Thaiföld blog 2.0 – A kezdetek II.

2020. február 27., csütörtök 16:29
Maffia, big buddha

Az előző részben már említettem, hogy a rövid hazai kitérő után visszatértem Thaiföldre, ez a döntés elég sorsfordítón alakult. A pokerstarson korábban megjelent a spin, ezzel végleg megpecsételődött az addigi játékom a 5cd draw sorsa. A lobby fokozatosan elnéptelenedett és az mtt-n is megszűntek a korábbi versenyeim, persze tudom, hogy már régen váltanom kellett volna, de imádtam ezt az ötlapos szart. Ezúttal Kathu helyett a rawai-i trió (Mage, Dinnyo, Green) mellé költöztem, ami elég +EVnek bizonyult, ugyanis a srácok megtanítottak husángozni. Elég lassan haladtam és pocsék volt a munkamorálom, de végül csak a fejembe verték az alapokat, rengeteget köszönhetek nekik. Ebben az időszakban ismerkedtem meg az orosz barátnőmmel is, akivel később összeházasodtunk, de ne szaladjunk ennyire előre.

Rosszkor, rossz helyen, avagy egy estém a Taipanben

A Taipan clubban támasztom a pultot egy thai ribizlivel az oldalamon iszogatás közben. Hirtelen valaki - egy negyven/ötven éves forma farang faszkalap - meglök és szövegel valamit. Elvonulóban vannak a társával, amikor is a thai rumtól belassult fáziskésésemmel tudatosul bennem, hogy meglöktek, ezért visszalököm egyet a hátán. Beszélgetek tovább a lánnyal, telik az idő és PÜFF! Valaki képen vágott.

Igazából szinte semmit sem éreztem belőle (hála a rumnak), de azért reflexből anyáztam, amíg a biztonságiak kiráncigálták a fickót a spanjával együtt. Kissé felzaklatott a dolog, de 20 perccel később már nem is érdekelt igazán. Iszogattam tovább és közben a lánnyal meg egy vékony thai kidobóval beszélgettünk, viccelődtünk. Odajött egy másik thai security is, ő viszont nem volt jó kedvében, azt mondta azonnal el kell hagynom a helyet és már várnak rám kint. A két kidobó elsőre összeszólalkozott, majd valamit sutyorogtak, aztán mindkettő határozottan utasítgatott, hogy távozzak.

A bejártnál az utamat állta egy 30as forma kopasz fehér srác (akit még sose láttam!), számon kért hogyan merészelem ezt, meg azonnal menjek a club mellé, mert már várnak. Nem vettem komolyan ezt az egészet, egészen addig, amíg ki nem léptem a bejáraton. A közelben lévő összes thai sajnálkozó arccal bámult, mintha csak az lett volna a képükre írva- jajj mi lesz most vele, ettől az érzéstől kirázott a hideg és azon nyomban kijózanodtam.

Nem tudtam mi várhat rám, megvernek, esetleg meg is szurkálnak. A security és a kopasz srác mutogatták merre menjek, de nekem eszem ágába sem volt kideríteni, mit tartogat számomra a Taipan mögötti sikátor. Bepattantam a hely előtt parkoló tuktukba és csak annyit bírtam kinyögni, hogy „Rawai”. A sofőrnek más sem kellett, egyből indult, ám a kereszteződésnél lelassított, erre hirtelen egy zömökebb kopasz csávó felugrott a tuktukra!

Életembe nem láttam még ezt a figurát se, ő viszont két kézzel csépelni kezdett, mire én kapásból lerúgtam/löktem ugyanazzal a lendülettel, ahogy felugrott. A sofőr felgyorsított és azonnal elhagytuk a helyet, én pedig paranoiásan figyeltem minden egyes járművet, nem követnek-e. Szó mi szó, iszonyatosan befostam. A tuktukos összevissza habogott thai (vagy angol?) nyelven , a thaiglishből csak annyit tudtam kivenni, amit többször ismételgetett „maffia, maffia!”.

Visszajutottam Rawaira a barátaimhoz. Egy órába sem telt bele, messengeren kaptam egy hívást a lánytól! Kérdezgette hol vagyok, de elég furcsának tűnt, ezért azt hazudtam, hogy Chalongon. Később megtudtam, hogy ez az egész azért történt, mert az első főfasz ismerte/dugta régebben, közvetlenül az incidens után meg is látogatták őt a lakásán, ennek köszönhető az említett hívás.

Big Buddha

Összesen már 3+2 hónapot töltöttem Phuketen, azonban még mindig nem láttam a sziget legnagyobb nevezetességét. A big buddha Phuket közepén egy dzsungellel borított hegy tetején fekszik (ül), és gyönyörű kilátást nyújt 360 fokban.

Gyorsan elszaladt ez a két hónap is, csupán másfél napom volt hátra a hazaútig, úgyhogy nem halogathattam tovább, viszont egyedül se akartam menni. Egy orosz lánnyal már régebb óta találkozgattunk, nagyon megkedveltem, ezért őt kértem meg, hogy tartson velem. Katja turistaként érkezett Thaiföldre, de teljesen beleszeretett az országba, ezért itt ragadt.
Image from GyazoImage from Gyazo
A 45 méteres buddha szoborral a háttérben

A csúcshoz meredek kanyargós út vezet fel, a kis teljesítményű robogó elég döcögősen tette meg a kettőnk súlyával. Körülöttünk a fákon makákók ugrándoztak, a megállóhelyeken pedig leláncolt elefántok tébláboltak.

A hegytetőn a buddhánál narancsba öltözött szerzetes bummhuntolt. A következőképpen zajlik itt a kívánságteljesítő biznisz: letérdelsz és adsz némi adományt ügyintézési díj gyanánt a narancsos harcosnak, aki cserébe megáld és a csuklódra kötöz egy bóvli karkötőt, amely egy nap - ha elszakad – teljesíti a vágyad.
Image from Gyazo20 bahtos turbo headsup

Nem jutott semmi más az eszembe, ezért azt kívántam, hogy komolyabban összejöjjünk Katjával. Később ez beigazolódott, egyszóval ha erre jársz, mindenképpen ugorj be, hogy kipörögjön a spin jackpot vagy MTT score.

A big buddha tényleg lenyűgöző és kár volt eddig halogatni, ezt csak a bakancslistám következő állomása tudta überelni:
JAPÁN…....

Hozzászólások

  • csiga197942020. február 27., csütörtök 17:49

    Tetszett. Jöhet még.

  • djeleven2020. február 27., csütörtök 18:27
    avatar

    Cool.
    Egy orosz feleségért nem kell elmenni egészen Thaiföldig, én Budapesten összehoztam ugyanezt!
    :-)
    GL!
    DJ

  • greensatan2020. február 27., csütörtök 18:32

    Még mindig itt van előttem a rémült arcod mikor visszaértél rawaira. Azt sem felejtem el mikor épp kócsingot tartottam, elnéztel balra figyelsz e és bazdmeg a kurva tindert nyomogattad xd

  • koviii2020. február 27., csütörtök 19:30

    djeleven :D
    green: ott legalább nincsenek statok, csak az életkor :)

  • iKeksz2020. február 28., péntek 10:57
    avatar

    Óriási :)

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!