Februári zárás

2012. március 02., péntek 13:41
A szokásos hózáró szösszenet

Online poki

Először is a legfontosabbal kezdeném: ejnye-bejnye. **************************************** -> Ide mindenféle szitokszót képzeljetek, mert nagyon nem vagyok magammal megelégedve. A hónap első 2 hetét ellustultam, dekoncentrált voltam és egyszerűen nem tudtam egy normális hosszúságú sessiont tolni.Gondoltam majd a hónap közepétől összeszedem magam, és megcsinálom az elvárt mennyiséget. Hát nem így lett. 1550 db körül játszottam, ami borzalmas, tekintve, hogy 2K a stakereim által elvárt. Az eredmények sem úgy jöttek, ahogy vártam, belekerültem egy BE-be, de úgy látszik hó végére megindult picit felfelé a grafikon.

Ami jó volt a hónapban az az, hogy átnézték a handjeimet, és találtak pár leaket, amiken mostanában próbálok javítani több-kevesebb sikerrel, néha még előjön pár rossz beidegződés, de jóval kevesebbet hibázok, mint az elemzés előtt. Ha rábólintanak, akkor hamarosan már csak 8-15ön leszek megtalálható, és a frusztráló 2eseket már nem kell játszanom. :) (azért frusztráló, mert ha 8asokon nem úgy sikerül egy session, akkor 2,5ön nem igazán jön vissza a bukó). Egyébként elégedettek az eredményekkel és a hozzáállásommal is a főnökeim, ezt igazán jól esett tőlük hallani, ez ad egy plusz motivációt.

A 180asokhoz tartozik még, hogy kaptam egy megtisztelő szerepet a stakingen belül, de erről majd akkor tudok/szabad többet nyilatkoznom, ha minden klappolni fog a dolog körül. Már nagyon izgatott vagyok emiatt, (számomra) felelősségteljes meló lesz, úgyhogy a decemberi-januári hozzáállásnál és munkánál 2X többet akarok bele tenni majd(akkor eléggé keményen dolgoztam).

Élő poker:

párszor lenéztünk a Ricardoba 100/200ra....nem igazán megy élőben, az utolsó 2 alkalommal ez volt a forgatókönyv:

  • 1-1,5 óra alatt +50K huf, ezt sikerült -50re redukálni a játék végére...
  • 2-2,5 óra alatt +140K huf, itt +10K lett a vége....az hozzátartozik, hogy hihetetlenül undorító coolerekkel vágtak le...

Biztos megyek még élőzni, ha lesz időm az online mellett, mert 10 emberből 7en általában random játszanak.


Könyvek: 

éjszaka kicsit beindultam, és rendeltem 6 könyvet. :) A testbeszéd, és a pszichológia már nagyon régóta foglalkoztat, de eddig nem igazán mélyültem bele a témába, most ez megváltozik. Habár az jó kérdés, hogy mikor lesz időm ezeket elolvasni, még a Malcolm Gladwell könyvekkel sem végeztem, pedig az kb 1 éve van meg.

A lista:

1.
Testbeszéd
A vágy titkozatos nyelve

2.
Testbeszéd
Mozdulataink őszintébben beszélnek, mint szavaink: fejtsük meg a testbeszéd titkos jeleit!
 
3.
Leleplezett érzelmek
Az arckifejezések és az érzelmek felismerése a kommunikáció és az érzelmi élet fejlesztéséhez
 
4.
Jóga anatómia

5.
Beszédes testek
Egy FBI-ügynök emberismereti kézikönyve

Előrendeltem még a Társalgás pszichológiája c. könyvet, de az csak március közepén jelenik meg.

Egy pszichológiával foglalkozó könyvet vissza is kellett mondanom, mert egyik ismerősöm szerint eléggé tömény, laikusnak nem ajánlott dolgokat tartalmaz. Úgyhogy még mindig keresgélek egy emészthető, mindennapi pszichológiával foglalkozó könyv után.

Biztos szemet szúrt nektek a Jóga anatómia c. szerzemény... :D Mielőtt röhögnétek annyi háttérinfot megosztok, hogy nem vagyok oda a 'new age'  bizbazokért, nem hiszek abban, hogy egy kristály kigyógyít a betegségekből, meg elűzi a rossz szellemeket, szóval a természetgyógyászattal kapcsolatban eléggé szkeptikus vagyok(na jó a természetgyógyászat nem a kristályokban merül ki, de a lényeg kivehető).  A jóga nem természetgyógyászat, de elég sok helyen ajánlják a természetgyógyászok, és hasonló emberek, szóval ezért csoportosítom oda. Állítólag nagyon jó stresszoldó, és nem mellesleg egészséges.

Az egyik konkurens oldal videójában ajánlották, gondoltam megér egy próbát, majd beszámolok a tapasztalatokról. :)

Sorozatok:

Elkezdtem a Dr.House-t. Valami brutálisan jó, nem is értem eddig miért nem néztem. Teljesen addict lettem, szerintem ez az egyetlen sorozat, ahol a szinkronhang jobb, mint az eredeti nyelv.

Fringe borzasztó nagy csalódás lett, azt hittem jobban kitudnak jönni a gödörből.(mármint képletesen,nem a szénbányászatról szól a sorozat).

A többi sorozatnál is lefutom a 'kötelező' köröket, kb mindegyik átlagos részt produkált, kivéve az Alcatrazt, ami még mindig óriási csalódás.

