
    avatar

    Grat! Az egyik legösszetettebb blog a tiéd! GL

  • caoladder2010. augusztus 18., szerda 12:48
    avatar

    Gratulálok! Szedd szét az 50-et:)

  • geristar2010. augusztus 18., szerda 13:20
    avatar

    Gratulálok! Ha így haladsz simán meglesz az az NL100!!

  • crazy33172010. augusztus 18., szerda 13:42
    avatar

    faréj +1
    de azért szemétség, hogy a midstakes grindereknek sosem kívánsz szerencsét.:D

  • ShirDady2010. augusztus 18., szerda 13:43
    avatar

    Grat! GL NL50-hez.

  • Jonas 772010. augusztus 18., szerda 14:11
    avatar

    Sok sikert, ha így haladsz tovább - és most nem a szintlépésre, hanem a mentalitásra és a fejlődésbe fektetett energiákra gondolok - akkor határ a csillagos ég.

  • Prof.B.2010. augusztus 18., szerda 14:19
    avatar

    Csak igy tovabb. Szerintem az NL50 is menni fog.
    Ha mar BWIN-en vagy, meg tudnad irni, hogy az egyasztalos FR SNG-en hogyan emelkednek a vakszintek? Eppen adatokat gyujtok a kulonbozo termekrol. Koszi.

  • csoda2010. augusztus 18., szerda 14:20

    GL!

  • kocka212010. augusztus 18., szerda 14:26
    avatar

    Köszi mindenkinek!

    crazy3317: hát azért, mert én is mikrós grinder vagyok, vagyis lehet, hogy az első NL50-es session után már small stakes-szes..., ö mindegy, lélekben még mikrós grinder vagyok :)

    Prof.B.: bwin-en csak CG-t játszottam még, szerintem naggeri-t kérdezd meg, ő biztos játszik turni-kat, mivel ott jutott ki most a nagy élő versenyre



  • lo99ia2010. augusztus 18., szerda 14:27

    Grat kocka, tényleg élmény olvasni a blogodat, és látni azt, ahogy ehhez a játékhoz viszonyulsz! Ha így folytatod, akkor tényleg szép eredmények várnak rád! GL NL50hez!
    2+2őn az a rész, ahol most tartasz, hol található? Engem is érdekelne. Köszi előre is!

  • kocka212010. augusztus 18., szerda 14:29
    avatar

    lo99ia:
    Első rész: http://www.hatmaxnl.eoldal.hu/oldal/p1
    Második rész: http://www.hatmaxnl.eoldal.hu/oldal/p2

    A második résznél, a Value szekciónál tartok

  • ReadElek2010. augusztus 18., szerda 15:19

    Gratula + GL az 50-hez!!!
    Nagyon jó blog, tetszik a gondolkodásmód! ideje hogy rendszeres olvasód legyek :)

  • Badzso2010. augusztus 18., szerda 16:00

    5 éve pókerezek ezzel a hozzáállással nem NL10sh gambler lennék:))
    GL 50-hez
    Ja és olvassd Harrington Online cash game-jét 531 oldal tömény izgalom,mégha nem is olvastam bele de egy profi munkának néz ki.

  • 8rambo82010. augusztus 18., szerda 16:08
    avatar

    8 perc 10/20 15/30 25 /50 50 /10 75/150
    100/200 100/200+20ante 200/400+40 3-6 4-8

    a turbo 3 perces

  • Harvey2010. augusztus 18., szerda 17:36
    avatar

    A legjobb blog!

  • naggeri2010. augusztus 18., szerda 17:51
    avatar

    wp! Kocka lead the way!

  • mr. salvataggio2010. augusztus 18., szerda 18:10

    Csak csatlakozni tudok, nagy gratula és példaértékű, ahogy haladsz. A stat-ok, mint a nagykönyvben:)

  • R1per22010. augusztus 18., szerda 18:17
    avatar

    sok sikert a továbbiakhoz!
    köszi a cikkekhez a linkeket is!

  • 2tiWinner2010. augusztus 18., szerda 19:58
    avatar

    Hajrá! GL!

  • WaterMaker2010. augusztus 19., csütörtök 10:07
    avatar

    Azért nem kell túlragozni. Minden értelmes ember aki komolyabban akar valamit a pokertől annak ez az alaphozzáállás.

    Ezzel együtt max respect és gl 50re, szerintem nem lesz nagy gond ott se.

  • ArchStanton2010. augusztus 20., péntek 00:13
    avatar

    Üdv kocka!

    A DC-ről ki(k)nek a videóit ajánlod?

  • kocka212010. augusztus 20., péntek 09:50
    avatar

    WaterMaker+1, szerintem sem kell túldimenzionálni, köszi mindenkinek a gratulációkat, de egyébként semmilyen különleges dolgot nem csinálok, egyszerűen próbálom ellesni, és lemásolni, amit az Akadémiás nyerő reg-ek csinálnak


    ArchStanton: itt a teljes lista:
    http://www.pokerakademia.com/vBulletin/uj-tagok-bemutatkozasa/10249 -kocka21-sh-kuezdelmei-38.html#post204100

  • ArchStanton2010. augusztus 20., péntek 10:19
    avatar

    Köszönöm. GL

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!