Egyéb:

tervben van/volt a bécsi WPT, a cg érdekelt volna, de nem tudom megérné-e, lehet, hogy passzolni fogom az egészet.

Laptopot még nem szereztem be, de ami késik nem múlik.

Azt hiszem ennyi, remélem a március jobb lesz.

GL All

Hozzászólások

  • rockett2012. március 02., péntek 13:46
    avatar

    Ha teheted, menj csak ki a WPT-re, mindig nagy élmény az ilyesmi :)

  • JociBalboa2012. március 02., péntek 13:58

    könyvekhez kitartást!

    poker: az eredmények ugyis jönnek, Te is tudod mi kell hozzá :)

    Doktor house in the house, pedig nálam 10/10 :P

    glggjfhf :P

  • daPEPEhu2012. március 02., péntek 14:48
    avatar

    GL in March!

  • Holdenper2012. március 02., péntek 16:33
    avatar

    A 3,-as könyv az Ekman munkája?
    Ha érdekel ilyesmi én mindenképpen Paul Ekman könyveit ajánlanám (nem tudom mennyi jelent meg tőle magyarul...angolul tuti van 5-6 könyve).
    Kb minden jó tőle...de ha nem nagyon pro szinten akarsz ezzel foglalkozni, akkor a FACS-ot (Facial Action Coding System) nem ajánlanám, mert iszonyat tömény, kb olyan mint egy tankönyv:)

    Pszichó könyvek közül szerintem a legjobb a Társas lény Eliot Aronsontól. Szociálpszicho, rengeteg kutatásos sztorival. Nagyon érdekes dolgok vannak benne, és eléggé olvasmányos egy laikusnak számító ember számára is. (szóval nem kell hozzá vágni a pszicho szakzsargont)

    Sorozatok közül az Entourage-t (Törtetők magyarul) láttad már? Már véget ért, 8 évados, 25 perces részek, szóval simán darálható:) iszonyat jó karakterek, tipikus feelgood sorozat:)

    GL márciusban!

  • Krono2012. március 02., péntek 16:38

    kösz srácok

    Jaja Ekman munkája

    Az Entourage-t már láttam, egyik favorit :)

    Utána nézek a pszicho könyvnek, amit javasoltál
    köszi

  • bakyka2012. március 02., péntek 17:38
    avatar

    GL! A tervekhez.
    House egyik kedvenc sorozatom, sokan mondták/írták, hogy kicsit ellaposodott az utolsó évadra (meg a nézettség is visszaesett), de nálam pl. ez az évad is ugyanúgy hozza a szintet, mint a korábbiak.

  • saviola832012. március 02., péntek 18:51

    Szia!Egy olyan kérdésem lenne, mivel én is Borsodi vagyok közelebbről Edelény, ezért érdekelne hogy a Ricardoban milyen az élet mert a másik terem már ki sem nyit pl. Mennyire vannak játékosok, mondjuk engem elsősorban a versenyek érdekelnének.Válaszodat előre is köszönöm!

  • 21PoKeRaRcSuNy2012. március 02., péntek 20:48
    avatar

    Egy graffot beszurhattál volna :P

  • Krono2012. március 03., szombat 11:45

    bakyka: még nem járok ott, de már csak House karaktere miatt sem kaszálnám :)

    saviola83: versenyekre nem járok, cg általában 2-3 asztalon megy HE 100/200,100/100 ill. szokott lenni 100/100 plo

    21PoKeRaRcSuNy: BE volt a hónap, nem sok értelme lett volna betenni :D

  • Tir-X2012. március 03., szombat 11:48
    avatar

    Ekman+1, szerintem ő a legjobb :)

    Javaslom még az NLP (Neuro-Linguistic Programming) témáját, szintén nagyon érdekes. Nem tudom mennyire tág a magyarul megjelent irodalom, én ezt olvasom most angolul: Joseph O'Connor: Introducing NLP. Igencsak tetszik.

    Gladwell könyvei milyenek? (tudom, még nem végeztél) Én a Blink-et olvastam csak eddig, tetszett, és most rendelnék még, de csak ha a többi is jó.

    Sok sikert a mennyiség és teljesítmény felpumpálásához márciusra! :)

  • Krono2012. március 03., szombat 12:01

    Tir-X: köszi :) 2 könyvébe kezdtem bele, az 'Ösztönösen' és a 'Kivételesek' c. munkáiba.

    Az Ösztönösenből olyan keveset olvastam, hogy nem tudok véleményt alkotni, a Kivételesek viszont egész jó, habár szerintem túlságosan is olyan feelingje van, mintha csak arról szólna a siker, hogy jó helyen kell lenni jó időben.

  • JoeJoe2012. március 04., vasárnap 13:14
    avatar

    Van plo a ricardoban :O. Ki szeretnem probalni a cgt, de nem egybol 100/100on - van Miskolcon kisebb (pl 50/50)?

  • Krono2012. március 04., vasárnap 13:20

    Csak a 100/100as plo-ról tudok.

  • JoeJoe2012. március 07., szerda 11:12
    avatar

    NLHE-re gondoltam

  • Krono2012. március 07., szerda 11:40

    100/100 a legkisebb, és nagyon gyenge a mezőny

Ha hozzá szeretnél szólni, lépj be! vagy regisztrálj!